Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-11-02 / 216. szám

2 SZLOVÁKIA • HÍDLAP • 2004. november 2., kedd Gasparovic nem értékel Idén elmarad a köztársasági elnök országértékelő beszéde. Ivan Gasparovic államfő öthónapos el­nöklése után úgy döntött, hogy idén nem adja elő a parlamentben az első országértékelését. Az elnök döntését azzal indokolta, hogy ez a vélemény­nyilvánítási mód az államfő alkotmá­nyos joga, ám nem kötelessége. - Ha úgy látom, hogy ez szükséges, akkor megteszem - közölte Gasparovic. Rudolf Schuster korábbfköztársa- sági elnök országértékelő beszédei általában kellemetlenül érintették Mikulás Dzurinda kormányát. Schuster 2001-es és legutóbbi, ta­valy decemberi beszéde sem kímélte a koalíciót. A vártnál jobban drágul a földgáz Az Árszabályozási Hivatal által várt 2,5 százaléknál nagyobb mérté­kű, legalább 10 százalékos lesz a jövő évi gázár-emelkedés. Ilyen drágulás esetén a gázzal fűtő háztartások csaknem 300 koronás többletkiadás­sal számolhatnak. A gázár emelkedésének oka a kő­olaj árának idei 60%-os növekedésé­nek tudható be. Pavol Rusko gazda­sági miniszter szerint a kabinet te­hetetlen az ügyben, egyik kormány sem tudja befolyásolni a gázárnak a kőolaj értékétől való függését. Lesz karácsonyi díszkivilágítás A két hete meghirdetett inter­netes szavazás lezárulta után Ivan Gasparovic köztársasági elnök teg­nap úgy határozott, hogy idén is megmarad a Grassalkovich palota karácsonyi díszkivilágítása. A Ru­dolf Schuster előző köztársasági el­nök által elkezdett hagyomány idén szerényebb formában folytatódik. Az Gasparovic azt szeretné, ha az elnöki palota ünnepi kivilágítását minél olcsóbban oldanák meg. Az államfő internetes oldalán megtartott szavazáson közel hatez­ren vettek részt. Az oldal ez idő alatt rekord mértékű látogatottságot jegyzett. A díszkivilágítás mellett 2733-an, ellene 2409-en szavaztak. Hamis ötszázasok Hamis ötszázkoronás bankjegyek bukkantak fel Besztercebányán és a tőle nem messze fekvő Gyetván. Besztercebányán egy benzinkútnál fizettek hamis bankjeggyel, amelyet a töltőállomás alkalmazottai csak ké­sőbb vettek észre. Gyetván eg)’ boltban próbáltak fi­zetni hasonló, viszonylag rossz kivi­telezésű pénzmásolattal. A vásárló azt állította, hogy egy másik üzlet­ben kapta a bankjegyet. í DLAP Napi hírújság a régió életéről Bíztató szlovák-magyar közeledés Ismerkedett a régi szlovák és az új magyar miniszterelnök Mikulás Dzurinda miniszterel­nök pénteken Rómában az euró­pai alkotmány aláírása után talál­kozott Gyurcsány Ferenccel, Ma­gyarország új miniszterelnökével. Dzurinda kijelentette, hogy bízik a két ország kormányának minél jobb közeledésében.- Azt szeretném, ha tanulnánk a hibáinkból, és a jövőben csak olyan bizalomépítő lépéseket tennénk egy­más felé, amelyek tovább erősítenék jószomszédi kapcsolatainkat - mond­ta a szlovák kormányfő. Dzurinda szerint arról is beszéltek, hogy a múltban mi zavarta meg és mi zavar­hatta volna még meg a két ország kapcsolatát. - Szlovákia soha nem vette zokon a Budapesten meghozott intézkedéseket, azonban nekik is be kell látniuk, hogy ezek sokszor téve­sen meghozott lépések voltak - tette hozzá. A szlovák kormányfő szerint mára már Magyarország is belátta, Uniós érdektelenség Érdektelenség kíséri az európai al­kotmánnyal kapcsolatos népszavazás kiírását. Ondrej Dostál, a kezdemé­nyezés koordinátora azt állítja: egy­előre nincsenek pontos adataik arról, hogy szeptember 1 -je óta mennyien írták alá a petíciót.