Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-06 / 198. szám
2 HÍDLAP • 2004. október 6., szerda Z L 0 V Á K I A Alternatív pontrendszerrel az autósok ellen A rendőrség javaslata szerint a balesetveszélyesen közlekedő autósokat a jövőben akár újra elküldhetik autóvezetői vizsgára. A hatóságok a múltheti közlekedési ellenőrző akció után is folyamatosan szigorítani szeretnék az autósok ellenőrzését az utakon. A rendőrségi javaslat szerint azt a vezetőt, aki egy év alatt öt szabály- sértést elkövet, vagy két balesetet okoz, újra autóvezetői vizsgára küldhetik. Aki azt nem teljesíti, bevonhatják a jogosítványát. A hatóságok a múlt héten ötmillió koronával több bevételhez jutottak, mint a tavaly novemberi hasonló akció során. Akkor a büntetések száma is háromezerrel kevesebb volt, mint most. A múlt héten főleg az agresz- szív sofőröket és a luxusautók gyors- hajtóit büntették szigorúbban. A nagyobb számú leleplezett szabálysértés ellenére a rendőrök eredményesnek ítélték az akciót. A közzétett beszámoló alapján kevesebb és kisebb kárt okozó baleset történt, mint máskor. Tiltakozó kamionosok A szlovák közúti fuvarozók helytelennek tartják a sztrádamatricák árának további emelését. Frantisek Túrák, a Nemzetközi Közúti Fuvarozók Ügynökségének (AMCD) vezetője tegnap a fuvarozók azon véleményét tolmácsolta, hogy a drága sztrádamatricák és az emelkedő útadó miatt a kormány egyre nagyobb terheket ró rájuk. Túrák úgy véli, hogy a teherjármű- vek után fizetendő járulékokat aszerint kellene megállapítani, hogy az adott jármű mennyi időt tartózkodik Szlovákia területén, hiszen a nemzetÉrdemes volt tárgyalni a költségvetésről Folytatás az 1. oldalról Ezenkívül 200 millió koronát megtakaríthatnak a központi bank nyugdíjreformra elkülönített forrásaiból. Pavol Rusko gazdasági miniszter az javasolta, hogy további 2,5 milliárd koronát osszanak szét az állami érdekeltségű vállalatok osztalékából származó pénzből, amely a Nemzeti Vagyonalap bevételét képezné. Az így nyert 2,84 milliárd koronából azonban el kellett vonniuk 80 millió koronát, amelyet a lakás-takarékpénztárak kamattámogatásának egyszázalékos csökkenésével akarnak megspórolni, valamint 60 millió koronát a ranggal járó juttatások kifizetésére. Az SDKÚ miniszterei által vezetett tárcák 430 millió koronát szabadítanak fel, a Pénzügyminisztérium pedig még 35 millió koronával járul hozzá a jövő évi költségvetéshez. A 3,165 milliárd korona rejtett tartalékból az Ivan Miklós fellélegezhet ANO vezette Egészségügyi Minisztérium 1,55 milliárd koronát, a KDH által irányított Belügyminisztérium, Igazságügyi Minisztérium és Oktatási Minisztérium 1,285 milliárd koronát, az MKP pedig a mezőgazdaság támogatására 330 millió koronát kapott. Bugár elmondta, hogy így a közvetlen agrárkifizetések mértéke eléri az európai uniós szint 54 százalékát, a kelet-szlovákiai árvízvédelemre pedig 280 millió korona fordítható. Az MKP elnöke összességében elégedett a kompromisszumokkal. A kormánykoalíció a költségvetési javaslat kapcsán azt tanácsolja a képviselőknek, hogy tegyék későbbre a Környezetvédelmi Alapról szóló törvény hatálybalépését. A képviselőknek ezenkívül támogatniuk kellene azokat a kormányjavaslatokat, amelyek az államháztartás 2005- ös bevételeiről és kiadásairól szólnak. A koalíciós pártok elégedettek voltak a tárgyalás eredményével. Mikulás Dzurinda miniszterelnök elmondta, hogy ezután a független képviselőkkel kezdenek tárgyalni, azonban a legfontosabb, hogy a kormánykoalíciós képviselők támogassák a költségvetési javaslatot. • RGA Börtönbüntetésre ítélték az első szoftverbűnözőt Szlovákiában most először ítéltek el valakit számítógépes kalózkodásért. A rendőrség gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó osztálya szerint a szóban forgó személy 1999-2003 között egy számítógépes játéktermet tartott fenn, amelyben jogtalanul használta a Microsoft társaság számítógépes játékprogramjait. így szerzői jogsértést követett el. A tettével a Microsoftnak 47 ezer korona, más cégeknek pedig összesen 138 ezer korona kárt okozott. A Zsolnaijárásbíróság az elkövetőt tíz hónapos feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélte. Az elítélt még fellebbezhet.- A szoftverekkel elkövetett bűn- cselekmények, amelyek össztársadalmi és gazdasági problémát is jelentenek, Szlovákiában is aktuális témává váltak. Mindenkinek tudatosítania kell, hogy az illegális szoftvermásolás a szerzői jogok megsértését jelenti - mondta Roman Karabelli, a Business Software Alliance (BSA) szóvivője. A BSA jelenleg több mint 30 egyént illetve csoportot vizsgál, akik Szlovákiában adathordozók illegális másolásával és terjesztésével foglalkoznak. Ezenkívül 24 olyan esetről is tudnak, amikor a számítógép-kereskedők illegálisan telepítik a számítógépes programokat, illetve 54 vállalatot is figyelemmel kísérnek, ahol a szoftvereket illegálisa használják. Jelenleg 12 esetben folytat eljárást a rendőrség. • RGA Enyhülhetne a polgárok közteherviselése közi szállítók idejük nagy részét külföldön töltik. Emellett az AMCD azt is elképzelhetőnek tartaná, hogy azokat a kamionosokat terhelnék kevésbé, akik szlovák árut szállítanak külföldre. Hamis bankjegyet találtak Gyanús külsejű, hamisított kétszázkoronásokat találtak a galántai járási Pozsonyvezekény postahivatalában. A hivatal pénzkészletének átvizsgálása során összesen hat darab, azonos sorszámú bankót szűrtek ki. A rendőrség eljárást indított ismeretlen tettes ellen.-A bankjegyeket a nemzeti bank szakértői is meg fogják vizsgálni. • -KA szociális járulékok csökkentéséről szóló módosítás szerint - amely jövő év januárjában lépne hatályba - a munkáltatóknak és alkalmazottaknak kevesebb egészségbiztosítási járulékot és munka- nélküli biztosítást kellene fizetniük, amely havonta átlagosan 150 korona megtakarítást jelentene. Az iparosok járulékai 130 koronával csökkennének.- Az egészségbiztosítás és a munkanélküliek biztosításának alapjai összesen 7 milliárd korona felesleget mutatnak, ezenkívül a járulékok csökkentése a munkanélküliség csökkenéséhez is vezetne - magyarázta Lubica Navrátilová (SF), a javaslat megfogalmazója. Eddig a törvénymódosítást csak az ellenzék támogatja. Utalvány helyett pénzt akartak A diákok mintegy háromnegyede vette át a művelődési utalványokat. Szeptember végéig a több mint 900 ezer arra jogosult tanuló közül mintegy 700 ezer adta le az utalványát valamilyen szabadidős szakkörön. A statisztikák alapján az állami költségvetésből 200 millió korona plusz támogatást kapnak majd a szakköröket üzemeltető intézmények. Sok helyen azonban a diákok még azzal sem voltak tisztában, hogy miként válthatják be az utalványokat. Számos, főleg szakképző intézményben készpénzben szerették volna felvenni a támogatást, ez azonban nem lehetséges. A gimnáziumok és alapiskolák tanulói viszont nagyobb részben éltek az új lehetőséggel. A vidéken lakó, és beutazó diákoknak például akadályba ütközik a szabadidős tevékenységek űzése, mivel a települések közötti közlekedés nehézkes, és sok időt elvesz a diákoktól. Az új támogatási rendszerrel a szabadidőközpontok félelmei is beigazolódtak. A szabadidős foglalkozásokat szervező intézmények attól féltek, hogy az új rendszer bevezetésével ők kevesebb támogatáshoz jutnak, mint az iskolák. Néhány nappal a művelődési utalványok leadási határidejét követően egyes szabadidőközpontokban csupán elenyésző számú gyermek adta le utalványát.- Örülünk annak, hogy a kormány az iparosok járulékait minden gyermek után fél százalékkal fogja csökkenteni. Megelégszünk ezzel a lépéssel, és nem követelünk többet - jelentette ki Július Brocka (KDH). Ludovít Kaník munkaügyi miniszter is a javaslat ellen foglalt állást. Szerinte túl sok pénzről van szó, ami megingatná a Szociális Biztosító pénzügyi stabilitását, és ártana az elkészített tervnek - közölte Kaník szóvivője. A biztosító ellenben azt állítja, hogy a járulékok csökkentése akkor nem okozna gondot, ha a következő évben nem kellene kifizetnie a nyugdíjtakarékoskodásból származó hiányt. - Ha csak a saját gazdálkodásunkból indulnánk ki, akkor meg tudnánk oldani a járulékcsökkentést. Mivel anyagi forrásaink az államháztartás részét képezik, azok csökkentése az államháztartási hiány további növekedéséhez vezetne - jelentette ki Michal Horváth az igazgatótanács alelnöke. Jozef Burian (Smer), a szociális bizottság alelnöke elmondta, hogy pártja támogatja a járulékcsökkentést. - A kormány nem teljesítette, amit ígért. Amennyiben a biztosító egyes alapjai között nem helyeznék át a pénzeket, annyiban lehetne csökkenteni a járulékokat. Ez hozzájárulna az új munkahelyek létrejöttéhez is - közölte Burian. Róbert Preg, a Tatra Banka elemzője szerint januártól az emberek nem fognak kevesebb járulékokat fizetni, ugyanis az állam a Szociális Biztosító pénzét a nyugdíjtakarékoskodásból származó hiány kifizetésére fogja felhasználni. • RGA Magyar-szlovák jövedéki együttműködés? Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter levélben javasolta szlovák kollégájának, Ivan Miklósnak a szorosabb együttműködést a két ország jövedéki hatóságai között - közölte a Pénzügyminisztérium. Pichler Ferenc, a magyar pénzügyi tárca sajtófőnöke elmondta, hogy a magyar fél az utóbbi időben a határ menti forgalomban tapasztalt visz- szásságok miatt szeretné növelni az együttműködés hatékonyságát. A magyar álláspont szerint a közösségi vámjoggal történő visszaélésre adott lehetőséget az, hogy egyes, az unió külső határait képező határszakaszokon - Románia és Ukrajna irányából - a határon működő boltokban egyes jövedéki termékekhez igen alacsony áron juthattak hozzá a vevők, s az ott vásárolt termékeket Magyarországon értékesítették. Az utóbbi időben meghozott intézkedések jelentősen csökkentették az ilyen irányú bevásárló-turizmust, azonban a magyar fél szerint elképzelhető, hogy a jövőben az említett két országból Szlovákián keresztül érkezhetnek jövedéki termékek Magyarországra is. • (MNO) ^ H1DLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika), Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Lapterv: Balage H Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: + 36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Kiss Emese jegyzete Az utolsó napok Amikor 1849. augusztus 13-án a magyar tábornokok letették a fegyvert, biztosak voltak abban, hogy az oroszok megvédelmezik őket a vérszomjas Haynautól. Nem így történt. A bresciai hiéna — kitűnő pszichológiai érzékkel - várt, csupán október 2-án rendelkezett a kivégzés módozatairól. Az aradi foglyok még reménykedtek: azt hitték, hogy október 4-én, az uralkodó névnapján amnesztiát hirdetnek, ám a kegyelmi ítélet helyett Haynau végzése érkezett meg. Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresték a halálraítélteket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác Vauban várépítésről szóló könyvét bújta, Láhner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt. Többen utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben. Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság közé. Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen- Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését- saját apja közbenjárásának köszönhetően - súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Az elítéltek sorra búcsúztak el egymástól, s mivel Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, megcsókolta a halott tábornok kezét. A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tetr ték ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, a felakasztottakat levetkőztetve helyezték a bitófa elé vagy mögé, melléjük döntve az akasztófaoszlopokat is. Este Franz Bott hóhér egy bizonyítványt kápott Johann Schükl hadbírótól, miszerint a kivégzéseknél megfelelő ügyességet és jártasságot tanúsított. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrcnská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (I 918 korona), fél évre 7 500 forint (T027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.