Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-12-24 / 253. szám

Kalendárium

Advent utolsó napjai sem teltek nyugalomban és békességben száz évvel ezelőtt környékünkön. Veszett eb riogatta a lakosokat és több egyéb szerencsétlenség is történt. Az oly sokáig várt villamos világítás ügye is ismét napirendre került Esztergomban.

Hogyan néz ki egy kabát tolvaj? Az Esztergom és Vidéke december 25-i számában részletes leírás olvasható róla. „Egy kabát tolvaj körözése. F hó lS-én éjjel, az egyik helybeli vendéglőben egy fekete bársony gallérú, fekete, kétsoros fekete csontgombbal ellátott, kockás, szürke bélésű férfi téli kabátot emelt el egy, a leírás szerint harminc éves, sovány, magas termetű, fekete, ritka bajusza, borotvált szakálla, fején fekete, puha nem kalapot viselő és sötét, csikós ruhába öltözött ismeretlen tettes, kit a rendőrség köröztet. ” Hát, aki ezt kibogozza, megérdemli a jutalmat. „Ismét veszett eb. ” - tájékoztat a lap. „A városi állatorvos jelentése szerint a szentgyör- gymezei határban egy kóbor ebet lövetett agyon, melyen a veszettség tünetei állapitattak meg. A jelek arra engednek következtetni, hogy az eb Pilis Maróth avagy Dömös községből kóborolhatott el. Csolnokon egy 8 éves kis fiút egy a veszettség gyanújában lévő eb megmart. ” Hát ezért a cím: ismét. Az esetről a többi lap bővebben tudósított. Szerencsétlenség ért egy kislányt és egy vonat is balesetet okozott - tudjuk meg az Esztergom hasábjairól. íme a két eset. „Egy leányka szerencsétlensége. Dömösön f. hó 21-én Glück Ilona nevű 12 éves kis leány a kútba fűlt. A szerencsétlen kis leány az udvaron lévő nyitott kúthoz vízért ment s mikor a vedret iparkodott felhúzni, megcsúszott s kút körül lévő síkos talajon és a kútba esett. Mire hozzátartozói észre vették a szerencsétlenséget, a kis leány már halott volt. ” „Elütötte a vonat ” - így a másik hír. „Molnár János kéméndi lakost a Léva felé közlekedő vicinális vonat loko- motivja elütötte. Életveszélyes sebekkel vonszolták ki Molnárt a vonat alól, hová részegsége folytán jutott. ”

Némi meglepetésre most az Esztergomi Lapok hasábjain látott napvilágot az az írás, amelyik a nemrég bevezetett villamos világítás problémáit ecseteli.

2004. december 24.,

szombat

A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 58. szám

Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata

Egy sí ma, egy fordított

A hasra ütés nemzetközi nagymesterei szavaiban jó ideje kételkedünk, de most az egyszer határozottan úgy néz ki, igazuk lesz. A meteorológusok, miközben sötét 13-ai éjen a hármas keresztútnál fiatal kandúrt áldoztak, fekete kakason lovagoltak, és viasz békák testét tűkkel döfködték, megállapodtak, hogy idén karácsonykor - nem törik, nem szakad - miná- lunk elmarad a hó, így aztán számos igazgató foglalta nevüket imáiba, miszerint mégsem kell az ülepén szánkáznia.

Csodákra genetikusán és sem vagyok képes, csak habókos pillanataimban gondolom, hogy dehogynem, aztán a helyzeteket jól átlátó barátaim rendre elrángatnak a deles gyors elől, mert valamiért meggyőződésük, hogy pusztán gondolataim erejével nem fogom megállítani a vonatot. Hát, ha a varázslat - egyelőre - egy szemüveges-pattanásos lektűr-legényke kenyere, azért mégsem adom fel egészen és igyekszem felidézni boldogságunk szép havas teleit, hogy azért így, az ünnep táján mégse maradjunk már az égi áldás, a csillogó pelyhecskék élménye nélkül.

Merthogy a hó a karácsony nélkülözhetetlen kelléke, manapság már műanyag-változatban is kapható, de az egyik ismerősöm megjegyezte, hogy a műhó mar, mint a Coca-Cola (amit Indiában rovarirtásra, némely hazai felsőoktatási kollégiumban vécétisztításra használnak), vagyis a lekapart ragacs kontúrja egy esztendő múltán is ékesíti az ablakót. Mindezzel természetesen nem kívánok senkit sem lebeszélni a hóspray örömeiről, fújjon, ha neki jólesik. Ha már idén úgysem esik - se jól, se rosszul. De hát mégis: csak az az igazi, amikor lábunk alatt ropog és csikorog, agyontaposva pedig dupla leszúrt Lutzot lehet végrehajtani rajta tele szatyrokkal úgy, hogy (azok) látványos csavart fordulatokat mutatunk be a levegőégben.

A hó csillogós, csúszós, és amellett, hogy takarítani kell - őszinte, mély házura- sóhaj - onnan ismerszik meg, hogy síelni és szánkózni lehet rajta. Amikor még szilaj, hetyke legény voltam, s nem ilyen lakótelepi lusta mackó, és össze tudtam cipzározni a híres magyar síparadicsomban. Siófokon júliusban fél áron vásárolt csehszlovák síruhámat, magam is megpróbálkoztam a havas sportokkal. Főleg, hogy felnőtt, komoly gimnazistaként az együgyű gyermekek játszi bolondozásának tartottam, és a nagyok felsőbbrendűségével leereszkedően megmosolyogtam a nejlonzacskós csúszkát és szánkózást. A teljes igazsághoz tartozik, hogy ródlista pályafutásomat valamikor hetedik táján akkor hagytam abba, amikor a barcikai dombok alján úgy beszorult a hátsóm a szánkó elejébe, hogy az aprótüzelő hazavitele után atyám fűrésszel szabadított meg a maradék faforgácstól. Nos. Aki síel az félvonózik is. Én csekély értelmű (és szaktudású), valamint szerény bukszájú, ám fölöttébb ígéretes sportoló lévén, a bánkúti hegyekben próbálkoztam, ahol akkortájt „modern”, tárcsás felvonó nem tevékenykedett, csak úgynevezett kulcsos, amihez a szükséges célszerszámot - az „f ’ betűt formázó kulcsot - úgy kellett legyártatni városom nagyüzemének alkalmas szakijával. A felvonás maga pediglen úgy történt, hogy a pálya oldalán folyamatosan futó vastag drótkábelre a delikvens rádobta ezt az izét, mire az beakadt, és magával rántotta az illetőt. A rántást szó szerint és nagyon tessék érteni. Tehát. Ott álltam bátor tekintettel (és egy tojásos rántottára szűkült gyomorral) zsír új ruházatomban és bolgár, Maldost márkájú lécemmel, amelyen bár használt, de kiváló Tyrolia kötés fogta lábaimat. Apró szépséghiba volt, hogy ezek a lábak - ugyebár véges a családi kassza - egyszerű, igaz, céljuk szerint sosem használt nagyüzemi munkásbakancsban végződtek. De ennek nem tulajdonítottam jelentőséget, hiszen egy születendő Alberto Tómba magabiztosságával vetettem kulcsomat az acélzsinórra. Utólag belátom, nem kellett volna. A fránya felvonó ugyanis akkorát rántott nem csekély testemen, hogy két métert repültem, majd elindultam fölfelé. Hason. A kötél felettem futott, ezért hasztalanul próbálkoztam a kulcs kiakasztásával, rajta meg nem hagyhattam, mert ha odafent fordul a drót, beakad, füstöl, kigyullad, és a renovációt tuti, hogy nem tudjuk kifizetni. Szájam megtelt a ropogós hóval, de a szégyentől keserű lett inkább, és ezen az sem segített, hogy a fél pálya környékén leoldódtam az ördögi vonómasináról.

A domb alján megkerestem a léceimet, és az első busszal hazamentem. Amikor aztán otthon arról faggattak, na milyen volt, Pisti, az önérzetes nagykamasz tisztánlátásával közöltem: az én sportom a golf.

„ Alig midik el nap, bogy a villamos vállalatnak valami kellemetlenséget ne okoznának a nép gyermekei. Megesik néha, hogy a külső részekben egy-egy utczán hirtelen koromsötét támad. A baj okát meg lehet találni egy a vezetékekről lelógó kötélben. A kötél végére követ kötnek s felhajitják a drótok közé. Rögtön kész a rövid zárlat. A trans- formátorok alján levő vasszekrénykéket a lakatos inasok fúrják keresztül különös előszeretettel. A fúrt lyukon azután bedugnak egy sodrony darabot, mire csupa apró mennykő rohan kifelé a készülékből. A csinytevőkből még egy sem került kézre. ” Miért volt száz éve ennyi ellensége a villamos világításnak, nem tudom. Vagy ezek pusztán tréfák voltak? „Mindenki beteg”- áll az újság egyik cikkének címében. Ezt, így december vége tájt

meg tudom érteni. Nincs ez másként manapság sem, hiszen a kimerült szervezetet már a forralt bor sem tudja erősíteni. „Mindenki beteg a mostani abnormális időjárás miatt. Az influenza igen vehemens módon lépett fel. A gyermekek - különösen a földmives szülök gyermekei - között a kanyaró szedi áldozatait. A járványok miatt alis- páni rendeletre már az iskolákat is bezárták. Mindenesetre körültekintő intézkedés ez a hatóságtól és most már csak az van hátra, hogy betiltsák a házról házra járó betlehemes és három ki- rályos gyermekek vándorlását is, kik igy a fertőző betegséget szintén terjesztik. A szép és kedves karácsonytáji szokást szívesebben tudja mellőzni a közönség mint az egésségét.” • GK