Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-11-16 / 226. szám
-fi HÍDLAP • 2004. november 16., kedd RÉGIÓ INTERJÚ Az „alacsony termelékenységű” közszféra Schuszter József polgármester az elbocsátások, iskolabezárások szükségszerűségéről „ Vízió a közigazgatási rendszer átalakításáról'' címmel a közszférában foglalkoztatottak számának drasztikus csökkentéséről, a normatív támogatási rendszer átalakításáról, N körzetesítésről, nagyarányú intézményi összevonásokról írt ez év februárjában Schuszter József Dunabogdány község polgármestere. Most, amikor a létszám-leépítések miatt félelem uralkodik a kormányzati és ön- kormányzati intézményekben, és iskolák százainak bezárását jósolják, arról kérdeztük a polgármestert: megfelel-e várakozásainak, ami az országban történik?- Engem nem ért meglepetésként a jelenlegi intézkedés-sorozat. Inkább attól félek, hogy elakad. A rendszerváltozáskor kialakított ön- kormányzati rendszerről egy-két év alatt kiderült, hogy rossz. Nyilvánvaló, hogy túlságosan elaprózott a közigazgatás. A 3200 önkormányzat túl sok, finanszírozhatatlan. A kistelepülések közigazgatását össze kell vonni és a kötelező szolgáltatások terén is komoly racionalizációra lesz szükség. Furcsa itt ezt a szót használni, de a közszféra „termelékenysége” rendkívül alacsony.- On azt írta: „gondoskodni kell a munkanélkülivé vált közalkalmazottak és köztisztviselők átképzéséről és a versenyszférába történő átirányításáról". Nos, a tavaly utcára került, csaknem hétezer köztisztviselő közül a hírek szerint ezer még nem talált állást, és most ismét mintegy tízezer hivatalnok elbocsátására lehet számítani...- Nem ismertem ezt az adatot, de ha így van, akkor szerintem ez egy nagyon jó arány. Egy életpálya során többször kell foglalkozást - nem állást, vagy munkahelyet, hanem foglalkozást — változtatni. Magyarországon bizonyos szakmákban munkaerő-hiány van. Ha a versenyszférában elvárjuk, hogy az emberek képezzék át magukat, miért nem várSchuszter József juk el a köztisztviselőktől, közalkalmazottaktól, akiknek az átlagos képzettsége magasabb, mint a verseny- szférában foglalkoztatottaké. Biztosan tudnak majd alkalmazkodni az új helyzethez. Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy legalább százezer közalkalmazottnak és köz- tisztviselőnek kell belátható időn belül elhagynia az állami szférát. Az állam oldaláról ez hatalmas költségvetési megtakarítást eredményez, a másik oldalon pedig megjelenik százezer aktív munkavállaló. Óriási változást jelentene az ország versenyképessége szempontjából.- Hallottam olyan intézményről, ahol büszkék arra, hogy diplomás a portás...- Nem erre gondolok. A diplomásnak diplomás feladatot kell találni, nem kell visszalépnie a képzettségéhez képest. Tanulás, átképzés, ez az alapja mindennek. Ezt kell az államnak megszerveznie és természetesen finanszíroznia. Megéri.- „Fájdalmas lesz, de nem kerülhető meg" — írta.. De mindenképpen ennyire fájdalmasnak kell lennie?- Az a baj, hogy most már nem lehet az időt húzni, gyorsan kell végrehajtani. Eltelt 15 év a rendszerváltozás óta. Bármilyen jó szándékú volt annakidején a közigazgatási rendszer felállítása, hibás volt. Ha mondjuk már 1992-től elkezdik a reformokat folyamatosan végrehajtani, akkor ma nem lenne ilyen fájdalmas. Az állam feladata, hogy segítséget nyújtson az önkormányzatoknak. Jelentős összeget különítettek el a végkielégítésekre. Azonban fontosabb, hogy ezt a köztisztviselői-közalkalmazotti réteget próbáljuk beterelni egy olyan átképzési rendszerbe, amelynek révén viszonylag gyorsan találnak munkát, tehát mire a végkielégítés elfogy, legyen állásuk.- Mi a helyzet Dunabogdányban?-A Belügyminisztérium ajánlása szerint egy 3 ezres lélekszámú településen 13-15 fős polgármesteri hivatalra van szükség. Mi nyolcán vagyunk, és még mindig van lehetőség, ha nem is leépítésre, de a munka színvonalának javítására, a „termelékenység fokozására” mindenképpen. Felfoghatatlan, hogy hasonló méretű településeken miért kell 15 hivatalnok, és vajon a további hét ember mivel foglalkozik? A köztisztviselői kar túlságosan biztonságban érzi magát, nincs kikényszerítve ebből az ágazatból, és ezen változtatni kell. A versenyszférában a piacgazdaság ezt már elrendezte. Most az állami szektoron van a sor.- A racionalizálás másik eleme a körzetesítés, a régiók felállítása. A normatív támogatási rendszer átalakítása miatt sokhelyütt összevonásokra, intézmény-bezárásokra kerül sor.-A kormány és az önkormányzat közötti lépcsők számát csökkenteni kell. A döntési szinteket lejjebb kell vinni. Kormány, régiók, kistérségi társulások, önkormányzatok. Ennyi elég. A megyerendszert föl kell számolni, és a kistérségi társulásokhoz kell leosztani azokat a pénzeszközöket, amelyek fölött ma a megye gazdálkodik. Alapvető lépés volt a közelmúltban a többcélú kistérségi társulási rendszer létrehozása. Egyelőre önkéntes alapon működik, de a támogatási rendszer átalakítása meglehetősen erős ösztönző lesz arra, hogy a költségek csökkentése érdekében a kistelepülések iskoláit, óvodáit összevonják. Ez fájó kérdés a kistelepülések számára, de tudomásul kell venni, hogy például a kis osztálylétszámok finanszírozhatatlanok, ezt a nálunk sokkal fejlettebb országok sem engedhetik meg'maguknak. Ráadásul az oktatás színvonala ezekben az iskolákban borzasztóan alacsony Igenis be kell vinni a gyerekeket a jól felszerelt, erős iskolákba. Ez a kistelepülések bizonyos mértékű elsorvadásával jár együtt, ezt nem szabad titkolni. Lehetnek azonban olyan területek, amelyekben ők tudnak többet nyújtani, mint például a környezetvédelmi oktatás, kézművesség, vendéglátás, falusi turizmus, stb.- Melyek azok a területek, amelyekben Dunabogdány „körzetközpont" lehet?- Dunabogdány nagyon erős a zenei oktatás területén. Általános iskolánk a környék egyik legjobban felszerelt, felújított, eszközökkel jól ellátott iskolája. Mintegy 60-70 diákot tudnánk még fogadni, a jelenlegi 300 mellé. Óvodánk újonnan épült, már most is járnak ide a környékbeli településekről. A lényeg, hogy amely településnek többletkapacitása van, az vállaljon át a másiktól feladatokat. Nem szabad abból presztízskérdést csinálni, hogy egy gyerek máshol tanul, sportol, zenél. Az a fontos, hogy jó képzést kapjon, továbbtanulási esélyei javuljanak. Elébe kell menni azoknak az eseményeknek, amelyek biztosan bekövetkeznek. Ilyenkor a kezdeményezés még nálunk van. Amikor már kényszerűen kell egy rendszerhez igazodni, az mindig sokkal nagyobb áldozatokkal jár. • K.Cs. Elmegy On szavazni a kettős állampolgárságról? Gabriella (butikos) Elmegyek, de nagyon sajnálom, hogy a választópolgárok számára nem adnak kellő felvilágosítást az ilyen kérdésekben, amelyek mindenkit érintenek, és felelősséget rónak a vállunkra. Nemsoká eljön a választás napja, hiányolom az előnyök és hátrányok taglalását a médiában. Zsolt (nyugdíjas) Természetesen elmegyek szavazni, mert jelenleg az országot érintő legfontosabb ügyekről lesz szó. A privatizációra nemet mondok majd, a kettős állampolgárságra pedig igent. Szerintem minden felelősen gondolkodó magyarnak így kell tennie. Béla (mérnök) ggjp Nagyon sajnálom, hogy jKf. S az emberek csak panasz- WfSr kodnak, de nem tesznek JETT / semmit sorsuk jobbításá- 7 ért. Jó példák erre a közelmúltban csúfos eredményt hozott időközi választások, amelyekre nagyon kevesen mentek el. Én mindenképp elmegyek minden szavazásra, így december 5-én is, és erre buzdítom a fiatalokat is. Katalin (tanuló) Ha elmehetnék szavazni, biztosan elmennék. Mivel még nem töltöttem be a 18-at,.csak a 2006-os választásokon leszek jogosult a szavazásra. A politikával nem nagyon foglalkozom, undorodom tőle, de a mostani népszavazás témái engem is foglalkoztatnak. Sokat beszéltünk róla otthon a szüleimmel, és örülök, hogy egy kicsit tisztábban látom a helyzetet, mint a kortársaim. A nagy bevásárlások előszele Közeledik Mikulás ünnepe, és azzal egy idö'ben megkezdődik a nagy decemberi vásárlási láz, amely boldogítja és megkeseríti számtalan ember mindennapjait. Párkányban sincs ez másképp, hiszen a nagy áruházak átadásával egyre több helyen lehet megvásárolni a sok szükséges, és a még több szükségtelen apróságot. Az egyik üzletközpontban néztünk utána, hogyan is alakul a vásári hangulat és érdeklődtünk a lehetséges ünnepi áru- és árkínálatról. A Billa áruházban elmondták, hogy a vásárlóik 10-50 százalékos árkedvezményben részesülnek december utolsó napjáig, a gyermekek részére pedig úgynevezett „detektív vadászat” elnevezésű játékot indítottak, a nyertesek pedig ellátogathatnak a Párizs melletti Disneylandba, de sokan különböző ajándéktárgyakat kapnak majd személyesen magától a Mikulástól.-Mikulás napján a felnőttek sem maradnak ajándék nélkül, mert minden vásárlásra költött ezer korona után száz koronát visszaadnak a kedves vásárlóknak - közölte a Billa szakértője. 1 • Povazsai Ari A karsztvíz megoldhatja Esztergom ivóvízproblémáját Folytatás az 1. oldalról Az áldatlan állapot augusztus 24-ig tartott, és mintegy százmillió forintot emésztett fel - mondta Meggyes Tamás polgármester a két héttel ezelőtti rendkívüli testületi ülésen. Amennyiben a népszavazáson az érintettek igent mondanak a kezdeményezésre, akkor a közeljövőben Esztergom ivóvízbázisa a jelenlegi parti szűrésű kutak helyett átállhat a környéken bőséggel található karsztvíz-ellátásra. Az ÉDV Rt. igazgatója, Szikszai József lapunknak elmondta, hogy a társaság már korábban is foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a környék vízellátását részben karsztvízzel oldják meg, de az ivóvízbázis teljes átállása karsztvízre véleménye szerint felesleges. - A társaság eddig még mindig a hivatalos előírásoknak megfelelő, jó minőségű vizet szolgáltatott, fogyasztásra alkalmatlan víz sem a dorogi szennyezés idején, sem előtte, sem pedig azóta nem került az ivóvízhálózatba - mondta az ÉDV Rt. igazgatója. A július végi katasztrófa óta a hivatalos szervek és az esztergomi önkormányzat, valamint a lakosok véleménye megoszlik az ügyben, a december 5-i népszavazáson mindenesetre eldönthető, hogy a polgárok elégedettek-e vagy sem a víz minőségével. • BK Sétálótér lesz a