Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-05 / 2. szám
REGIO 2005. január 5., szerda • HÍDLAP 5 A magyarságtudat megtartása a cél Tett-e újévi fogadalmat szilveszterkor? Februárban színpadra kerül a bácsi rockszínház új darabja Új rockoperát tanul be a búcsi Felvidéki Rockszínház, amelynek premierje februárban lesz a komáromi Városi Művelődési Házban. A rockszínház még 1999-ben alakult Felvidéki Rockszínpad néven. Vezetőjük Karkó Henriett, aki egyébként a pozsonyi konzervatóri- / umban végzett, jelenleg főállásban mezőgazdasági vállalkozó. A társulat 2003 óta bejegyzett társulatként működik, ekkortól használják jelenlegi formában nevüket. A fiatal csapat abban az időben azért jött össze, hogy 2000 augusztusában a Millenniumi esztendő alkalmával előadják Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját. Ebben a darabban mintegy 110 szereplőt vonultattak fel. Az előadás óriási sikert aratott, még Karkó Henriett mai a napig tapsviharral fogadja a közönség a darabot. Eddig 50 alkalommal léptek fel vele Szlovákia különböző részein, ami azt is pozitívan befolyásolta, hogy a fellépő amatőr színészek egyre jobban összeszoktak. A második darab, amit betanultak, a Megfeszített volt, amivel országszerte szintén nagy sikert arattak. Karkó Henriett azt is elárulta, hogy a Megfeszítettel Párkányba is készülnek, de itt még előbb szerepcseréket kell végezni. A társaság fogékonyságának is köszönhető, hogy az egyes darabok összeállításánál elég csak néhány közös próbát tartani. A koreográfiát a dunaszerdahelyi Brandl Ferenc néptánc-oktató és koreográfus, több táncegyüttes, így pél< • dául somorjai, dunaszerdahelyi, jókai és búcsi táncosok bevonásával állítják össze. Talán nem véletlen, hogy jobbára a magyar történelmi múltat felelevenítő rockoperákat mutatnak be, hiszen a társulat vezetője elkötelezett híve annak, hogy a nemzeti öntudatot ébren tartsa nemcsak a színészekben, hanem a közönségben is.- Folyamatosan igyekszem „fertőzni” a társulat tagjait és a közönséget is ezzel a gondolattal. Trianon az egész magyar nemzetet érintette, de mi itt, Magyarország határán kívül rekedve ezt másképp éljük meg. Ezért játszik fontos szerepet a darabok kiválasztásánál a nemzeti és a váltásos téma. Ez a kettő egyébként párhuzamként szerepel - mondta Karkó Henriett, aki azt is hozzátette: musical betanulását azért nem vállalja, mert azok számára nem eléggé megfogóak. Jelenleg a társulat új darabot tanul be, Koltai Gergely „Jöjjön el a te országod” című rockoperáját, amelyet a Kormorán zenei témájára dolgoztak fel. A honfoglalás korától időrendi sorrendben vannak felvonultatva az egyes történelmi események. A darab Karkó Henriett szerint nyilvánvalóbbá szeretné tenni Trianon tragédiáját.- Ez a darab a magyar történelmet szeretné időszerűvé tenni. A legutóbbi népszavazás negatív tapasztalata is azt mutatja, hogy Magyarországon is van tennivaló a nemzeti tudat elmélyítése terén - tette hozzá Karkó Henriett. Az új rockoperát első ízben februárban viszik színpadra, mégpedig a komáromi Városi Művelődési Házban. A jövőben Szlovákia határain kívül is bizonyíthatják tehetségüket, hiszen Magyarországon hat helyre hivatalosak, ezenkívül pedig' fellépnek még Délvidéken, Erdélyben és a Kárpát-medencéhen is. Az utaztatásból származó kiadásokat, valamint a társulás fenntartásának költségeit a fellépések bevételéből, a Kulturális Minisztérium Kisebbségi Osztályának anyagi hozzájárulásából, illetve pályázatokból fedezik. • CzM Újévköszöntő, évértékelő A fejlődéshez a lakosság segítsége is kell N Y E R G E S Ú j F A Indulatok a sétálóutca építésével kapcsolatban y Január végéig megegyezés születik Párkányban Új évet kezdtünk, új év kezdődött az önkormányzatoknál is. Miskolczi József, Nyergesújfalu város polgármestere is köszöntötte az új esztendőt hétfő délután, a nyergesi Polgármesteri Hivatalban rendezett fogadáson. A vendégek között volt Zatykó János országgyűlési képviselő, Helmut Smitinger Nyerges német testvérvárosából, Karlsdorf-Neuthard- ból, valamint Fekete Ferenc, a város díszpolgára is. Miskolczi József köszöntőjében kitért a 2004-es év eseményeire, a város fejlesztési tevékenységeire. Kiemelte az új Szent István szobor augusztus 20-i felavatását, valamint az önkormányzat intézményeiben végrehajtott felújításokat, fejlesztéseket. Reményét fejezte ki, hogy 2005-ben folytatódni fog a város szépülése, fejlődése, amelyhez természetesen a helyiek segítsége is elkel majd. A köszöntő után a résztvevők - az önkormányzati intézmények vezetői, a helyi képviselők, köztisztviselők és a civil szervezetek vezetői - koccintottak az új esztendőre, majd valamennyien részt vettek az állófogadáson. • MAGYAR Hatan sérültek meg a balesetben PILISVÖRÖSVÁR Súlyos baleset történt az új év első napján késő este Pilisvörösvár belterületén. A balesetben többen megsérültek, közülük ketten súlyosan. Szombat este kilenc óra után Pilis vörösváron frontálisan ütközött két személyautó a 10-es úton lévő körforgalomban, ahol eg)' Alfa Romeo és egy Volvo rohant egymásnak. A balesetben összesen hat személy sérült meg, köztük két gyerek is. Az Alfa Romeo utasai közül ketten súlyosan megsebesültek, a további négy ember - köztük a gyerekek - könnyebb sérüléseket szenvedtek. A helyszínre érkező tűzoltók áramtalanítási munkákat végeztek és megszüntették a közlekedési akadályt. • BK Folytatás az 1. oldalról Az alpolgármester azt is kihangsúlyozta, hogy az építkezés során zavartalan lesz az áruszállítás, egyszerre csak a Fő utca egyik oldalán zajlanak majd a munkálatok, a másik részén lehetőség lesz az áruszállító járművek közlekedésére. A sétálóutca konkrét építése egyébként - hivatalosan - még mindig nem kezdődött el, mivel az ehhez szükséges engedélyeket az illetékes minisztérium még nem hagyta jóvá. Egyelőre csak előkészületi munkák zajlanak, elbontottuk a városi illemhelyet, illetve a hónap folyamán az új parkolók (a Zahovay Hotel előtt, a volt buszpályaudvar területén, illetve a komp melletti területen) felszíni munkálatai kezdődnek meg. Sokan nehezményezték, hogy az elbontott városi illemhely miatt a piac melletti köz-toalett már nem képes ellátni a funkcióját, túlterhelt. Magyar Bertalan elmondta, hogy az új parkolók egyikében már a közeljövőben elkezdik egy korszerű, minden igényt kielégítő illemhely építését. „Amennyiben még így sem lesz elegendő kapacitása a közterületi illemhelyeknek, akkor szóba jöhet a piac Magyar Bertalan alpolgármester melletti toalett kibővítése” - tette hozzá az alpolgármester. Az elbontott illemhely „ikertetvé- re”, a megépítésétől kezdve feladatának ellátására alkalmatlan, a Polikli- nika melletti toalett a közeljövőben szintén eltűnik. Az önkormányzat tájékoztatása szerint érvényben lévő eladási határozat született az ügyben, és reményeik szerint rövidesen sikerül megszüntetni az építményt. • BK December közepétől tartanak az előkészületi munkálatok Edit (biológus hallgató) A párommal februárra tervezzük az összeköltözést. O most kollégista, én pedig albérletes vagyok, és mivel az eddigi albérlőtársam elköltözik a barátnőihez, ezért lehetőségünk van erre. Ezenkívül szeretnék idén végre túllenni egykét komolyabb „szűrő”-vizsgán, nyáron pedig végre el akarunk jutni a horvát tengerparthoz. Flóra (rendezvényszervező) Ebben az évben felvételizni fogok valamelyik nagyobb egyetemre, jogi karra. A mostani diplomám csak főiskolai szintű, ezért a fizetésben is meg fog mutatkozni a változás. Levelezőn végzem majd, mert nagyon drága a képzés és kénytelen vagyok mellette dolgozni. Dezső (nyugdíjas) Nagy terveink nincsenek, csak a szokásos. Most fogunk, január végén disznót ölni. Hármat veszünk, mert nagy a család. A piaci szezon kezdetével igyekszünk gyorsan kiárulni mindent, mert nyáron két hétre megyünk üdülni Hévízre. Minden évben oda járunk regenerálódni. Aztán ősszel folytatódik a szezon. Kis pénz is pénz. Ildikó (tornatanár) A nagyobbik fiam most megy főiskolára, ami nagy változás lesz az életében, mert eddig sosem volt egy hétvégénél tovább távol. Szegedre fog járni, és lehet, hogy csak kéthetenként tud majd hazajönni. Neki szeretnénk segíteni mindenben, ezért el fogok vállalni egy osztályt, mint osztályfőnök. Báli szezon Párkány. A szilveszteri mulatságokat követően elkezdődött az újévi bálok szezonja. A párkányi kultúrház- ban a hónap folyamán hetente több mulatságot is rendeznek. Az előzetes tájékoztató szerint a hét végén, január 8-án, szombaton az Ady Endre Általános Iskola szülők-tanítók bálját tartják, egy héttel később, január 14-én, pénteken a szlovák általános iskola hasonló rendezvényére kerül sor. A jövő héten szombaton is tartanak mulatságot, 15-én a párkányi gimnázium diákjai hálóznak. A hónap második felében a Művelődési Ház további báloknak ad otthont. A hagyományos Polgári bált január 22-én rendezik, a szlovák általános iskola diákbáljait évfolyamok szerint január 26 és 28 között tartják, és a tervek szerint a hónap zárásaként január 29-én egy álarcosbál is helyet kap a kultúrházban. • BK Újévi koncert a táti templomban Tát. A hét végén (január 9.) vasárnap 18 órakor újévi koncertet rendeznek a táti templomban. Az eseményre elfogadta a megívást Bánffy György (Kossuth-díjas színművész), Sárosi Orsolya (zongoraművész), Szabó Magdolna (operaénekes), Rajnai Gábor (ének-, lant- és gitárművész). • NB /