Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-24 / 253. szám
hídhipmagwún 2004. december 24., szombat • HÍD LAP • Az esztergomi orgonista Beszélgetés Baráti István, kitűnő orgonista és zenetanárral, aki huszonkilenc éve az Esztergomi Főszékesegyház kántora- Fizikailag is megterhelő az orgonálás?- Hogyne, cgy-egy darab alatt annyi munkát végzek, mintha egy kilométert helyben futottam volna. Fárasztó, annál is inkább, mert a törött lábamat másodszor is meg kellett operálni.- Az orgona felújítása még nem fejeződött be. Hol tartanak a munkálatok?- A második világháborúban szinte teljesen elpusztult a hangszer. Csupán egy sípcsoport őrzi az eredeti hangot, mely Liszt Ferenc Esztergomi miséjének bemutatóján szólalt meg 1856-ban a zenekar mellett. Én majd' harminc éve vagyok együtt az orgonával, az újjáépítése folyamatosan és nagyon lassan zajlik. Mostanra körülbelül a fele van készen és gyanítom, nem fogom megérni, hogy teljes eredeti hangzásában megszólaltathassam.- Nincs anyagi támogatás?- Ez a pontos megfogalmazás. Nem szeretném boncolgatni, hogy kinek kéne, vagy mennyit kéne ráfordítania. Az orgona a főtemplom hangszere, amennyire erejéből telik, építteti a hiányosságokat. Először a hatvanas években találkoztam az orgonával. Létrán felmentem az emeleti részbe, az orgona testébe. Egy csomó megrongált, elgörbült sípot láttam. Úgy festett, mint egy megtépázott erdő. Azelőtt láttam már jó néhány orgonát, de itt nem ismertem ki magam. Teljesen lenyűgözött, megfogott. Próbáltam feltérképezni az egészet, a sípok eredeti méretét megállapítani. Szakirodalom segítségével a 80-as évek végére jutottam el oda, hogy megkezdhettem az orgona újjáépítését. Itt hallható az ország legnagyobb orgonasípja és reménykedem, hogy egyszer elmúlnak a nehézségek és teljességében megszólalhat a hangszer.- Nagyságát tekintve hányadik orgona az esztergomi?- Európa harmadik legnagyobb orgonája lehetne. Egyelőre csak feltételes módban, pedig hangszíntartománya még így félig készen is felülmúlja az összes többi magyar orgonát. Közvetlenül lehet átváltani az emelkedettből a bús, lélekfájdító zenébe. Ezt csak ez az orgona tudja. A Notre- Dame orgonistája is csak ezért vállalta el régebben a mesterkurzus megtartását. Olyan dicséretet, mint tőle, magyar orgona még soha nem kapott.- Jövőre tölti a Bazilika falai között a harmincadik évet. Meddig vállalható ez a hivatás?- Ameddig bírom, erővel és lélekkel, amíg az orgona nem talál új kántorra. Osszesűrítve ezt a harminc évet kevésnek érzem az orgonálással töltött időt. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de nekem csak heti egyetlen egyszer, három órára engedélyezett a hangszer használata. Egyébként az orgona pihen.- Más orgonán játszik, vagy koncertezik itthon és külföldön?- Nem koncertezem, abból nem lehet megélni. Ilyen egyszerű. Tenném, de az orgonahangversenyek kultúrája ki ne mondjam, hol tart jelenleg. Nincs szervező, nincs szponzor, aki lebonyolítana és anyagilag támogatna egy ilyen eseményt. Ma az „elsöprő sikerek” korát éljük, először minden nagyszerű és csodálatos, majd szétpukkan a csodánk, mint egy szappanbuborék. Nem az értéket keresik az emberek és nem is látják meg, elvakítja őket a szenzáció. Ha sor kerülne egv ötnapos orgonafesztiválra itt a Bazilikában, az első alkalommal eljönnének és éljeneznének az emberek. Aztán lecsengene, az ötödik napon már konganának a padsorok. így hát tanítok, egyszerre három helyen.- Volt tanítványai között olyan tehetségek is vannak, mint Varnus Xaver...- Xaver előbb kezdte magát propagálni, mintsem személyisége, tehetsége kiforrott volna. Jó orgonistának tartom, bár pont ő az, aki előadásmódjával segíti ezt a szenzációhaj hász felfogást. Bach zenéje komoly, s a komolyzenét nem lehet elkomolytalankodni. Lehet, hogy egy-egy alkalommal közelebb húzza a hallgatót ehhez a világhoz, de más értelem olvasható ki a hangokból, nem azt adja vissza, amit a zeneszerző mondani akart.- Milyen emlékek fűzik Esztergomhoz?- Első emlékem a Bazilika felszentelésének 100. évfordulójához kötődik. Tizenhét évesen hallgattam meg Liszt Esztergomi miséjét. Heves szívverést kaptam, hihetetlen erővel hatott rám akkor a zene. Ugyanezt a szívdobogást és mély megtiszteltetést éreztem, amikor jó néhány évvel később én állhattam a karmesteri dobogón és vezényeltem az Esztergomi misét. Leírhatatlan élmény volt. • Lőrincz Zsuzsa Poverelló karácsonya Jézus születésének történetét részletesen elmesélik az evangéliumok, ám hogy a Megváltó világrajötte az év mely napjára is esett, bizony nem tudjuk. December 25-ére pápai jóváhagyással került sor. Mivel e nap a pogá- nyok körében egyébként is ünnep volt, a Saturnália, vagyis a Nap születésének az ünnepe, I. Szent Gyula pápa 350- ben ezt a napot nyilvánította Jézus születése napjává. Azóta az örmény egyház kivételével a keresztény világ e napon emlékezik meg Jézus születéséről. Kezdetben azonban december 24-25-e a meghitt együttlét helyett több napig tartó zajos eszem-iszom volt, bizonyos mértékig érthető módon, hiszen 40 napos szigorú böjt előzte meg. Ám a 13. századra nagyot változott a világ. Vége a középkor durva lovagvilá- gának és bár a keresztesek még vívják háborúikat a pogányok ellen, Európában megjelennek a trubadúrok és min- nesangerek, hogy szerelemről, sőt „amor sanctusról”, „szent szerelemről” énekeljenek. Ebben az érzelmekkel telítődő Itáliában látta meg a napvilágot egy kereskedő, Pietro di Bernardone fia, akit a későbbi korok majd csak Assisi Szent Ferencként fognak emlegetni. Kortársai leginkább „Poverellónak”, „Isten szegénykéjének nevezték”. Varázslatos egyéniség, aki elvetve a gazdagságot daróccsuhába öltözött, egyszerre volt zsonglőr és trubadúr, Isten szegénykéje és a megváltás szerelmese. 1223-ban történt, - amikor már Itália- szerte mindenki ismerte -, hogy Greccioba zarándokolt, ott egy közeli barlangban kívánta megünnepelni a karácsonyt. A már életében szentként tisztelt Francesco megérkeztének híre a barlanghoz vonzotta az embereket, sejtették, hogy különleges élményben lesz részük. Ám ami a fáklyákkal megvilágított barlangban az érkezők elé tárult, minden képzeletet fölülmúlt. Középen valódi jászol állt, benne szalmára fektetett játékbaba, körülötte pedig ökrök és szamarak és bárányok álldogáltak békésen tépdesve a szerteszórt abrakot. A gyerekek átfurakodtak a felnőttek között és tágranyílt, csodálkozó szemmel nézték a jászlat, benne a kisdedet, körülötte pedig az állatokat. Francesco a jászol előtt térdelt, arcán az öröm könnyei hullottak. Le nem vette a szemét a kisdedről, úgy imádkozott, majd sugárzó arccal a jelenlévők felé fordult: „Testvéreim! Látjátok, mennyire szeret minket a mi Mennyei Atyánk? Hogy bennünket, szolgákat megmentsen, fiát küldte utánunk ennek a siralomnak a völgyébe, hogy elhozza nekünk az igaz örömet, mely az örök élet. Testvéreim! Kezdjük már el szeretni az Istent! Bocsássatok meg egymásnak! Hirdessétek ma és mindenkoron minden teremtménynek ezt az örömet! ” A jelenlévők még sokáig együtt maradtak, énekeltek, imádkoztak és fennhangon magasztalták az Istent. Majd hazamenvén mindenkinek elmesélték, hogyan ünnepelte meg Poverelló Jézus születését. És ettől kezdve az emberek nem rendeznek hangos örömünnepet karácsonykor, hanem békésen, szeretteik körében töltik a karácsonyt. Jézus születésének ünnepe csendes éjjé, „Stille Nacht”-tá lett. • V.P. Lélekemelő közös koncert Századunk ránk mért, már-már kényszerítő erejű karácsonyi vásárlási és étel-felhalmozási lázában nyugalomért, pihenésért kiált a lélek. Szatyrokat és listákat félretéve szükségünk van belsőnk békéjének fellelésére, hogy a készülődésnek ne csak az őrült „christmas-szafari” részét, hanem csendes, szeretetteljes voltát is átélhessük. Remek alkalom erre a zenehallgatás, s a kívánalom bizonyítéka, hogy egyetlen szék sem maradt üresen a Városi Szimfonikus Zenekar és a Balassa Bálint Énekkar karácsonyi hangversenyén. Az ünnepet megelőző koncertet évtizedek óta hagyományosan megrendezik, melyen az idei alkalommal a Budapesti Szent Margit Plébánia- templom Kórusa és a Szent István Gimnázium énekkara is közreműködött. Durzák Anna, a gimnázium énekkarának karnagya az előadás előtt elmondta, igen nagy megtiszteltetés a diákok számára, hogy a városi zenekar vezetője, Reményi Károly méltónak találta őket a műsoron való közös fellépésre. A karácsonyi koncert zenei anyagát Reményi Károly állította össze, mely magas színvonala és művészi minősége mellett megfelelt a diákok képességeinek is. Henry Purcell: Jöjjetek művészet gyermekei című művét - más darabokkal párhuzamosan - másfél, két hónap alatt tanulták meg a gimnazisták, a velük együtt hetven fős kórus nagy sikerrel szerepelt a Szent István Gimnázium dísztermében tartott koncerten. Henry Purcell (1659-1695) a XVII. századi angol zenekultúra kiemelkedő alakja volt, orgonistaként és udvari zeneszerzőként tevékenykedett, jelentős zenei műveket írt. Munkásságára nagy hatással volt a társas éneklés, darabjaiban fontos szerepet kapott a kórus. A „Jöjjetek művészet gyermekei” című műve egy óda, melyet 1694-ben komponált. Szövege az ünnepi alkalomhoz illő, az ódát zenekari nyitány vezeti be a barokk kor hagyományai szerint. A teltházas előadáson a zenekar és a kórus mellett szólót énekelt az esztergomi származású - ma már a zeneakadémiai hallgató - Dunai Éva szoprán énekes, Erdős Péter basszus, a Szent István Gimnázium 12. osztályos tanulója és Seres Gerda alt hangnemben. A nagyszerű zenei élményt a közönség vastapssal honorálta, a Reményi Károly dirigálta fellépők pedig ráadást adtak a darabból. Az esti koncert második felében a kórusok ismert karácsonyi énekeket adtak elő, a művek közti szünetben Durzák Anna ünnepi verseket, gondolatokat adott közre. A Szent István Gimnázium kórusának levonulása után a Balassa vegyeskar és a Budapestről érkezett énekesek egy öröménekkel köszönték meg a diákok szereplését, akik csillagszóróval és gyertyafénnyel kezükben hallgatták a tiszteletükre előadott dalt. • L.Zs.
