Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-10-13 / 203. szám

8 HÍDLAP • 2004. október 13., szerda SPORT A sereghajtó látogat Párkányba Párkány - Senica - október 13., 15 óra LABDARÚGÁS Párkány labdarúgócsapata a Simon-Júda vásár miatt nem a hét végén, hanem ma fogadja soros el­lenfelét a szlovák bajnokság harma­dik ligájában. A sereghajtó Senica látogat a Duna-parti városba. A hazai gárda jól hangolt a találko­zóra, járási rangadón 6-1-es győzelmet könyvelhettek el Léva csapata ellen. A helyzetgyártással és kihasználással nem volt gond, ezt a találatok száma is hűen tükrözi. A nyáron igazolt csatár, Kúrák volt a legeredményesebb, ő két góllal (az egyik tizenegyesből szüle­tett) és három gólpasszal járult hozzá csapata fölényes győzelméhez. Az együttes célja ma sem lehet más, mint a három pont megszerzése. Nem hiába bizakodnak a szakveze­tők, mivel a sereghajtó Senica gárdá­ja látogat a párkánvi stadionba. A csapat háza táján is megnyugodni lát­szanak a kedélyek, mivel három mér­kőzésen sikerült öt pontot szerezni. A legutóbbi találkozón született fölé­nyes győzelem Lapár Miroslav ügy­vezető igazgatót is megnyugtatta.- Léva ellen végre kijött a lépés a csapatnak, de nem szabad messzeme­nő következtetéseket levonni, hiszen nyakunkon az újabb derbi, igaz a baj­nokság utolsó helyezettjét fogadjuk. Hazai pályán kötelező a győzelem, itt az ideje, hogy felzárkózzunk. A három pont megszerzése azt jelentené, hogy húsz pontunkkal már a célként kitű­zött hatodik hely környékén tanyáz­nánk. Nem téveszthet meg bennün­ket, hogy ellenfelünk mindössze két pontot szerzett, a játékvezető kezdő sípszójától mindent beleadunk. Csak a győzelem lehet elfogadható eredmény - jelentette ki az ügyvezető. A hétvégi forduló eredményei: Nyugat-Szlovákia, III. liga, 12. forduló: Léva - Párkány 1-6 (1-4), Komárom- Topolcany 1-0 (0-0), Vráble­Érsekújvár 1-0 (0-0), Senica -Myjava 0- 4 (0-3), Nővé Mesto nad Váhom- Bánovce 2-1 (0-0), Spartak Trnava B- Jaslovské Bohunice 4-1 (2-0), Dőlné Vestenice-Púchov B 0-1 (0-1), Nemsová - Lednické Rovne 0-1 (0-0). A bajnokság állása: 1. D. Vestenice 26, 2. Trnava B 24, 3. Púchov B 24, 4. Vráble 23, 5. Lednické Rovne 22, 6. Nővé Mesto 20, 7. Komárom 19, 8. Topolcany 18, 9. Párkány 17, 10. Ér­sekújvár 17, 11. Myjava 14, 12. Nemsová 13, 13. Bánovce 12, 14. Jaslovské Bohunice 10, 15. Léva 6, 16. Senica 2. • NB Jól sikerült a lekéri futóverseny F U T A S A hét végén Lekéren, hűvös, bo- rongós időben került sor a néhai Zelenyák János, a „lekéri pap”, ter­mészetgyógyász emlékére megren­dezett országúti futóversenyre. A megmérettetést kilencedik alka­lommal rendezték meg. A versenyre hat korosztályban összesen 49 felnőtt futó nevezett be és teljesítette a 13 kilométer hosszú verseny távot, köztük kilenc verseny­ző Magyarországról érkezett. Az eredmények: Férfiak, 39 évig: 1. Krizsák Ján (Grafobal Skalica - 41,15 perc), 2. Vihnicka Ján (Spartak R Bystrica - 44,18), 3. Emmer Attila (Hunyadi TS, Székesfehérvár - 45,24). Férfiak 40-49 évig: 1. Buchal Vla­dimír (SKL Kremnica - 43,29), 2. Fasko Pavol (ZK Podbrezová - 44,15), 3. Haninec Miroslav (ZK Podbrezová - 45,42). Férfiak 50-59 évig: 1. Pobudaján (Veiké Vozokony - 49,38), 2. Sipos László (Tatabánya - 52,14), 3. Samec Milan (KRB Partizánske - 53,58). Férfiak 60 év felett: 1. Gazo Stefan (Trnava - 57,10), 2. Domok Imrich (Velky Krtís - 59,12), 3. Cengel Juraj (B. Stiavnica - 65,18). Nők 39 évig: 1. Mesterházi Zita (Budapest - 1.18,05), 2. Gábor Éva (Esztergom - 1.18,05). Nők 40 év felett: 1. Budinská Éva (Povlusie - 59,10), 2. Orosz Katalin (Budapest 1.08,07), 3. Kociova Marta (Partizánske - 1.11,11). Béres Lajos, Lekér polgármestere adta át a díjakat Sikerült utolérnünk a bajóti Emmer Attilát, aki a szlovákiai versenyt köve­tően másnap is rajthoz állt.- A szlovákiai verseny elég kemény megmérettetésnek bizonyult, jó nevű versenyzők álltak rajthoz. A korosztá­lyomban aranyérmet szerző Krizsák Ján jó futó hírében áll, eredményeivel bárhol, bármilyen versenyen képes az első helyen végezni. Az én teljesítmé­nyemről csak annyit, hogy Lekérre nem érkeztem csúcsformában, ennek köszönhető a harmadik hely. Ezt a hét végét a versenyzésnek szántam, de a vasárnapi Fülöp András emlék- versenyre már nem tudtam felpörög­ni. Ennek következményeként a hete­dik kilométerig bírtam, majd kényte­len voltam feladni a versenyt. A 14 ki­lométeres távon Gabriel Svajda volt a címvédő, de az ő távolléte miatt egy magyar futó végzett az élen - nyilat­kozott Emmer Attila. Egy helyet javított az ESC LABDARÚGÁS Az idegenbeli győzelemnek kö­szönhetően az Esztergomi SC lab­darúgócsapata egy helyet javított múlt heti pozícióján a megyei első osztályban. Megyei első osztály, 9. forduló: Vértesi Erőmű - Esztergomi SC 1-2 (0-1). Tatai HAC - Nagyigntánd 3-1 (1-0), Komárom - Tardos 3-0 (3-0), Bajót - Naszály 1-0 (0-0), Kecskéd - Zoltek 2-4 (1-4), Kocs - Tokod 2-4 (2-1), Vértesszőlős - Gyermely 3-0 (1-0), Bábolna - Környe 3-2 (1-1). A bajnokság állása: 1. Tatai HAC 22, 2. Tatai HAC 19, 3. Komárom 22, 4. Zoltek SE 16, 5. Tardos 16, 6. Kecskéd 15, 7 Vértesi Erőmű 15, 8. Bábolna 14, 9. Bajót 13, 10. Gyermely 12, 11. Esz­tergom 11, 12. Nagyigmánd 11, 13. Vértesszőlős 8, 14. Környe 7, 15. To­kod 4, 16. Kocs 0. Megyei másodosztály:, 8. fordu- j ló: Baj - Pilismarót 2-0 (0-0), Sárisáp - Várgesztes 5-1 (2-0), Lábatlan - Tát 5-1 (0-0), Döntős - Piliscsév 1-3 (0-0), Csém - Tárkány 2-4 (1-1), 1 Vértessomló - Bököd 0-2 (0-0), To­kod Üveggyár - Tarján 4-1 (2-0). A bajnokság állása: 1. Csém 21, 2. Lábatlan 19, 3. Piliscsév 18, 4. Tokodi Üveggyár 16, 5. Vértessomló 13, 6. \ Tárkány 12, 7 Pilismarót 11, 8. Sárisáp 11, 9 Tarján 8, 10. Tát 8, 11. Baj 7 12. ' Döntős 5, 13. Bököd 4, 14. Várgesztes 4. Elkezdődött a gyermek sakk­SAKK Elkezdődött a Komárom-Eszter- gom megyei Sakkszövetség által kiírt gyermek sakk-csapatbajnok­ság. A bajnokságra 13 csapat adta be jelentkezését. A bajnokságban részt vevő csapa­tok körmérkőzéses rendszerben ját­szanak egymással. Az első forduló­ban a komáromi Petőfi Sándor Álta­lános Iskola, a dunaalmási Herman Ottó iskola, Révkomárom csapata, a Vértesi Erőmű és a Dózsa Iskola kö­zös gárdája aratott győzelmet. A do­rogi Zrínyi Ilona Általános Iskola és a tatabányai Sárberki Iskola gyerek­versenyzői nem bírtak egymással, döntetlen eredmény született. A dorogi Zrínyi Ilona Általános Is­kola tanulói tehát 8-8-as döntetlent értek el a tatabányaiak ellen. Gál La­csapatbajnokság jós a dorogi együttes csapatvezetője örült a győzelemnek, ő előzetesen ve­reséggel számolt.- Elégedett vagyok a csapat telje­sítményével, főleg Gerendás Bálint sakkpartijai érdemelnek említést. 0 igazolt sakkozó, már a felnőtt csapat­ban is bizonyított, tavaly hatodik­ként végzett egyéniben. A sakk-csa- patbajnokságon négy mérkőzéséből négyet megnyert. A dorogiak következő megmérette­tése október 30-án esedékes. Vereséget szenvedett az Esztergomi Kosárlabda Egylet EKE — Jászberényi KSE 85 KOSÁRLABDA Az NB II közép-magyarországi csoportjában szereplő Esztergomi Kosárlabda Egylet hazai pályán fo­gadta Jászberény csapatát. A ven­dégek végig vezetve nyerték meg a találkozót. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, minimális előnyre inkább a jászberényiek tud­tak szert tenni. A második felvonás­ban már kiütközött a tudáskülönb­ség, a vendégek egyre jobban elhúz­tak. A folytatásban összekapta magát a hazai gárda, tíz ponttal nyerték meg a harmadik negyedet, de az eredmény megfordítására ez nem volt elég. Azért sem, mivel az utolsó negyedben újra brillírozott a Jászbe­rény KSE, és magabiztos kosárlab­dázással sima győzelmet aratott. Danóczy Richárd, az EKE edző-játé­kosa szerint reális eredmény született.