Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-24 / 147. szám
RÉGIÓ 2004. július 24., szombat • HÍDLAP 5 Egy türingiai cég 1872-ben, vagyis több mint 130 éve kezdte el gyártani a piros sapkás, nagyszakállú agyagfigurákat. A kerti törpe azóta hozzátartozik a Németországról alkotott képhez, még az 1958-as brüsszeli világkiállítás német pavilonjában is helyet kapott. Ä kerti törpékkel komoly emberek komolyan is (meg nem is) foglalkoznak. Svájcban működik például a Nemzetközi Társaság a Kerti Törpék Védelmére, melynek alapszabálya leszögezi a kerti „törpeség” ismérveit. E szerint az igazi kerti törpe agyagból készül, férfi, szorgos, barátságos és teljesen fel van öltözve. Egy másik szervezet, a francia- országi Törpék Felszabadító Mozgalma elnevezésű illegális gerilla csoport rendszeresen elrabolja a törpéket a kerítések mögül, és kiviszik őket a szabadba, a körül nem kerített mezőkre és erdőkbe. A képen látható, kesztölci törpe tár tulajdonosai minden bizonnyal nem örülnének neki, ha a fenti gall szervezet hazánkban is kifejtené a törpe tulajdonosok számára áldatlan tevékenységét, és megbontaná a Hószakácska és a hat és fél törpe mellékelt kompozícióját... Még vasárnapig tombol a hőség - mától tűzgyújtási tilalom van Folytatás az 1. oldalról A környékbeli strandok üzemeltetői idén is megtették a szükséges óvintézkedéseket a strandon - többek között a hőség miatt - bekövetkező balesetek elhárítására. A Palatínus tó strandján és a párkányi termálfürdőben a strand nyitva tartása alatt az úszómesterek és az elsősegély-szolgálat munkatársai folyamatosan figyelnek a fürdőzőkre, illetve baleset esetén azonnal képesek ellátni őket. Mindkét strand készenlétben tart egy gépjárművet is, amely- lyel a kevésbé súlyos, de kórházi ellátást igénylő sérülteket (például a darázscsípésre allergiásokat) azonnal kórházba, illetve a poliklinikára szállítják. Amennyiben súlyosabb baleset történik, akkor természetesen azonnal értesítik a mentősöket, akik ellátják a sebesülteket. Mindkét strand igazgatója, Szilva Károly (Palatínus) és Gyetven Miklós (Vadas) egyaránt örömmel informálták lapunkat arról, hogy az idei szezonban - egyelőre - szerencsére még nem történt súlyosabb baleset. A leggyakoribb balesetek a strandokon egyébiránt éppen a meleg rovására írhatóak, illetve az emberek hanyagsága, figyelmetlensége miatt következnek be. Mindkét igazgató javasolja a fürdőzőknek az alapvető óvintézkedések betartását: a megfelelő fényvédő faktorszámú napozószerek használatát, a déli órákban az árnyékban tartózkodást, a felhe- vült testtel ne ugorjunk a vízbe, valamint a nagy mennyiségű folyadék- lehetőség szerint ásványvíz - fogyasztását. Ezeknek az óvintézkedéseknek a betartása nagyban csökkenti a legtöbbször csak kellemetlenséggel járó (de akár súlyosabb következményeket is magába rejtő) napszúrás, leégés veszélyét. A mentősök az ásványvízre voksolnak A mentősök munkája nem csak a strandokon vált kiemelten fontossá, a nagy meleg miatt megnövekedett a riasztások száma. Az Esztergomi Mentőállomás vezető mentőtisztje, Katona Ferenc lapunknak elmondta, hogy a hőség következtében elsősorban a szívbetegek körében nőtt meg a baleset veszélye. Gyakoriak a meleg következtében bekövetkező ájulások, az ideggyógyászati problémák, mint például az epilepsziás rohamok kialakulása. Több baleset történt amiatt is, hogy az emberek figyelmetlenek, tompábbak a hőség miatt. Katona Ferenc jó tanácsokkal is szolgált, melyek betartásával csökkenthető a balesetek előfordulásának veszélye:- A legfontosabb az, hogy rengeteg folyadékot fogyasszunk - elsősorban ásványvizet (mindegy, hogy szénsavas avagy szénsavmentes). Az ajánlott napi folyadékbevitel a szakemberek szerint másfél - két liter, de véleményem szerint akár napi három liter folyadékot is nyugodtan fogyaszthatunk. Fontos, hogy lehetőség szerint minél több zöldséget fogyasszunk, amelyek biztosítják az izzadsággal távozó ásványi anyagokat szervezetünknek. Az emberek többsége mindenféle jótanács nélkül több folyadékot fogyaszt a nyári hónapokban, legalábbis ezt támasztja alá a Coca Cola cég kommunikációs igazgatója: A június-július-augusztus hónap az üdítőital - és ezen belül az ásványvíz (Natur aqua és Bonaqua) - forgalom éves csúcspontja. Ezzel természetesen minden évben számolunk, és összességében azt mondhatom el, hogy az idei év nyári forgalma az előzetes számításainknak megfelelően alakul, a megnövekedett keresletet ennek megfelelően képesek vagyunk kielégíteni - nyilatkozta lapunknak Kallós András. Vízkorlátozástól nem kell tartani Idén még csak egy-két alkalommal volt szükség arra, hogy a környéket ivóvízzel ellátó Esztergomi Vízmű Üzem valamennyi gépét üzembe állítsák, vízhiánytól nem kell tartania a lakosságnak - nyilatkozta lapunknak az üzem vezetője, Botos Tamás. Az esztergomi üzem - amely nem csak Esztergomot, hanem Dorogot és környékét is ellátja ivóvízzel - maximális víztermelő kapacitása 12- 14 ezer köbméter naponta. Most még csak a kánikula elején tartunk, eddig nem volt szükség arra, hogy csúcsra járassuk a gépeket, minden további probléma nélkül biztosítani tudjuk a lakosság számára szükséges víz- mennyiséget. A meleg miatt körülbelül 80-90 százalékkal emelkedett a fogyasztás a téli hónapokhoz, és körülbelül 25 százalékkal az előző hónaphoz képest. Véleményem szerint ez még tovább is emelkedhet, de a tavalyi fogyasztási csúcsot - figyelembe véve az időjárás előre-jelzést, illetve a Dunának a tavalyihoz képest jelentősen magasabb vízállását - nem fogjuk elérni, vagyis biztosan nem kell számolni vízhiánnyal, vagy bármilyen korlátozással. Mától tűzgyújtási tilalom A nagy meleg természetesen egyéb veszélyekkel is jár. Molnár Pál, az Esztergomi Tűzoltóság munkatársa elmondta, hogy az elmúlt napokban megnövekedett a tűzesetek száma. Elsősorban a gondatlan kiskerti tüzelések okoznak problémát, illetve az aratás körül adódtak bonyodalmak, de szerencsére komólyabb baleset csak egy történt. Szerdán Esztergom közelében egy 8-10 hektáros terület kapott lángra, de a 2-es fokozatú tüzet több tűzoltó szervezettel együttműködve szerencsére sikerült megfékezni, személyi sérülés nem történt. Az eddigi viszonylag balesetmentes időszak ellenére nem árt figyelembe venni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívását, amely mától (2004. július 24-től) átmeneti tűzgyújtási tilalmat rendel el. Ez alapján az ország egész területén lévő erdőkben és az erdőterületek határától számított 200 méteren belüli területen - a kijelölt tűzrakó helyeket is beleértve, valamint a közút- és vasút melletti fásításokban is - mindennemű tűzgyújtás, továbbá a parlag- és gazégetés is tilos. A minisztérium továbbá kéri a vasúti és közúti vezetőket, hogy égő cigarettacsikket ne dobjanak ki a járművek ablakaiból, mert a kiszáradt árokparton, vasúti töltések mellett sok esetben közvetlenül veszélyeztetettek az erdős és mezőgazdasági területek. A tilalom elsősorban az erdők, a még lábon álló gabona védelmét és a vasúti, közúti közlekedés biztonságát szolgálja. • GK/BK Történelmi értékeket gyűjtenek A Duna Múzeum gyűjtést szervez a vízzel és környezetvédelemmel kapcsolatos tárgyakból, Esztergomban. A gyűjtés során beadott tárgyakkal kapcsolatban különösen fontos, hogy azok történelmi értékkel bírjanak, és legkésőbb az 1950-60-as évekből származzanak. A bevitt tárgyak gyűjtői múzeumi ajándékozási nyilatkozatot töltenek ki, és emléklapot kapnak a nemes felajánlásról. Különös és egyedi ritkaságok esetén, előfordulhat, hogy a Duna Múzeum a tárgyat meg is vásárolja az addigi tulajdonosától. Csillagászati Nyári Egyetem Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán a Csillagászati Nyári Egyetem csütörtökön kezdődött meg. A nyári egyetemen a fizika és földrajz szakos tanárok, valamint csillagászati szakkörvezetők vesznek részt. Az egyhetes program beleszámít a pedagógusok kötelező továbbképzésébe, erről a szervezők tanúsítványt is adnak a résztvevőknek. Az egyetemi előadásokat külföldön is elismert kutatók tartják, a gyakorlatvezetők pedig olyan amatőr csillagászok, akik maguk is szakkört vagy észlelőcsoportot vezetnek valahol. Megmenekülhet a Tokodi Üveggyár Adottak a feltételek ahhoz, hogy a Tokodi Üveggyár Kft. és a hitelezői július 30-án aláírják a csődegyezségi megállapodást - közölte pénteken a Tokodon tartott csődegyeztetési tárgyaláson a társaság vezérigazgatója. Bodáné Cser Erzsébet az MTI-nek elmondta, hogy eddig 99 hitelező, az 1,35 milliárd forintos követelés 66 százalékára tartott igényt, s ez megfelel a törvényben előírt kétharmados aránynak. „Ez a felszámolás elkerülését és remélhetőleg a gyár őszi újraindítását eredményezi”. Utóbbiról 11 befektetővel tárgyalnak, az eddigi legjobb ajánlatot egy indiai üzletember tette a gyárra - áll a kiadott közleményben. • Ak Könyv készül a kézművesekről Komárom-Esztergom megyében élő kézművesekről készül könyvet írni Szilvási János néprajz-kutató történész. Az ipartestületek segítségével keresi meg azokat a mestereket, akik a régi kézműves hagyományok megőrzésén túl, a mai ember számára élővé varázsolták a kézműves ipar termékeit. Gál Kálmánnétól, az esztergomi Ipartestület elnökétől megtudtuk, hogy a királyi városban sok olyan iparos mester él, és dolgozik, akik a régi kézműves mesterek nyomán készítik el egyedi alkotásaikat. Nem is gondolunk arra, hogy mindennapjainkhoz mennyire hozzátartoznak a kézműves mesterek munkái. Például az esztergomi önkormányzat által adományozott Boldog Gizella-díj, vagy a Gönczy Béla-díj egy helyi fémöntő, Győri Gyula munkája. Szilvási János többek között esztergomi ötvös, díszműkovács, fémöntő, csipkeverő, és népi iparművészeti munkákat készítő mestereket keres fel, hogy könyvében megörökítse a kézműves mesterek alkotásait, és egyedi technikáit. Jubileumi hangverseny Idén ünnepli 100 éves fennállását a Nagymarosi Férfikórus. Az évforduló tiszteletére a Művelődési Házban július 24.-én 18 órakor kezdődő jubileumi hangversenyen részt vesz a Németországból érkezett grawesmüchleni énnekkar is. A két kórus közötti baráti kapcsolat már negyven éves múltra tekint vissza. A németországi vendégkórus egy hete érkezett, hogy együtt ünnepelje a Nagymarosi Férfikórussal a századik évfordulót. Töpörödött törp-örökök