Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-01-07 / 4. szám

KALEIDOSZKÓP 2005. január 7., péntek • HÍDLAP 7 Levéltár Nem megyei, még csak nem is országos, hanem utcai, pontosabban „sétányi” levéltár, hogy még jobban szűkítsük a kört, Kis - Duna sétányi platánfa-levéltár. Ami - valljuk be - azért különös dolog, nem pusztán azért, mert a le­véltárakról más fogalom él bennünk, hanem a téli időpont miatt is. Január van, farkas ordításoktól kellene vissz­hangzania a fogcsikorgató hidegnek, ehelyett szépen, unott őszi cseppekben esik ránk az eső, időnként ránk vi­gyorog kajánul a nap, a platánok meg nem is tudják hirtelen, hogy most hullajtsák, avagy sem leveleiket, lévén, hogy most már tán közelebb van a kikelet, mint a lombhullás időszaka. Bacsó Péter 77 éves Bacsó Péter 1928-ban született Kassán. Családja az 1940-es évek ele­jén költözött Budapestre, megúszva ezzel a későbbi erőszakos áttelepítést. Raccsolása akadályozta meg, hogy színész legyen, helyette bekerült a fő­iskola rendezői szakára Kovács And­rás, Makk Károly osztálytársaként. 1950-ben diplomázott, s rögtön bele­csöppent a filmgyártásba: dramatur­gi állást kapott a Hunnia Filmstúdió­ban. Bacsó közelről láthatta a magyar film újjászületését, a forgatókönyv­írás mellett minden más munkafolya­matból részt vállalva. Önálló rende­zőként 35 évesen, 1963-ban mutatko­zott be a Nyáron egyszerű című lírai alkotásával. Szatirikus hangjának első megnyilvánulása A tanú (1969) volt. A filmet tizenkét évig csak pártbi­zottsági zárt vetítéseken mutathatták be „ilyenek voltunk, elvtársak” felki­áltással, rendezőjét ugyanakkor Ba­lázs Béla-díjjal jutalmazták. A film cannes-i sikere jelentette a „feloldo- zást”, s ezek után kapott szabad utat itthon és külföldön egyaránt. Bacsó közben is dolgozik, amíg A tanú indexen várakozik. Teljesíti a filmszakma aktuálpolitikai igényeit. Az ötvenes évek személyi kultuszá­nak szatirikus megjelenítése tér visz- sza a Te rongyos élet (1983), a Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája (1988), valamint a Sztálin menyasszonya (1990) című alkotá­sokban. A klasszikust alulról súroló művei az egyén és a történelem vi­szonyát járják körül, mint pl. a Hány az óra, Vekker úr? című filmben. Ba­csó Péter munkásságát számos nem­zetközi elismerés övezi. 1982-es nyugdíjba vonulásáig taní­tott a Színház- és Filmművészeti Főis­kolán. Tevékenységét 1972-ben érde­mes művész, 1983-ban kiváló művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal jutal­mazták. 1999-ben A mozi és a történe­lem találkozása című isztambuli film­fesztiválon életműdíjat kapott. Végül egy meglepetés: kevesen tudják, hogy a hetvenes évek sikerzenekara, az Illés egyik szövegírója is Bacsó volt. • - oz ­Elkészült a Sorstalanság A film egyes jeleneteit Piliscsabán forgatták Elkészült a Sorstalanság című film. Az irodalmi Nobel-díjas Ker­tész Imre azonos című regénye alap­ján készült alkotás a bemutatóra vár - jelentette be Gréczy Zsolt, a pro­dukció sajtófőnöke tegnap. A forga­tások két részletben több, mint egy évig tartottak. „Végre itt vagyunk annál a pillanatnál, amit annyira vártunk” - mondta Koltai Lajos ren­dező a Hollywood Multiplex Duna Plázában. Közlése szerint a vetíthető kópia a jövő hét végére készül el. A film zenéje, amelyet az Oscar-díjra jelölt olasz Ennio Morricone kompo­nált, az EMI gondozásában január 13-án kerül a boltokba. A Sorstalan- ságot a február 1-jén kezdődő 36. Magyar Filmszemlén láthatja elő­ször a közönség, a film február 10-én kerül a mozikba. • (hirado.hu) Amikor a nyúl viszi a puskát Eveleji uborkaszezon-hírnek tűnik, ám mégsem az. Hiszik, nem hiszik, nyulaktól retteg Szentpétervár. A hi­deg beálltával több száz vadnyúl je­lent meg a városban, melyek kóbor kutyákat, macskákat, patkányokat és hajléktalan oroszokat támadnak meg. Ezt úgy kell elképzelnünk (talán), hogy nyilakkal, dárdákkal, vadászok­tól zsákmányolt lőfegyverekkel körva­dászatot rendeznek, a leterített zsák­mányt megnyúzzák, a partokon tüzet gyújtanak, és nagy zabálást rendez­nek az ételben szegényes vidéken. Korábban a nyúlcsapatok kisebb hor­dákba verődve keltek át a befagyott Finn-öblön, csak Szentpétervár kör­nyékén rendeződtek harci alakzatok­ba és kezdtek harcászati hadművele- ,< tekbe. Amíg ki nem derült, hogy az evolúció megváltoztatta a honfoglaló finn nyulakat, a péterváriak szívesen fogadták a hívatlan látogatókat, rend­szeresen etették őket répával, széná­val, burgonyával. De a béke bizonyta­lan ideig most fel lett függesztve. • (p.press) NAPI BULVÁR Dédanyáink sztárja: Németh Lehel Aradszky László „a magyar Frank Sinatrának” nevez­te az egykori bálványt, de most a bálvány, a disszidált és letiltott énekes eltávozott közülünk. Németh Lehel táncdalénekesről van szó, aki ma már csak emlék. Csak kis emlék címmel könyv is jelent meg róla, an­nak idején meg is vásároltam anyámnak... Németh Lehel 1932-ben az erdélyi Sepsiszentki- rályon születik. Apja kisboltja a zavaros politikai viszonyok közt tönkremegy, ráadásul az öreg 1937-ben váratlanul meghal, négy gyerekkel hagyva magára az özvegyet. A kilátástalan helyzetbe kerülő nő a két nagyobbat árvaházba adja, a har­madikat rokonokhoz küldi, a legkisebb Lehellel egy ismert erdélyi írónő­nél, Ágoston Máriánál lesz házvezető. 1944-ben a Vörös Hadsereg előtt haladó menekültáradattal érkeznek Magyarországra. Némi ausztriai ka­land után Budapesten bútort szállít, évekig a képzőművészeti főiskolán modell. Előbb műszerésznek tanul, majd 1952-ben énekelni kezd: miután két áriát ad elő a néphadsereg dalos fesztiválján. Az operettprimadonna Németh Marika javaslatára Simándy Józsefnél és Possert Emíliánál pró­bál szerencsét, akik operaénekest próbálnak faragni belőle. Táncdalénekesi pályája 1956 után indul. Egy-két év alatt körülrajongott sztár, nevét együtt emlegetik Honthy Hannával és Latabár Kálmánnal. Legnépsze­rűbb slágereit - Lehet, hogy szép nem vagyok, O Serenella, Reszket a Hold a tó vizén, Halló, Irén! - milliók énekelik. 1963-tól támadások érik a sajtóban - erre nem emlékszünk -, a hatalom nehezen fegyelmezhető renitensnek tartja, ezért hosszabb-rövidebb időre el is tiltja a fellépésektől. Feleségével felcsap artistának, és 1965-ben egy bécsi fellépéssorozat után Kanadába emigrál, ahol eleinte gyári munkás, majd saját cége.t alapít Montrealban. S a legvadabb legendák keringtek az országban a legelképesztőbb témakörben. Németh Lehel a legendákban mint ellenálló hős, mint Cl A ügynök, mint angol kém szerepelt. Ezzel szemben a KGB és a magyar kémelhárítás