- Ellenfelünk bajnokesélyeshez méltóan játszott. Nagyon fiatal csa­pattal érkeztek, jól dobtak kintről és bentről is egyaránt, mi pedig nem bírtuk velük felvenni a tempót. Csa­110 patunkból kiemelném Tuschinger Attilát, akinek 35 pontot sikerült elér- i nie. Torma Szabolcs és Tuschinger Péter is jól helytállt - értékelt Danóczy Richárd. Az Esztergomi Kosárlabda Egylet vasárnap (október 17.) Budafokra lá­togat, ahol a helyi junior csapattal találkozik.- Nagyon keveset tudunk soros el­lenfelünk eddigi eredményeiről, de fi- atal, gyors csapatuk van. Nem mi va- I gyünk a mérkőzés esélyesei, minden j azon fog múlni, hogy a kinti dobásain­kat milyen százalékkal tudjuk értéke­síteni - foglalt állást a csapat edzője. • NB Újabb remi a döntőben Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik egy nap szünet után ismét asztalhoz ült a svájci Brissagoban megrendezett klasszikus sakkvilág­bajnoki döntő 11. mérkőzésén. A ma­gyar sakkozó a világos bábukat irá­nyította. A Fritz sakkprogram a mér­kőzés folyamán folyamatosan teljesen fix döntetlenre adta a játszmát, és vé­gül a két fél is úgy gondolta (a 17 lé­pést követően), hogy megelégszik a remivel. Lékó ezzel megőrizte az egy pontos előnyét Kramnyikkal szem­ben, így előnnyel készülhet a döntő még hátralévő három mérkőzésére. Az állás: Lékó Péter - Vlagyimir Kramnyik 6:5 FTC kontra Huszti: Menni vagy maradni? Ügy tűnik, a végére ért a zöld-fehér klub és a fiatal Huszti Szabolcs közti huzavona. A konfliktus abból adódott, hogy az egyesület ragaszkodott ahhoz, hogy Huszti hosszú távon az Üllői úton maradjon, míg a labdarúgó eltö­kélt szándéka, hogy pályafutását a kö­zeljövőben valamelyik külföldi baj­nokságban folytassa. A játékos szerző­dése a nyáron lejárt, és Huszti - az ál­lítólag igencsak kedvező - új ajánlatra nemet mondott, így szabadon igazol- hatóvá vált, és már a téli átigazolási szezonban távozhat a klubtól. WTA - ranglista: Öt magyar a legjobb kétszázban Tokiói tornagyőzelme révén há­rom helyet javított pozícióján Marija Sarapova, és ezzel már a hetedik a női teniszezők világranglistáján. Az élen továbbra is Amélie AJauresmo áll, de már csak tizenöt pont az elő­nye 1 .indsay Davenporttal szemben. Az első százban továbbra is két ma­gyar teniszező hölgy - Kapros Ani­kó és Mandula Petra - található, előbbi tíz helyet javítva jelenleg a 85, míg Mandula a 77. a listán. Az első kétszázban tóvábbi három magyar teniszező található, Czink Melinda a 137, Németh Virág a 161., Gubacsi Zsófia pedig a 195. helyen áll. Trezeguet kidőlt A Juventus világbajnok francia tá­madója, David Trezeguet a követke­ző három hónapban maximum a le­látóról nézheti társai játékát, miután súlyos vállsérülést szenvedett az Udinese elleni bajnoki találkozón. A 27 éves csatárt október 19-én meg- műtik a lyoni St. Anne Lumiere kórházban, a rehabilitációja pedig minimum kilenc hetet vesz majd igénybe. A pillanatnyilag a francia góllövőlista harmadik helyén tanyá­zó játékos ennek köszönhetően ki­hagyni kényszerül az egész őszi baj­noki idényt, valamint a zebrák hát­ralevő BL-csoportmeccseit is. Pádár és Siti újra a válogatottnál Tegnap a Rubin Apartman Hotel­ban tartott sajtótájékoztatót a Ma­gyar Kézilabda-szövetség, ahol hiva­talosan bemutatkozott a válogatott új szövetségi kapitánya, Kiss Szilárd. Munkáját a hazai rendezésű, decem­beri női kézilabda-bajnokság végéig Pádár Ildikó másodedzőként, míg Kocsis Erzsébet technikai vezetőként segíti. A válogatotthoz kapcsolódó hír, hogy Siti Beáta 2001 után ismét meghívást kapott a keretbe. „Hazai pályán csak az aranyérem lehet a cél” - jelentette ki a sajtótájékozta­tón az új szövetségi kapitány. A sereghajtó ellen a három pont megszerzése a cél

Next

/
Oldalképek
Tartalom