Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-01-18 / 11. szám

4 HÍDLAP • 2005. január 18., kedd RÉGIÓ Adakozott-e On a szökőár áldozatai javára? Árpi (jogász hallgató) Még nem tettem meg, de tervezem. A napokban aka­rom fölhívni a Vöröskeresz­tet, és rajtuk keresztül sze­retnék 5000 Ft-ot fölajánlani. Bennük bízom, bár tudok róla, hogy a televíziónak is van egy telefonvona­la, amelyet tárcsázva bizonyos össze­get jóváír a rászorultak számára. István (rokkant nyugdíjas) Szörnyű az, ami a délke­let-ázsiai emberekkel tör­tént. Megdöbbentem, ami­kor az első híradások sze­rint 30.000 ember esett ál­dozatul. Hátborzongató érzés volt, hogy napokkal később már 150.000 emberről beszéltek. Amint meg­tudtam azt a lehetőséget, hogy te­lefonon is segíthetek, egymás után ötször fölhívtam a „segélyvonalat”. Tamás (pszichológus) Magyarország élenjáró ada­kozókedve kapcsán nekem az jutott eszembe: örvende­tes, büszke vagyok arra, hogy a mag)'árok soha nem tapasztalt segítségnyújtásról tettek tanúbizonyságot. De így még ab­szurdabb, elszomorítóbb a december 5-én történt népszavazás eredménye. Miért érdemel többet egy srí-lankai ismeretlen, mint magyar testvéreink? Juli (irodavezető) Tudok róla, hogy él egy telefonszám, amelyet ha hívok, akkor 200 Ft-ot tu­dok ezzel adakozni. Gon­doltam is, hogy megérdek­lődöm, de eddig nem jutott rá időm. Örülök, hogy a világ és el­sősorban a magyarok pártfogásuk­ba veszik a katasztrófa áldozatait. Vers és prózamondók fesztiváldélutánja Nyergesújfalu. Január 22-én, szom­baton délután 3 órától a Magyar Kul­túra napja alkalmából Magyar Vers­mondó és Prózamondó Délutánt tarta­nak a nyergesi Tömegszervezeti Szék­házban. A rendezvényt a helyi Pinoc­chio Bábcsoport és az Ady Endre Mű­velődési Ház és Könyvtár szervezi. A szervezők várják azok jelentkezését, akik szívesen elmondanák vagy felol­vasnák kedves versüket, vagy részletet valamely prózai műből. Ovodáskorú- aktól kezdve egészen a nyugdíjasokig mindenki jelentkezését várják, a feltétel csupán annyi, hogy a szerző magyar költő vagy író legyen, illetve az előadás hossza maximum 5-6 perc lehet. • SZSZANDRA Harminc méterről csúszott az árokba Döntős. Szombat délután egy har­minc méter mély árokba zuhant egy fiatalember a Ram-szakadéknál. A közkedvelt kirándulóhelyen már több hasonló baleset történt, ami annak is köszönhető, hogy a szakadék környé­kén kirakott biztonsági láncokat rendszeresen megrongálják, ellopják. A 20 év körüli fiatalember valószínű­leg a turistaútról csúszott a mélybe, és onnan csak a speciális mentőosz­tag közreműködésével tudták kimen­teni. A szerencsétlenül járt túrázó sú­lyos sérüléseket szenvedett. Elment a kedvünk a költekezéstől Áremelések ideje: megcsappant a vásárlási kedv Folytatás az I. oldalról Nagyon sokan járnak Budapestre dolgozni, így nekik fel kell(ett) ké­szülniük arra, hogy az új évben a fő­városban átlagon felül drágult a tö­megközlekedés. Januártól 10, július­tól további 5 százalékkal kell többet fizetni. A vonaljegyért januárban 160 forintot, a nyár derekától pedig 170 forintot kérnek a pénztárakban. A BKV-bérlet munkavállalók szá­mára 5400-ról előbb 5950 forintra, majd 6250-re drágul, a diák- és nyugdíjas bérletek ára 15 százalék­nál kisebb mértékben, 2050-ről ,2250- re, illetve 2360 forintra változik. (Bécsben jelenleg 369 forint egy vo­naljegy, Varsóban 142, Pozsonyban 113, Prágában pedig 33 forintért utazhatunk. Prágában a felnőtt havi bérlet 3363 forint, Pozsonyban 4535, Varsóban, pedig 4493 forint.) A vasúti jegyárak átlagosan 4,5 szá­zalékkal emelkedtek, a helyjegyért vál­tozatlanul 130 forintot kérnek a pénztá­rak, és az árkülönbözet sem változik az intercity- és intercity rapid szerelvé­nyeken (480, illetve 600 forint). Az inflációt meghaladó mértékben nőnek a sztrádadíjak is, az autópálya­kezelő átlagosan 15 százalékkal emeli az úthasználat díját. A négynapos matrica ára 1120 forintba kerül, ugyanezért a nyári szezonban, már 1460-at kérnek. A 10 napos matricát 2300 forintért, az egy hónapig érvé­nyes matricát 3900 forintért vásárol­hatjuk meg. Az éves matrica ára 35 ezer forintra drágul. Változás, hogy a személyautó-matrica kivételével minden más járműkategória után visszaigényelhető az áfa. Nem kell többet fizetni a támoga­tott gyógyszerekért, de a vény nél­kül kapható készítmények ára 5 szá­zalékkal nő. Nem drágulnak a ható­sági postai szolgáltatások (levélkül­dés, csomagszállítás). Többe kerül a válás, az eddigi 10 ezer forintos illeték 12 ezerre válto­zik. A vállalkozói engedély illetéke megduplázódik és eléri a tízezret. Januártól 30-ról 15 millió forintra csökkent az illetékmentesen vásárol­ható új lakások forgalmi értékhatá­ra. Jelentősen drágulnak az okmá­nyok. Az öt évig érvényes útlevélért 6 ezer forintot kell fizetni, a tíz évig használható okmány illetéke 10 ezerre nő. Ötven százalékkal kérnek többet a forgalmi engedélyért és a jármű törzskönyvért. Ezeket a díja­kat februártól, de legkésőbb április­tól hatóságoknak és hivataloknak ki­zárólag postai csekken vagy banki átutalással fizethetjük be. Az év elejétől módosult az adótáb­la: 1,5 millió forintos éves jövede­lemhatárig 18, a fölött 32 százalék a személyi jövedelemadó mértéke. Eközben 12-ről 8 millió forintra csökkent a családi adókedvezmények igénybevételének felső határa, és 20- ról 25 százalékra emelkedett a külön­adózó jövedelmek kulcsa. A távköz­lési és kábeltelevíziós díjak sem ma­radnak változatlanok. A Matáv átla­gosan 5,6 százalékkal emelte a lakos­sági előfizetési díjat, változatlan ma­rad azonban a perc- és kapcsolási díj. A tavalyi, átlagosan mintegy 20 szá­zalékos díjcsökkentés után a mobil­telefon-szolgáltatás tarifái változat­lanok maradnak, a kábelszolgáltatók viszont átlagosan 10 százalék körüli díjemelést hajtanak végre. Az építőanyagok 8-25 százalékkal kerülnek többe januártól, a drágulás átlagosan meghaladja a 6-7 százalékot. Az építési telkek 8, az építkezési mun­kák 6-7 százalékkal kerülnek többe. A kiadásainkat ugyancsak növeli, hogy mostantól 3-50 forint közötti összeget kell fizetnünk az eldobható műanyag és üveg italos palackért, re­keszekért és reklámszatyorért. Az utóbbiból szerencsére a vásárlók ed­dig nem sokat éreztek. Esztergom­ban azok a bevásárlóközpontok, ame­lyek eddig is ingyenesen adták a mű­anyag szatyrokat, továbbra sem kér­nek pénzt a zacskókért. A kereskedők úgy döntöttek, hogy a darabonkénti 3 forintos termékdíjat „kigazdálkod- ják”, vagyis beépítik az árakba. • munkatársunktól Megáldották a rekordidő alatt felépült templomot Megkülönböztetett figyelem a Fabiásoknak B Ü C S Vasárnap délután áldották meg a rekordidő alatt felépült templomot Búcson, a felszentelésre azonban még legalább tavaszig várni kell. A temp­lomnak összetartó szerepet is szántak a község polgárainak életében. Vasárnap dtlután mintegy száz hí­vő, és 17 koncelebráló pap jelenlétében áldotta meg a Pio atyáról elnevezett római katolikus templomot Búcson Ján Sokol Pozsony-nagyszombati ér­sek, metropolita. A rekordidő, azaz nyolc hónap alatt elkészült templom megáldására most azért volt szükség, hogy itt tarthassák a szentmiséket. A felszentelésre ugyanis még várni kell, legkorábban tavasszal kerülhet rá sor, mivel a templom oltárképe és a haran­gok még nem készültek el. Szigeti Jánostól, a falu polgármeste­rétől korábban megtudtuk, hogy hár­mas tranzakciónak köszönhetően épül­hetett meg a mintegy 120 ülőhelyes építmény. Ján Sokol érsek úrral folyta­tott tárgyalásai eredményeképpen emelhetett az 1250 lakosú, a magát többségben reformátusnak valló köz­ség 369 katolikus híve számára templo­mot. A templom 2,6 milliós költségve­tésből és közadakozásból épült, amely­be a falu református vallású polgárai is beszálltak. Szigeti János polgármester elmondása szerint sokan attól tartot­tak, hogy megépülése viszályt fog szí­tani a helyi lakosok között, de ennek épp ellenkezője bizonyosodott be. Ezért a polgármester bízik abban, hogy továbbra is csak jó szolgálatot fog tenni a lakosok összetartása érdekében. Ezt bizonyítja a reformátusok részvé­tele is a vasárnapi ünnepi szentmisén. Václav Durco, Bátorkeszi plébánosa elmondása szerint a rekordidő alatt el­készült templom híre még sokáig fog Két és fél millióból épült az új templom visszhangozni a köztudatban. Ján Sokol érsek maga is azért vállalta az ünnepi szentmise celebrálását, mert „kíváncsi volt arra a templomra, amely nyolc hónap alatt felépülhetett”. Az érsek a szentbeszédében kihangsú­lyozta megépülésének jelentőségét. A meghívott vendégek között sze­repelt Csáky Pál miniszterelnök he­lyettes, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem vehetett részt az áldáson, Szige­ti László oktatásügyi államtitkár, Szigeti János polgármester, parla­menti képviselő, és Kara Gábor ön- kormányzati képviselő, akik sokat tettek annak érdekében, hogy időre felépülhessen az „Isten háza”. Az új templomra a régió több tele­pülésének lakosai is kíváncsiak vol­tak, Karvárói, Dunaradványról, Bá- torkesziről és Muzsláról is érkeztek hívek a szentmisére. Václav Durco továbbá azt is elmondta, hogy a jövő­ben egy kis Lurdes-i kápolnát is épí­tenének a templom mellé. • CzM Szigorúbb vizsgálatnak vetik alá a Skoda Fabia személygépkocsi-tulaj­donosokat a határátkelőknél. Az illetékes szervek által meg nem erősített információ alapján a kitünte­tett figyelem csak az említett típus tu­lajdonosainak jár, a többi gépkocsi ve­zetőjének nem kell a szokásosnál elté­rő igazoltatásra számítani. A Fabiák esetében (szlovák és magyar forgalmi rendszámtól függetlenül) az autóban utazók útlevelét a számítógépen ellen­őrizik, továbbá a gépkocsi rendszámát is átfuttatják a rendszeren. A Győri Határőrség szóvivője, Fehér Imre la­punknak elmondta, hogy rendőrségi ügyről van szó, ám hogy pontosan miről, azt nem árulta el. Mint mond­ta, ha több információt ad ki, megsér­tené a rendőrség és határőrség közöt­ti bizalmi kapcsolatot. A Fabia tulaj­donosok mindenestre számítsanak rá, hogy néhány perccel tovább tarthat az ellenőrzés. Arról, hogy az eljárás mennyi ideig tart, a határőrség nem tudott információval szolgálni. • -YÁ­Fesztivál-helyszínnel gazdagodik a Garam part Újjáépítik a nyolcvanas évek népszerű koncertszigetét K É M É N D Az idei év fő programja Kémén- den a Regionális Ház, valamint a Sziget kiépítése lesz. Megkezdik egy töltőállomás építését is, amely fontos szerepet töltene be a Párkány-Zselíz vonalon. 5,5 milliós költségvetéssel kezdte a 2005-ös évet Kéménd. Ebbe még az egyes intézmények, mint például az iskola és az óvoda fenntartásának költségei nincsenek belekalkulálva. A polgármester, Benefi László elmon­dása szerint az intézmények fenntar­tásával nem lesz gond, mivel a tavalyi évet is jó eredményekkel zárták. Idén egy teljesen új tornaterem építésére szeretnének benyújtani pályázatot. A község fő célja az idei évben a Re­gionális Ház megépítése lesz, amely információs hálózatként működne. Hasonló irodát létesítenek még Kő- hídgyarmaton és Muzslán is. Az iroda a borkultúra fellendítésében, valamint a borútba történő bekapcsolódásból is kivenné a szerepét. A kéméndi Sziget a nyolcvanas években komoly rendezvé­nyeknek adott otthont, országos ifjúsá­gi találkozókat, koncerteket szerveztek itt. Ezt a hagyományt szeretnék felele­veníteni a közeljövőben. A sátortábo­rozásra alkalmas hely mellett faházikó­kat és egy ezer ülőhelyes amfiteátru­mot is építenének. Itt kapnának helyet a szociális helyiségek is. A Garam fo­lyón pedig biztosítanák a fürdési, halá­szati és csónakázási lehetőségeket is. Benefi László továbbá elmondta: akár még idén is elkészülhet az autó­busz-állomás előtt a benzinkút, amely esetében a terep megtisztítását már el is kezdték. A megépítésére egy év ha­táridőt szabtak, tehát legkésőbb jövő év tavasszal elkészülhet a töltőállomás. Megépülése után fontos szerepet tölte­ne be a Párkány-Zselíz vonalon, mivel a két város között csak a szomszédos községben Bényben van töltőállomás. . -R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom