Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-02-12 / 30. szám

HIDLAP • 2005. február 12., szombat KALEIDOSZKÓP u D 1887. február 12-én született Szabadkán Csáth Géza (eredeti nevén: Brenner József) író, zene­kritikus, orvos. Édesanyját 8 éves korában veszítet­te el, a traumát sosem tudta feldolgoz­ni. Apja ügyvéd volt, tőle örökölte a zene szeretetét. Sokoldalú tehetsége már gyermekkorában megmutatko­zott: kitűnően hegedült, rajzolt, fes­tett. Tizennégy éves korában zenekri­tikákat írt a Bácskai Hírlapba, ekkor azonban még nem író akart lenni, ha­nem festő. Érettségi után Budapestre került orvostanhallgatónak. 1908-tól a Nyugat rendszeresen közölte elbeszé­léseit és zenekritikáit. 1909-ben ideg- gyógyászként a Moravcsik-klinika ta­nársegédje volt, majd fürdőorvosként dolgozott. 1910-től a morfium rabjává vált. Az I. világháborúból betegen tért haza, elhatalmasodott rajta a morfi­nizmus. 1919-ben idegileg összeomlott, lelőtte feleségét, majd öngyilkos lett. Öt novelláskönyvet, eg)7 drámát, két kötet zenei írást, néhány zeneművet és egy elmeorvosi szaktanulmányt ha­gyott az utókorra. • sem GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Február 12-én és 13-án, szombat és vasárnap: Esztergom - Szent An­na Patika (Terézia ü. 25.) Telefon: 411-184. Február 14-én, hétfőn: Esz­tergom - Kerschbaummayer Patika (Kossuth L. út 41.) Telefon: 411-145 Dorog - Pharma Dr. Révay Patika (Hősök tere 4/A) Telefon: 509-600. napsütés borult ég felhős ég eső havaseső vihar havazás gyenge erős szél viharos szél szél Szombaton is borult időre kell szá­mítani, sokfelé lesz csapadék: kezdet­ben havas eső, ónos eső, majd egyre inkább eső, a magasabb területeken le­het továbbra is havazás vagy ónos eső. A délnyugati szél megerősödik, he­lyenként viharossá fokozódik. Szomba­ton és vasárnap tovább emelkedik a hő­mérséklet, enyhülnek a reggeli fagyok, és napközben 5 fok körüli értékek vár­hatók. Szombat hajnalban -5, -2 fok várható. A hőmérséklet csúcs­értéke 0, +4 fok között alakul. Ké- só' este -1, +2 fok lesz. Időjárási helyzetkép a Kárpát­medence térségében: Egy frontrendszer melegfronti fel­hőzete érte el hazánkat, több helyről jelentettek ónos esőt, illetve havazást. A következő 24 órában is többfelé vár­ható újabb csapadék, amely holnap napközben már inkább eső formájában hull, ahogy tovább enyhül az időjárás. Változó fronthatásra számíthatunk. S AZ RÉSZLETES MŰSORA M O I M U O R Bajor Ágost Kultúrmozgó (2500, Esztergom, Bajcsy Zs. u. 4.) Februát 10-13. csütörtök-vasárnap 19:00 Szembesítés (Taking Sides) Színes, szinkronizált, német- osztrák-francia-angol dráma 105 perc Rendezte: Szabó István Fő­szereplő: Harvey Keitel, Moritz Bleibtreu, Stellán Skarsgard, Birgit Minichmayr, Oleg Tabakov. A második világháborúnak vége, el­kezdődik a háborús bűnösök felkutatá­sa. Berlin romokban, egy nemzet ro­mokban és az illúzió is, hogy van igaz­ság a földön. Steve Arnold őrnagy sze­retne elégtételt venni a vélt bűnösö­kön, megszállottan nyomoz mindenki után, akire akár csak a gyanú árnyéka is vetődik. Így kerül kezébe Dr. Wilhelm Furtwängler karmester aktá­ja, a férfié, aki a náci birodalom idején aktív zenei életet folytatott. Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Dirty Dancing 2. - amerikai romantikus dráma. Rendezte: Guy Ferland. Szereplők: Diego Luna, Romola Garai, Sela Ward, John Slattery, Jonathan Jackson, January Jones, Patrick Swayze. Szombat 10:00 10-ei képviselő-testületi ülés közvetí­tése felvételről. 17:00 Híradó (pénteki ism.), a tartalomból: az új Swift gyártásá­nak megkezdése: légszennyezés Esztergom­ban; a Széchenyi tér felújításának kezdete; bizottsági ülések; véradás a főiskolán stb. Műsorvezetők; Heer Orsolya és Éber Viktor. 17:25 Hírsport - műsorvezető: Kemenczki Edina (pénteki ism.). 17:30 Kaié - minden ami Közérdekű Aktuális Fontos és Érdekes (pénteki ism.). vendégek: Balogh Péter, az OKTÁV EU-s képzéseiről; Tihanyi Tamás, az új Suzuki Swift bevezetéséről; Gát Kálmánná az esztergomi ipartestület elnöke és Teplánszky Ferenc az ipartestület kurató­riumának elnöke. Műsorvezető: Erdős Fe­renc. 18:10 Duma Kanyar - Sinkó Gyulá­val, Schlett Istvánnal, Horányi Lászlóval és Rafael Balázzsal, (pénteki ism.) 18:30 Hír­adó (ism.) 18:55 Hírsport (pénteki ism.) Vasárnap: 10:00 Híradó (pénteki ism.). 10:25 Hírsport (pénteki ism.). 10:30 Kafé (pénteki ism.), 11:10 Duma Kanyar (pénteki ism.). 11:30 Híradó (ism.). 11:55 Hírsport (ism.) Hétfő 10:00 Híradó (péneki ism ). 10:25 Hírsport (pénteki ism.). 10:30 Kafé (pénteki ism.). 11:10 Duma Kanyar (pénteki ism.). 11:30 Híradó (ism,). 11:50 Hírsport (ism.). 12:0010-ei képviselő-testületi ülés közve­títése felvételről. 19:00 Visszapillantó - hírek a múltból. 19:05 Messzelátó - hírek a jövőből. 19:08 Regionális időjárás. 19:10 KUPAK - kulturális programajánla­tok, rendezvény-ajánlatok; filmajánló; ho­roszkóp; kiállítás-ajánlatok; tárlat-bemuta­tó; interjú Szabó Andrásnével a Sziget Ga­lériában látható, megyei rajz és müalkotási verseny alkotásaiból rendezett kiállítás kap­csán. Műsorvezető: Tommy B. 20:10 KU­PAK (ism.) 23:10 KUPAK (ism.) Magyarországi állásajánlatok A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u.74.) Telefon: 33/413-350 ■ ács-állványozó (betanított is jó) • adóellenőr (pénzügyi-számviteli végzettség) • animátor (Görögországba) • asztalos • autóbuszvezető (d. kát., 35 éves korig, büntetésvégrehajtási intézetbe) • belső ellenőr (felsőfokú közgazda- sági vagy jogi végzettség) • billenökocsi-vezető (Angliába, an­gol nyelvtudás) • börtönőr (35 éves korig, érettségizett) • cnc esztergályos (angliába, angol nyelvtudás) • cnc forgácsoló • elektrotechnikus (angol nyelvtudás, jogosítvány) • építőhatósági ügyintéző (építészmér­nök vagy településmémök végzettség) • esztergályos • felszolgáló (német vagy angol nyelvtudás) • gépkezelő (bármilyen szakmával) • gépszerelő (angliába, angol nyelvtudás) • gyártósori összeszerelő (foxconn, nyerges-lábatlan-süttő lakosnak) • gyártósori összeszerelő (suzuki) • hidegburkoló (Szlovéniába, szlovén nyelvtudás) • idegenforgalmi ügyintéző (felsőfo­kú szakképzettség) • idegenvezető (Norvégiába, angol, olasz + bármilyen más nyelvtudás) • ingatlangazdálkodó (igazgatás- szervező vagy jogi végzettség) • karosszéria lakatos (Angliába, an­gol nyelvtudás) • kőműves • laboratóriumi szakember (Máltára, angol nyelvtudás) • mérnök (műszaki végzettség, an­gol nyelv) • pénzügyi tanácsadó • pénzügyi ügyintéző • pultos • sofőr (Szlovéniába, német vagy an­gol nyelvtudás) • szakács • szakács (Szlovéniába, olasz, né­met, angol nyelvtudás) • szerszámkészítő • szobafestő (angliába, angol nyelvtudás) • szobafestő-mázoló • szociális gondozó-ápoló (középfokú végzettség) • takarító (megváltozott munkaképességűnek) • targoncás • teremőr (esztergomi nőknek) • villanyszerelő • víz- gáz- központi