Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-12-31 / 257. szám

2004. december 31., péntek • HÍDLAP III hídlapmagazin Az ezermester-költő, és az író-imzmtó Zalabán Annak ellenére, hogy Zalaba csak egy kicsiny falu, mégsem ismeretlen, hiszen nagyon sok író, költő, neves köz­életi személy megfordult itt - köszönhetően a felvidéki irodalom két ismert képviselőjének, Lovicsek Bélának és Csontos Vilmosnak. A falu ma is büszke arra, hogy két ilyen neves művésznek adhatott otthont. A település többek között büszkél­kedhet azzal is, hogy itt alapították meg elsőként a megye olvasókörét és ez 1898-től az ötvenes évek végéig működött. Érdekes adalék, hogy ak­koriban ide csak férfiak tehették be lábukat. Egy iskolázott férfiú min­dennapi dolga volt, hogy felolvassa az aznapi friss híreket. Ennek kö­szönhetően az helyi lakosok mindig tájékozottak voltak a világ dolgaiban. Lovicsek Béla írónak és újságírónak, de főként Csontos Vilmos költőnek köszönhetően több író-olvasó talál­kozót szerveztek a múltban, de szíve­sen ellátogattak ide a „funkciósok” is. Mint mondják, nekik köszönhetően vált híressé a falu. tere, Michlian Etelka:- Lovicsek Béla a hatvanas évek­ben volt itt iskolaigazgató mintegy tíz évig. Itt írta meg A csillagszemű asszony című regényét. Amikor megkérdeztem, hogy ki volt az a bi­zonyos asszony, kis gondolkodás után azt válaszolta: Zalabán minden asszony csillagszemű. Egyszer azt mondta nekem: a mai napig nem fe­lejti el azokat a disznótorokat, me­lyekbe a falubeliek meghívták. Egy alkalommal meghívtam a negy­venévesek találkozójára, ahol felkér­tem, hogy mondjon néhány szót az itt töltött évek emlékére. Emlék­szem: pontosan négy percig állt csöndben, lehajtott fejjel, és sírt. 'Néhány szó Lovicsek Béláról Csontos Vilmos költészetéről Lovicsek Béla Nagvpeszeken szü­letett 1922. szeptember 2-án. 1969- 1977-ben a Hét szerkesztője, 1977-től a Csémadok Központi Bizottságának titkára volt. Az irodalmi életben 1950-től van jelen. Elbeszéléseit, foly­tatásos regényeit (Boldogtalanok, Agnes, Valakihez tartozni kell, Al­mok nélkül, Aranyfüst keringő, Egy szikra az égen, Rózsák a kertben, Bosszú, Borbála) elsősorban újságok­ban közölte. Színdarabjait (Húsz év után, Baj van a szerelemmel, Ezüst­lakodalom, Végállomás, Alattunk a város, felettünk az ég) pedig főként a dél-szlovákiai műkedvelő színjátszók adták elő, de például A Húsz év után-t a televízió is bemutatta. Könyv alakban először a Harago­sok című elbeszélés-gyűjteménye je­lent meg, amelyben a falusi emberek életét ábrázolja. Elbeszélései gvakran riportszerűek, a megfigyelt, konkrét személyekből nem tud művészi típu­sokat teremteni. Lényegében ugyan­ez mondható el regényeiről is; ezek széteső szerkezete a motiválatlan cse­lekménysor és a hiányos jellemábrá­zolás sematizmust eredményez, a re­gények központi témáját képező sze­relem pedig puszta erotikába fullad - olvassuk a Csehszlovákiai Magyar Irodalom lexikonában. Művei: Hara­gosok, A csillagszemű asszony, Tűz- virág, Hosszú éjszaka, Sem veled, sem nélküled. Forgószélben. Az íróra - aki egyébként most Csatán él - így emlékszik vissza Zalaba polgármes­Csontos Vilmos 1908. október li­án született Garamsallón. A fent em­lített lexikonban a következőket ol­vashatjuk róla: „Öt elemi elvégzése után munkába kellett állnia. A falujá­hoz közel eső uradalmak napszámosa lett. 1923-tól asztalos inas, asztalosse­géd majd asztalosmester lett. Három évig Léván dolgozott, itt jelentek meg első versei a Bars című hetilap­ban. Katonai szolgálata során né­hány hónapot Erdélyben töltött, majd leszerelt. 1943 szeptemberében az orosz frontra került. Betegsége miatt fél év múltán Balassagyarmat­ra küldték, ahonnan hazatért szülőfa­lujába. 1948 márciusában Zalabára költözött. Alapító tagja volt a Csema- dok helyi szervezetének. 1957-től a Szlovákiai írószövetség tagja. 1974- ben az Örökség című kötetéért Nem­zetiségi díjat kapott. Költészetének szinte állandó motívuma a szülőföld, a szülőfalu iránti szeretet, a munkás­paraszti életforma következetes vál­lalása és a nép szeretete. Szerelmes verseiben halk, visszafogott hangon, rokonszenves szemérmességgel vall érzelmeiről. Jellemző rá a hagyomá­nyos magyaros (hangsúlyos) versfor­mákhoz való ragaszkodás, lírájával kapcsolatban azonban formai tökélv­ről nem beszélhetünk. Önéletrajzát Gyalogút címmel adta ki. Megjelent verseskötetei: Magyar ugaron. Üzen­tek értem, Tovább kell menni, Kell itt a szó, Hiszek az emberben, Üj szerelem, Csendes lobogással, Örök­ség, Dalol a föld, Estéli ének, Veletek vagyok, Pacsirtaszó. A ezermester-költő hétköz­napjairól Csontos Vilmos a háború utáni években került Zalabára. Felesége halálát követően egy évig Zselízen élt fiánál, de sosem tudta megszokni a kisvárosi életet. Szíve mindig visz- szahúzott a kis falucskába. Megany- nyiszor elmondta: „az öreg fát nem lehet átültetni”. Halála után lakhe­lyén, Zalabán helyezték örök nyuga­lomra. A zalabaiak nagy tiszteletben tartják sírját, a nagyobb rendezvé­nyek alkalmával mindig kerítenek sort arra, hogy megkoszorúzzák, pár perc erejéig megemlékezzenek róla.- Sok író, költő és közéleti szemé­lyiség is meglátogatta Vilmos bácsié- kat. Míg felesége élt, otthon vendé­gelték meg őket. Olyankor mindig nagy volt a sütés-főzés, levágták a hizlalt libát vagy kacsát. Mikor aztán a felesége meghalj, a helyi kultúrház- ban fogadta a látogatókat. A kilencve­nes évek elején úgy érezte, megfeled­keztek róla, emiatt sokat panaszko­dott is, nem találta a helyét. Akkori­ban írt versei is ezt a hangulatot köz­vetítették. De ez az rosszkedv később feloldódott. A falu férfi lakossága mintha kicsit tartott volna tőle, mert amikor leültek a vendéglőbe, gyakran megjegyzéseket tettek rá, mondván: a Csontos mindig csak irkái. Talán at­tól tartottak, hogy kibeszéli dolgai­kat, hiszen Vilmos bácsi csak azokról a dolgokról tudott írni, amit saját ma­ga is átélt. Elmesélte, hogy gyakran felébred éjszaka. Az ilyen esetekre bekészítette ágya mellé a zseblámpát, tollat és papírt, s vetette papírra jegy­zeteit. Szerinte a hosszú élet titka az, ha minden reggel három korty bort megiszik az ember éhgyomorra. De ennél se többet, se kevesebbet. Elő­fordult olyan eset is, hogy az unokám szólt, hogy írjon neki locsolóverset húsvétra. Másnapra elkészült vele. De gyakran írt újévi köszöntőket, vagy ünnepségekre beszédeket. Még életében Zalaba és Garamsalló dísz­polgárává avatták - meséli Zalaba polgármestere. Ügy tűnik, Csontos Vilmos nem csak a rímek faragásához értett. A polgármester asszony nem felejti el megemlíteni, hogy az ő nagyszülei hálószoba bútorát is Vilmos bácsi ké­szítette, csakúgy, mint a helyi refor­mátus templomban lévő padokat. Emellett jutott ideje a község jegyző­könyvének és krónikájának írására is. Gyanús személyek a költő házában Csontos Vilmos halála után a köz­ség szerette volna megvásárolni csa­ládi házát, mivel a költő kívánsága az volt, hogy minden maradjon a halála után érintetlenül. De Vilmos bácsi fia egy kedvezőbb árajánlatot kapott, amivel a község természetesen nem tudta felvenni a versenyt.- Az egész ügy nagyon érdekes volt - emlékezik vissza az esetre Michlian Etelka. - Egy eperjesi fia­talember vette meg a házat, aki ne­kem azt mondta: arra kell neki, hogy tolókocsis édesanyja és nagyanyja itt telepedjen le. De ők soha nem jöttek ide. A falubelieknek gyanússá vált, hogy a fiatalembernél éjszakánként teherautókra pakolnak, és mindig ilyenkor hord be földet a lakásba. Egyszer úgy alakult, hogy a tulajdo­nos nem volt odahaza, és idegenek tartózkodtak ott. Elérkezettnek lát­tam az időt, hogy fényt derítsünk ar­ra, mi is folyik itt valójában. Kihív­tam a rendőrséget, de nekik termé­szetesen nem volt engedélyük arra, hogy bemenjenek a házba. Én vi­szont megtehettem. Amikor beljebb értem, láttam egy lucernához hason­ló növényt. Végül is kiderült, hogy a kamrában egy 4x3 négyzetméteres területen marihuánát termesztettek. A rendőrök lefoglaltak egy elkészí­tett ötkilós kábítószer-csomagot, és 530 ezer korona értékű marihuánát. A bírósági eljárás után soha többé nem láttam az illetőt. A házat tehát ezután sem volt alkalmunk megvásá­rolni, de Vilmos bácsi holmiját el­hoztuk, és a község tulajdonában lé­vő házban rendeztünk be egy szobát személyes tárgyaiból. Az emlékszobáról A munkanélküliek segítségével né­mileg rendbe hozták az említett há­zat. A község pályázatot nyújtott be az Illyés Közalapítványhoz, ahonnan mintegy 200 ezer forintot kapott az emlékszoba kialakítására. Ebből va­lósították meg a tetőzet felújítását, de a külső tatarozás még várat magára. Ezt szintén pályázatok révén szeret­nék megvalósítani, de néhányszor már elutasították őket. Hogy sikere­sebbek legyenek, egy alapítványt szeretnének létrehozni a község kez­deményezésére, amelynek gondola­tát többek között Szobi Kálmán, a lé­vai MKP járási titkára is támogatja. A falu polgármestere elmondta: a környező községektől is kért támoga­tást, de' csak Nyírágó és Oroszka se­gített be anyagiakkal. A falu polgár- mestere szerint az Ister-Granum Eurorégión belül is fel kellene állíta­ni egy bizottságot, amely a kisebb községek érdekeit védi. Az említett helységben egyéb­ként megtalálhatók a személyes holmiján kívül a költő kiadatlan versei, feljegyzései, naptár- és új­sággyűjteményei, megjelent köte­tei, levelezései a könyvkiadókkal, asztalos-rajzai, beszédei, de nagy becsben tartják a költő pontosan ve­zetett „költségvetését” is. Michlian Etelka szerint azonban kellenének olyan hozzáértő személyek, akik rendszerezni tudnák a felhalmozott jegyzet-tömeget. Ezért szeretnék felvenni a kapcsolatot a szlovákiai magyar főiskolákkal. Elképzelhető­nek tartja tanulmányi kirándulások megszervezését is itt. Emellett a ház hátsó szobájában könyvtárat szeret­ne kialakítani a község. Michlian Etelka személyében hű­séges pártfogóra akadt a költő emlé­ke. Elmondása szerint a karácsonyi ünnepek alatt mindig az ő verseit veszi elő, de előfordul, hogy évköz­ben, a hétköznapok zűrzavarában is az ő verseihez menekül. Ilyenkor felveszi Vilmos bácsi szemüvegét, és beül a költő tiszteletére kialakított emlékház hűvös szobájába. Ha a szakértőknek Csontos Vilmos lírájá­val kapcsolatban vannak is fenntar­tásaik, az itteni emberek, bárhol le­gyenek is a világban, mindig otthon érzik magukat, ha meghallják a köl­tő sorait. - Mindig az adott helyzet­ről írt. Soha, semmilyen időben nem futott vakvágányra költészete. A verseiből ítélve nagyon szerette ezt a vidéket és az itteni embereket - jegyezte meg beszélgetésünk vé­gén a falu polgármestere. • Czigler Mónika

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom