Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-04 / 239. szám
RÉGIÓ 2004. december 4., szombat • HÍDLAP 5 „Rohanó világunkban...” - kezdetű mondataink tévesek. Nem a világ rohan el mellettünk, hanem mi futunk versenyt vele, és a sok csoda már meg sem kopogtatja vállunkat, hogy „hallod-e, szükséged van-e még rám, kellek-e Neked, vagy boldoggá tudod tenni magad nélkülem is fejlett 21. századunkban?!” Sajnos nem ragadjuk meg a karját, és már nem marasztaljuk egy mosoly erejéig sem. Nem érünk rá, néhá- nyan pedig félünk Rá érni. A legszebb, hogy a Csodák nem adják febsoha. Belebújnak egy kis állat bőrébe, leikébe, közel férkőznek hozzánk úgy, hogy észre sem vesszük, és ha nyitott szemmel járjuk a világot, óhatatlanul is megérintenek bennünket. És ha lelkűnkben őszintén, vágyakozva tekintünk rájuk, önfeledten fogadjuk érkezését, mint egy rég nem látott barátot, és ösztönösen kinyújtjuk kezünket felé, a „csoda apró csőre” mosolyra húzódik, bearanyozva a pillanatot, amelyben megszületett. Karnyújtásnyira A segítségnyújtás mindannyiuk feladata Csaba testvér gyermekei címmel tartottak Új Nő Klubot Barton. Az ösz- szejövetel meghívottja Dömötör Ede fotós volt, aki magával hozta a dévai „gyerektáborban” készült fotóit, és elmesélte Böjté Csaba ferences rendi szerzetes történetét. Csaba testvér tizenegy éve gyer- mekmenhelyet hozott létre a romániai Déván. Egy itt található kolostorban alakított ki menedéket a környéken kószáló árvagverekek számára. A kezdeményezést a Szent Ferenc Alapítvány karolta fel, amely ma 370 gyermeknek viseli gondját. Bár a román államtól némi támogatást kapnak, ez mindössze egyhatoda az árvaház szükségleteinek. Dömötör Ede Csaba testvér történetének ismertetése után képekkel illusztrálta az elmondottakat, s tette elképzelhetővé a kis lakók nehéz helyzetét és körülményeit. A bemutatott képek között megtalálhatóak voltak a színesek és fekete-fehérek egyaránt, ezzel a kontrasztokat szerette volna a fotós kifejezni.- A fekete-fehér képeken látszik az óriási bizonytalanság. Ha mosolyognak is a gyerekek, a háttérben mindig megbúvik a félelem - mondta el Dömötör Ede. A fotós a képek bemutatása mellett apró történetekkel szórakoztatta, gondolkodtatta el a klub résztvevőit, és mindenkit segítségre szólított fel különös tekintettel az ünnepek közeledtére. Itt hangsúlyozta, hogy az ott élő gyerekek semmivel sem jobbak és szófogadóbbak, mint saját gyermekeink, de semmivel sem elevenebbek és engedetlenebbek náluk. Az említett kiállításnak egyébként már Szlovákia több települése is otthont adott, és a fotós ezután is várja a felkéréseket az egyes galériáktól. A Szent Ferenc Alapítvány minden kérdésre szívesen válaszol a +402/54214873-as telefonszámon, illetve a következő számlaszámon várja a felajánlásokat: MKB - 10300002- 20145639-00003285. • Bartal Tartalmas hétvége Piliscsabán Kiállítással egybekötött jótékonysági délutánt tartanak szombaton délután Piliscsabán, a Stephaneum épületben. Ezt követően kiállítás-megnyitó lesz, melyet Gulyás Dénes nyit meg. A kiállított művek megvásárolhatók lesznek. Fél négykor műsoros délután kezdődik. A műsorban közreműködik: Bánffy György Kossuth-dí- jas színművész, Gulyás Dénes érdemes és kiváló művész operaénekes, Gergely Éva énekművész, Somogyi- Tóth Dániel orgonaművész, Doncsev András zongoraművész, a törökbálinti Szőnyi Erzsébet zeneiskola tanárai és növendékei, Gloviczki Zoltán bűvész. A jegyárakból és az eladott képzőművészeti tárgyakból származó bevételt a Napos Oldal Szociális Központ a Gyermekjóléti Szolgálat által támogatott gyermekek javára fordítja. Konferál: Rákay Philipp. A délutáni program után, este fáklyás felvonulást tartanak. A gyülekezés a református templom előtt lesz, amelyre fáklya helyett gyertyával is várják az érdeklődőket. • sz.sz. Kedvezmények a nyugdíjasoknak jelentős kedvezményekről döntött legutóbbi ülésén a dömösi képviselő-testű let. Amint arról korábban már beszámoltunk, szociális gondozási központot nyitott a településen a Magyarországi Krízis Intervenciós Központ. Feladatuk végzéséhez rendeletben kellett megállapítani az egyes térítési díjakat. A képviselő-testület úgy határozott: az eddig érvényben lévő díjakat is módosítja, még akkor is, ha ez az önkormányzatra igen jelentős több- let-terhet ró majd. A korábbi szabályozás szerint ugyanis 35 ezer forint egy főre jutó jövedelemhatár fölött már nem járt kedvezmény. Ezután éppen ellenkezőleg: a 35 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkezőknek nem kell fizetniük sem az étkezésért, sem a központ szociális munkásai által nyújtott házi gondozásért. E jövedelemhatár fölött pedig fokozatosan emelkednek az árak egészen a 80 ezer forint egy főre eső jövedelemig.- A nyugdíjas, aki becsületesen végigdolgozta az életét, elvárhatja a falujától, hogy az segítse őt - véli Hendrik István polgármester. - Gondoskodásunkkal segíthetünk az idős, nyugdíjas dömösi lakosoknak. Szeretnénk, ha az idősebb emberek éreznék, hogy számíthatnak a település és választott vezetőik támogatására. • K.Cs. Egy főre jutó havi jövedelem Kedvezmény Szociális étkezés ára 2004. dec. í-jétől Házi gondozás óradíja 2004. dec.i-jétől 35 ooo Ft alatt 100 % 0 Ft O Ft 35-40 000 Ft 90 % 31 Ft 50 Ft 40-45 000 Ft 80 % 63 Ft 100 Ft 45-50 000 Ft 70 % 94 Ft 150 Ft 50-55 000 Ft 60% 126 Ft 200 Ft 55-60 000 Ft 50 % 157 Ft 250 Ft 60-65 000 Ft 40 % 188 Ft 300 Ft 65-70 000 Ft 30 % 220 Ft 350 Ft 70 75 000 Ft 20 % 251 Ft 400 Ft 75-80 000 Ft 10 % 283 Ft 450 Ft 80 000 Ft felett 0% 314 Ft 500 Ft Szóba került a vízi átkelő kérdése Testületi ülést tartottak Lábatlanon. A képviselő-testület tagjai megvitatták és elfogadták az első három negyedéves beszámolókat és a jelen évi költségvetést. A megjelentek megegyeztek ab- ; ban is, hogy a következő évben is támogatni fogják az Esztergom-Nyerges- újfalu Kistérségi Területfejlesztési Programot. Meghatározták a főbb irányvonalakat a következő évi költség- vetés kialakításának érdekében. Továbbiakban létrehoztak egy új alapítványt, amely keretében lehetőségeikhez mérten az esztergomi Vaszary Kolos Kórház munkáját kívánják támogatni. Az alapítvány célja a kórház eszközállományának korszerűsítésének és fejlesztésének elősegítése. Következő napirendi pontként a képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy tegyen lépéseket a Lábatlan-Karva közötti vízi átkelő létesítésének érdekében. Az átkelőn a csónakkal való közlekedés lenne megengedett, melynek átadását 2005. május 1-jére tervezik. • SZSZANDRA