Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-11-06 / 220. szám
hidlafmagazin 2004. november 6., szombat • HÍDLAP • V Élő XIX. század Sok érdekes helyzettel, megannyi megoldásra váró problémával találja szembe magát a kívülálló ember, ha nemcsak a felszínes, szembetűnő dolgokra figyel utazása során, hanem elmerül egy község mindennapjaiban. Az alig ezerszáz fős szlovákiai településre, Szálkára érve magam sem gondoltam volna, hogy a szépen felújított főtér, a rendezett kertek mögött milyen értékek és milyen problémák rejtőznek. Egyfelől itt áll a Tájház, amely dédszüleink életmódját, mindennapjait őrzi és teszi átélhetővé, másfelől a betöltetlen patikusi állás emlékeztet korunk ellentmondásos életére. Tájház - Élő tárház Tavaly májusban kezdte meg működést Szálkán a Tájház. Az 1890-es években épült régi parasztház berendezéseit a szálkái lakosok adták öszsze. Benne egynapos foglalkozásokat tartottak a nyáron iskoláskorú gyerekcsoportoknak, akár többnek is egyszerre. Míg a gyereksereg egyik fele kézműves foglalkozáson vesz részt, addig a másik fele megismerkedik a házzal. Ez idő alatt szorgos kezek készítik számukra a valódi kemencében sült szalonnás-hagymás lepényt. Elfogyasztása után folyhat tovább a munka és a barangolás a százéves házban. Ennek egyik termében a mai ember számára hihetetlenül pici ágyacska áll, elképzelni sem tudom, hogyan fértek el rajta régebben az emberek. A másik számomra roppant érdekes berendezése a szobának a szövőszék. Egy szálkái mesterember, bizonyos Sági Pál készítette a még ma is működő eszközt. A Tájház működtetőjétől, Dikácz Zsuzsannától azt js megtudom, hogy rendszeresen dolgoznak vele, az elkészült szőnyegeket pedig eladják, ugyanis egyre nagyobb a kereslet iránta. Igen színes palettán mozog azon mesterségek száma, amelyekben kipróbálhatják magukat a gyerekek. A szövés, kötélverés és kukoricaháncs munkák készítésén kívül gyöngy felhasználásával szerencsefát, természetes anyagokból készülő képeket, nemezeit golyókat, figurákat, valamint rongyból készült babákat, boszorkányokat is készíthetnek a nap folyamán. Ily módon újraélhetik elődeik mindennapjait, ízelítőt kaphatnak a XIX. század kultúrájából. Három hete készült el a házacska hátsó szobájában álló búbos kemence, amelyet praktikusan alakítottak ki: alsó részében úgy lehet benne sütni, mint a kemencében, felül pedig, mint a sütőben. Bár az udvaron álló kemencében eddig is finom hagymás-szalonnás lepényt készítettek, az új búbos kemencében kenyeret, kuglófot is lehet készíteni - ahogy azt az érkező csoport megkívánja. A nádtetős rész alatt most is munkálkodtak az emberek, a nyár folyamán a kézműves foglalkozásoknak helyet biztosító kinti, fedett helység padjait, asztalait csiszolják. Sok úgynevezett faluház működik szerte a régióban. Legtöbbjük azonban csak múzeum jelleggel funkcionál. Egy fél órás séta alatt megtekinthetők azok a tárgyi eszközök, amelyek az adott község múltját jellemzik. A szálkái valahogy más. Benne minden annyira élő. A muzeális szövőszék nem berendezés, hanem használati tárgy. A régi házat élővé teszik a gyerekek által készített fácskák, babák, üvegre festett képek, amelyek egy pádon sorakoznak - megvételre várva. Annak ellenére ugyanis, hogy keresett és szívesen látogatott intézményről van szó, fenntartása nehézkes. Bár úgv látom, ez egyáltalán nem szegi kedvét Dikácz Zsuzsannának, az Ipolymenti Kulturális és Turisztikai Társaság, vagyis a tájházat működtető civil szervezet elnökének. Ahova csak lehet, pályázatot nyújt be, valamint szőnyegeiket, apró tárgyaikat árulják, hogy pénzhez jussanak. A hagyományok ápolása mellett a tájházat működtető civil szervezet több szálkái munkanélkülit is foglalkoztat. Társadalmi szerepvállalása is jelentős tehát, hiszen kreatív, megbecsült munkát biztosít azok számára, akik valóban dolgozni szeretnének. Az iskolásokon kívül szívesen látnak vendégül felnőtteket és idősebbeket is, bár a téli időszak közeledtével mintha kevesebb lenne az érdeklődő. Pedig az újonnan felújított szobában, ott, ahol a búbos kemence áll, kényelmesen elfér egy kisebb gyerekhad. Tehát az élet télen sem áll meg - míg a kemencében sül a lepény, a jó meleg szobában lehet szőni, festeni, ékszert készíteni. Leginkább szlovákiai magyar iskolában tanulók látogatják a tájházat, vannak visszatérő csoportok is. A fiatal korosztálynak persze nem ajánlott, a felnőtteknek annál inkább, a bor és pálinka kóstolás, amivel szintén szolgál a tájház. Az eddig itt megfordult felnőttek - mivel az aprólékos kézműves technikákat nehezen tudják megcsinálni, főleg a látásuk miatt - leginkább nosztalgiáztak, vagy míg sült a kuglóf, énekeltek. A gyerek számára izgalmas kicsit újraélni dédszüleik világát, hiszen az ő emlékezetükben ez a kor már nem él. Érdemes lenne szélesebb körben is megismertetni a szálkái tájházat az emberekkel. A múlt egy szeletét bemutató épület korunkat jellemző dekadenciájában üde színfolt lehetne. Magyarországi csoportok számára is érdekes kultúrálódási lehetőséget biztosít a Tájház. Az 1890-es években még nem volt Szlovákia és Magyar- ország, a terület egy kultúrkörhöz tartozik tehát, így a hagyomány sajátja mindkét ország lakóinak. Az Ipolyszalkai tájház naponta nyolc és öt óra között tart nyitva. Egész napos programokat kínál családok, csoportok, osztályok számára. Repertoárjában szerepelnek különféle kézműves foglalkozások, igény szerint lepény-, kenyér- vagy kuglófsütés, gyermekjátszótéren versenyek rendezése. Érdeklődni a 00421/907- 404576-os telefonszámon lehet. A fenti mondatot leginkább állatbarátok ismerhetik, a köztereken elhelyezett kutyusokat, cicákat „reklámozó” cetlikről. Furcsa módon nem róluk, hanem egy ingatlanról van szó. Pontosabban egy patikáról és a hozzá tartozó lakórészről. Az épület a patikusi állás betöltetlensége miatt ugyanis két éve üresen áll. Az egyetemet végzett gyógyszerészek általában orvoslátogatónak szegődnek, va- gyis gyógyszereket árulnak ügynöki munkához hasonló módon. Munka- nélküli gyógyszerésszel ritkán találkozik az ember. Ráadásul patikus csak akkor lehet önállóan, ha már bizonyos időt - általában három évet - dolgozott már patikus mellett, annak felügyelete alatt. Ezek hát a tények elöljáróban. A szálkái patika esete sokkal összetettebb. Szálkán nem készítenének gyógyszeripari termékeket, csak a késztermékeket árulnák. Az Agrovária Kft. két évvel ezelőtt egy szépen felújított épületet vásárolt meg és alakított ki benne patika helységet, hozzá tartozó szuper és egy még szuperebb lakórésszel együtt - ahogy azt a polgár- mestertől, Valasek Árpádtól hallom. Annak idején egy Szálkán élő, de Párkányban dolgozó patikust szólítottak meg, aki akkor azt mondta, el is vállalná a munkát. Aztán nem így történt. Patikus azóta sincs. Pedig jobbat az ember el sem képzelhetne, mint hogy reggel felkel egy tökéletesen berendezett lakásban, a sokak számára napindító, nélkülözhetetlen kávé elfogyasztása után papucsban átsétál munkahelyére. Amellett, hogy vonzó lehetőségnek hangzik, valamiért mégsem találnak patikust. Pedig nagy szükség lenne rá és nemcsak a szalkaiaknak. Rajtuk kívül Szálkára járnak körzeti orvoshoz Kesziről, Bajtárói és Lelédről is. Praktikus lenne hát, ha helyben tudnák kiváltani gyógyszereiket, idő is lenne rá, míg várják a buszt. Jelenleg ugyanis Párkányban és Ságon van a legközelebbi patika, a két város között (kb. 40 km) élőknek utazniuk kell a gyógyszerért. Az üresen álló lakórész akár kiadható is lenne, de a tulajdonos ezzel a lehetőséggel sem él. Adott hát egy patika hozzá tartozó lakórésszel, és nem utolsó sorban adottak az emberek, akiknek szüksége lenne erre a szolgáltatásra a közelben. Legerősebben egy kérdés foglalkoztat: miért? Miért nem jön ide senki, miért áll két éve kihasználatlanul az épület? Megszólítom hát az ügyben legilletékesebb személyt, Pathó Annát, a patika, illetve az Agrovaria Kft. rész- tulajdonosát. Azt mondja: tulajdonképpen egyetlen egy akadálya van annak, hogy a gyógyszertár kinyisson - egy patikus, aki vállalná a feladatot. Minden szükséges engedéllyel rendelkeznek, csak a megfelelő végzettségű gyógyszerész „hiánycikk”. Az épületben minden szükséges eszköz és berendezés adott, minden készen áll arra, hogy megnyíljon a szálkái gyógyszertár. Más célra nem kívánják hasznosítani, a falunak ugyanis azt ígérték, hogy patikaként fogják üzemeltetni. Ezt az ígéretet szeretnék betartani. Két éve nem találnak gyógyszerészt, pedig nem csak Szlovákiában, de Magyarországon is kerestek/ke- resnek olyan megfelelő végzettségű személyt, aki elvállalná ezt a feladatot. A patika fölött szolgálati lakás is épült, így tulajdonképpen az egész ország területéről érkezhetne a szakember, aki családjával együtt azonnal nem csak munkahelyhez, de lakáshoz is jutna. A baj az, hogy az ifjú patikusok elmennek „dílernek”, - ne tessék rosszra gondolni, így hívják őket - magyarul orvoslátogatónak. Őket már iskolai éveik alatt toborozzák a gyógyszergyártó cégek. Munkájukhoz kapnak autót, jó fizetést, szabad munkaidőt. Ezért, úgy tűnik, a legtöbben inkább ezt választják ahelyett, hogy patikusként dolgozzanak. Mindenestre nagyon szeretnék az Agrovariánál, ha végre akadna olyan gyógyszerész, aki elvállalná ezt a feladatot, és jelentkezne náluk. Azt hiszem a fent leírtnál nem kevésbe vonzó az általuk kínált munkaköri kondíció sem. • Szerző: Gyergyó Katalin, fotók: Szálkái Nándor / Élettelen patika
