Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-08-18 / 164. szám

8 HÍDLAP • 2004. augusztus 18., szerda SPORT XXVIII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK - 2004 ATHÉN Görögsaláta uzsonnára KÉZILABDA A magyar női kézilabda-váloga­tott kapitánya, Mocsai Lajos ügyel a lányok étrendjére: tegnap dél­után könnyen emészthető görögsa­látát „rendelt” Pálingeréknek. A lányok köszönték szépen, és némi rágódást követően jóízűen „kebelezték be” a házigazdák csapatát. A fölényes győzelem ellenére akadtak izgalmas pillanatok a mérkőzésen, pláne az egy nappal korábbi magyar-brazil férfi meccs tükrében. Álmosan kezdtek a mieink, hiányzott a koncentrálás a be­fejezéseknél, aminek köszönhetően több ziccer is kimaradt. Pigniczki, majd Pálinger pályára lépése lendüle­tet adott a mieinknek, de a görögök egészen a 17. percig makacsul tartották magukat. Radulovics pimasz hétméte­rese (először „hellyel kínálta” Nikola kapust a kapu bal oldalán, majd a jobb kapufa mellett a hálóba lőtt) nemcsak a kapust, hanem a görög csapatot is leül­tette. Innentől kezdve folyamatosan növelte előnyét Mocsai Lajos együtte­se, a görögök erejéből csak a szabályta­lankodásra és reklamálásokra futotta. Az első félidőt hatgólos előnnyel zár­ták Pálingerék, a másodikban pedig to­vább folytatták a kedélyes „uzsonná- zást”: a második játékrész közepén már tíz góllal vezettek a magyarok a kedvüket vesztő házigazdák ellen. A já­ték képe a továbbiakban már nem vál­tozott, a magyar csapatból szinte vala­mennyi játékos gólt szerzett, és jutott idő néhány közönségszórakoztató fi­gura bemutatására is. A magyar csapat ezen a mérkőzésen mind támadásban, mind védekezésben kiemelkedőt pro­dukált, az — igaz, nem túl acélos - el­lenfelet a játék minden elemében klasszisokkal felülmúlták Görbiczék. Magyarország - Görögország 33-20 (15-9) Az eredmény alakulása: 7.p.l-2, ll.p.3-3, 17.p.8-6, 2 l.p.10-7, 25.p.l4-7, 34.p.l7-12, 40.p.20-13, 47.p.25-15, 53.p.28- 17, 57.p.32-19. További eredmény (A csoport): Ukrajna - Kína 26-21 (15-10) A mai program: Schnyder ezúttal Hantuchovát búcsúztatta Atlétika 07:30 - 08:30 Női súlylökés selejtező, 09:00 - 10:00 Férfi súlylökés selejtező - Biber Zsolt, Kürti Éva. Sportlövészet 08:00 - 13:00 Sportpisztoly (25m) nők selejtező - Erdős Dorottya, Csonka Zsófia. Vívás 09:00 - 12:30 tőr egyéni selejtező negyed döntő nők - Mohamed Aida, Varga Gabriella. Úszás 09:00-09:33 100 m női gyors előfutam - Mutina Ágnes, 09:39-10:04 200 m férfi hát előfutam - Bodrogi Viktor, 10:10-10:41 200 m női mell előfutam - Reményi Diána, Kovács Ágnes, 10:47-11:29 200 m férfi vegyes előfutam - Cseh László, Kerékjártó Tamás. Súlyemelés 09:30 - 14:00 69 kg férfiak B csoport - Kecskés Zoltán Galatsi Olimpiai csarnok. Országúti kerékpár 14:00- 17:30 Országúti időfutam döntő, férfiak Bodrogi László. Ökölvívás 12:30 - 16:00 48 és 91 kg selejtezők - Bedák Pál. Kézilabda 13:30 - 15:10 HUN - FRA férfiak. Vízilabda 15:30 - 16:30 Oroszország - Ma­gyarország, nők. Úszás 19:30 - 21:30 200m férfi mell döntő, loom női gyors középdöntő, 200m férfi hát középdöntő, , 200m női pillan­gó döntő, loom férfi gyors döntő, 200m női mell középdöntő, 200m férfi vegyes középdöntő, 4x200m női gyors döntő. TENISZ Patty Schnyder a magyar Mandula Petrát követően a női egyes második fordulójában a szlovák Hantuchovát búcsúztatta három játszmában. A szlovák hölgy az első játszmában meglepte a svájci versenyzőt, aki azonban a második játékrészben ma­gabiztosan verte Hantuchovát. A döntő játszmában szintén Schnyder bírta jobban idegekkel. Hantuchová képtelen volt megtartani játszmaelő­nyét, így a második fordulóból a győzelemre is esélyesnek tartott sváj­ci jutott tovább. Eredmények: Női egyes, 2. forduló Schnyder (svájci 10.)-Hantuchová (szlovák) 3:6, 6:1, 6:4 Pratt (ausztrál)-Garbin (olasz) 1:6, 7:6, 6:2 Schiavone (olasz, ll.)-Jun Jong Cső (koreai) 2:6, 7:6, 6:4 Férfi egyes, 2. forduló Mirnij (fehérorosz)-Nieminen (finn) 6:3, 6:4 Teljes csőd vívásban Éremtáblázat: Érmeseink Magyarország ússz. 1 Nagy Tímea párbajtőr, egyéni (arany), 16 ‘ Nemesik Zsolt párbajtőr, egyéni (ezüst), Ország 1. Kína Arány Ezüst IQ 4 Bronz 2 2. Ausztrália i 6 :í 2 |5 1 13 Cseh László 400 m vegyes úszás (bronz) 3. Japán 6 1 / 1 8 Szlovákia 13. Magyarország 1 1 1 3 jozef Krnác cselgáncs (ezüst) 22. Szlovákia 0 1 1 2 Jozef Gönczi légpuska (bronz) Lapzárta Vízilabda-eredmények: A csoport, 2. csoportkor: Egyesült Államok-Ka­zahsztán 9-6, Oroszország-Szerbia és Montenegró 3-4. B csoport, 2. csoport­kor: Ausztrália-Olaszország 4-8, Németország-Egyiptom 13-3. Úszás: Risztov Éva 200 m női pillangóban került a döntőbe, míg Gyúrta Dániel a legjobb idővel masírozott a fináléba 200 m mellen. Bodor Richárd nem jutott döntőbe. Kovács Ági 200 m vegyesen negyedik helyen végzett. VÍVÁS Vívásban nem sikerült maradan­dót alkotnia a magyar válogatottnak. A vesszőfutást Imre Géza kezdte, aki a német Daniel Strigellel vívott a legjobb 32 között, de ellenfele ke­mény diónak bizonyult, annak elle­nére is, hogy 13-12-re még a magyar vezetett. A végén 15-13-ra nyert Strigell. Imre Gézával ellentétben Kovács Iván eljutott a legjobb 16 versenyző közé, miután sima győ­zelmet aratott (15-6) az amerikai Cody Mattem ellen. Hasonló sorsa jutott Bockó Gábor is, mint Imre Géza. O sem jutott tovább, nagy meglepetésre egy kínai versenyző­től, Wang Leitől szenvedett ötpon­tos vereséget. A kudarcok után már csak Kovács Iván maradt állva, aki a legjobb tizenhat között svájci ellen­felet kapott. Nem sokáig örülhet­tünk az egyetlen magyar vívónak, mert ő is sima vereséget szenvedett. A svájci Marcel Fischer 15-7 arány­ban bizonyult jobbnak, így nem ma­radt több magyar versenyben a férfi párbajtőrben. A szamba nem a mi műfajunk A magyar férfi kézilabda-váloga­tottnak nagyon nem ízlett a brazi­lok táncra kérése az olimpia máso­dik mérkőzésén. Pedig a dél-ame­rikai fél-amatőr gárda tánctanárai az előzetes papírforma szerint a magyar csárdás csodálatára voltak csak hivatottak. Talán éppen ezért a Skaliczki legénység egy kicsit mintha lebecsülte volna a nagy­részt közgazdászokból, egyetemis­tákból verbuválódott ellenfelét. A mieink első góljára hat percig, ve­zető találatára kerek egy tucat mi- nutumig kellett várakozni. Mind­eközben Perezék bemutatták a ké­zilabda-értő közönségnek azt, hogy lehet kihagyni ziccereket a pálya legkülönbözőbb pontjairól, beleértve még a gólvonalat is. Ek­kor már sejteni lehetett Brazília azon álláspontját, miszerint lesz itt nemulass, de hál' Istennek akadt egy játékos a magyar válo­gatottban, aki fogékonynak tűnt a szambatanulás terén, és magáévá tette a brazil tánclépéseket: ponto­san kitanulva, hogy mikor hová lépjen, ezzel hárítva a brazil lövé­seket. Fazekas Nándi tehát táncol­ni tanult - sikerrel, a csapat többi tagjának azonban nem igazán ment a táncoktatás a túloldalon. Végül egy könnyű magyar csár­dás helyett szambát tanult a kö­zönség és Pásztorék, ha nehezen is, de átcsúsztak a táncvizsgán. Gyanítható, hogy a francia etikett elsajátítása ennél nehezebb lesz... Tóth Krisztina is búcsúzott ASZTALITENISZ Bátorfi és Fazekas után Tóth Krisztina is búcsúzni kényszerült egyéniben a további küzdelmektől. A magyar asztaliteniszező nem tudott mit kezdeni hongkongi (Tie Yana) el­lenfelével, így számára a második fordulóban véget ért az olimpia. A Bátorfi-Tóth páros már hétfőn ki­esett, párosban. A sydneyi olimpia negyedik helyezettjei a negyedik for­dulóban kényszerültek búcsúra a horvát színeket képviselő Boros Ta- mara-Cornelia Vaida duó ellen. Női egyes: Tóth Krisztina-Tie Yana 1-4 (6-11, 11-6, 10-12, 12-14, 6-11) RÉGIÓS HÍREK Ismét megyei I. osztályban a Bajót Közel 60 évnek kellett eltelnie, hogy Bajót futballcsapata ismét a me­gyei első osztály tagja lehessen. Az al­kalomhoz méltóan a bajóti ificsapat 7- 2 -re győzte le Kecskéd focistáit. Több nyergesújfalui és helyi vállalko­zó, többek között a Viadom Rt. is munkálkodott azon, hogy a bajóti Szikra méltó lehessen a kivívott rang­hoz. A csapat így új öltözővel és tuso- lóval gazdagodott, amelyet lelkesen vettek birtokba a vendég sportolók is. Az új létesítményt György Gábor, az egyesület elnöke és Török János pol­gármester adták át. A helyszínen mű­sort adott az Atlantisz tánccsoport és a nyergesi Boszi Dance Mazsorettcsoport. A mérkőzés kezdő rúgását Motuz István, az „ős Szikra” utolsó élő tagja végezte el. Az ő meg­nyitó beszéde hangzott el közvetlenül a meccs előtt. A csapatok nagy iram­ban kezdtek, kemény küzdelem ala­kult ki a pályán. A 90 perc alatt két ki­állítás is történt. Az egyesület elnöke Lukács Ferencet és Kecskés Tamást emelte ki, mint a csapat két legjobbját. Megyei első osztályú labdarúgó-eredmények Komárom-Kocs 4-1; Naszály- Környe 2-1; Bajót-Kecskéd 2-4; Nagyigmánd-Gyermely 3-1; Tardos-Zoltek 2-1; Vértesi Erőmű- Vértesszőlős 1-0 Kézilabda- és labdarúgótorna Dorogon Immár 27. alkalommal kerül meg­rendezésre a hagyományos női kézi­labdatorna (augusztus 20-21-22.) a Dorogi Sportcsarnokban. Idén első alkalommal a focisták is bekapcso­lódnak a rendezvénybe, az első Al­kotmánynapi Diófa Kupa gyerek-fo- citorna keretében. A labdarúgó-ku­pát augusztus 21-22-én bonyolítják le a dorogi műfüves focipályán. A kézilabdatornán résztvevő csapatok: Dorog L, Dorog II., Do­rog III., Baj, Óbudai Golberger, Kóka KSK, Brassó (Románia), Naszvad (Szlovákia), Nyárasd (Szlovákia). A kézilabdatorna csoportbeosz­tása: A-csoport: Dorog II., Naszvad, Kóka KSK, Baj. B-csoport: Dorog L, Nyárasd, Brassó, Óbudai Goldberger, Dorog III. A kézilabdatorna programja: í. játéknap (augusztus 20., pén­tek): 8.00 Brassó - Dorog III., 930 Do­rog II. - Baj, 11.00 Kóka KSK - Naszvad, 12.30 Nyárasd - Óbudai Goldberger, 14.00 Dorog I. - Dorog III., 15.30 Baj - Kóka KSK. 17. megny­itó, 18.00 Óbudai Goldberger (ifik) - Brassó. 2. játéknap (augusztus 21., szombat): 8.00 Dorog II. - Naszvad, 930 Nyárasd - Dorog 111., 11.00 Óbudai Goldberger - Dorog I., 12.30 Naszvad - Baj, 14.00 Brassó - