Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-20 / 208. szám
2004. október 20., szerda • HÍDLAP 3 MAGYARORSZÁG Gyurcsány Ferenc támogatja Szili Katalin törekvését Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök keddi találkozójukon egyetértett abban, hogy a parlament elnökének kulcsszerepe van a vitatkozó politikai táborok közötti együttműködés megteremtésében - erről a kormányfő számolt be a sajtó képviselőinek. „Régen volt ennyire szükség erre, mint ma” - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ennek eredménye a hétfői döntés is a választási eljárásról szóló törvény módosításáról. Gyurcsány Ferenc kijelentette: fnntnc lpnnp n nrrt' a 7 pfr\Mjttmnbn_ dés fennmaradjon többek között az alkotmánybírák megválasztásának kérdésében. Emlékeztetett arra, hogy több mint három éve nincs az Állami Számvevőszéknek elnökhelyettese, valamint arra, hogy tizennégy kérdésben van mulasztásos alkotmánysértésben a parlament. A miniszterelnök mindezt a pártok alacsony kompromisszumkészségének tudja be. Gyurcsány Ferenc elmondta: támogatja Szili Katalint abban a törekvésében, hogy a parlament működéséről a házszabályon túlmenően egy önálló törvény szülessen. Internetes jegyvásárlás a Volánbusznál is A Volánbusz Rt. nemzetközi járataira szeptember végétől interneten keresztül is vásárolhatnak jegyet az utasok, a netes fizetést az Inter- Európa Bank (IEB) eCommerce szolgáltatása teszi lehetővé - jelentette be Luigi Mastrapasqua, az Inter- Európa Bank vezérigazgatója és Pekli Ferenc, a Volánbusz Rt. vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatójukon Budapesten. A Volánbusz nemzetközi járatain utazók - elsőként a magyar közúti fuvarozásban - a cég honlapján kiválaszthatják a tervezett időpontot és úti célt - amihez az lEB-től egyszer használatos kártyaszámot kaphatnak - és a menetjegyet a világhálón keresztül fizethetik. A netes menetjegy-vásárlás, ha az utazás megkezdése előtt néhány héttel történik. nagyságrenddel olcsóbb, közel fele a pénztárban történő vásárlásnak. A Volánbusz Rt. évente 100 millió belföldi utast szállít és közel 200 ezer fős a nemzetközi utasforgalma. A netes fizetéses szolgáltatást egyelőre a nemzetközi utasforgalomban vezetik be és budapesti felszállással vehető igénybe. A tervekben szerepel, hogy a szolgáltatást a belföldi utasforgalomra is kiterjesszék és egyéb, az utazáshoz kapcsolódó szolgáltatást is nyújtsanak szintén internetes fizetéssel. A Volánbusz Rt. 2003-ban közel 20 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, az idén az első félévben 6 százalékkal növelte bevételeit - mondta Pekli Ferenc. Az Inter-Európa Bank öt évvel ezelőtt elsőként Magyarországon vezette be az eCommerce szolgáltatást, ma már több mint 200 kereskedőnél könyváruházban, légi- társaságnál, utazási irodában vásárolhatnak neten keresztül ügyfelei. • (mtv.hu) Tárgyalják a Postabank-ügyet Összesen 36,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja a Postabank volt vezetőit - így Princz Gábort, a bank volt elnök-vezérigazgatóját és hat társát - az ügyészség. A tárgyalás tegnap kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon a vádirat ismertetésével. A vádirat szerint a bank vezetői szándékosan megszegték a pénzintézeti tevékenységről, valamint a hitelintézetekről szóló törvényben foglalt kötelezettségeiket, amelyek értelmében mindenkor a megfelelő gondossággal és a szükséges szakértelemmel, a jogszabályok szerint kötelesek eljárni. A vádlottak tevékenységükkel sorozatosan megtévesztették a tulajdonost és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot és jól prosperáló bank látszatát keltették. A vádlottak tevékenységének eredményeként a Postabank 1995. áprilisi 9,7 milliárd forintos sajáttőkéje 1997. december végére 2,4 milliárd forintra csökkent, s végrehajtottak ebben az időben egy 17 milliárd forintos tőkeemelést is. Princz Gábor, tagadja a felhozott vádakat és ártatlannak tartotta magát. A tárgyalást elnapolták. • (tozsoeforum.hu) Gyászszalagot kap a tőzsdétől a kormányfő Az SZDSZ és az MSZP képviselői választási ígéreteikre emlékeztetőül kapják meg a Részvények könyve idei kiadását, a kötet bemutatóján Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök úgy fogalmazott, egyetlen kormány sem mért akkora csapást a tőzsdére, mint a jelenlegi kabinet. Megjelent a Részvények könyve idei kiadása. A kötet a hagyományos tartalmon, azaz a tőzsdei társaságok bemutatásán túl a tőzsde 140 évét is összefoglalja. A Budapesti Értéktőzsde és a Világgazdaság kiadójának közös vállalkozásában megjelent kötetet bemutató sajtótájékoztatón ott volt az a 386 darab példány, amit a BÉT a parlamenti képviselőknek, valamint Gyurcsány Ferenc miniszter- elnöknek és Draskovics Tibor pénzügyminiszternek szán. Az utóbbi kettő példányt gyászszalaggal kötötték át, mivel, mint Szalay- Berzeviczy Attila, a tőzsde elnöke kifejtette, a rendszerváltás óta még soha senki sem mért ilyen csapást a tőzsdére, mint a mostani kormány. A BÉT elnöke elmondta: a tiszteletpéldányokat az MDF köszönetképpen kapja, hogy megértette a tőkepiac érdekeit. Az SZDSZ emlékeztetőül, hogy mégiscsak meg lehetett volna próbálni a kormányon belül érvényesíteni saját szempontjaikat. A Fidesznek azért küldik, hogy képviselőik emlékezzenek, mi a BÉT, a magyar vállalatok és befektetők érdeke, valamint arra is gondoljanak, hogy a piac a tartózkodást is támogatásként ítéli meg. Az MSZP pedig azért kap a Részvények könyvéből, hogy emlékezzenek két évvel ezelőtti ígéreteikre. Szalay-Berzeviczy Attila szerint egyébként a piaci szereplők soha nem látott egységben utasítják el az adóváltozásokat, ha pedig mégis megszavazzák a tőzsdét kedvezőtlenül érintő adómódosításokat, akkor a BÉT jövőre újra megpróbál módosító javaslatokat tenni. • (index.hu) Új adóbevallási határidőt javasol a kormány A kormány az szja-bevallási határidők módosítását javasolja az Országgyűlésnek. Ennek értelmében május 20-ig kellene benyújtani a bevallásokat, először 2005-ben. Az adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapítás bevezetésével összefüggésben az szja-val kapcsolatos bevallási, befizetési, illetőleg kiutalási határidők módosítását is javasolja a kormány az Országgyűlésnek A javaslat szerint már a 2004. évre vonatkozó szja-bevallásnál is az új határidők lennének érvényesek, vagyis a bevallás határideje az idén érvényes március 20-ról, illetve a tavalyi jogszabály-módosítás szerinti április 20-ról május 20-ra módosulna 2005-ben. Ennek megfelelően a visz- szaigénylésre is a legkorábbi határnap március 1. lenne. (A tavalyi módosítás, bár akkor ez nem kapott nagyobb nyilvánosságot, megszüntette az szja kivételes helyzetét és csak a bevallási határnap után tette volna lehetővé a visszaigénylést, vagyis a március 1-i határidő bizonyos kedvezménynek tekinthető.) A javaslat szerint az eddigi kiutalási rendnek megfelelőén a magán- személy részére visszatérítendő jövedelemadó, illetőleg járulék vonatkozásában a bevallás beérkezésétől számított 30 napos kiutalási határidő fennmarad. Ennek megfelelően, mivel az adóhatóság a visszatérítendő jövedelemadót, illetőleg járulékot legkorábban március 1-jén utalhatja ki a magánszemély részére, az adózónak február elejénél korábban nem lesz érdemes benyújtania bevallását. A személyi jövedelemadó adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapítás esetében az adómegállapítást az adóhatóság május 20-ig adja postára, az abban megállapított fizetendő adót pedig az adózónak június 20-ig kell majd megfizetnie. Ennek megfelelően a munkáltatói adómegállapítás és az önadózás szabályai is ezekhez a határidőkhöz igazodnak. A munkáltatói adómegállapítás, illetőleg a bevallás benyújtásának határideje április 20-ról május 20-ra változik. Az adó és a korábban levont adóelőleg különbözeiét a munkáltató szintén egy hónappal később, tehát június 20-ig vonja le vagy fizeti vissza, és erről - amennyiben éves bevalló - az adóévet követő augusztus 20-ig tesz bevallást. Azok a magánszemélyek, akik személyi jövedelemadó fizetési kötelezettségükről maguk készítenek bevallást (önadózó) a még fizetendő adót május 20-ig fizetik meg. • (FigyelőNet) Támadják az MNB-t: új árfolyam-politikát javasol a PM Uj árfolyam-politikát szorgalmazott a jegybank részéről a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára a parlamentben napirend előtt. A nemzeti bank árfolyam-politikája az elmúlt időszakban több mint 100 milliárd forintot vett el a mezőgazda- sági termelőktől, és ezt már állami támogatással sem lehet pótolni - jelentette ki napirend előtt Magda Sándor szocialista képviselő. Mint mondta, a túl erős forint rontja a magyar export versenyképességét, az olcsóbb import pedig nem kedvez a hazai termékeknek, továbbá minél erősebb a magyar pénz az uniós támogatások értéke annál kisebb a gazdáknak. Katona Tamás a Pénzügyminisztérium államtitkára egyetértett ezzel és hozzátette, hogy a jelenlegi árfolyampolitika a nemzetgazdaság egészének árt. A jegybank késve vagy túl gyorsan reagált a piaci folyamatokra az elmúlt években. Jövőre a költségvetés kamatkiadásai már elérhetik a nemzeti össztermék 5-6 ezrelékét, több mint 100 milliárd forintot. Hangsúlyozta: elengedhetetlen a jövőben, hogy a kormány és a nemzeti bank között folyamatos legyen az együttműködés.- Erre a kormány részéről határozottan megvan a szándék, ezt ezúton is szeretném kijelenteni - szögezte le Katona Tamás. Ugyanis a kormány továbbra is elkötelezett a gazdaság versenyképességének erősítésében, az államháztartás hiányának további fokozatos csökkentésében. Ezek olyan gazdaságpolitikai célok, amelyeket közösen kell elérni, ugyanis a kormány tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét.. • (radio.hu) Módosították a választási törvényt Az Országgyűlés módosította a választási eljárási törvényt: a parlament átmeneti szabályozást vezet be a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok voksolására. A mostani változtatás alapján az időközi parlamenti választáson a külképviseletekre a jelöltet állító jelölő szervezetek, valamint a független jelöltek külképviseletenként és jelölő szervezetenként (független jelöltenként) egy- egy megfigyelőt bízhatnak meg. Novemberben két időközi választás lesz, a kórházprivatizációról szóló . népszavazást december 5-ére írták ki; ezeken a voksolásokon már leadhatók külföldről a szavazatok. Két jelölt az MVSZ elnöki tisztségére A Magyarok Világszövetsége november végi tisztújító küldöttgyűlésén két jelölt közül választhatnak a küldöttek. Patrubány Miklós jelenlegi elnökkel szemben a jelölési határidő utolsó napján befutott a második jelölés is az MVSZ elnöki posztjára, Boros Béla ausztráliai küldött személyében. • (MR) Automata töltőállomás hálózat Automata benzinkúthálózat kialakítását tervezi franchise formában az Eurotankomat Kft. A skandináv mintára indított vállalkozás első egysége várhatóan kora tavasz- szal nyílik. Egy-egy partnerének 35-40 millió forintos beruházásra kell felkészülnie. Jövő tavasszal akarja megnyitni az első, referenciaként működő automata benzin- kútját az Eurotankomat Kft, amely negyven-ötven egység kialakítására lát reális esélyt Magyarországon. A 2003-ban alakult kft. a skandináv gyakorlatban meghonosodott megoldást akarja elterjeszteni. • (hvg) Kezdődhet az építés Aláírták az M35-ös autópálya Debrecen és Görbeháza közötti szakaszának kivitelezési szerződését. A 35 kilométeres sztrádarész csaknem 69 milliárd forintból épül meg, a tervek szerint 2006. november végéig. A kivitelező Strabag Rt. vezetői szerint tudják tartani a határidőt, annak ellenére, hogy a földek kisajátítása még nem mindenütt fejeződött be. Az építkezést egyelőre a Nemzeti Autópálya Rt. finanszírozza, de a cég elnök-vezérigazgatója Bodnár Zoltán nem zárta ki a koncesszió lehetőségét sem. • (MR) Csődbe mehetnek a hazai pékségek Csődbe mehetnek a hazai pékségek, ha nem sikerül növelniük a kenyérre számolt árrésüket, amely jelenleg 0 és 1 százalék között mozog, így nem futja fejlesztésekre, sőt azokra a beruházásokra sem, amelyekkel eleget tudnának tenni az EU élelmiszer-higiéniai és biztonsági követelményeinek. A pékek kormányzati segítségben vagy a hatósági minimálár bevezetésében reménykednek, a szaktárca szerint viszont uniós pályázatok oldhatják meg az ágazat gondjait. • (privAtbankAr.hu) Vitanap Liliről és a jólétről Jobb az élet ma, mint 2001-ben - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a parlamentben, a Fidesz által kezdeményezett vitanapon. A miniszter- elnök szerint az ellenzék megint „csak beszél”. Áder szerint a kormány demagóg. Gyurcsány Ferenc felsorolta a Medgyessy-kormány szociális és jövedelempolitikai intézkedéseit és a jövő évre tervezett személyi jövedelemadó-változásokat. Egy kétgyermekes, kétkeresős család példájára hivatkozva arról beszélt, hogy „egy átlagos keresetű munkásember” a kormányváltással jól járt. Példázatában a kormányfő visszautalt egy korábbi interpellációra, amelyben Dorkota Lajos fídeszes képviselő egy kislány naplórészletére hivatkozva kérdezte az életszínvonal alakulásáról, s ő „Dorkota Lilinek” címezte válaszát. A miniszterelnök bírálta a Fideszt, mondván, az ellenzéki párt kormányon is és most is „csak beszél”. Statisztikai adatokra hivatkozva azt mondta, hogy az Orbán- kormány utolsó teljes évében, 2001- ben a nyugdíjak 18 százalékkal, a munkabérek 10,6 százalékkal értek kevesebbet, mint 1989-ben. A kormánypártok „szemfényvesztő, álságos, hazug demagógiával próbálják álcázni az elmúlt két év szerencsétlenkedését” - mondta Gyurcsány szavaira reagálva a Fidesz frakcióvezetője. Áder János a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalásában is emlegetett kislány, „Lili” családja szemszögéből kérte számon Medgyessy Péter volt miniszterelnök, illetve akkori főtanácsadója, Gyurcsány Ferenc 2002-es választási ígéreteit. Úgy fogalmazott, hogy a kormány nem cselekszik, hanem „handabandázik”, a kormánypártok „hazudnak”, „hazudnak reggel, hazudnak este, hazudnak minden hullámhosszon”. • (mtv.hu)