Széchenyi térből Jelentős támogatást nyert Esztergom a város központi terének, a Széchenyi térnek a felújítására. Azonban mindez része csupán annak az arculatváltoztató programnak, amelyet Meggyes Tamás polgármester a Gyarapodás programjában is megfogalmazott. Sikeres pályázattal több mint hatszáz millió forint támogatást nyert az önkormányzat a Széchenyi tér felújítására. Ez a program több egyszerű felújításnál. Új arculatot és új funkciót kap a tér. Az eddig autóparkolóként is használt rész díszburkolatot kap, és sétálótér lesz, éttermekkel, szórakozóhelyekkel.- Díszburkolattal ellátott több helyről átjárható sétálótér lesz a város főtere. A következő lépcsőben az épületek homlokzat felújításaira is sor kerül. Az elnyert pályázatban ez a rész nem szerepel. Otthonunk a város, és ennek középpontja lesz ez a tér szökőkúttal, kerthelyiségekkel, pihenőpadokkal. Ami a parkolást illeti nemrég fogadott el a testület egy parkolási koncepciót, amely megoldást ad erre a kérdésre - mondta el Meggyes Tamás polgármester. Hozzátette továbbá, hogy egyoldalú, kétoldalú parkolásra kijelölt utcák és a forgalmi rend megváltoztatása már részben meg is történt. Azok, akik a Széchenyi téren parkoltak eddig, a közelben lévő utcákban állhatnak meg. A város parkolási gondjaira a Széchenyi tér nem ad megoldást. A polgármester szerint parkolási gondok mindig is lesznek, hiszen Esztergom szűk utcákkal rendelkező történelmi város.- Az biztos, hogy nekünk mindenképpen kell egy ingyenes, vagy alacsony díjtételű parkolót építenünk a drágább díjú belvárosi parkolóhelyek mellett. Ez a mai parkoló egészen a Rákóczi tértől a jelenlegi piac helyén lesz egészen a Terézia utcáig, a mostani autóbusz végállomás végéig fog tartani. így a belvárosban tartjuk, mégis a városon kívülre helyezzük a parkoló autókat. A piac a volt Granvisus épületébe és udvarába kerül, nem messze a mostani helyétől. Az utcába nagy lombú, házakat takaró fákat is szeretnénk ültetni és így a parkoló autókkal'is egy kellemesebb utca lesz, mint most. Emellett néhány olyan, ma még drágának tűnő megoldást is betettek a koncepcióba, ami néhány év múlva lesz megvalósítható. A Bajor Ágost Művelődési Ház mögötti parkolónál építhető parkolóház, a Kossuth utcán, az UNIKER gödör helyén építhető mélyparkoló - felül üzleti illetve lakóépület lenne - valamint a Granvísusnál is kialakítható egy szintben parkoló. Gondolkodtak föld alá süllyesztett mélyparkoló építésén is, azonban a városközpont annyira gazdag a föld alatt lévő történelmi épületi maradványokban, hogy itt nem lehet földalatti építményt létesíteni. Például a Széchenyi tér alatt a Lőrinc utca felől egy rendes ki-be járható mélygarázs nem helyezhető el, hiszen itt vannak a föld alatt az egykori Lőrinc templom maradványai, amit a tér felújításakor meg is szeretnének mutatni, a királyi Várban feltárt szintekhez hasonló üveg- burkolatos megoldással.- A Széchenyi tér átalakítása része a jövő év márciusában átadásra kerülő termál- és élményfürdőhöz kapcsolódó turisztikai fejlesztésnek és része a város belső területeit átalakító programnak, amelybe beletartozik a Meszéna-ház, a Sándor-palota felújítása, a Víziváros és az Erzsébet park városképi rendezése a Kis-Duna sétány rehabilitációjával együtt. Esztergom fejlődik és megújul. Arculatot vált a történelmi és kulturális múlt megőrzésével - tette hozzá a polgármester. • Muzslai Ágnes