Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-16 / 206. szám
2004- október 16., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 48. szám Janos mester visegrádi Középkori leletek - 12. oldal «MMN Kalendárium Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Baromarcú hivatal „Elnézést, leszállnék. Vagy nem?" (Középiskolás lány, amikor jelzése ellenére nem állt meg a pesti busz) És én kérek elnézést, mert akadnak rendes emberek is bó'vivet a hivatali apparátokban, nem úgy, ahogy az aktuálisan médiabubussá és mumussá előlépett cserzett arcú, szemüveges lány mondja, akit nem szeret senki, a szülei meg pláne. „Harcban edzett csoportszolgálatos testvérek”, már hogy azok volnának a bürök sorai között, óh nem, csak bevérzett az agyam, amikor a hivatalos szerv némi kósza papírok híján főbe kívánt lövetni néhány magyar marhát. De tényleg komolyan mondom, az unió de tényleg, istibizi a boldogság Csimborasszója, ikszeltem az ikszet, mint a pinty, mert együtt a közösbe, és végre, és nincs határ, és teli torokból rikoltottam a Beethovent (IX. szimfónia, 4. tétel), pedig akkor oda már kevés valami fért el, elfoglalta az önfeledt öröm meg a fél liter Becherovka. És van idehaza egy kicsi plüss brüsszelem, simogatom, becézem, szokom is néki mondani, hogy édes kicsi plüss brüsszelkém, és könnycseppek szántják barázdált orcámat (na jó, csúszkálnak a zsíron). De mostan tiszta idegbe vagyok, és ha eddig nem lett volna bizonyos, hogy életünket nem csupán Gagyivosztok (a keletről érkező bóvli) mételyezi, hanem a példakép, a mentor, az izé, a nyugat, hát, íme, itt. Brüsszelben is lakoznak marhák, ez már nem lehet kétséges, és mink meg utánuk, mert az uniós szabály, az uniós szabály: amelyik ökörnek nincsen igazolványa, agyon kell lőni. Tetszenek tudni, egy somogyi gazda nem tudta igazolni, honnan valók az egyébként védett szürke marhái - mindössze négyezer legel belőle a rónákon -, annyi kézen-közön mentek át, és ugyan végül az illetékes hazai hivatal eltekintett a mészárlástól, de megállt a tehénkékben a fű, és én is legalább kétszer visszakérőztem aznapi vacsorámat, mert nem vette be a gyomrom a szorongásos együttérzés miatt. Aki nem tudta volna eddig, az’most megtudhatta, hogy az uniót is emberek csinálják, és iszonyúan hülye rendeleteik is vannak, mert például nyilván, aki az asztal mögött ül, marhát - ez egyszerű, de nem hagyhatom ki: a tükrön kívül - csak csomagolva és szeletelve lát, és azt szereti, hogy ebben az állapotában ne legyen, teszem azt, kerge, és ezt igazolni is tudja. S ugyan a somogyországi állatkáknak semmi baja sem nem nincs, de mivel - más hatóságok, vagy a sötétben bujkáló fondorlatos gazdák - jól és direkt elkeverték a származásukat igazoló iratokat, nincs helyük a gémeskút alatt. Kísértetiesen emlékeztet mindez arra, amikor nyáron a Tolna megyei ÁNTSZ azt mondta az egyik falusi népnek, nincs annak a víznek semmi baja, amiben félméteres férgek tekerőztek, tessék csak nyugodtan meginni, nálunk, itt Szekszárdon például tökre iható. Ezt persze azért találták helyesnek, mert a vegyszervizsgálat semmilyen ártalmas mérget nem mutatott ki, de hát mért is mutatott volna, a miniatűr kígyóktól már nem fért a mintavevő pohárba. Nem kell tehát Brüsszelig rohanni, ha hivatali ostobasággal akarunk példálózni, mint tudjuk, hülyeségben nem állunk rosszul. Dicséretes persze, hogy hazai bürokratáink jelen esetben inkább mégiscsak emberekként, nem hivatalnokokként viselkedtek. Ritka alkalom, barátaim. Szeressük. Folyik a szüret, vagyis a szőlőlé - ahogyan azt az egyik korabeli lap is megjegyzi. Talán a sok murci, vagy a kéngőz, vagy esetleg maga a bor okozott olyan mámort, hogy környékünk életéről tudósító három korabeli lap egyre-másra az alkohol deliráló hatásának betudható verekedésekről ad hírt. „Szüret után” - írja az Esztergom október 16-án. „Minden esztendőben, mikor a borok kiforrnak, napról-napra több részeg embert lehet látni az utcán támolyogni. Éhez már hozzá vagyunk szokva. De hogy ez a betegség az asszonyok között is tud terjedni, az már baj. pedig az idén ezek száma is megszaporo- Z'itt, Hiszen igaz, hogy a nőemancipáció egyenranyjöitotta őket a férfiakkal, hát miért ás ne tehetnék? Ez ám aztán gyönyörű élet. Csak rajta asszonyok, igyunk és rongyosodjunk!" Az író felháborodásának oka az volt, hogy egy, a kocsmából borgőzös tudattal távozó asz- szonyság, baltával fenyegette kisfiát, aki nem volt hajlandó mellé felülni a kocsi bakra. Sokkal mulatságosabb esetet mesél el, a már jól ismer Karcolatok című rovata a lapnak. „(A bortermelő magyar) Folyik a szüret, azaz a szőlő leve és vigad most az esztergomi nép, mert hát ha nem is bőven, de igen jó áldást hozott a tőke. Rózsaszínű napvilág mellett botorkált haza egyik nagyvárosi gazda, jobbra balra lépegetvén meg a kes- kenyre szorult gyalogjárót. Bizonytalan útjában megállitja egy úr.- No bácsi termett-e jő bora?- De termett ám, olyan vót, mint a csurgatott méz...- Elhiszem. Hát van-e még belőle?- Nincs biz abbul semmi, mind eladtam.- Sok pénzt kapott belőle bácsi?- Sok vót, de nem elég...- Hát hova tette?- Hát, - de furcsa az úr - hát az enyém vót, - hát elittam. ” Biztosan a már említett és fent jól jellemzett szüret utáni állapotoknak köszönhető, hogy az Esztergomi Lapok több verekedésről is tudósít. íme kettő. „A nagyölvedi véres búcsú. A Nagyölveden legutóbb megtartott búcsúnak szomorú vége lett. Az ottani legények szokás szerint összeverekedtek régi haragosaikkal, a kurali legényekkel. így esett, hogy Segyivi Venczel kurali jómódú gazdaember fiát, az alig 20 éves Andrást, a korcsma udvarán eddig ismeretlen tettes forgópisztolyból hátulról nyakszirten lőtte. A boldogtalant, ki nyomban összeesett beszállították az itteni kórházba. ” A másik eset sem kevésbé súlyos. „A párkányi regruták. A szomszéd regruták, mint minden évben, úgy az idén is bebizonyították ázsiai természetüket. Ugyanis f hó 9-én, vasárnap tartották Godó József vendéglőjében 'Regruta- bálf, mely alkalommal a most rukkoló legények úgy összekülönböztek a már kiszabadult társaikkal, hogy minden békités és idegen beavatkozás daczára is hárman nyomják az ágyat. ” Sajnos manapság is számos példát tudnánk mondani erre a bizonyos ázsiai természetre. De, hogy ne hiányolják a villamos világítás bevezetésének ügyet sem, végül egy hír - természetesen az Esztergom és Vidékéből - akik talán a témáról szóló írásaik terjedelmét visszafogták, ám hangnemét egyáltalán nem. „Kabel lerakás. Pénteken rakták le a Lőrinc utca mindkét oldalán a kábeleket a földbe, melyekkel a villámot a Lőrinc utca és házainak világítására vezetik. A kábelek a fővezetékbe való bekapcsolása oly primitiv kivitelű, hogy az a jobb ízlést méltán sérti. ” Nem ártana már mindenesetre, ha fel- világolnának azok a körték Esztergom utcán, ezzel élét vehetné végre a Ganz és társa cég a lap kritikáinak. • GK
