Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-19 / 35. szám
2005- február 19., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 7. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn és Váczy-H. István Kalendárium Az árvíz elleni hatékony védekezés egyik módszeréről olvashattunk a környékünkön száz évvel ezelőtt megjelent újságokban. A sok csip-csup ügy mellett, az árvízen kívül a téli időszakban sokat érő szénről, pontosabban annak lopásáról és elkobzásáról értesülhetünk. A Szabadság február 18-án mutatott rá egy érdekes összefüggésre az árvíz megelőzés és egy tanácsos betegsége között. „Árvízi bizottság” címmel íme az egyik. írás. „A városi árvízi bizottság ma ülést tart, a szükséges előintézkedések megtétele céljából. Kollár Károly gazdasági tanácsos úgy vélekedik, hogy ha a Duna vize borrá válna, semmit se kellene tenni, az ellen, hogy az embereket elöntse. ” Ez önmagában is mulatságos, de kétségkívül helytálló megállapítás, ám a következő cikk adja meg az összefüggés magyarázatát. Ugyanebben a lapszámban áll: „ Talán beteg. Nagy feltűnést keltett a csütörtöki közgyűlésen Kollár Károly gazdasági tanácsos távolléte, a ki tudvalevőleg nagy tevékenységet szokott kifejteni a város közéletének a bevétele körül. A vita folyama alatt megkérdezte Bártfay Géza városi képviselő dr. Földváry István főügyészt, hogy hol van a gazdasági tanácsos, mire a város jogásza így felelt: - Talán beteg! Miután a város jogi tanácsosa soha nem szokott 'talán'-okban beszélni, a maliciozus közbeszóló rögtön megállapította, hogy a város gazdasági tanácsosa - farsangi nyavalyában szenved. ” Vagyis másnapos, biztos borba fojtotta bánatát, ha már a Duna vize nem válhat borrá. Egy újabb mulatságos történet a lap február 22-i számából a „Vashid kesergése" címmel. „A h. rendőrkapitánynak az a bölcs gondolata támadt, hogy a dunai vas- hidat éjjelenkint szuronyos puskával ellátott rendőrrel őrizteti. A szúró-lövő instrumentummal való őrzés azért történik, hogy a vashid meg ne szökjék, meg hogy a betörők, zsebmetszők és tolvajok be ne tehessék rajta a lábukat a magyar Rómába, se meg ne szökhessenek rajta át, ha itt tejbe gázolnak. A h. rendőrkaptány kiskorúságra valló intézkedése nagyon elkeseritete a Valéria- hidat, mert nehezére esik a rendőrségi teher elviselése. Most azonban némiképpen megvigasztalódott Valéria-kisasszony és olyanokat kacag, hogy az alatta úszkáló vadkacsák a Duna fenekére bújnak a hangos kacajtól. A nagy kacagás Gray István h. Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Utazás a bronchitisem körül Nem lehet ez influenza, István - mondta a derék körzeti orvosom, miután szakértő doktor „Víznemissza” Bujdosó országos tisztes szolgáló népgyógyász kijelentette, hogy Magyarországon nincs járvány - tehát: de van, de van -, nem lehet az, semmi kétség. Ehhez tulajdonképpen az orromban fészkelő két elvetemült menyét sem ragaszkodott, csak szipákolásra sarkallt valami olyan mellék- zöngével, amikor a kuktafőzőn eggyel több lyuk van, és a gőzanyag (meg az egyéb izgalmak) távozásra nem a kijelölt útirányt választják. Kaptam is olyan gyógyszert, ami elvileg nem a klasszikus antibiotikumok cilin utónevű családjába tartozik, de gyilkos egy készítmény, a romantikus költők merengésére sarkall, bár Csemus doki láttámon bizonyára megkérdezné: és mióta lövöm magam? S hát tényleg ezer dologra jó, a csomagba préselt, lepedő méretű „használati utasítás és a mellékhatások” című több kötetes leiratból kiderült, példának okáéit tripper ellen (csak nem?, kérdeztem magam, de nem, miközben a menyétek visítva röhögtek és fetrengtek az orrszőrök sikamlós tengerén). Vagy ha minden kötél szakad, a jelentős terjedelmű papiros halotti lepelnek is alkalmas - még olyan jelentős személyiségek esetében is, mint én. Ágyhoz láncolásom - akár a hajdani jobbágyok röghöz kötése - ugatással kezdődött. Ugyanis valami agresszív buldog bérelte ki a torkomat, és hangos csaholással adta tudtomra, ő is részt kér az élet csodás vívmányából, de legbelül, hörgőim mélyén tudtam, a makacs tüdő próbálkozik levegővétellel, és minden erejével félre akarja lökni a betegség alvilági háromfejű kapuőrző kutyáját, mert egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy mitikus szörnyek tusakodnak bennem. Aztán jöttek a menyétek. Kedvenc helyük az orr, meleg és puhaságokkal teli, jó mélyen befurakodnak, és nagycsalád alapításába kezdenek. Már ha a test gazdája nem tesz ellenük. De tesz. Elmentem hát, ugye, az orvoshoz, szedtem a mágikus tablettákat, ittam a köptetőt - amelynek még mindig jobb íze van, mint a kólának -, és fújtam a nózimat. Utóbbit olyan eredményesen, hogy a dörzsölés és a hámlás miatt kisvártatva Michael Jacksonra kezdtem hasonlítani, büszkeséggel töltött el, hogy az ultra pisze heftihez nem kellett vagyonokat költenem, elég volt hozzá néhány csomag olcsó, smirgli-jellegű zsebkendő. Mit lehet tenni, mivel lehet tölteni az időt a párnák között izzadva? Hát lehet olvasni meg kulturálódni, kisfiam, tolakodna elő a bennem élő pedagógus, de rögtön megfékezi az ugató bulldog és a két menyét, miszerint nem, mert szörcsögve szöveget értelmezni csak Darth Vader tud, amikor a Halálcsillag kezelési útmutatóját böngészi. Lehetne hallgatni zenét, mondjuk. A fülre installált hallgatókkal, hadd járjon át a tisztító muzsika minden sejtet. De ez sem megy, mert sokkal erősebben dörömbölnek a dobhártyán a benti fenevadak, hogy hagyjam a zenét a másra. Marad a tévé. Van távkapcsoló és tengernyi remek izgalmas műsor, például egy csomó megvásárlásra érdemes praktikus termék, amelyről mindent megtudhat a bedugult fülű náthás is, mert üvöltenek, mint a dög. Megbabonázott tekintettel, koncentrikusan jojózó szemekkel majdnem a telefonhoz nyúltam, hogy rendeljek egyet a cipőt és kenyeret egyszerre vágó késkészletből (mint tudjuk, az ember gyakorta szabdalja lábbelije orrát konyhakéssel, vagy mindez célzás lett volna a magyar kenyér minőségére? - ejnye); vagy a „forró platniból”, amelyen halat és lekváros palacsintát süthetünk egy időben; vagy a motorolaj-pótló motorolajból, amely jobb, mint a motorolaj, stb. A telefon azonban tűi messze volt. Ma már (majdnem) meggyógyultam. A náthából is, a teleshoppingból is. Tudom, milyen fontos az egészség, sőt igazából az a fontos (ha az van, minden van, szokta mondogatni hetvenéves Kedves Édesanyám, különösen akkor, amikor a hó végén - meg elején, meg közben - a nyugdíja felszabadítható részei felől érdeklődöm). Az egészség tehát alapkérdés. A dohányzás arra iszonyúan káros. Pláne, hogy ma már tudom, akkor fáztam meg, amikor mínusz hetvenben egy szál pólóban leszaladtam a sarki boltba cigarettáért. rendőrkapitánynak szól, a ki a fegyveres rendőrt rajta sétáltatja, mert bebizonyosodott, hogy a legújabb betörés tettese a szuronyos puskával felfegyverzett rendőr szeme- láttára jött át a hídon és ugyancsak a sze- meláttára ment vissza és vitte magával az elrablott tárgyakat. Hát minekfwcsékolja a helyettes úr a hidra a rendőri erőt. ” A téli időszak miatt talán, előtérbe került a szénügy. Valaki lopja, valaki árulja. Van összefüggés? Az Esztergomi Lapok írja február 29-én „ Tömeges szénlopás” címmel. „A helyi vasút pályaudvarának szénrakodójáról ismeretlen tettesek már hosszú idő óta állandóan lopják a szenet anélkül, hogy erre eddig rájöttek volna. A napokban a vasúti alkalmazottak egész véletlenül észrevették, hogy a szénrakományt valaki alaposan megdézsmálta. ” A rendőrségi eljárás elindult az ügyben. Ugyanekkor „Szénelkobzás"-ról is ír a lap. „A környékbeli bányamunkások saját használatukra olcsó szenet kapnak a bányáktól. Ezen szenet sokan zsákokba rakva behozzák városunkba és itt olcsó pénzen árusítják. A rendőrség a napokban több kocsi ilyen szenet elkobzott és megtiltotta a bányászoknak a városban való szétieláru- sitást. Ezen intézkedést legkevésbbé sem helyeseljük, mert a szegényebb lakosságnak bizony nagyon jól esett az olcsó fűtőanyag." Ebben ma is egyet értünk. • GK
