Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-11 / 29. szám
KALEIDOSZKÓP 2005. február 11., péntek • HÍDLAP 7 Kövek a vízparton Mary Zsuzsi saját bevallása szerint szerelmesebb, mint valaha. Hat gyereket szült, élettársa huszonnégy évvel fiatalabb nála, s az együttlét tart már vagy öt esztendeje. A Remíz étteremben mutatta be az örökifjú énekesnő legújabb albumát, amelyen barátai, Pintér Tibor és Désfalvi Judit is énekelnek.- Számolta már, hogy pályafutása alatt hány dalt énekelt?- Körülbelül hatvanat. Ez nem nagy szám, és eddig csak három albumom jelent meg, de már több évtizede énekelek.- Milyen érdekes az emlékezet. Az almát eszem című slágert sokan önnel azonosítják, pedig azt annak idején Magay Klementina énekelte.- Igen. Bár most már hosszú évek óta az én repertoáromat gazdagítja, olyan örökzöldekkel, mint a Mama, a Te vagy az oda-ideálom, a Kövek a vízparton. És amire szintén kevesen emlékeznek, két film zenéjében is közreműködtem. A Veréb is madár című vígjátékot végig én énekeltem, és Bacsó Szerelmes biciklisták című filmjében a Te szeress legalább lett nagy sláger.- Mennyit jár mostanában fellépni, haknizni?- Sajnos nem eleget! Havonta négy-hat fellépésem van csak nincs menedzserem, magam intézem a fellépéseket.- Milyen a kapcsolata egykori férjével, Dobos Attilával?- Jóban vagyunk, régebben még felléptünk együtt, ám őt elfoglalja új családja és a civil munkái.- Mit csinál még az éneklés mellett?- Ebből élek. Nem túl fényesen, de azért nem panaszkodom.- Régebben arról volt híres, hogy imád öltözködni.- Ez a jó szokásom még ma is megvan, csak a lehetőségeim szerényebbek.- Az ötmillió forintos krokodilbőr kabátja még megvan?- Persze, és jelesebb alkalmakra fel is veszem. Az egy szép emlék, egy régi barátom lepett^meg annak idején vele. • DÉVAI A dohányzó nők hamarabb halnak Bár hagyományosan a férfinépet tartják az „erősebb nem”-nek, ma már köztudott, hogy társadalmunk hölgytagjai bizonyítottan karakánabbul állják a sarat, mint hímtársaik. Most azonban kiderült valami, ami az ellenkező oldalra billenti a mérleg nyelvét: a nőkre nézve ugyanis tízszer veszélyesebb a dohányzás, a férfiak ellenében. Egy holland felmérés szerint akár tíz évvel is kevesebbet élhet a cigarettafüggő nő, ha valóban a nikotin rabjává válik. A statisztika alapjául egy tüdőrákosokat vizsgáló felmérés szolgált, mely szerint az érintettek közül a nők életét 11 évvel, a férfiakét 3 évvel rövidítette meg a cigeretta. A tüdőrákos nők életkora minden esetben jóval alacsonyabb volt, mint a hasonló betegségben szenvedő férfiak esetében, ráadásul jóval hamarabb jelentkeztek a panaszok is. A statisztikusok azt is kimutatták, hogy a nikotin-szenvedély a hetvenes évek derekán kerítette hatalmába a holland nőket, és innen datálható körükben a tüdőrákos megbetegedések számottevő növekedése is. Egészen konkrét számokkal is tudtak szolgálni a hivatal munkatársai: a dohányzó nők 70, a nem dohányzók 81 évet élnek átlagosan. • ANDY Alvajáró mobilos „Balu, nem láttad Bagirát?” - ezt az sms-t kapta Ashley Jones, ami önmagában akár vicces is lett volna, csakhogy éjjel kettőkor kapta, egy jó barátjától, és már nem először. Másnap pedig hiába győzködte az illetőt, az nem emlékezett semmire. Hosszú hónapokon át próbálták meggyőzni ismerősei, rokonai Richard Griffint arról, hogy álmában sem teszi le a telefonját. Amikor kirobbant az ügy, a szakemberek orvosi csodának tartották az „alvásm- sezőt”. Chris Idzokowsky alváskutató viszont a pörgős huszonegyedik század mellékhatásának tartja, sőt teljesen természetesnek, miután a mindennapok embere nem tud lelkiéletet élni, nem képes megosztani gondját-baját másokkal, nem csoda hát, ha álmában próbál kapcsolatot keresni embertársaival. „Szükség van az egymással való érintkezésre. A dolgok rossz irányba mennek, ha megszűnik közöttünk a kontaktus. Richard Griffin esete az első vészkiáltás” - mondta Idzokowsky. • -YÁKidobták a galaxisból Minden családban vannak viták, nincs ez másképp a galaxisunkkal sem. Az elmúlt napokban a Huston űrállomás rögzített egy' kisebb csetepatét. Eg)' középkorú csillag elhagyva saját pályáját, a tejútrendszer egyetlen főállású fekete lyukánál udvarolt, mikor a galaxisrendszer úgy döntött, hogy megválik a másfelé kacsingató égitesttől. Azóta, hogy kidobta magából a rendszer, a szerencsétlen csillag 2jf millió kilométer/órás sebességgel száguld az intergalaktikus űrben. S miután odakint néhány hidrogénmolekulán kívül valóban „semmi” sincs, számára a kiűzetés egyenlő lehet a biztos pusztulással. Warren Brown, a Harvard- Smithsonian csillagászati központjának vezető kutatója szerint egyedülálló jelenség az emberi csillagászat történetében a felfedezés, és az is valószínű, hogy maga a feketelyuk repítette ki félelmetes erővel az elkószált csillattot. Mint hozzátette, ez velünk is bármikor megtörténhet, bár a pusztulásból semmit nem vennénk észre, olyan gyorsan történne minden. • -yáAz első áldozat Alig két hónapja, hogy megválasztották az év madarának a parlagi sast, és már itt is az első áldozat: Sasó, a tettes pedig az elektromosság. Sasó története két évvel ezelőtt kezdődött; 2003-ban született egy normálisnak mondható sasfészekben, ahonnan valaki végtelenül ostoba tettet végrehajtva kiszedte a fészkéből, de félve a feljelentéstől, szabadon engedte és a természet gondjára bízta. A szelíd, senkitől sem félő madarat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fogadta be, ahol a szakemberek fél éven keresztül próbálták meg felkészíteni a való életre. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a vadászatot, a mosakodást és egyéb „tananyagokat” a kis sas anyukájának lett volna feladata megtanítani. Végül Sasó kikerült a fajtársak közé, akik másfél éven keresztül következetesen kiközösítették az idegen madarat. Számtalanszor visszarepült az intézetbe, és számtalanszor útjára engedték őt. Végre úgy tűnt, sikerült beilleszkednie a csapatba, megtalálta a barátait, sőt kedvesét is, amikor megpihent egy villanyoszlopon. Ekkor érte a halálos áramütés. Jó utat Sasó! • ANDY Onagy Zoltán írása NAPI BULVÁR Örömében miskárolt Nem hollywood-i történet, annyi szent, és arra is rávilágít, bizonyos szint alatt a dolgok vagy feketék, vagy fehérek. Persze az is felmerül az emberben, hogy az EU talán mégsem az agyas fiatalok, tapasztalt, rafinált öregek világa, akikkel szemben - kelet-európai mentalitásunkkal - esélytelenek vagyunk. Legalábbis úgy tűnik, Wales nem az agykapacitástól szikrázó szemű ifjak világa. Megnyugtató. Mondhatni, örömhír. Ha eddig sokkal többet nem is tudtunk Walesről, minthogy Arany János a szabadságvággyal összekapcsolt hősiességet, a szavatartás analógiáját Walesből, a komor északi vidékről kölcsönözte, akár volt Ferenc Józsefük, akár nem, azt megjegyezhetjük, a zseni Arany nem tévedett itt sem. Az ötszáz bárd (fiatalabbak kedvéért: polbeates, gitároskobzos énekes) csak ment, ment a máglyára, mert a hazaszeretet, az elhivatottság és az egyebek lehetetlenné tették, hogy dalba öntsék a lehető diktátor hősi cselekedeteit. (Az eset történelmi háttere az, hogy az idomuló hatalom hivatalosan felkérte Arany Jánost egy Ferenc Józsefet üdvözlő vers megkomponálására a császár 1857-ben történt - nyolc évvel a szabadságharc leverése után - magyarországi látogatása alkalmából. Arany pedig simán nemet mondott a felkérésre.) Történt, hogy egy harcos walesi rögbirajongó harcos elhivatottságában azt találta megfogadni kedvenc kocsmájában: „Ha Wales nyer Anglia ellen, én levágom a golyóimat!” Kemény szavak. Logikája azonban nem sok. Mert mi van, ha veszít? Talán akkor vett volna kettőt. A súlyos bánat, a fájdalom, a gyász mindenféle marhaságokra késztetik a búbánatos férfiembert, később letagadná ezeket, de hát a kemény szavak rendszerint ' mentális zavar közepette hangoznak el. Magyaros gondolkodásmódunk szerint semmi értelme, ha valaki afölötti örömében, hogy nemzeti csapata leveri az ősi ellenséget, kimiskárolja magát. Éppen ekkor volna szükség rá, hogy nemzeti büszkeségből, ha egyszer „mi, walesi fiúk ilyen tökösek vagyunk”, gyorsan nemzzen öt fiút, hadd legyenek még többen. Isten mit nem ad? Wales ll:9-re veri az angolokat. A 26 éves ifjú hazafi pedig hazasétált, a zacskókat kicsapta a húsvágó deszkára, és megtette, amit követel az adott szó. Aztán - frissen miskárolva - vissza a közeli kocsmába, és virágmintás kistányéron felmutatta az eredményt. Az események több dolog vonatkozásában szolgáltatnak magyarázatot. Úgy, mint a nemzeti identitás, mint az adott szó és a gazdasági felvirágzás viszonya, úgy, mint az érvényesség és hitelesség kérdése. Hányszor, ugyan hányszor hangzott el magyar földön, magyar szurkoló szájából: ha még egyszer meghallom (Mészölyt-, Verebest, Bicskeit) önelégülten nyilatkozni egy-egy megszégyenítő vereség után, tökön szúrom magam! És mi történt? A fájó vereségek folyamatosan következtek, ők meg nyilatkoztak tovább rendületlenül, látva a reményteli változásokat. Mi szurkolók nem láttunk soha semmit, és mégsem érte veszélyes fizikai behatás a nemzőszerveiket. Mert magyarok vagyunk, s mint ilyen, különös náció, akik képesek különbséget tenni a lényeges és lényegtelen, érvényes és érvénytelen történések közt. ESZTERGOM A TERASZRÓL Zima van, mondaná az orosz Ez van, mondaná az orosz. Télen hideg van. Kortvintana a vodkásüvegből, búbolna egyet az asszonyon búcsúzóul, megkötné a füles sapkát, és menne a csatába. Mert a hagyományosan kiosztott európai szerepek között az orosz kortyol, búból és csatázik. A halinacsizmában nem fázik a lába, ha meg fázik, azt mondja, egye fene, majd nyáron nem fázik. Orbundában nem fázik a háta, ha meg fázik, egye fene, majd nyáron nem fázik. Bebugyolálja a gyereket, krumplicukorkát, pálinkás hlebát nyom a szájába, hogy jobban aludjon, csillogó szemmel ránéz, mielőtt indul a csatába, mínusz harminc fokban. Az orosz ilyen lélek. Férfiasán megküzd az elemekkel. Mindig erre gondolok ilyen hidegek közepette, férfiasán meg kellene küzdenem a lakótelepi lakás földszintjének padlóhőmérsékletével. Mert a technikai megoldások működésképtelenek. Az ember ül a sarokban az ablak alá tolt gépasztal mellett a monitor előtt. Mert ez a munkája. Ha ül, nem lépeget, halinacsizma sincs rajta. Papucsot, max. otthoni cipőt húz eleinte. Nem. Eleinte nem húz azt sem, még pizsamában bekapcsolja a gépet, hogy majd gyorsan átfutja az éjszaka befutott leveleket, kirobog, kávét melegít, behozza, addig a gép letölti a kért anyagokat. És ott ragad, mert gyakori, hogy azonnal válaszol, el ne feledkezzen róla, vagy ne szaporítsa a „válaszra vár” fiók tartalmát, vagy egyszerűen, mert könnyű a válasz, nem kell készülnie rá. Tíz perc telik el a tüsszögésig. A lábfázásig egy óra. Nem veszi észre, hogy eltelt. Akkor gyorsan beöltözik munkaruhájába. De a lába az egy zokniban továbbra is fázik. Ráhúz egy másikat - van miből, a román cigányoktól zoknihegyeket vásárolt a Csendesben -, de csak nem múlik. Munka közben kimondottan zavaró a cidri. Ékkor lép bele az ottho- | ni cipőbe, előtte néhány percen át dörzsölgeti és fogadalmat tesz. Nem pontosan tízkor, de ha tíz óra körül még mindig fázik, megfogadja, jövőre szigeteli a garázst. Fűtetlen garázs fölött ül,,a csövek mellett dől be az utcai klíma. De ezt megfogadta tavaly is. Tavalyelőtt is. Zima van, mondaná az orosz a kényes vengri nyafogására. Mi legyen télen? Kánikula? Azzal meg a meleg lenne a bajod.
