Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-22 / 210. szám
2004. október 22., péntek • HÍD LAP 3 Egy tragikus nap Esztergom, 1956. október 26. A budapesti eseményeket - kis késéssel - követték a vidéki megmozdulások. Ezek közül is az egyik helyszín - ahol a forradalom alatt sortűz is volt — Esztergom. A városban október 24-én viszonylagos nyugalom volt, de egy nappal később már megkezdődtek a tüntetések. Esztergomban az első megmozdulás 1956. október 25-én, csütörtökön volt. Eleinte mámoros hangulatban zajlottak az események. Többen kijelentették, hogy támogatják mindazt, ami Budapesten történik. Mindegyik szónok elmondta, hogy Nagy Imre mellett állnak, és azt akarják, hogy takarítsák el a Rákosi rendszert. Ez voltaképpen egy nagy tüntetésnek indult, amelyben az emberek igyekeztek levezetni a bennük felgyülemlett feszültséget a hallgatás és a félelem évei után. ______________________________________hídlapmagazin 25-én a délutáni óráktól már a Széchenyi tér is benépesült. A tömeg megindult a városházára zászlókért, majd - „aki magyar, velünk tart” - skandálással a Hősök terére, utána az Erzsébet parkba a Sobieski szoborhoz, s végül fel, a Sötét-kapuhoz vonultak. Mindenütt a Nemzeti Dal, a Himnusz hangzott. A Sötét-kapunál fegyveres őrök álltak a sorompónál. A honvédség lábhoz tett fegyverrel, tétlenül szemlélte a Kossuth-nótát énekelgető - főként diákokból álló — tüntetőket. A késő esti órákban hatalmas tömeg vonult fel az utcákon, és még a külső részeket is felkereste a menet. Az emberek fegyelmezetten vonultak, semmiféle kilengés, felfordulás nem volt. A tüntetők először az I. István Gimnázium melletti, egykor kispapok által lakott szemináriumi épület előtt álltak meg egy rövi- debb időre, majd a Prímás palota előtt, és csak ezután mentek el kisebb csoportok az Erzsébet-parkba, majd onnan a Sötét-kapuhoz. A tragikus nap Október 26-án az események folytatódtak. Kilenc óra tájban már a Széchenyi téren hullámzott a tömeg, különösen a városháza, a Megyei Bíróság és a börtön előtt. Innen az emberek addig nem mozdultak, amíg az összes foglyot szabadon nem bocsátották a megyei börtönből. Ezzel egyidőben a városháza erkélyéről a nagyteremben levő Rákosi szobrot kötélen leeresztették a tömeg közé, amit könnyen összetörtek, mivel gipszből volt. Néhányszáz ember újragyűlt a hadosztály-parancsnoksághoz vezető, „Sötét-kapu”-nak nevezett kb. 80 méter hosszú alagút környékén. Az épületet megerősített őrség vette körül, amelyik a bejáratot is biztosította. A hatalmas épülettömb ablakaiban géppuskaállásokat alakítottak ki, amelyekben részben az idemenekült AVH-sok várták a tűzparancsot. Az alagút közepén egy kb. 6-8 főből álló katonai szakasz állt a tömeggel szemben. Nemsokára a város felől, a tanítóképző előtt három autóbusz jelent meg, jöttek a Várúton felfelé, mind a három tele volt utasokkal, sőt az első busznak még a tetején is ültek. Úgy háromnegyed tizenkettő tájban zajlott le a tragikus esemény A Sötét-kapuhoz érkező első busz megállt a bejáratnál, mivel az ott lévő kiskatonák, mint őrök, figyelmeztették a vezetőt, hogy nem szabad bemenni, de addigra a katonai sorfalat már a hadosztály előtt lévő kis térre vonultatták vissza. A sorompó a város felőli rész előtt 20-25 méterre volt. Itt állt a tömeg, amely csak akkor mert bemenni, amikor már a busz benn eltakarta a tankot, és nem látszott a fenyegető ágyúcső sem. A másik két autóbusz szerencsére nem követte az elsőt, hanem a Sötétkapun kívül maradtak. A 16 pont felolvasására azonban már nem került sor. Az első autóbuszt a Sötét-kapu másik oldalán harckocsi fogadta. Szemtanúk állítása szerint a busz beérkezésekor, közvetlenül a jármű előtt egy középkorú férfi (Jungbauer Károly tokodi üvegfúvó) kerékpáron, kezében nemzeti zászlót tartva jött a hadosztály felé, őt a szemben lévő ablakokból lelőtték. A Mecsérit helyettesítő Kiss Sándor elhatározta, hogy Mecséri utasításainak megfelelően ellenáll. Pár másodperc múlva tankágyúval belelövetett a teli autóbuszba. A busz mögötti fedezékben sok gyalogos is megindult befelé, ám a lövés után egymást taposva kezdtek menekülni. Négy halott maradt a Sötét-kapuban, itt haltak meg futás közben. Az autóbuszban, szinte felismerhetetlensé- gig összeroncsolva, öt halott maradt. A sebesültek közül további négy személy vagy még aznap, vagy az utána következő napokban a kórházban hunyt el. A lezajlott tragédiának több mint 60 sebesült áldozata is lett, ám az utólagos megállapítás szerint a köny- nyebben sérültek egy része félelmében nem is jelentkezett a kórházban. A sebesültek között diákok is voltak. • (ÖsszeAlütotta:Kiss Emese) Esztergom 1956-os históriájának nyomában Fakász Tibor '56-os történésznek 2000-ben jelent meg Esztergom 1956-os históriája című könyve. A könyv méltán hiánypótló, azonban mégsem része a mai iskolai tananyagnak, és nem lehet kapni egyetlen könyvesboltban sem. A kutatás menetéről, a könyv megszületésének történetéről és 1956-ról beszélgettünk a szerzővel.- Hogyan lett Önből 1956-ot kutató történész? Milyen kapcsolata van '56-al?- Én 1956-ban a kisbéri gimnáziumban tanítottam, mint magyar-történelem szakos tanár. Ezt követően beválasztottak a Kisbéri Nemzeti Bizottságba, így lettem aztán '56-os elítélt. Amikor nyugdíjba mentem 1990-ben - mint másodosztályú állampolgár -, akkor valaki Várpalotán összehívta az '56-osokat egy beszélgetésre, eszmecserére. Ott vetődött fel az ötlet, hogy így a rendszerváltás után valakinek meg kellene írnia '56 történetét, összegyűjtve azt a sok érdekes dolgot, ami ténylegesen történt. Akkor én voltam ott az egyetlen történész és írástudó ember, így rám hárult ez a nemes feladat. Erre az indíttatásra készült a Némák szóra kelnek című várpalotai emlékkönyv 1993-ban, a városi önkormányzat kérésére. Még ebben az évben, az '56-os intézetben Litván György úgy gondolta, hogy az 1956-os történetírás nagy adóssága a vidék eseményeinek feldolgozása. Akkor az Ö kérésére vállaltam el, illetve választottam Komárom-Esztergom megye történéseinek összegyűjtését, feldolgozását, kutatását. Ebben a témában később még négy könyvem jelent meg. Megírtam a Kisbéri emlékező című könyvet, amelyet Kisbér városa adott ki 1996-ban, itt a résztvevők emlékezéseit dolgoztam fel képekkel illusztrálva. Ugyanebben az évben még megjelent Némethy Lászlóval közösen a Forradalom Tatán című munkám, aki a tatai forradalmi tanács elnöke volt. A könyvet Tata városa adta ki.- Az esztergomi események feldolgozásáig hogyan jutott el?-Az említett könyvek megjelenése után folytattam a kutatást, ekkor már, mint '56-os történész. 1996-ban jelentkeztem Esztergomban, hogy szeretném megírni a városi eseményeket, de sajnos nem fogadtak szívesen. Az akkori esztergomi szellemi vezető azt mondta, hogy őket ez nem érdekli, nekik nincs idejük ezzel a témával foglalkozni. Nem akartam partizánkodni, ezért bementem a megyei levéltárba, ahol Csombor Erzsébet igazgató szívesen fogadott és rendelkezésemre bocsátott minden levéltári anyagot, amit kértem. Azok alapos tanulmányozása után más levéltárakban is jártam - honvédelmi, hadtörténeti -, és összegyűjtöttem a dorogi járásra és az Esztergomra vonatkozó meglévő anyagokat.- Volt elegendő forrás? Mennyi anyagot sikerült összegyűjteni?- A levéltári anyagokat már 1956 óta selejtezte folyamatosan az AVO, illetve a megbízott megyei központi levéltáros. Volt olyan téma, amely érdekes lett volna, de már nem voltak meg hozzá a dokumentumok. Ilyenek voltak a bírósági anyagok. Ezeket már leselejtezték és megsemmisítették korábban.- Kik támogatták, hiszen a város szellemi vezetői elfordultak Öntől?- Csombor Erzsébet látta a szorgos munkásságomat, kutatásomat és megkért, hogy írjam meg az esztergomi események részletes történetét. Ugyanakkor a Dorog Város Baráti Köréhez is eljutottam. Ott Kovács Lajos iskolaigazgató, a baráti kör vezetője kért fel, hogy Dorog 1956-os történetét is készítsem el. Az ő kérése eredményeként 2000-ben megjelent a Dorogi Járás 1956-ban című könyv, amelyet a Dorog Város Baráti Köre adott ki, és elkészült az Esztergom 1956-os históriája című könyvem is. Utóbbit a Megyei Levéltár adta ki.- Hogyan fogadták az esztergomi eseményekről készített összeállítást?- Az esztergomi anyag maga adta a megírás lehetőségét, de sajnos nem került könyvesbolti forgalomba, csak a levéltárban lehet hozzájutni. A könyv megítélésében nagy szerepe volt Meggyes Tamás polgármesternek 2000-ben, aki azt mondta, hogy a könyv olvastán értette meg 1956 esztergomi lényegét. Látta, hogy Esztergomban az 1989-től megtartott megemlékezések abból álltak, hogy a Sötétkapuhoz felvonultak, ott az áldozatokra emlékeztek, koszorúztak, majd a kórházhoz is elmentek, mert ott is van valami emléktábla. Ezzel 56 megünneplése megtörtént. Meggyes Tamás megértette a könyvemből azt, hogy a forradalom fő eseményei tulajdonképpen a Városházán és a Széchenyi téren történtek, ezért 2001-ben szorgalmazta, hogy feltegyenek egy emléktáblát a Városháza oldalára, engem pedig megkért, hogy mondjak avató beszédet. A könyvet Gernuska Pál lektorálta, tőle kiváló minősítést kaptam.- Teljes lett az esztergomi könyv?-Azt kell hogy mondjam: nem. Például a sötétkapui eseményeket feldolgozó részből néhány információ kimaradt. Volt olyan esemény ugyanis, melynek hitelességét nem hittem el, de mint utóbb kiderült, mégis hiteles információk voltak. Ilyen például az, hogy a Szent Tamás oldaláról is lőtték a Sötétkaput. Annak idején ezt az információt nem hittem el, mert véleményem szerint messze van az események helyszínétől.- Ezek szerint folytatja a kutatást? Tervezi a könyv kiegészítését, vagy más megyei városok eseményeinek a feldolgozását?- Az esztergomi könyvemmel befejeztem a kutatást, de hátra lett volna a komáromi és az oroszlányi események kutatása, azonban ezekre már nem volt időm. Vannak más terveim, amit szeretnék felkutatni. Életem fő művének tekintem az esztergomi történésék feldolgozását. Ez a legérdekesebb az olvasók szempontjából is. Azon csodálkozom, hogy a mai napig nem árulják, és nem árulhatták a könyvet, pedig az iskolákban is helye volna. Úgy érzem, hogy a rendszerváltás csak hivatalból felszínesen foglalkozik a témával, de nem tud elzárkózni attól, hogy '56 nemzeti ünnep, egy világtörténeti esemény. A történészek is félnek ehhez a témához hozzányúlni.- Ön szerint hogyan ítélik meg ma 1956- ot? Mennyire tiszta ma a tájékoztatás?- Érdekes, hogy megnéztem a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Intézetének folyóiratát az elmúlt 10 évre visszamenőleg. Jóformán semmit sem írtak az eseményekről. Az '56- os események történelmét úgy tekinti minden politikai hatalom, hogy annak ők az örökösei. Ez véleményem szerint csak kampányfogás. 1956 arról szól, amit a külföldi történészek írnak, és írtak már régen is. A magyar nép feltalált valami újat. Az állam birtokol minden termelést, de ha kiírjuk a falra, hogy a gyár a tiéd, magadnak építed, akkor ne csodálkozzon senki, hogy a munkástanácsok úgy döntöttek: akkor legyen a miénk a gyár. Litván György az 1956-os intézet igazgatója úgy nyitotta meg az akadémia három napos nemzetközi delegáció részvételével megrendezett értekezletet 1996-ban, hogy: „megnyitom a konferenciát, hogy beszéljünk arról a 12 napról, amit a forradalom jelentett.” Megjegyzem: a forradalom 1956. október 23-tól 1956. december 12-ig tartott. • ÁrpAsi KArolv