fűtés szerelő Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.). Telefon: 33/431-448. • állattartási, állatgonodzó • beszállítói minősbiztositási mérnök • bet. tésztagyártó • bölcsödéi vezető • gyártósori szerelő • karbantartó mérnök • kőműves segédmunkás • minőség-biztosítási mérnök • segédmunkás • sportmasszőr • vas és fémszerkezeti lakatos • vendéglátóipari eladó • vezető minőségbiztosítási mérnök Oroszlányi kirendeltség (Fürst S. u. 25.) Telefon: 34 361-295) • gyártósori gépkezelő • operátor • bet.gépkezelő • lakatos • hegesztő bet. hegesztő • élelmiszer eladó • bet.juhász • pék .bet.pék • kőműves Kisbéri kirendeltség (Kisbér, Vásártér 7.) Telefon: 34 352-699 • asztalos (rédeí munkahelyre) • bet. gyártósori összeszerelő (esz­tergomi, munkahelyre) • faipari betanított munkás (rédei munkahelyre) • gyártósori összeszerelő (esztergo­mi, munkahelyre) • gyártósori üzemi operátor (oroszlá­nyi munkahelyre • pék bakonyszombathelyi munka­helyre • gépkocsivezető (c, e kategóriás jogosítvány adr vizsgával, bp-i hely­ismerettel. • építőipari segédmunkás (kisbér, réde, bakonyszombathelyről) Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34 340-143. • betanított varrónő • tesztmérnök • elektronikai összeszerelő • eladó • autószerelő (érettségivel) • benzinkútkezelő • elektroműszerész • postai kézbesítő (részmunkaidős) • konyhai kisegítő • társadalombiztosítási ügyintéző angol nyelvtudással • targoncás Tatai kirendeltség (Tata, Erzsébet királyné tér 10.) Tel: 34/383-799 • gyártósori összeszerelő • betanított varrónő • mérlegképes könyvelő • autóértékesítö • élelmezésvezető • ács-állványozó • betanított vasbetonszerelő (gya­korlattal) • lakatos • kőműves • építőipari segédmunkás • hidegburkoló • gyakorlott könyvelő • szociális gondozó • pedagógiai asszisztens • bolti eladó • könyvelő (megváltozott munkaképességű) • pántoló (megváltozott munkaképességű) • traktoros Tatabányai kirendeltség (Tatabánya, I. Népház u.3.) Telefon: 34/310-852, 317-242 • szerkezetlakatos 2 fő • géplakatos 2 fő • autógépész mérnök 1 fő • forgácsoló 3 fő ■ villanyszerelő 2 fő ■ autóbuszvezető 5 fő • gyártósori összeszerelő 15 fő • asszisztens (japán+angol nyelv) 1 fő • junior könyvelő (angol nyelv+felső- fokú végz.) 1 fő • cnc gépkezelő 4 fő • tehergépkocsi vezető (tir; román és német nyelv ) 1 fő • junior beszerző (angol nyelv+felső- fokú végz.) 1 fő • betanított varrónő 10 fő • operátor - komárom 100 fő • hitel ügyintéző - értékesítő 5 fő • gyártósori összeszerelő - eszter- gom 100 fő • húsbolti eladó 1 fő • tanácsadó-üzletkötő .1 fő • gépészmérnök (autocad) 1 fő • grafikus (angol nyelv) 1 fő • west food eladó - kereskedelmi végzettség 1 fő ■ gépjárműüzemi technikus, mérnök 1 fő ^HIDLAP Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Varjú Frigyes Rovatvezetők: Árpási Károly (Kaleidoszkóp), Bukovics Krisztián (régió). Nagy Balázs (sport, szlovákiai bel- és külpolitika), Váczy H. István (kultúra, Esztergom) Munkatársak: Cziglcr Mónika, Gál Kata, Kertész Viktor, Kiss Emese, Muzslay Ágnes, Szalay Álmos, Szűcs Alexandra, Varga Péter Lapterv: Balage P Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: + 36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@axelcro.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Tóvárcnská L, telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 900 forint (490 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom