Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-24 / 57. szám

www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. március 24., csütörtök • HIDLAP 3 Kórház a régió közepén Támogatásokról döntött a kulturális bizottság Nem olyan régen adta hírül la­punk, hogy az esztergomi Vaszary Kolos Kórház egy szlovákiai betegbiztosítókkal kötött együtt­működési szerződés aláírása után a régió kórházává is vált.-Ami a sürgősségi ellátást illeti, egyre többen keresnek fel bennünket - mondta el Sólyom Olympia, a Vaszary Kolos Kórház főigazgatója. - Az akut ellátást végzők a leginkább terheltek, gondolok itt elsősorban a szülésekre, illetve a sürgősségi műtéti beavatkozá­sokra. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kórházunk még nem régiós kórház. Ennek mindössze annyi akadálya van, hogy egyelőre nem rendelkezünk min­den meglévő biztosítóval a szükséges szerződésekkel. Alapvetően nem okoz­hat gondot azon szlovák betegek ellátá­sa, akik „Sideria Istota” biztosítással rendelkeznek, velük minden kórházi ellátásra vonatkozó megállapodást megkötöttünk. A többi együttműkö­dési megállapodás még várat magára, ez azonban nem a kórház hibája, hi­szen mi nyitottak vagyunk minden biztosító felé - mondta a főigazgató. - Csupán a szlovák biztosítókon múlik, hogy mikorra születnek meg konkrét döntések. A „vajúdás” leginkább a szükséges adminisztráció miatt hosz- szadalmasabb, de ez nyilván nem azt jelenti, hogy sürgősségi esetben a dunk majd szerződni, és így a Vaszary Vaszary Kolos Kórház ne állna bárki Kolos Kórház valóban az Ister rendelkezésére. Bízunk benne, hogy Granum Eurorégió kórháza lehet, hamarosan egyre több biztosítóval tu- • varga Péter Krisztus elfogásának napja Nagycsütörtök ­Nagycsütörtök az Egyház egyik legszomorúbb napja, ekkor fogták el ugyanis Jézust az Olajfák hegyén. Ezen a napon történt a Leonardo da Vinci remekművén megörökített utolsó vacsora is. A tanítványok lábá­nak megmosásn (a vendégszeretet jel­képe) emlékére szokás volt, hogy ezen a napon Rómában a pápa 12 szerzetes lábát megmosta; de királyok és neme­sek is így cselekedtek több országban. A katolikus hit szerint Nagycsütörtök az oltáriszentség megalapításának napja is. A „zöldcsütörtök” elnevezést német nyelvterületen a „greinen” (weinen, azaz sírni) szóból, mások el­lenben a zöld szín elnevezéséből veze­tik le, mivel ezen a napon a böjt miatt rendszerint valami zöldet (spenótot) fogyasztottak a hívők. A keresztény­ség első évszázadaitól fogva szokás volt, hogy a nagycsütörtök esti szent­misét követően elnémultak („Rómába mennek”) a katolikus templomok ha­rangjai. A harangok útjának célja, hogy lássák a pápát, de van, ahol azt tartották, hogy a tojások gyűjtése is ide vezethető vissza, amelyeket azu­tán leszórnak a gyerekeknek, amikor visszatérnek. A harangok legközelebb csak a nagyszombat esti szertartáson szólaltak meg újra, jelezve Krisztus feltámadását. Nagycsütörtökre ajánlott menü: paraj vagy egyéb zöld ételek. • SEM Lakások - üzletek - ipari létesítmények teljes körű VILLanyszerelési munkáit vállaljuk! mobil: 30 950 8582 tel/fax: 33 412 939 e-mail: herbaly@freemail.hu KÖZLEMÉNY Az Eszköz Kft. az alábbiakról tájékoz­tatja a Tisztelt Lakosságot! 2005. március 28-án, hétfőn nem lesz hulladékszállítás. A hétfői körzet hulla- ! dékát kérjük 2005. március 29-én, ked­den reggel 6 órára kikészíteni szíveskedjenek. Az Eszköz Kft. ezúton kíván kellemes húsvéti ünnepeket. Módosuló menetrendek Március 30-án, 17 órakor Esztergom-Kertvárosban, a Féja Gé­za Közösségi Házban lakossági fóru­mot tart az Esztergom-Kertvárosi Te­lepülésrészi Önkormányzat. A fóru­mon többek közt szó lesz az Eszter- gom-kertvárosi helyi járat útvonal és menetrend módosítással kapcsolatos észrevételekről, és meghallgatják majd a lakossági javaslatokat is. Művészet és gyakorlat Gerhard Schlötzer bambergi fo­tóművész kiállítása nyílik meg áp­rilis 5-én, 16 órakor a Dobó Katalin Gimnázium Galériájában „Vízfotogrammok” címmel. A meg­jelent vendégeket Koditek Pál képvi­selő, a Kulturális, Idegenforgalmi és Sport Bizottság elnöke köszönti, majd Bállá András Balogh Rudolf-dí- jas, Pro Űrbe Esztergom-díjas fotog­ráfus tart bemutatót a fotogramm technika gyakorlati alkalmazásáról. Kertvárosi borverseny Március 24-én Esztergom- Kertvárosban, a Féja Géza Közössé­gi Házban tartja hagyományos bor­minősítő versenyét a Kertvárosért Baráti Egyesület, a Féja Géza Kö­zösségi Ház és az Egyesített Szociá­lis Intézmény Idősek Klubja. A program: 8-12 óra közötta borok le­adása, 17 órakoreredményhirdetés. • VI A beérkezett támogatási kérelmek­ről tárgyalt a Kulturális, Idegenfor­galmi és Sport Bizottság tegnap. Koditék Pál, a bizottság elnöke la­punknak elmondta, hogy az elfoga­dott 2005. évi költségvetés ismereté­ben áttekintették az idei feladatokat és elbírálták a kulturális, idegenfor­galmi szervezetek és sportegyesüle­tek támogatási kérelmeit. Eddig több, mint harminc szervezet önkor­mányzati támogatási kérelmével fog­lalkozott a bizottság. A benyújtott kérelmek esetében teljes egészében meg tudják adni a kért támogatást - mondta Koditek Pál. A bizottsági ülésen gondoskodtak arról is, hogy a rendszeres önkormányzati támoga­tásban részesülő sport egyesületek az első félévi támogatást megfelelően ütemezve, időben kapják meg. • MUZSLAl Az ünnepek előtt jön az ár Folytatás az 1. oldalról Balassagyarmatnál nyolcvan százalé­kos a meder teltsége még, de lassan to­vább apad. A hét végére az olvadás és a csapadék együttes hatására várhatóan megérkezik a második árhullám, de számításaik szerint vagy az elsőhöz ha­sonló mértékű, vagy még kisebb lesz az áradás, tudtuk meg a szakaszmérnök­től. Esztergomban folyamatosan apad a Duna, tegnap már csak 523 centis volt a vízállás, és a Kolpinggal szem­közti útról is visszahúzódott már a víz. Kemecsi László az Esztergomi Polgári és Katasztrófavédelem vezetőjétől megtudtuk, hogy a közelgő csapadék és a további olvadás miatt a munkatár­sakkal együtt már készülnek a követke­ző árhullámra. Számításaik szerint az ünnepek alatt érkező ár legalább akko­ra lesz, mint a most levonuló. • Gál Ingyenes premier előtti tesztvetítés a Kultúrmozgóban Március 30-án, szerdán öt órától in­gyenes premier előtti tesztvetítésen ve­hetnek részt a mozikedvelő esztergo­miak a Bajor Ágost Kultúrmozgóban. Az Egy mukkot sem című filmet csu­pán április 28-ától vetítik a magyar mozik, azaz egy egész hónappal a be­mutató előtt kínálkozik lehetőség meg­tekinteni a produkciót. A film megte­kintése után a részvevők egy tesztlá­pon mondhatják el véleményüket, mely nagyban befolyásolja majd a for­galmazó terveit a bemutatást illetően. A főszereplő Muxról azt hiheti az egy­szeri mozilátogató, hogy szolgálaton kívüli munkamániás rendőr, aki unal­mas pihenőnapjain kamerára rögzíti és kormánykerekük elvételével sújtja a megrögzött német gyorshajtókat. Má­sodik nekifutásra Mux már inkább közutálatnak örvendő zakkant keletné­met ingázónak tűnhet, aki önszorga­lomból a közlekedésbiztonságra veszé­lyes túlkapókat szégvenít meg, teszi mindezt egy DV kamera segítségével. Főhősünk azonban ennél sokkal több. O az inkompetens német rendőrség örökké virrasztó szeme, erkölcscsősz, kommandós és bajoltó, egyszóval min­den, bűnmegelőzni- és büntetni képte­len állami szert' végrehajtó keze. Mux világjavító szándékával nincs gond, módszereivel annál inkább. Mindezek ellenére Muxisták hada lepi el a német utcákat, a tanok beértek a külföldi ter­jesztésre. A közben igazi gyilkossá elő­lépett főhős maga indul Olaszországba kedvenc unaloműzését, a gyorshajtó hajkurászást propagálandó. • KÁRPÁTI Fórum a kerékpárúiról Március 30-án, 18 órakor a volt Me­gyeháza dísztermében lakossági fóru­mot tart a Süttő-Dömös kerékpárút esztergomi szakaszának nyomvonalá­val érintett, illetve azzal szomszédos ingatlanok tulajdonosai számára az Esztergom és Nyergesújfalu Kistér­ségi Területfejlesztési Társulás. A fórum legfontosabb témája a Süttő-Esztergom kerékpárút tervei­nek engedélyeztetése lesz. A lakossá­gi fórumon jelen lesz a Tetthely Kft. tervező mérnöke is, aki tájékoztatást ad a fejlesztésekről és válaszol a fel­tett kérdésekre. Az engedélyezési tervet a Kistérségi Társulás megbí­zásából a budapesti Tetthely Kft. ké­szítette a Közép-Dunántúli Regioná­lis Fejlesztési Tanács pályázatán nyert forrásból. • VI Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy Esztergomban, a Polgármesteri Hivatalban a 2005. évi húsvéti ünnepek körüli munkanapokon ügyfélfogadást a következők szerint tartunk: március 24-én (csütörtökön) - 9-12 óráig ügyfélfogadás a közigazgatási és okmányirodán március 25-én (pénteken) - a hivatal zárva tart március 29-én (kedden) - a hivatal zárva tart Kérjük szíves megértésüket. Dr. Csömör Sándor jegyző

Next

/
Oldalképek
Tartalom