Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-19 / 54. szám

6 HÍDLAP • 2005. március 19., szombat KALEIDOSZKÓP www.istergranum.hu TUDTA? 14 éve hunyt el Eric Clapton kis­fia. Conor egy manhattani felhő­karcoló 53. emeletéről zuhant ki. Eric Clapton, a blues-rock legen­dás gitárvirtuóza kemény másfél év­tizedet tudhat a háta mögött. Miu­tán kisfia 1991-ben kiesett New york-i apartmanjuk ablakából, Clap­ton a munkájába menekült. Nem ke­reste emberek társaságát, nem is­merkedett, többnyire zenélt és aludt. Nyolc évvel később aztán megtört a jég: Eric Los Angelesben megismerte az akkor 22 éves Eliát, aki grafikusi gyakorlatát töltötte a nagyvárosban. Mire 2002. január 1- jén létrejött a frigy, kislányuk, Julie Rose már hat hónapos volt. A család nemrég újabb taggal bővült, a máso­dik gyermek néhány hete született. A maholnap 60 esztendős Eric tehát újra boldog apa, minden szabad per­cét felségével és gyermekeivel tölti. Saját bevallása szerint azonban máig nem dolgozta fel kisfia halálát, de már megtanult együtt élni a történ­tekkel. Az énekesnek egyébként első házasságából már van egy 20 éves lánya is, Ruth. • sem GYÓGYSZERTÁR! ÜGYELET Március 19-én és 20-án, szombat és vasárnap: Esztergom - Szent István Patika (Madách tér 1.) Telefon: 311-680, március 21-én, hétfőn: Esz­tergom - Kerschbaummayer Patika (Kossuth L. u. 41.) Telefon: 411-145. Dorog - Szent Margit Gyógyszer- tár (Rákóczi út 9) Telefon: 431-191. _______________________________________d____________________________ ID ŐJÁRÁS Régiónkban délelőtt a front mö­gött északkelet felől felszakadozik a felhőzet, kisebb csapadék délnyuga­ton fordulhat még elő. A nap folya­mán erős, helyenként viharos lökések kísérhetik a nyugati, északnyugati szelet. Délután az ország délnyugati részét kivéve, felhőátvonulások mel­lett néhány órás napsütés várható. Délnyugaton kezdetben még egy-egy zápor kialakulhat. A hőmérséklet kora reggel -1 ,+3 fok között valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke +13, +9 fok között alakul Időjárási helyzetkép a Kárpát-medence térségében Nyugat-Európa fölött egy nagy kiterjedésű anticiklon helyezkedik el. Holnap hajnalban, egy tőlünk északkeletre elhelyezkedő ciklon hidefrontja halad át felettünk, amely mögött megerősödő északi áramlással a magasban, mintegy 10-15 fokkal hidegebb levegő érkezik fölénk. így átmentileg gyen­gül majd a nappali felmelegedés. Ister-Granum Eurorégió MEGHÍVÓ A Csemadok Nánai Alapszervezete mellett működő Dörmögö Hagyományőrző Gyermekcsoport várja az óvodá­sokat, alapiskolásokat és minden kedves érdeklődőt a Húsvéti Ünnepváró délutánra. Foglalkozások: tojásfestés, húsvéti díszek készítése természetes anyagokból, ftízfasíp faragása. Foglalkozás-vezetők: az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ kézművesei, a karvai és helyi kézművesek. A játszóházat TÁLAS ÁGI (Budapest) játékmester vezeti. Kifújt tojásokat hozzatok magatokkal! Helyszín: a nánai kultúrház Időpont: 2005. március 20. (vasárnap) 14.00 Minden érdeklődőt szeretettel várunk! MOZIMŰSOR Bajor Ágost Kultúrmozgó (2500, Esz­tergom, Bajcsy Zs. u. 4.). Február 17-20., 19h csütörtök-vasárnap: Nyócker, Színes, magyar animációs film, 90 p. Rendezte: Gauder Áron. A budapesti dzsungel mélyén, a nyolca­dik kerületben egy csapat gyerek, cigá­nyok, magyarok, egy kínai és egy arab arra szövetkezik, hogy a lehető leggyor­sabban rengeteg pénzt állítson elő. A kölykök egy zseniális ötlet segítségével visszarepülnek az időben, és az őskorban olajat fakasztanak a leölt mamutok hul­láiból. A Nyócker alatt így hatalmas olajmező képződik... Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Lemony Snicket - A balszerencse áradása - amerikai családi vígjá­ték. Rendezte: Brad Silberling. Szereplők: Jim Carrey, Meryl j Streep, Emily Browning, Liam : Aiken, Timothy Spall, Billy Con- j nolly, Jude Law, Kara Hoffman. AZ % RÉSZLETES MŰSORA Szombat 17:00 Híradó (pénteki ism.), Török delegáció Esztergomban, Mosás története kiállítás. Mondtágh iskola finanszírozása, Helyhatósági vá­lasztás, Eurorégiós tanácskozás, XXVIII. anyaggazdálkodási konfe­rencia. Műsorvezetők: Heer Orso­lya és Éber Viktor. 17:25 Hírsport - műsorvezető: Éber Viktor (pénte­ki ism.). 17:30 Kafé - minden ami Közérdekű Aktuális Fontos és Ér­dekes (pénteki ism.). Tóth József Esztergom-kertváros részönkor­mányzat elnöke, dr Horváth István múzeumigazgató, Dr Bóna Gábor történész. Műsorvezető: Drucza At­tila. 18:15 Dumakanyar (pénteki ism.) 18:30 Híradó (ism.) 18:55 Hírsport (pénteki ism.) Vasárnap 10:00 Híradó (pénteki ism.), 10:25 Hírsport (pénteki ism.). 10:30 Kafé (pénteki ism.). 11:15 Duma­kanyar (pénteki ism.) 11:30 Hír­adó (ism.) 11:55 Hírsport (ism.) Hétfő 10:00 Híradó (péneki ism.), 10:25 Hírsport (pénteki ism.). 10:30 Kafé (pénteki ism.) 11:15 Duma­kanyar (pénteki ism.) 11:30 Hír­adó (ism.) 11:50 Hírsport (ism) 19:00 Visszapillantó - hírek a múltból. 19:05 Messzelátó - hírek a jövőből 19:08 Regionális időjá­rás. 19:10 KUPAK - kulturális programajánlatok, rendezvény- ajánlatok; filmajánló; horoszkóp; kiállítás-ajánlatok; tárlat-bemuta­tó; interjú Odor Tünde képzőmű­vésszel. Műsorvezető: Kemenczky Edina. 20:10 Kupak (ism.) 23:10 Kupak (ism.) állásajánlatok A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u.74.) Telefon: 33/413-350 • ács-áilványozó (betanított is jó) • animátor (Görögországba) • asztalos • autóbuszvezető (d. kát., 35 éves korig, büntetésvégrehajtási intézetbe) • belső ellenőr (felsőfokú közgaz­dasági vagy jogi végzettség) • billenőkocsi-vezető (Angliába, jó angol nyelvtudás) • börtönőr (35 éves korig, érettségi) • cnc esztergályos (Angliába, jó angol nyelvtudás) • cnc forgácsoló • digitális nyomdagépkezelő (komáromi munkahely, számítástech­nikai érettségi) • elektroműszerész (Leányvárra) • elektrotechnikus (angol nyelv., jogosítvány) • építőhatósági ügyintéző (építészmérnök vagy település­mérnök végzettség) • felszolgáló (német vagy angol nyelvtudás) • gépkezelő (bármilyen szakmával) • gépszerelő (Sngliába, angol nyelv) • gyártósori összeszerelő (Foxconn, Nyerges-lábatlan-süttő lakosnak) • gyártósori összeszerelő (Suzuki) • hentes • hidegburkoló (Szlovéniába, szlovén nyelvtudás) • idegenforgalmi ügyintéző (felsőfokú szakképzettség) • idegenvezető (Norvégiába, angol, olasz + bármilyen más nyelvtudás) • ingatlangazdálkodó (igazgatássz­ervező vagy jogi végzettség) • irodai asszisztens (komáromi munkahely, angol nyelvtudás) • jogász • karosszéria lakatos (Angliába, angol nyelvtudás) • kőműves • könyvelő, pénzügyi ügyintéző (esztergominak) • könyvkötészeti betanított munka (fém vagy elektrotechnikai szak­munkás, komáromi munkahely) • könyvkötő szakmunkás (komáromi munkahely) • laboratóriumi szakember (Máltára, angol nyelvtudás) • mérlegképes könyvelő (közigaz­gatási gyakorlattal) • mérnök (műszaki végz., angol nyelv) • munkaügyi és tb ügyintéző (eszter­gominak) • műszaki ügyintéző (felsőfokú végzettséggel) • óvónő (német nyelvismeret, Süttő környékéről) ■ pénzügyi tanácsadó • prepress operátor (számítástech­nikai érettségi, komáromi munkahely) • raktárkezelő-targoncavezető • sofőr (Szlovéniába, német vagy angol nyelvtudás) • szakács • szakács (Szlovéniába, olasz, német, angol nyelvtudás) • szerszámkészítő • színesfémöntő • szobafestő (Angliába, angol nyelv) • targoncás • üzemi adminisztrátor • villanyszerelő • víz- gáz- központi fűtés szerelő Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.). Telefon: 33/431-448. • állattartási, állatgonodzó • ápoló • beszállítói minösbiztositási mérnök • betanított eladó • bet. tésztagyártó • digitális nyomdagépkezelö • elektroműszerész • épület- építmény szigetelő • épületbádogos • forgácsoló • gépésztechnikus • gépi forgácsoló • irodai asszisztens • juhász • karbantartó mérnök • kőműves melletti segédmunkás • könyvkötészeti betanított munkás • könyvkötő • lakatos • minőség-biztositási mérnök • pásztor • pépi takarító • prepress operátor • raktáros • segédmunkás • szerszámkészítő • vendéglátóipari eladó • vezető beszáll, minőségbizt. mérnök • vezető minőségbiztosítási mérnök • villanyszerelő Oroszlányi kirendeltség (Fürst S. u. 25.) Telefon: 34 361-295) • eladó • ép.ip. segédmunkás • felszolgáló • forgácsoló • hegesztő bet. hegesztő • kőműves • lakatos • mérlegképes könyvelő • operátor • pék .bet.pék • szerszámkészítő • targoncavezető • tűzőnő Kisbéri kirendeltség (Kisbér, Vásártér 7.) Telefon: 34 352-699 • asztalos (rédei munkahelyre) • faipari betanított munkás (rédei munkahelyre) • gyártósori összeszerelő (móri, komáromi, munkahelyre) • gyártósori üzemi operátor (oroszlányi munkahelyre) • szakképzett eladó, pénztáros • ügyintéző B.kat. jogosítvánnyal és számitógépes ismerettel Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34 340-143. • betanított varrónő- elektronikai összeszerelő • állatgondozó • kőműves • villanyszerelő • egyéb lakatos Tatai kirendeltség (Tata, Erzsébet királyné tér 10.) Tel: 34/383-799 • ács-állványozó • autóértékesítö • betanított varrónő • betanított vasbetonszerelő (gyak.) • bolti eladó • büfé pénztáros • eladó (pályakezdő, szakképzett) • eladó pénztáros • épületgépész • felszolgáló • fényező • konyhalány • kubikus • lakatos • női betanított munka • pántoló (megvált, munkaképességű) • parkgondozó • segédmunkás • tehergépkocsi vezető (c+e kát. angol nyelvtudás) • telefonos ügyfélszolgálati munkatárs • üzletkötő • üzletkötő • üzletvezető (keresk. végzettséggel) • vendéglátói eladó • vendéglátói üzletvezető Tatabányai kirendeltség (Tatabánya, I. Népház u.3.) Telefon: 34/310-852, 317-242 • fodrász • kultúrcikkeladó • kozmetikus • szerkezetlakatos • géplakatos • autógépész mérnök • forgácsoló • autóbuszvezető • cnc gépkezelő • betanított varrónő • operátor - komárom • húsbolti eladó • mezőgazdasági bolti eladó (pályakezdő ) ■ fest food eladó - keres, végzettség Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Varjú Frigyes Rovatvezetők: Bukovics Krisztián (régió), Nagy Balázs (sport, szlovákiai bel- és külpolitika), Váczy H. István (Esztergom, kultúra, kaleidoszkóp) Munkatársak: Czigler Mónika, Gál Kata, Kertész Viktor, Kiss Emese, Muzslay Ágnes, Szalay Álmos, Varga Péter, Pöltl „Oxi” Zoltán Lapterv: Balagc H Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, c-mail: hidlap@axclero.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 900 forint (490 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út I. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom