Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-08-05 / 155. szám
RÉGIÓ 2004. augusztus 5., csütörtök • HÍDLAP 5 A győztes fa Az ősöreg tölgy végre újra szabad: hosszas küszködés és szenvedés után sikerült kitörnie évszázados betonbörtönébőt. Sokáig úgy tűnt, hogy az ember, s az általa odaépített fullasztó, kemény beton kifog rajta. Már majdnem feladta, de mégis sikerült összeszednie magát, s évekig tartó küzdelmét végül siker koronázta. Míg a börtönéből való kijutásért harcolt, végig az hajtotta előre, hogy tudta, minden probléma megoldható valahogy, s a legrosszabb, amit tehet, hogy megrettenve a feladat nagyságától egyből feladja, meg sem próbál megoldást keresni. Ha ő is végig tudta harcolni hosszú életét az igazáért, mi is kibírhatjuk ezt a néhány küzdelmes évtizedet. Vegyen példát mindenki a győztes fáról, aki rájött arra, hogy soha nem szabad feladni, mert küzdelem nélkül biztos, hogy vereségre ítéltetünk. Változott az 5-ös helyi járat menetrendje Máris változtak megállóhelyei az 5-ös számú új helyi járatnak, amely hétfőn indult útnak Esztergomban a buszvégállomás és Munkaügyi Ki- rendeltség között. Németh Tamás, a Vértes Volán Rt. Dorogi Forgalmi Üzemének vezetője a pár napos tapasztalatokról lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy átlagosan hat-hét fő vette igénybe a járatot. Hozzátette: ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de a visszajelzések alapján máris történt változás a busz megállóhelyeit illetően.- Eredetileg úgy hirdették meg, hogy az 5-ös helyi járat a munkaügyi kirendeltség és a busz végállomás között közlekedik, keddtől viszont megáll a Fogaskerék nevezetű megállóban is, ahol több másik helyi járatra is át tudnak szállni az utasok - mondta Németh Tamás. A próbajárat indulási időpontjait és megállóhelyein is lehet változtatni, a Volánhoz érkező jelzések alapján, amennyiben azoknak van realitásuk. A próbajárat ötletét Kiss Tamás képviselő vetette fel, amelynek kiinduló pontja az volt, hogy a munkaügyi központba igyekvők vissza tudjanak jutni a pályaudvarra, illetve onnan a kirendeltségre.- Természetesen lehet módosítani az járatok indulási időpontjain is, esetleg szeptembertől a diákok iskolába járásához is igazíthatjuk a reggeli indulást, ha van rá igény - tudtuk meg a Forgalmi Üzem vezetőjétől. • GK Öngyilkos lett a munkahelyén Lesz valaha válasz a miértre? Múlt hét pénteken V. Lászlót holtan találták a szőgyéni mezőgazda- sági szövetkezet szociális helyiségében. Öngyilkos lett. A kötelet választotta. A döbbenet után a hozzátartozók a miértekre keresik a válaszokat. Az elhuny veje, Dékány Zoltán a www.hon.svodin.sk internetes portálon közzétett levelében leszögezte: családon belül nem voltak nagyobb problémái, és egészségügyi téren sem tudtak komoly bajáról. A munkájára nem volt panasz. Az özvegy elmondta, hogy miután a doktornő és a szövetkezet elnöke közölték vele a férje halálhírét, az elnök még hozzátette: „Mi nem rúgtuk ki, mi mondtuk neki, hogy holnap jöhet dolgozni.” Akkor nem tudta, miről beszélnek, mert csak később jutott a tudomására, hogy a férjét alkoholtesztnek vetették alá. A jegyzőkönyv tanúsága szerint 0,3 promile-t mutatott a szonda. Szemtanúk elmondása alapján az alkoholteszt után az illetékes közölte V Lászlóval, hogy másnap nem kell munkába jönnie. Dékány József, a szövetkezet elnöke úgy emlékszik az esetre, hogy amikor az illetékessel a vizsgálatot elvégezték, a szonda valóban 0,3 promile alkoholt mutatott. Ekkor hazaküldték. (Furcsa, hogy a dolgozó mindezek ellenére a munkahelyén maradt.) Kettőkor a vezetők még mindig a telepen találták őt, és ismét alkoholtesztnek vetették alá - ekkor a szonda magasabb alkoholszintet mutatott, amiről azonban