óvó te­kintetétől kísérve habszivacsot gyártott a messzi tengerentúlon. A rendszerváltás évében hazatérve két zajos, telt házas koncertet adott az Erkel Színházban. Egy új szerelem is ismét Magyarországhoz kötötte. Ka­nadai vállalkozását felszámolta, itthon kezdett új életet. A habszivacs­gyártás itt is jó üzletnek bizonyult. Meghökkentő, hogy kísérőzenekarában - a Mediterránban - micsoda ne­vek játszottak: Kőszegi Imre dobolt, Bajtala János zongorázott; Szörényi Levente szólógitározott; Szörényi Szabolcs basszusok; Ráduly Mihály szaxofonozott. A zenekar tagjai később önálló együtteseket alakítottak, mint pl. az Illés, a Kőszegi együttes, a Syrius és a Balassa együttes. ESZTERGOM A TERASZRÓL Meleg van A lakótelepi embert úgy sikerült kitalálni az embergyártásban maradandót alkotó komenista rendszernek, hogy rajta aztán nem foghat ki senki és sem­mi. A lakótelepi ember mindenre talál megoldást, ha meleg van, ha hideg. Mit tesz, amikor hidegre fordul az idő? A lakótelepi ember még a többi ho­mo sapiensnél is ügyesebb, a hideg nem fog ki rajta. Hősugárzót dug a kon­nektorba, olajradiátort, két melegzoknit húz, molinóalsót, beül a forró vízzel telt kádba, pokrócba bugyolálja magát, a gyereket, meg ilyeneket tesz, amíg a központilag szabályozott fűtés nem követi a hőmérsékletváltozást. És mit tesz akkor, ha meleg van, és a radiátorok ontják a hőt, amikor gyors egymás- | utánban huszonnyolc fokos afrikai klíma ver tanyát a konyhában-szobában? j Erre is talál megoldást. Nem, azt nem mondanám, hogy bekapcsolja a ven­tillátorokat, mint nyáron, hogy langyos vízben tussol, hogy beül a fagyasz­tóba. Dehogy. Kinyitja az erkélyajtót, fűti az utcát. Néha mordul ugyan, ha a fűtésszámlára gondol, netán emlékezteti rá az asszony. Ennyit tehet. így sikerült kialakítania őtet a komenista embergyárnak. N A P i K U L T Meghalt Körmendi Lajos Az írók ritkán lázadók. Vagy ha mégis, nem írók, hanem politikusok, akkor pedig az író­nak rég annyi. Nincs két hónapja, hogy-egy folyóiratszemlében a következőképpen fogal­maztam: „...mostanában egyre növekvő aggo­dalommal figyelem, amióta mellette viríthat­tam egy Isten tenyerén ülünk című antológiá­ban 1979-ben. Érdekes visszanézni, hogy a tegnapelőtt fiatal írónak számító, ugyanebben a válogatásban megjelenő Nádas Péter, Ester­házy, Körmendi Lajos (a Barbaricum igazga­tója), na és Kornis, mára mind lestrapált, ko­moly íróemberek, díjakkal agyonhalmozva, megfáradva, belekeseredve a mindennapok harcába (Kornis is, de különösen Tart gyötörte meg a rend­szerváltás), csak én üldögélek derűsen. Egyszóval: nem értem, mit keres­tem köztük. Nagyon oda kell figyelnem, ha ki akarom számolni, hány éves lehettem a Didergő király regény írása idején. Talán nvolc-tíz.” Húszvalamennyi könyve jelent meg. íróként József Attila, újságíróként Petőfi Sándor Sajtószabadság díjas. Olvastam, figyeltem Körmendit mindig, amióta rászoktam súlyos mikszáthi-tömörkényi kistörténeteire, harmadosztályú, „nem történelmi” alföldi-tanyai kisembereire. Körmendi Lajost kötelező olvasni. Ki­mondottan élvezhető és hiteles. Kerültem, de olvastam. Nem „kerültem”, rossz a kifejezés. Nem kerestem a társaságát. Most meg már hiába keresném, elment.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom