Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-20 / 13. szám
KALEIDOSZKÓP 7 Akik kimaradtak Nem tisztem ugyan, de az igazságérzetem azt diktálja, hogy néhány sorral és egy fotóval azoknak is emléket állítsunk lapunkban, akik a hétvégi Duna átúszás során színre, pontosabban vízre léptek. Idősebbek és fiatalok egyaránt akadtak közöttük, ők a folyót ugyan nem úszták át, de néhány száz métert azért lubickoltak benne. Le a kalappal előttük, és föl a füles sapkát a parton nézelődőknek, akik fázós borzongással figyelték a pozsonyi jegesmedvék nem mindennapi mutatványát. A végére még egy sportszerű dologról: ifj. Schirilla György a vasárnapi átúszást követően lapunknál érdeklődött az esemény után, és rajtunk keresztül gratulált a „konkurens” téli Duna rajongóknak. Valóságshow gyerekekkel Úgy tűnik, kiapadhatatlan az ötletgazdák fantáziája. Egy Magyar- országon is fogható, kiskorúaknak szóló tévécsatorna kizárólag gyerekekkel készít kemény feladatokkal és hasonló büntetésekkel tűzdelt valóságshowt. A déli földrészen a diákok éppen a januárban esedékes iskolai nyári szünetüket töltik, erre épített az ausztráliai Nickelodeon tv-csatorna. A most induló valóságshow elsősorban fel- adatokra és büntetésekre épül, a műsor 10-12 éves játékosait egy Sydney melletti táborban helyezték el, ahol négy. két-két fős csapatot alkotnak. A gyerekeknek több próbát kell kiállni- uk a-kamerák előtt, az egyhetes forgatás alatt többek között óriáshintákba kell ülniük, és végig kell menniük a tábor körüli, elhagyatott, félelmetesnek tartott ösvényeken. A gyerekek a rosszul, vagy a nem megoldott feladatokért különböző büntetéseket kapnak. Mivel párokban játszanak, előfordulhat, hogy a sikertelen párosoknak a hasznavehetetlenné tett sátor jut éjszakára, de az is előfordulhat, hogy iszapot kell enniük. A gyerekek a műsor forgatása után ellentétes véleményeket fogalmaztak meg. Egyesek élvezték, hogy a stáb tagjai „sztárként” kezelték őket, míg mások utólag bevallották, hogy nem tetszett nekik a műsor, és csalódtak benne. A valóságshowk egy még újabb vállfája az USA-ban ütötte fel a fejét, és az unatkozó dúsgazdag felső tízezret célozza meg. A milliomospalánták betekintést nyerhetnek a szegények életébe, és az átnevelő-show keretében hat héten keresztül arra „kényszerítik” őket, hogy az eddigi életvitelükkel ellentétben szó szerint a két kezük munkájával keressék meg a mindennapi betevőjüket. A híres személyiségek is egyre kevésbé tudnak ellenállni a valóságshow-biznisznek. Tommy Lee, a Mötley Crü dobosa saját életéről forgat hasonló produkciót, amelynek során a tinédzserkorból ugyancsak kinőtt sztár életét egészen az iskoláskortól követhetik figyelemmel a nézők. • VI Elektronikus személyi igazolvány kutyáknak Év elején lépett hatályba az a rendelet, mely szerint minden törzskönyvezett kiskutyát „elektronikus személyi igazolvánnyal” kell ellátni, vagyis állatazonosító chipet kell beültetni az állatok meghatározott testrészébe. Ezt a gyors és fájdalommentes eljárást csak állatorvos végezheti el. Előnyei, hogy könnyen kivitelezhető, fájdalommentes; nem, vagy csak nagyon körülményesen hamisítható; egyszerűen leolvasható; standartizálható; a leolvasással egyidejűleg az adatok számítógépre vihetők. Chipleolvasó- rendszerrel rendelkeznek már valamennyi határállomáson és az állatorvosi hatósági központokban. Az elektronikus állatjelölés két fő elemből áll: egy steril kapszulában lévő mikrochipből, melyet beültetnek az állatba, valamint egy leolvasó készülékből, amellyel a mikrochipen rögzített szám olvasható le. A leolvasási távolság függ a mikrochipben és a leolvasóban lévő antennák nagyságától. A beültetésre kerülő chip 15-20 mm hosszú, 3- 5 mm széles, és 16 számjegyű kóddal ellátott. A világon minden szám csak egyszer kerül kiadásra, tehát egyedi. A mikrochip behelyezése tűben végződő applikátor segítségével történik, állatfajonként meghatározott testrészbe, bőr alá vág)' izomba (kutyánál a nyak bőre alá). Az USA-ba, Ausztráliába, Angliába, Norvégiába, Svédországba már csak elektronikusan megjelölt állatot lehet bevinni, így alkalmazásuk az állatútlevél fontos feltétele. Magyarországon a bevezetés végső határideje 2011, amely valamennyi házi kedvencnél kötelező érvényű lesz. • SZSZANDRA 2005. január 20., csütörtök • HÍDLAP Bukovics Krisztián írása BAZILIKA ÁRNYÉKÁBAN Elhunyt Kulcsár Anita Lesodródott az útról egy autó, amely ezt követően fának ütközött és kigyulladt. A benne ülő fiatal nőt már nem tudták megmenteni, bennégett - ez volt az első hír arról a tragédiáról, amely néhány perccel később sokkolta az egész magyar sportbarát-társadalmat. Autóbalesetben meghalt Kulcsár Anita, a Dunaferr SE és a női kézilabda-válogatott játékosa - repült szét a világhálón a következő hír, döbbenetes rövidséggel, megrázó tárgyilagossággal. A fiatal, pályán szigorú tekintetű, azon kívül örök-mo- solyú szőke beállós életét vesztette. Egyszerűen, kíméletlen gyorsasággal, minden előzmény nélkül elment. Nem hiszem, hogy aki látta őt játszani a válogatott vagy a klubcsapata színeiben, ne állt volna meg egy pillanatra: valami dermesztő, szőrborzoló jegesség futott végig az emberen, amíg a hír a szemen keresztül végigkúszott az érzékelő és értékelő szervek sokaságán, hogy végül megállapodjon valami homályos, távoli helyen az agyban. Valahol az emlékek között, ahol egy fantasztikus játékos felejthetetlen mozdulatai is rögzítve vannak, a hatos vonalról elrugaszkodó, őrzői markából elszabaduló Kulcsár Anita kontúrjai, amint éppen megszerzi sok századik vagy ezredik gólját... A megszámolhatatlan sokszor látott mozdulatsor, az elszánt tekintet, amely most már biztosan megismételhetetlen. Hiányozni fog a sportvilágból, a válogatottból, és hiányozni fog Esztergomból, innen a Bazilika árnyékából is, ahová mindig ellenfélként, sportszerű riválisként érkezett, és mindig barátként fogadták őt. Kulcsár Anita 1976. október 2-án született Szerencsen, 1995-ben szerződött a Győr együttesébe, ahol két bajnoki ezüstérmet, két bronzérmet szerzett és 1999-ben EHF-kupa döntőt játszott 2001-ben az ETO- tól a fehérvári Cornexihez, majd egy évvel ezelőtt a Dunaferrhez igazolt amellyel rögtön aranyérmes lett. 1998-ban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a válogatottal, 2000-ben a sydneyi olimpián ezüstöt, a romániai Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett Tagja volt a 2003-as világbajnoki második, és a tavalyi Eb-bronzérmes nemzeti együttesnek is, valamint az athéni olimpiát megjárt válogatottnak. A nemzeti csapatban összesen 165 alkalommal szerepelt és 402 gólt szerzett. 0 N A Útadó, te drága r További ámokfutásra készen várakozik a határon belüli és határon kívüli magyarság. A frissen kozmetikázott, médiabarát politikussal fémjelzett kormány nem is késlekedett sokáig, és előállt újabb korszakalkotó, az országot megváltó akciójával. Szóval az útadó. Nem új találmány, nem is magyár, de tervezett formája akár hungarikum is lehet, amely várhatóan még a magyar paprikánál is kevésbé lesz népszerű a fogyasztók körében. Az egyre hanyatló magyar turizmus kegyelemdöfése lehet e pihent agyakból kipattant ötlet, amely a köztudottan közveszélyes állapotban lévő magyar utakat megadóztatná. Mondván, hogy azok fenntartásához kevés a magyar tőke. Nem vagyok benne biztos, de valahogy' az rémlik, hogy ha valaki eg)' szolgáltatásért fizet, akkor elvárja, hogy kapjon is valamit a pénzéért. Márpedig használható magyar utat nemigen kap, vagy csak elvétve, tengelytörést azonban annál inkább. Ha egyáltalán idejön, mert a szállodák, vendéglátósok hírhedt túlszámlázásai, a kiszáradó Balaton és a mérgező hungarikumok egyre kevésbé vonzzák a külföldit. Az országba utazók többsége a szomszéd országokból érkezik, nagyrészük - régiónkban vitathatatlanul - határon kívüli magyar, aki a határok nélküli régiós összefogás szellemében, az állampolgárság körüli vitán felülemelkedve, töretlenül hazajár, és a kormány tervezet értelmében jogtalanul használja az utakat, mondjuk a Mária Valéria hídtól a belvárosig, a piacig. „Ingyenéit”, kihasznált büntetlenül. Eddig. Most majd meggondolja, hogy betegye e a lábát. H O N N N U D N M Gyalog bizony Gondban van a szlovák autóbusz-közlekedési vállalat. Ezt tudjuk, nem hír, vagy legalábbis nem friss. Mint ahogyan a városközponttól mintegy három kilométerre lévő párkányi vasútállomás közötti hosszú, kényszerű séták sem azok. Még csak nem is gyakoribbak, mint régebben, de vannak. Úgy megszokottan, tudomásul véve, mint egy régi komód a sarokban, vagy Jókai összes a polcokon. Az ember különösebben nem vesz tudomást róla, úgy hozzá nőtt. Vagy van busz, vagy nincs, vagy bejut a városba időben, vagy nem, vagy felveszi valaki az út mellett, vagy ügyet sem vetnek az út- szélen baktatóról. Különösen nehézkes a dolog, ha valaki nemzetközi útra vágyik, mondjuk Budapestről buszozik/vonatozik Esztergomba, és onnan szeretne továbbjutni Muzslára, Érsekújvárba, vagy ne adj Isten még mesz- szebb. Nem könnyű eset. A két város közötti járat ritka, jóformán mintha nem is lenne. A csatlakozás csak a csillagok szerencsés állása esetén elérhető. Nem panaszkodni akarok, miért is tenném, hiszen a jelenlegi állapot még akár rózsásnak is nevezhető, tekintettel arra, hogy a járatokat éppen most ritkítják a Duna mindkét partján, amiből ugye egyenesen következik, hogy az ügy a közeljövőben minden lehet, csak a mostaninál jobb nem.
