Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-12-28 / 254. szám

2004. december 28., kedd • HÍDLAP VÁROS! NEXUS Januári király Nem vitatom, kamionnal nem könnyű parkojni, különösen egy lakótelep kellős közepén. Pláne így ünnepek idején, amikor az egy autóra jutó férőhelyek száma meglehetősen mínuszos hatványokkal mérhető. Nagy test­vér mégis megteszi, beáll, odaáll, a fűre, keresztbe. Bünti nem jár érte, ugyanúgy nem, mint annak a fekete óriás terepjárónak és gazdájának sem, amelyfaki) rendszeresen cselekszi ugyanezt (ha van hely a parkolóban, ha nincs) a párkányi Teraszok lakótelep Stefánik utcájában. Vajon a rend éber őrei megfeledkeznek(?) róluk, vagy más okuk van rá, hogy ne foglalkozzanak velük. Kepler, a bolygók atyja Johannes Kepler német csillagász, Galileivel együtt a modern asztronó­mia megteremtője 433 éve, 1571-ben, Báthory István fejedelemmé választá­sa évében született Weilben (ma Weil de Stadt). O fedezte fel, hogy a Föld és a többi bolygó ellipszispályán kering a Nap körül. O volt az, aki az égbolt ré­gi, geometrikus leírását dinamikus csillagászattá alakította át, aki megha­tározta az égitestek fénysugarának tö­rését áthaladva az atmoszférán, vala­mint a szemlencse és a szemüveg opti­kai törvényeit. Lencserendszereket ké­szített és 1611-ben feltalálta a csillagá­szati vagy másnéven Kepler-féle táv­csövet. 1609-ben hozta nyilvánosságra a bolygók mozgásának első és második törvényét, majd 1618-ban a harmadi­kat. Az első törvény szerint a bolygók ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül, az ellipszis két gyújtópont­jának egyikén a Nap áll. A második törvény kimondja, hogy, ha a Napot és eg)' bolygót gondolatban egy egyenes­sel összekötünk, ez a vonal azonos idő­közökben azonos nagyságú felületeket érint a bolygó mozgása alatt. A harma­dik törvény pedig így szól: a bolygók keringési idejének négyzetei úgy aránylanak egymáshoz, mint a Naptól való távolságuk harmadik hatványai. A Tübingeni Egyetemen tanult csillagá­szatot. A kopernikuszi elmélet híve volt, 1601-ben kinevezték Rudolf csá­szár udvari csillagászának, 1627-ben je­lentette meg a Tabulae Rudolphianae táblázatgyűjteményt. Több mint egy évszázadig az itt közölt adatok alapján számolták ki a bolygók helyzetét. A gyűjteményben szerepelt logaritmus­tábla, törésmutató-táblázat és egy rész­letes katalógus is, amely 1005 csillagot sorolt fel. Newton később ezek segítsé­gével alkotta meg gravitációs elméletét. • (parázs.press) Rács mögött a volt funkcionárius Sztálin könyvtára Sztálin szeretett olvasni. Kidolgozott egy gyorsolvasási módszert, amellyel napi 400-600 oldalt is el tudott olvasni. Körülbelül 25 ezer könyve volt, ame­lyeket dácsáiban, illetve Kremlbeli dol­gozószobájában helyezett el. A diktátor halála után a kuncevói há­zat lezárták, a benne lévő értékek, a könyvek sértetlenül megmaradtak. Utóda, Nyikita Hruscsov volt az, aki 1960-ban úgy döntött: a könyvtárt átvi­teti Moszkvába, a volt Komintern épü­letébe, amely ma az orosz állam politi­ka- és társadalomtudományi könyvtá­raként működik. Az átszállítás alatt a vezetők közül ki-ki választhatott magá­nak egy-két könyvet. A Szovjetunió összeomlása után a könyvek tovább fo­gyatkoztak, de az igazi katasztrófa a 90- es évek elején történt. Akkor vette ugyanis bérbe az épület egyik szobáját egy bizonyos Borisz Gorelov nevű munkanélküli, aki kemény drogok ter­jesztése miatt már börtönben is ült. 1996-ban tartóztatták le, mert kiderült, hogy miután bebarangolta az egész épületet, rátalált arra a szobára, ahol Sztálin könyveit raktározták, és aprán­ként több, mint másfél ezret kicsempé­szett és eladott belőlük. Vallomásában elmondta, hogy Marx A Tőke című kö­tetéért ötezer dollárt, egy arab kézira­tért még többet kapott. Sokat fizettek neki Párizsban két, dedikált, első kiadá­sú Fourier-könyvért. Mivel megbánta tettét, segített a rendőrségnek a köny­vek egy részének visszaszerzésében. Megkerült az az 1585-ös, Franciaország pénzügyi titkait feszegető mű is, ame­lyet menyasszonya szamovár-alátétnek használt. Nem derült ki azonban, hogy a vásárlók tudták-e, honnan erednek a kötetek, mivel a furfangos tolvaj az ex- librist ecettel kitörölte belőlük. ...vagyis Elvis, aki csak az épületet hagyta el, de minket soha. Az 1935. január 8-án született Elvis Aaron Presley 2005-ben lenne 70 éves. Ez az évforduló már az idei óévben is hatalmas dömpingre késztette a ki­adókat, lemezcégeket és Elvis mütyür- ke-árusokat. A legjellemzőbb egy au­tós visszapillantóra akasztható csípő­ben rezgő-mozgó kis elvis - figura volt. (Hja kérem, hol van már a bólo­gató skoda - tacskó és a nagyméretű lila és zöld plüss dobókocka?!) Komo­lyabb termékek azok a filmes komplex csomagok voltak, melyekben Elvis fő­szereplésével készült hét mozifilmet tettek a mai napig fanatikus rajongók elé a boltokban. Elvis-re koncentrálva nem túlzás tehát a 2005-öS évet királyi évnek jósolni, már ha mindenáron az ó- és újév váltásakor megszokott jóslá­sokhoz szeretnénk csatlakozni. Jó lesz a királlyal tölteni az időt, hiszen ő volt az a zenész-előadó, aki a legtöbb emberre gyakorolt benyomást, és ez még a halála utáni időszakra is érvényes. Az Elvis iránti rajongás gügye bájolgása, a fanatizmus. ÖQpáródiájaként is előadható életprogramként működő „elvisizmus” mindén esetben rokonszenvet kelt, egy Elvis-rajon- gó legfeljebb önmagára nézve veszélyes, a többiekre csak szórakoztatólag hat. Mivel sem a globális politika (gondolom az amerikaiak ugyanúgy folytatják a háborúikat, ahogy eddigi történetük alatt megállás nélkül tet­ték), sem a belföldi közélet nem változik jobbá, a vérig sértő eseteket le­számítva a következő esztendőben is maradok magamnak és a műélvezet­nek lelkesebbnél lelkesebb híve. Jó pár éve, ha eljön a karácsony, és már díszíteni kell a fát, én a polcon ha­gyom a „Bach legjobbjait” és Elvis karácsonyra szánt klasszikusait teszem a lejátszóba. Hangerő felteker, zenegép végtelenre állít - így már jöhet az ünnepi giccsparádé, a király ezen is át szokott segíteni. Csehszlovákia 1968-as megszállá­sával kapcsolatos bűnökért ítéltek négy év börtönbüntetésre egy volt kommunista funkcionáriust Csehor­szágban. A nyolcvanéves Karel Hoffmann a szovjet bevonulás kez­detén lezáratta a csehszlovák sajtót és rádiót, hogy az akkori prágai veze­tés ne tudja ezeken a csatornákon ke­resztül elítélni az inváziót, mint tet­te azt Nagy Imre 1956-ban. Emiatt aztán a cseh bíróság bűnösnek talál­ta hivatali visszaélésben. Hoffmann a bevonulással kapcsolatban elítélt első magasrangú funkcionárius. Fel­lebbezését ugyan elutasították, de Václav Klaus cseh elnök fontolgatja, hogy kegyelmet ad neki. A köztársa­sági elnök szerint furcsa képet mu­tatna, ha azt, aki megsértette a kom­munikációs törvényt, lecsuknák, míg az invázió elrendelői szabadlábon él­hetnek. Hoffman eközben pedig ke­ményen nyilatkozik: „Kommunista voltam, kommunista vagyok, és az is maradok életem végéig.” 1968-as tet­te azt eredményezte, hogy a cseh­szlovák közvélemény nem tudta meg a reformkommunista prágai kor­mány szovjetek általi leváltását, pe­dig a csatornák már sugároztak ri­portokat a Varsói Szerződés csapata­inak brutalitásáról. Hoffmannt eredetileg árulással, idegen hatalommal történt kollabo- rálással vádolták, most azonban fel­mentették ezen vádak alól, az ügyészség ugyanis nem tudott bizo­nyítékot felmutatni. Több bűnvádi eljárás várhatóan nem indul a prágai tavasz eseményeivel kapcsolatban. • (parázs.press) Utolsó nap a pokolban Dülöngélve ugvan, de egyszer bejött a kántinba az Ördög. Első pillantás­ra olyan biztos kezű forma ember­nek tűnt, aki a hangulatot ábrázoló légkör megdermesztésében sosem hibázik. A betoppanást követő pilla­natban ugyanakkor észre lehetett venni, hogy egy kicsit az ő feje is re­meg. Rezgő volt a beszéd is, ami ki­jött belőle. Polly, a pultos lány egy kissé kuncogott, majd a David Lynch filmek sötét tónusú skicceinek megfelelően hunyorított és kivárt, hátha tán egv újabb őrült lesz az új vendég. Az Ördög, rezgő beszéddel kezdte mondókáját és megkérdezte, hogy mennyi az idő. Polly éppen a faliórával szemben szemezett, s egyből rávágta, hogy kevéssel most múlt el este kilenc. Új kérdéssel folytatta az új vendég, hogy meddig is lesz nyitva még a cselló. Polly, a tökéletes pultkatona, egyetlen másodperc egynegyed részének leforgása alatt elkészítette a paradicsomi kiűzetés stratégiáját. A kantinban tartózkodó, legyek leszállópálvájának használt maradék plussz két kliens, akik éppen ekkor állva meghalásuk balettjé­nek és a bennük megsavanyodott italok tárolásának értelme szerint vol­tak már csak térkiszorításuk ürügyei, nos ők nem zavartak sok vizet. Szó szerint és képletesen sem. De ez a démon, ez még veszélyes lehet, vélte Polly, és azt hazudta a jövevénynek, hogy a zárás 23 óra 00-kor lesz. Az új vendég erre vészjóslóan, mint a gonosz Császár a Star Wars-ban, azt hörögte kéjesen, hogy annyi idő elég lesz. Niederschtotzinger, aki ezen a napon az egyik fentebb említett halva járó klienst alakította a Petőfi presszóban, az idegen ezen kijelentésének hatására végigpergette addigi életének lapjait, de víziójában minden lapon ugyanazt a szópárt látta: to­tál para. A félelem így terjengett tova először Niederschtotzingerről Pollyra, majd onnan tovább ki a pult előtti területről bele a cigarettafüs­tös táncparkett fölötti légtérbe. A démonikus manusz ekkor megrázta magát, és egy valóban szomjas ember lehető legtermészetesebb hangján azt mondta: jó, akkor kérek két deci szódavizet. Pollyból így végre fel­szakadhatott egy hozzá illő szép kacagás, Niederschtotzinger pedig meg­könnyebbülten akasztotta vissza szuronyát a ballonkabát alatti szíjra. Ekkor azonban az Ismeretlen Katona és hamlet-i figurájának apai szelle­me süvített be északi szél gyanánt a kantinajtón. Az Ismeretlen Katona egyfajta transzban állt meg a pult előtt és a szellemkép szólalt meg he­lyette. Polly kérem, kínáljon meg egy szál cigivel, susogta az ősz szakál­las jelenés, mire Niederschtotzinger, mivel tábori lelkész lett volna, vagy mi az ördög, köszönés helyett egyből odavágta, hogy az örökkévalóság­hoz képest a földi lét csak kész potyázás. A kísértet ezen megsértődhe­tett, mert, bár minden áldott napon ugyanezzel a szponzorálásra szoruló műsorral jelent meg, de most nem várta ki, hogy mindennapi cigijét és spricnijeit elétegyék, és mikro-komédiáját még az elején befejezendő méltóságteljesen a kijárat felé lebegett. Már az ajtóban volt, amikor visz- szafordult a hüledező társulat felé és így köszönt el: Pollyka, azért azt a szokásos két fröccsöt írja a többihez... A „nagy testvért” nem figyelik Pöltl „Oxi” Zoltán írásai

Next

/
Oldalképek
Tartalom