- Folyamatosan gyűjtjük az aláírá­sokat. Egyelőre nem összesítettük őket, de az érdeklődés nem túl nagy - mondta Dosál. • -K­Éjjel nappal világítsunk Az autósoknak nemcsak a téli idő­szakban, hanem egész évben ki kellene világítani a gépjárműveiket - javasolja a közlekedési törvény módosításában a Belügyminisztérium. A törvényal­kotók a közlekedés biztonságát ezenkí­vül a már korábban nyilvánosságra hozott szigorításokkal is javítanák. Ha a parlament elfogadja az új törvényjavaslatot, szélesebb lenne azon közlekedési kihágások köre, amelyért bevonhatják a vezetők jo­gosítványát. A törvény 2005 márciu­sában lépne hatályba. • -K­Nem kell a népszavazás A parlamenti pártok többsége azt szeretné, ha az országgyűlés hagyná jóvá a múlt héten, Rómában aláírt Európai Alkotmányt. Egyes politiku­sok meglátása szerint az ország lakosai nem tudnak eleget az alaptörvényről ahhoz, hogy dönteni tudjanak róla. Egyedül a KDH és a Szabad Fórum ragaszkodik ahhoz, hogy népszavazás döntsön az alkotmány elfogadásáról. A KDH úgy véli, hogy a polgárok elég tájékozottak ahhoz, hogy felelősségteljesen véleményt formál­janak a kérdésről. Az ANO ezzel szemben azt szeretné, hogy az alap­törvényről a parlament döntsön, mégpedig minél hamarabb. Az EU alkotmányát legkésőbb 2006 novemberéig kell elfogadnia az összes tagállamnak. • -K­Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika), Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Arpási Károly, Bukovics Krisztián, Cziglcr Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Lapterv: Balagc R Szeder Mikulás Dzurinda hogy a státusztörvény kapcsán a nemzetközi közvélemény Szlovákiá­nak adott igazat. Dzurinda nem akart nyilatkozni a kettős állampolgárság­ról szóló magyarországi népszavazás­ról, amelyre decemberben kerül sor. Eduard Kukán külügyminiszter, az SDKU alelnöke Dzurindával el­lentétben már az elmúlt héten han­A Zsolna környéki földtulajdono­sok a Szlovák Földalapot azért akarják beperelni, mert az nem szólította fel őket, hogy azonosít­sák az ismeretlen földtulajdonosok földjeit. így az ő beleegyezésük nélkül adták át ezeket a földeket a Govinvest I. és a Govinvest II. tár­saságnak. Dusán Mikulík, a vágtapolcai petí- ciós bizottság elnöke törvényellenes­nek tartja, hogy az ismeretlen földtu­lajdonosok azonosítására csak a Zilina Invest társaság és nem a Szlo­vák Födalap tett kísérletet. Mikulík arra is emlékeztetett, hogy a Szlovák Földalap az átíráskor téves iratokból indult ki, és az ismeretlen földtulaj­donosok közé sorolt több olyan tulaj­Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: + 36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 got adott véleményének. Kukán el­mondta, hogy a szlovákiai törvények a szlovákiai magyarok jogait is teljes mértékben biztosítják. A külügymi­niszter nincs tisztában vele, hogy a kettős állampolgárság még milyen jo­gokkal fogja felruházni a magyaro­kat. A kettős állampolgárságot a szlo­vák jog is elismeri. A kettős állampolgárságról szóló népszavazást a Magyarok Világszö­vetsége kezdeményezte, amelyet a parlament szeptemberben el is foga­dott. A magyar alkotmánybíróság múlt hét kedden úgy döntött, hogy a népszavazás kiírása nem alkotmány- ellenes. Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnöke december 5-re írta ki a népszavazást, amikor a ma­gyar állampolgároknak az egészség­ügy privatizációjáról is dönteniük kell. A nemzetközi média a kettős ál­lampolgárságtól az országok közötti viták és ellentétek feléledést várja. • RGA donost is, akinek már rendeződött a tulajdonviszonya. A Zsolnai Építésügyi Hivatal be­fejezte a tárgyalást azokkal a földtu­lajdonosokkal, akiknek a földjei ki­sajátítás alá kerültek. Eugen Kozácek, a hivatal vezetője tájékoz­tatott, hogy ezután összegezni fog­ják a kisajátítással kapcsolatos kifo­gásokat, majd továbbítják a Zsolnai Kerületi Építésügyi Hivatalnak. A kerületi hivatal fog dönteni a kisajá­títással kapcsolatos további lépések­ről. A kisajátítás 500 vágtapolcai, egbelényi és mojsi telektulajdonost érint. Ján Slota, Zsolna polgármes­tere szerint 220 hektárból 30 hektár, Mikulík szerint 50 hektár földterület kerül kisajátításra. • RGA Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Kisajátítanak, feljelentenek és építkeznek Zsolnán Jogi rébuszok a szlovák törvényhozásban A parlamentnek pénteken nem si­került döntenie Martin Frone oktatá­si miniszter további sorsáról. A ko­alíció és az ellenzék képviselői nem tudtak megegyezni, milyen feltéte­lek mellett szavazzanak a szóban forgó kormánytaggal kapcsolatban benyújtott bizalmi indítványról. Pavol Hrusovsky házelnök az el­lenzék és a koalíció között támadt éles vita miatt berekesztette a parla­ment ülését. így a törvényhozó tes­tület nem oldotta meg azt az össze­tett jogi rejtvényt, amelyet Katarina Tóthová, a HZDS képviselője adott fel. Tóthová ugyanis nem volt meg­elégedve Martin Francnak az inter­pellációjára adott válaszával, ezért ar­ra kérte a parlamentet, határozatban szögezze le, hogy nem ért egyet a tár­cavezető felszólalásával. A képviselő asszony ezt a szavazást össze akarta kötni az oktatási miniszterről szóló bizalmi indítvány megszavazásával is. A jogászok nem tudtak megegyez­ni abban, hogy a két szavazást össze lehet-e kapcsolni. Egyes szakemberek szerint az al­kotmány csak a kormánytaggal szembeni bizalmatlansági indítvány­ról szóló szavazást ismeri el, a bizal­mi szavazásról nem szól. A parla­ment elnöke a jogi bizonytalanság miatt végül azt javasolta, hogy ne kössék össze a két szavazást. A 76 voksoló képviselő közül csak hárman szavaztak a határozat és a bizalmi in­dítvány összekapcsolása mellet. Az ellenzék tiltakozott Hrusovsky eljárása ellen, és a házszabály meg­sértésével vádolta őt. Robert Fico, a Smer elnöke elmondta, hogy pártja kezdeményezni fogja Hrusovsky le­váltását. Tibor Csabaj, a HZDS kép­viselője pedig a képviselő-testület összehívását kérte. Hrusovsky eleget tett a kérésnek, ugyanis keddig bere­kesztette a parlament ülését. A koalíciós képviselőket szemmel láthatóan megzavarta Tóthová javas­lata. Nem számoltak ezzel a próbaté­tellel. Az ellenzék már többször is megkísérelte leváltani a kormány egyik-másik tagját, azonban eddig csak a bizalmatlansági indítványról szóló szavazásig jutott el. T. Kiss Mónika jegyzete Lakosságcsere? Ahányszor autóbuszra ülök, min­dig végig kell hallgatnom az elle­hetetlenülésről szóló siránkozáso­kat. Kicsit unom már a témát, de igazán hálásnak mutatkozik, sokat lehet miatta panaszkodni, sokat le­het róla cikkezni. És valahogy mintha összekötné ez az áldatlan állapot az embereket. Mert a hely­zet valóban siralmas, különösen a magyar lakta vidékeken, ahol nem­csak a munkanélküliség, hanem az „elöregedés” is komoly fejfájást okoz az egyes falvak vezetőinek. A déli határvidékekért nem igazán versengenek a befektetők, sőt az elmúlt években a jól működő vál­lalatok is sorra tönkre mentek ezen a területen. A fiatalság a jobb megélhctőség reményében inkább elköltözik a nagyvárosokba, ahol aztán szaknyelven szólva szép las­san „asszimilálódik”. A nagyváros­okból viszont a szlovák, illetve a roma etnikumú lakosság leköltözik a magyarlakta vidékekre, hiszen városi házát, lakását jó pénzért el­adja, falun meg potom összegért vásárol másikat. Az eladott ház, il­letve lakás felmaradt összegéből pedig vígan eléldegél munka nél­kül is, gazdagítva ezzel az itteni szociális esetek és munkanélküliek számát. A polgármesterek talán nem ok nélkül aggódnak amiatt, hogy az ő és a tősgyökeres lakos­ság baja is meggyűlik, amikor a betelepültek pénze elfogy. Nem ritka eset az sem, hogy a ma­gyarlakta vidékekre szlovák papot helyeznek, a magyarokat viszont szlovák környezetbe helyezik. De miért is ne? Az a kevés fiatal, aki még megjelenik a vasárnapi misén, úgy is beszéli a szlovákot, az idő­sebb generáció pedig, aki nem érti a prédikációt, amúgy is hamarosan kihal. A magyar ajkú hívők szép lassan „kicserélődnek”, így az esetleges tört magyarsággal beszé­lő pap hamarosan rájön, hogy ér­demesebb szlovák misét tartani, így aztán szépen lassan lecserélő­dünk, csendben elfogyunk. Úgy tűnik Benes szelleme ma is kísért, a lakosságcserének még koránt sincs vége, csak talán fondorlatosabb esz­közökkel, a jog takarója alatt törté­nik a „modern lakosságcsere”, ami­ben senki sem mer nyilvánosan „politikai húzást” látni. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 0 3 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom