Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-13 / 203. szám
2 HIDLAP • 2004. október 13., szerda SZLOVÁKIA Veszélybe került Szlovákia önállósága? Újabb szoborrongálás A somorjai Mária-szoborcsoport után a pozsonyi Petőfí-szobrot is megrongálták. A pozsonyi sétatéren 1911-ben felállított, majd tíz évvel később lebontott Petőfí-szobrot évtizedekig egy istállóban tárolták. A második világháború után ismét felállították. de akkor olyan helyen, ahol nacionalista és vandál egyének rongálták. A pozsonyi magyarok néhány éve emlékbizottságot alakítottak, és a védettebb Medikus-kertbe költöztették át az emlékművet. A magyar és a szlovák kormány anyagi segítségéből és közadakozásból a szobrot felújították, és március 15-én állították fel. Petőfi pozsonyi szobrát azóta háromszor rongálták meg. Bugámak is jutott a porból Mikulás Dzurinda kormányfő után Bugár Bélának is címeztek egy ismeretlen port tartalmazó postai küldeményt. A Dzurindának szóló levelet vasárnap este fedezték fel egy pozsonyi postán. Hétfőn ugyanezen a postán bukkantak rá Bugár Béla MKP-pártelnök levelére is. A postán mindkét küldeményt elkülönítették, és az érintett dolgozókat kórházi megfigyelés alá helyezték. A rendőrség a két eset közötti esetleges összefüggéséket is vizsgálja. Az elkövető akár kétévi börtönbüntetést, vagy pénzbüntetést kaphat. Benzinárrobbanás készül A mostani benzináremelést további drágulás követi - számolt be a Slovnaft a keddi benzináremelés bejelentése után. Tegnap — mint az elMarek Louzek, a prágai Politikai és Gazdasági Központ elemzője, a cseh köztársasági elnök tanácsadója a Pozsonyban megrendezett Miért kell elutasítanunk az európai alkotmányt címet viselő konferencián elmondta, hogy az európai alkotmány elfogadása ártani fog az olyan kis országoknak, mint Csehország és Szlovákia. Az európai alkotmányban található új szavazási rendszer csak a nagy államoknak kedvez. Louzek úgy véli, a kis országoknak meg kellene őrizniük a nizzai egyezmény szerinti, jelenlegi szavazási rendszert. Miloslav Bednár, a Cseh Tudományos Akadémia munkatársa szerint az európai alkotmány elfogadásával az európai uniós tagországok több szempontból is csorbát fognak szenvedni, de leginkább a külpolitikában veszítik majd el szuverenitásukat. Már csak a tagországok NATO-tagsá- ga van az útjában annak, hogy az Európai Unió egy önálló állam legyen, hogy egy önálló védelmi rendszerrel rendelkezzen. Bednár és Louzek is megegyeztek abban, hogy az Európai Unió igyekszik kialakítani egy NATO-n kívüli védelmi struktúrát. Az alkotmány az uniót jogi szubjektivitással ruházza fel, amely nemcsak a gazdasági és szociális kérdéseket érinti, hanem a védelmi és külpolitikát, sőt az igazságügyet és a belpolitikát is. Szerintük Brüsszel, ha szükségesnek fogja tartani, és ha majd a többség is megszavazza, átveheti és beleszólhat az adott ország közlekedésébe, energiatermelésébe, a gazdasági versenybe, kereskedelembe, mező- gazdaságba, büntetőjogba, migrációba, szociális, foglalkoztatottság- és külpolitikába. Az Európai Unió elnökkel és külügyminiszterrel is fog rendelkezni, amelyet a centralizmus megnyilvánulásának tartanak. Dalibor Rohác, a Szabad Társadalom Intézetének elemzője nem tart attól, hogy az európai alkotmány megszüntetné a nemzeti identitást és az országok szuverenitását. Szerinte az alkotmány nem hoz létre semmiféle szuperállamot, ellenben konzerválja a jelenlegi állapotokat, és lehetőséget ad újabb központosításnak. Úgy véli, hogy az európai politikusok az európai alkotmánnyal csak a gazdasági elmaradottságot akarják álarc mögé bújtatni. Rohác hangsúlyozta, hogy a gazdasági együttműködés az akadályok elhárítását jelenti, és nem a harmonizációt és a regulációt. Rohác szerint az európai alkotmány csak a politikusokat és a bürokratákat szolgálja. • RGA Nagy Balázs jegyzete Az ember, ha esti kikapcsolódásként leül a TV készülék elé, bármilyen programot is válasszon, nem kerülheti el, hogy egy-egy reklámblokkot ne csípjen el. A közel öt percbe belesűrített sampon, körömlakk, joghurt és egyéb árucikk ajánlata szinte leamortizálja az ember agyát. Ki- kapcsolódásnak ez sem rossz, bár egy csihi-puhi film is visszavetheti a gyereket a fejlődésben. Visszatérve a reklámokhoz, mostanában a három magyarországi telefontársaság egymást felül (vagy inkább alul) licitálva változtatja árait. Ha az egyik lép, akkor másnap már a másik két forinttal lejjebb nyomja az árakat. Sőt az egyik odáig is elmerészkedik, hogy reklámjában szó szerint is megemlítse riválisát. Az árak csökkennek, lassan már fillérekért lehet telefonálni Sanghajba, Amerikába vagy Kistarcsára. Bármikor, bármely hálózatba, csak bírja az ember füllel, meg jó akkumulátorral. A percdíjak zuhanásával természetesen együtt jár az újabb és újabb telefonok megjelenése is. Hol van már az az időszak, mikor kicsi sorszámmal kellett sorban állni, hogy valaki egy féltégla méretű telefon- készülékhez jusson? A piacokon már nem lehet ám akármilyen teVladimír Palkó belügyminiszter szerint az Európai Unió alkotmányjavaslatát Szlovákiának el kell utasítania. - Az alkotmány az állam sajátja, az Európai Unió pedig még nem állam - jelentette ki Palkó. A miniszter ebből kifolyólag tartja szükségesnek, hogy népszavazást írjanak ki az európai alkotmány elfogadásáról. A belügyminiszter rámutatott az európai alkotmány összetettségére és terjedelmességére, amely a tagországok jogrendszere fölött fog állni, így szerinte azok elveszíthetik szuverenitásukat. Sőt az alkotmány azt is lehetővé teszi, hogy az unió szervei megváltoztassák az adott ország jogrendjét illetve alkotmányát. Palkó bírálta az „europeizmus” eszméjét, amelynek követői az alkotmány-segítségével mesterségesen létre akarnak hozni egy európai államot, közvéleményt, állampolgárságot és népet. Peter Zajac, a Konzervatív Intézet elnöke úgy véli, hogy az alkotmány által megfogalmazott politikai rendszer, ahol a végrehajtó hatalom a törvényhozó hatalom is egyben, a szabad világban nem működhet. A konferencián felszólaló közgazdászok abban is megegyeztek, hogy az európai alkotmány konzerválja az EU jelenlegi gazdasági pangását. A gazdasági stagnáció okát a politikai központosításban, a harmonizációban, a túlzott piaci szabályozás és a szociális jogok kombinációjában látják. múlt időszakban már számos esetben - újabb 70 fillérrel drágult minden üzemanyag a Slovnaft benzinkútjain. Az emelés okaként a kőolaj világpiaci árának emelkedését, valamint az Egyesült Államok és Ázsia keresletnövekedését hozták fel. Kedd óta egy liter 95-ös oktánszámú benzinért 36,90 koronát kell fizetni, a 98-as benzin 39,50 koronába kerül. Bővülhet az SDKÚ Robert Nemcsics független képviselő már a parlament októberi ülésén csatlakozhatna az SDKÚ frakciójához. - Ha szeretné, még ezen az ülésen a frakció tagja lehet - mondta Roman Vavrík, az SDKÚ frakcióvezető-helyettese, aki szerint a képviselők nagy része örülne Nemcsics érkezésének. Már képzik a különleges rendőröket A rendőrség elkezdte az első, romatelepek felügyeletére specializált rendfenntartók kiképzését. A terv próbaképpen 18 ilyen szakértő kiképzésével számol, akik a romatelepek lakóinak bizalmát hivatottak elnyerni, és a telepek rendjét felügyelni. Emellett a szakemberek segíteni fognak a romáknak az őket megillető jogok megismertetésében is. Az első rendfenntartók 2005. január 1-jétől kezdik meg munkájukat. Tévedett a miniszter Haszontalan cukorhozam Egyes autós iskolák üzemeltetői nem értenek egyet Pavol Prokopovic, az autós iskolákról szóló törvényről alkotott véleményével. A miniszter a múlt héten meggyőződését fejezte ki, hogy a hamarosan a parlament elé kerülő törvényjavaslat hatására nem fog többe kerülni a jogosítvány megszerzése. Ezzel szemben Horváth Tamás, Párkány egyik autós iskolájának vezetője lapunknak elmondta, hogy ha a törvényhozók elfogadják az új törvényt, az oktatások ára 1000-2000 koronával fog emelkedni. Horváth a legjelentcktelenebb változásnak tartja azt, hogy az autós oktatókat ezentúl munkaviszonyban kell foglalkoztatniuk. Szerinte nagyobb megterhelést jelentene az, ha a törvény értelmében az iskolák által használt gépkocsik mindegyikére 100 ezer koronás banki letétet kellene elhelyezniük, és az elméleti oktatáshoz használt tantermeket az eddigiekkel ellentétben más célokra nem használhatnák fel. Ez a lépés a kisebb iskolák számára a csődöt is jelentheti.- Eddig a párkányi szaktanintézet egyik osztálytermét béreltük, de a termet korántsem használtuk ki teljesen; más időpontokban zavartalanul folyhatott ott más oktatás is. Az új törvény miatt most arra kényszerülnénk, hogy egy önálló termet béreljük jóval több pénzért, fölöslegesen - mondta Horváth, aki hozzátette, hogy az így megnövekedett költségeket - mint általában - a diákoknak kell majd megfizetniük. Folytatás az 1-es oldalról Ivan Kardos, a Povazsky cukortársaság vezérigazgatója is úgy gondolja, hogy a cukor ára 26-28 korona között lesz, remélhetőleg emelkedni már nem fog. Pavol Konstiak, a Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint előreláthatólag a kiskereskedők a cukrot kilogrammonként 38 koronáért fogják árulni. Idén a cukorrépa hektáronkénti terméshozama valószínűleg eléri majd a 42 tonnát, amely 5 tonnával lesz kevesebb, mint tavaly. A nyersanyag cukortartalma azonban rekord- magasságot, 17,5 százalékot fog elérni. - Az utóbbi 35 évre visszatekintve az idén kiemelkedően jó termésre számíthatunk. A terméshozam csökkenését a szárazság okozta veszteségek idézik elő. Előreláthatólag idén 1450 tonna cukorrépát takarítunk majd be, és ebből 200 tonna cukrot tervezünk gyártani - mondta Straka. A cigaretták fele adómentesen megy füstbe Folytatás az 1. oldalról Az illegális cigarettaárusok nemcsak a termelőket, hanem az államot is megrövidítik - állapította meg Pavol Konstiak, a Kereskedelmi Szövetség elnöke, aki szerint szigorúbban, példá- | ul szabadságvesztéssel kellene büntetni ezt a fajta törvénysértést. Az új Büntetőtörvénykönyv-javas- lat, amellyel a parlament az elkövetkező hónapokban fog foglalkozni, már szigorúbb büntetéseket tartal- ; máz. - A javasolt módosítások lehetővé tennék a vámszerveknek és a I rendőrségnek, hogy következetesebben lépjenek közbe, és akadályozzák meg az illegális kereskedelmet - mondta Klára Priecelová, az Imperial Tabacco Slovakia PR- menedzsere. A törvénymódosítás több terméket is felsorol, amelynek csempészetekor büntetőjogilag felelősségre vonható az illető személy. Priecelová szerint a dohányáru illegális kereskedelmét korlátozó intézkedések (például bírságok) növelhetnék az állam bevételét. A vámigazgatóság eddig a régi zárjeggyel árusított cigarettákkal volt elfoglalva, ugyanis október 1-jétől csak az árat is feltüntető, új zárjeggyel ellátott dohányárut szabad árusítani. Silvia Balázsiková, a vám- igazgatóság szóvivője elmondta, hogy ők is a csempészet szigorúbb büntetését támogatják. A Vámigazgatóság és a Szlovák Kereskedelmi Ellenőrzési Hivatal tovább folytatja a cigaretták ellenőrzését. lefont kapni. Minél kisebb, annál jobb (van, ahol ez épp fordítva van). De elgondolkoztak-e vajon azon a telefontársaságok (mind a három), hogy régebben a készülékeket sokkal könnyebb volt kezelni, sőt van egy-pár ember, aki visszasírja a régi modelleket. Ez már nem számít, itt már a jövő a tét (na meg a minél több bevétel). A percdíjak és a temérdek telefonkínálat mellett a mobilszolgáltatók azonban egy óriási dologgal nem számoltak: az egyes üzletek kiszolgálói nem azért vannak, hogy ká- vézgassanak, hanem, hogy egy kis odaadással legyenek a vevők felé. Mert az nagyon hiányzik. Ha valaki egy régi telefon iránt érdeklődik, akkor nem az a válasz, hogy mindent megteszünk uram, hogy tegyünk valamit az ügyben, hanem ez van és kész. Mintha nem venni, hanem eladni akarnánk valamit. Egy másik helyen pedig tőmondatokkal „segítenek” a választásban. Még jó, hogy van miből választani (értem ezalatt a szolgáltató társaságok számát), és a harmadik helyen szerencsével jár az ember. Mert ott legalább kedvesség van és hozzáértés. Na meg persze alacsony percdíjak és miniatűr telefonok. |;..v ...1 | úv tr.K.<;jvA*e:.M 1; m.UMHC.k:. J- £ | Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Papp János Rovatvezetó'k: Bartal Tímea (gégió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport). Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss limese, Kovács Árpád, Muzslay Agnes Lapterv: Balage P Szeder Tervezó'szerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztó'ségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztó'ség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Ksztergom, Postafiók 233., telefon: 4-36 ( 33 ) 500-750, telefax: 4-36 ( 33 ) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: 4-36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: 4 36 (33) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská I . telefon (»36-756-2027 Előfizetési díj: egv évre 14 400 forint (I ÓIK korona), , fél évre 7 500 forint (l 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft , 2901 Komárom, Igmándi úr l. (Postafiók 21). felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.