Népi játszóház Párkányban Az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ és a Párkányi Szabadidőközpont közös szervezésében tartanak népi játszóházat december 12-én délután a Párkányi Szabadidőközpontban. A nap folyamán lehetőség nyílik a népi mesterségek megismerésére, karácsonyi díszek készítésére szalmából, csuhából, tésztából, valamint adventi koszorúk készítésére is. A látogatók megkóstolhatják a kukoricás rétest, a mákos-kukoricás kalácsot és a kukoricakását őseink édapjából. Ezen kívül lehetőség nyílik természetes anyagokból készült népi motívumok megvásárlására is. A belépés díjtalan, az egyes foglalkozásokért húsz koronát kell befizetni. • -czÚj röntgent kap a párkányi poliklinika December végéig új röntgen készülékre cserélik a párkányi poliklinika elavult, már-már használhatatlan röntgengépét. A megyei önkormányzat a párkányi poliklinika korszerűsítésére ötmillió koronát különített el, az új műszer vásárlását az egészségügyi és pénzügyi bizottság is támogatta. A kiírt pályázatot a Philips budapesti székhelyű, középeurópai képviselete nyerte, a röntgengép leszállítása és üzembe helyezése várhatóan még az ünnepek előtt megtörténik. A rendelőintézet és a megyei önkormányzat tervei között szerepel, hogy a továbbiakban egyéb digitális műszerekkel, diagnosztikai vizsgálatokra alkalmas tartozékokkal modernizálják a poliklinika efavult felszerelését. • BK Szombaton Lábatlanra érkezik a Mikulás A Lábatlani Nagycsaládosok Egyesülete idén is megrendezi Mikulás-ünnepségét szombaton délután a Rákóczi Ferenc Művelődési Házban, amelyre várja a város minden gyermekét. A Mikulás érkezése előtt előadást láthatnak az érdeklődők Szent Miklós legendája címmel. A szülők gyermekeik részére a felcímkézett csomagokat (gyermekenként egyet) a rendezvény helyszínén, a Mikulás érkezése előtt két órával adhatják le. Vasárnapi túra az egész családnak Vasárnap Piliscsabán családi túrát szervez a Piliscsabai Természetjáró Kör (PITE) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOÉ) piliscsabai csoportja szervezésében a klotildligeti vasútállomás elől. A túrát könnyűnek ígérik, azon bárki részt vehet az óvodásoktól az nagy- és dédszülőkig. A túra a falu melletti erdőbe vezet, hossza legfeljebb 3-4 km lesz. A gyerekeknek is tartalmas időtöltést kínálnak, ajándékokkal is meglepik a kicsiket. A túravezető - Borzsák István - és a szervezők mindenkit szeretettel várnak. • szsz. Színes hétvége Nyergesújfalun Nyergesújfalun szombat reggeltől délig várja a gyerekeket a város Mikulása a városközpontban, a városi karácsonyfa alatt. Ugyanitt várja a karácsonyra készülődőket a karácsonyi kirakodóvásár, ahol a helyi kézművesek árulják portékáikat. Csuhé karácsonyfadíszek, kerámiák, kosarak, kézzel készített bábfigurák, karácsonyi csecsebecsék alkotják a kínálatot. Délután tartja Mikulás-napi bábelőadását a nyergesi Tömegszervezeti Székházban a Pinocchio Bábcsoport. „Jeromos és a krokodil” és más mesék kerülnek majd színpadra. Itt adják át a II. Regionális Báb- fesztivál rajz- és fogalmazásversenyének díjait és ajándékait is. A rajzokból egyébként kiállítást is rendeznek. Az érdeklődők 14 es 18 óra között a földszinti teremben Mikulás játszóházban múlathatják az időt. • MAGYAR