Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-22 / 15. szám
2005. január 22., szombat • HÍDLAP V hídlapmagazin „ Találkoztam Picassoval” Még az interjú elkészülte élőit valóban a ponti címet szántam Sipeki Gyula fotóművésszel készítendő beszélgetésünk elébe, ám ő azonnal tiltakozni kezdett, és valljuk be őszintén, bizonyos értelemben joggal.- Azért ez így túlzás. Ha egyszerűen látsz valakit, az még korántsem jelenti azt, hogy találkoztál is vele. Pi- cassóhoz egyszerűen úgy kerültem közel, hogy volt egy Farkas Aladár nevű szobrászművész barátom, aki igen közeli kapcsolatban állt a nagy művésszel, élt is nála eg)' ideig és dolgoztak is együtt. Én pedig egészen hihetetlen módon, még a katonaság előtt, kék útlevéllel végigjártam Európát autóstoppal, és többek között eljutottam Franciaországba is. Egyébként hihetetlen akarással vágtam neki ennek az útnak. Itthon akkoriban szinte elképzelhetetlen volt, hogy úgy rugdaltak át egyik országból a másikba, hitetlenkedve, hogy mit mutogatok én ott útlevelet meg ilyesmit. Meg az autóstopp. Soha nem tudtam, hogy hol esteledik rám, vagy hol fogok ébredni. Talán jellemző, hogy tökéletesen megértettük egymást egy olasz kami- onossal ezer kilométeren át úgy, hogy ott maradt az összes sajtóbelépője, így aztán nevében vettem részt jóformán minden film vetítésén. Felliniről például ott sikerült fotókat készíteni. Egyik éjszaka vetítették egy rövidlett, Stanbergben élnek. Meghívtak egy sörre és időközben kiderült, hogy a hölgy Magdalena von Habsburg főhercegnő volt. Olyan jól ősz- j szebarátkoztunk, hogy végül velük utaztam föl Párizsig.- Ezek csodák, véletlenek, vagy a te sorsod?- Meggyőződésem, hogy ha az ember otthon marad, akkor hasonló élményekben nem lesz része. A csodáknak elébe kell menni, beléjük kell botlani. Miért, gondold el, hogy a főhercegnő akkor éppen egy villába akarta ; befektetni a pénzét, így módomban volt tizenöt-húsz csodás palotát végignézni, mígnem tőlem kérdezték meg, hogy melyik mellett döntsenek. Sőt, mikor már megtörtént a választás, megszületett az alku és mentünk hazafelé, a főhercegnő akkor kérdezte meg, hogy nem maradtam volna-e ott, hiszen valakinek laknia kell abban a „házban”. Ez is csoda volt.- Visszatérve Picassóra, az a képed bejárta a világot. Annyira jó kép?- Nem, egyáltalán nem jó, egy amatőr kép. A történet nem erről egy szót nem tudtam olaszul. Nos, kalandos utakat végigjárva megérkeztem Picasso rezidenciájának a közelébe, ott pedig mit tesz Isten, becsöngettem a mesterhez. Ismétlem, jóformán semmilyen nyelven nem beszélek, de ajtót nyitottak, én pedig elővettem Farkas Aladár barátom fényképét és fölmutattam. O mindenféle nyelven próbált szólni hozzám, azután ittunk egy sört, és én eljöttem.- Mennyire volt meghatározó számodra ez a vélhetőeti nagyszerű élmény?- Csak úgy, mint a többi. Mindenképpen belehaltam volna, ha a világnak azon a részén járok, ahol Picasso él, és nem láthattam volna. De épp így kerültem a Velencei Filmfesztiválra is, mint Hegedűs Rita, aki a Film- Színház Muzsikának volt tudósítója, filmjét, én pedig ott voltam mögötte, és nyilván fényképeztem. Rám is szólt, hogy felülről ne, mert kopasz. No, ezért kifogásoltam e beszélgetés címét, mert akkor ennyi erővel én beszélgettem Fellini mesterrel is. Számomra a lényeg az volt, hogy végigülhettem az összes vetítést ingyen, aludhattam az újságíró klubban és nyilván maga az élmény nagyszerűsége. De hasonlóan kalandos, hogy az egyik alkalommal egy halpiacon váratlanul magyar szót hallottam. Egy idősebb hölgy volt és a kísérője, kértem, mondjanak valamit itthonról, viszonylag régen jártam Magyarországon. Mondták, hogy meséljek inkább én, mert ők vélhetően még régebben voltak itthon, München melszól. Sőt, a helyzet olyan furcsa volt, hogy alig mertem elővenni a gépet. Egyébként jellemző, hogy a két és fél hónapos csatangolásom során mindössze egy tekercs filmet használtam el. Egyszerűen annyi volt a látnivaló, hogy nem volt időm fényképezni.- Végezetül hagy tegyek fel egy talán szokványosnak ható kérdést! Ha most volnál 18 esztendős, tennél valamit másképpen?- Nem, azt hiszem nem. Finomításokat végeznék, hogy úgy mondjam, de alapjaiban nem tennék másképp semmit. Rengetegszer került az életem Y-ba, és én ott álltam az elágazásban, de ma sem mennék a másik irányba. Relatíve teljes életem van és ki tudja, hogy mi lett volna az Y másik ágán. • Varga Péter Dénes Picasso képei Budapesten A Műcsarnokban Mesterművek - 400 év francia festészete (Fény és Árnyék) címmel közel 100 híres festő még híresebb munkáit állították ki, és február 27-ig minden nap 10-től 20 óráig 1800 forintért. A kedvezményes jegy pedagógusok, diákok, nyugdíjasok részére 700 Ft A kiállításon szereplő művészek: Balthus, Barré, Bénouville, Bertin, Bigot, Blanchard, Boilly, Bonnard, Boucher, Braque, Buraglio, Cézanne, Champaigne, Chardin, Corot, Courbet, Daumier, David, Debré, Degas, Delacroix, Delaunay, Derain, Deschamps, Desgrandchamps, Dezeuze, Diaz, Dóré, Dorigny, Drolling, Dubuffet, Fleury, Fragonard, Gauguin, Géricault, Gervex, Granet, Greuze, Gris, Guérin, Hains, Hantai, Ingres, La Fosse, La Hyre, La Tour, Lancret, Largillierre, Le brun, Le Lorrain, Le Nain, Léger, Lepicié, Leroy, Loutherbourg, Manet, Matisse, Michel, Mill.et, Moillon, Monet, Moreau, Natoire, Nemours, Nőmé, Pater, Perrier, Perronneau, Picasso, Pillement, Poussin, Prud’Hon, Regnault, Renoir, Restout, Ribot, Rigaud, Robert, Rouan, Rouault, Saint-Quentin, Signac, Sisley, Soulages, Stoskopff, Tocqué, Toroni, Toulouse- Lautrec, Tournier, Valenciennes, Valentin, Van Loo, Vemet, Vignon, Volaire, Vouet, Vuillard, Watteau A kiállított remekművek a Louvre, a Musée d'Orsay, a Picasso és a Nemzeti Múzeum Modern Művészeti gyűjteményéből, másrészt Franciaország nagy, vidéki múzeumaiból érkezte Magyarországra. Történelmi fejtörő Hétvégi rejtvényünkben államalapítással kapcsolatos fogalmakat rejtettünk el. Lesz itt minden: István, egyházmegyék és persze a nem mindennapi feladvány-kérdések - ahogy azt már tőlünk megszokhatták... Vízszintes 1. Szent István királyunk által alapított egyházmegyék közül érseki rangot is kapott ez. 8. Hány egyházmegyét alapított összesen István? 12. Táplálék 13. Ami az A-t az Á-tól megkülönbözteti. 16. Minden ellentét ezzel kezdődik! 17. Soha nincs vége! 19. VÁI. 21. Bugás virágzatú növény, az ebszékfű ismertebb néven. 23. EVIS. 24. Egy fél Pali! 25. Az ijesztő. 27. Kaszáló. 28. Vízben él. 29. Vágyódó. 31. A vízsz. 25. ilyen kinézetű. 33. A zöld egy árnyalata, de fordítva. 34. Kasztrált szarvasmarha. 36. A nagy ellentétje. 37. Végtelen gyógynövény! 38. OŐ. 40. Földdel kapcsolatos előtag. 41. Párna. 44. Egykor volt pusztai lovas nomád nép. 47. Hírhedt rakéta sorozatvető. 48. Cél ...... kisalföldi város a Sághegy szomszédságában. 5 1. Női név becézve. 52. Honnan érkezett 1026-ban a vízsz. 82? 56. Félig Laci! 58. Ókori görög törzsek csoportjának tagja. 59. ER, dadogva! 61...... Fe renc, a haza bölcse. 64. Édességféle, de némán. 65. Minden hír ezzel kezdődik! 67. TR. 68. Lóbetegség, fordítva. 70. Készlet-jegyzék i.,4.,és ó.tagja! 71. Komisz, de komiszul megkeverve! 74. Sokizületi gyulladással bajlódik. 77. Latin é. 78. Zsarolás céljából tartott fogoly. 79. Italban lévő, kellemes érzetet keltő valamik. 82. Vértanú halált halt Csanádi püspök. Függőleges 2. Fordított kötőszó. 3. Zalaegerszegi sportegyesület. 4. Színültig. 5. Elek László. 6. Kémiából ismert ez az érték, de az elejét elhagytuk. 7. Közelmúltban a karácsonyfák egységára ilyen volt. 8. Oldatot további töltőanyag befogadására alkalmatlanná tesz. 9. Megízlelve kellemes érzetet ad, nem íztelen. 10. A Zengő sincs e nélkül! 11. Latin kötőszó. 14. Nem elég. 15. Az iskolai szorgalmi időszak kellemes jelzője: év.... 17. Papír mértékegysége, de fordítva. 18. Ez az egyházmegye szintén érseki rangot is kapott. 19. Tömzsi . 20. Hozzátartozói, ford. 22. Nem szűk. 24. Félrfinév, becézve 26. Bejgli töltelék. 28. Amiből az újság él. 30.Azonnal. 32. Angol kisasszony. 33. Az orvos teszi, ha gyógyszert ír elő (két szó). 35. Iskolai tagozat, ékezethiánnyal. 37. Elől ellentétje. 39. Vízi sportolókat felkészítő szakember, fordítva. 41. Tejtermék. 42. KUK. 43. Mosat, de határok nélkül! 45. Német város. 46. Lám. 49. Ha kapott, akkor előbb ezt kellett tennie. 50. Szúró fegyver. 52. Látogatás. 53. Egy fajta légy, de csak félig! 54. Üzem közben teszi a motor. 55. A falevél is így jár ősszel. 57. Június a hónapjuk. 60. Bizakodik. 62. így áll mama befőttje! 63. Baranyai község. 65. Máshonnan ide szállíts! 66. A függ.46.,de röviden. 69. Körülbellül. 72. ZSS. 73. Fájdalom. 75. Talajművelő eszköz. 76. „Választékos” habos ital. 80. ZT. 81. Nemtelen.de itt csak az í.és 4. tagja! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Arany János, malomkő, ballada, Toldi Miklós Farkas Aladár és Picasso