már nem készült jegyzőkönyv. Ismételten felszólították, hogy menjen haza, pihenje ki magát, és holnap reggel a megszokott időben jöjjön dolgozni, a V László által említett problémákat pedig majd a közvetlen felettese jelenlétében megbeszélik. (Érthetetlen, miért maradt a dolgozó még a második felszólítás után is a munkahelyén.) Estefelé a csoportvezető talált rá a holttestre. A család azóta a miértre keresi a választ. • -BÖKPályázati támogatást nyert a nagysápi önkormányzat 3,2 millió forintot nyert Nagysáp a Belügyminisztérium által az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű helyi önkormányzatok számára kiírt pályázaton, amelyet kizárólag forráshiány fedezésére használhatnak fel. Két másik pályázat eredményére még várnak. A Belügyminisztériumhoz tavasz- szal kellett benyújtani a pályázatot. Ekkor készül el a települések éves költségvetése, és derül ki, hogy a költségvetési bevételek fedezik-e a kiadásokat vagy nem. Nagysáp esetében sajnos jelentős volt a forráshiány, így jogosultak voltak a pályázaton való indulásra. Az elnyert összeget fejlesztésre nem, kizárólag forráshiány pótlására, működési célokra lehet fordítani, vagyis az önkormányzat által kötelezően ellátandó feladatokra, többek között intézmények működtetésére, közvilágításra.- Forráshiányunk 5-6 millió forint között volt, így a nyert 3,2 millió a hiány 50-60 százalékát fedezi - mondta el lapunknak Balogh Miklós, Nagysáp polgármestere. Két másik pályázatnak azonban még várják a végeredményét. Egyiket a Megyei Területfejlesztési Tanácshoz nyújtották be a ravatalozó bővítésére és felújítására. A közel ötmilliós beruházás eredményéről azonban még nincs információjuk. A másik, sokkal nagyobb volumenű pályázatot a Regionális Operatív Program alapfokú nevelési-oktatási intézmények felújítására, bővítésére kiírt EU-s pályázatra adták be. A 87 milliós projektet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola teljes felújítására fordítanák. Az eredmény július 29-én már megszületett, de tájékoztatást még nem kapott róla az önkormányzat.- Hivatalosan öt napon belül kell értesítenie minket az eredményről az illetékeseknek, úgy hogy nagyon várjuk a híreket, és bízunk a pozitív döntésben - nyilatkozta lapunknak Balogh Miklós. • GK Testületi döntések Verőcén Ezentúl Kismaros oktatási intézménye fogadja be azokat a gyermekeket, akiket szüleik nem a verőcei iskolába kívánnak beíratni - született döntés a verőcei önkormányzat testületi ülésén. A képviselők második előterjesztésükben a Káposztás-dülő közigazgatási helyzetét is tisztázták. A verőcei képviselő-testület közös testületi ülést tartott Kismaros képviselő-testületével. A közös ülés első napirendi pontja egy társulási megállapodás megkötése volt, mely szerint a község megegyezik egy alapfokú oktatási társulás megalapításában. Az egyezmény értelmében Kismaros fogadja azokat a gyermekeket, akiket szüleik nem a verőcei iskolába kívánnak beíratni. A Kismaroson tanuló verőcei diákok után járó állami normatívát a testület átutalja Kismaros Önkormányzatának. Mindkét képviselő-testület egyhangú szavazással fogadta el a társulási megállapodást. A közös ülés második előterjesztése a Káposztás-dűlő ügye volt. Az itt lakók már számos alkalommal kérték, hogy a terület közigazgatásilag is tartozzon Kismaroshoz. Bethlen Farkas, Verőce polgármestere előterjesztésében kifejtette, hogy a területről beszedett adók összegszerűen megegyeznek azokkal a ráfordításokkal (szemétdíj, közvilágítás, útjavítás) amiket évente kifizet a község. A polgármester hozzátette, hogy technikailag szerencsétlen megoldás, hogy a két önkormányzat határa nem a Morgó-patak mentén húzódó természetes határ. Mindezek miatt a terület átadásának koordinálása céljából előkészítő bizottság felállítására tett javaslatot. A vonatkozó jogszabályok szerint az előkészítő bizottság 3 tagját az ott lakók közül kell kiválasztani, ők fogják a Polgármesteri Hivatal segítségével a két képviselő-testület elé terjeszteni javaslatukat a területátadás feltételeiről. A képviselő-testületek - kérve a majdani előterjesztéshez a pontos költség-forrás számadatokat - jóváhagyták az előkészítő bizottság megalakítását és a tárgyalás megkezdését. • SLEEPY Súlyos közúti balesetek A héten eddig már két súlyos baleset történt az Esztergomból kivezető főutakon. Kedden reggel fél nyolckor a Tátot Esztergommal összekötő úton egy kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött részben frontálisan egymásnak. A nem hivatalos megállapítások szerint a Tát felől érkező, Honda Civic személyautót vezető fiatalember rosszul mérte fel az útviszonyokat, és előzni próbált, amikor belerohant a szemközti sávban szabályosan közlekedő járműbe. A 25 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a vétlen járműben ülők nem sérültek meg. Alig fél nappal korábban, a késő délutáni órákban a 11 -es úton a Csenkei hídnál történt súlyos közúti baleset, ahol két személyautó karambolozott. A balesetet szenvedett gépjárművek egyike az ütközést követően azonnal elhagyta a helyszínt, a másik gépjármű utasai közül az egyik köny- nyebb, míg a másik súlyosabb sérüléseket szenvedett. • BK E.U.R.0.P.E - tábor Komáromban Az Everyone United One Plural Europe elnevezésű kéthetes komáromi rendezvény során a fiatalok más nemzetek képviselőivel ismerkedhetnek meg. A rendezvény neve a Selye János Egyetemi Központ Hallgatói Önkormányzata által rendezett európai kisebbségi ifjúsági szervezetek találkozóját takarja. A péntekig tartó táborban lengyel, skót, német és portugál fiatalok ismerkednek Komáromban egymással és magával a várossal. A két hét csúcsa a tegnapi zenés, táncos színházi előadás volt, amelyet a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán láthattak. • NIL Magyar Kulturális Napok a Felvidéken Első ízben tartják Magyarország határain kívül a Magyar Kulturális Napokat. A négynapos rendezvénynek Budapest helyett idén Komárom ad otthont. Ma este 18 órakor Csáky Pál Szlovákia miniszterelnök-helyettese és Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma főosztályvezetőjének megnyitója után kezdetét veszi a találkozó, amelyen kiállítás nyílik a Csemadok 55 évét bemutató anyagból, de helyet kapnak a megzenésített versek, film- és könyvbemutatók és természetesen a magyarság egyes vidékeit bemutató folklórműsorok is. A rendezvénysorozat szervezői a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója kapcsán tudatosan döntöttek a „külső helyszín” mellett, hogy aztán ezt a hagyományt a jövőben a Kárpát-medence más országaiban is folytassák. • -RTMúltidéző forgatag Verőcén t Két napos fesztivállal rukkol ki a Duna-parti település augusztus 6-7- én. Az önkormányzat hagyományteremtő szándékának megfelelően színes, változatos programok kavalkádja, és neves fellépő művészek, együttesek szerepeltetése csábítja a magyar kultúra kedvelőit. A rendezvény egész ideje alatt vásári portékák, kirakodók, mesterek várják a látogatókat, gyermekfoglalkoztató teszi családbaráttá az eseményt. A pénteki nap zsűrizett kézműves munkák seregszemléjével indul, Lovász Irén és a Makám koncertjével zárul. Szombat reggel jelmezes-zenés katonai felvonulás, török és végvári vitézek harcászati bemutatója röpít képzeletben a középkori Magyarhonba, majd korabeli zenei és hangszerismertetőben részesülhet a nagyérdemű. Az Arasinda zenekar föllépésével érnek véget az első Verőcei Történelmi Napok. ______________________» Kertész Viktor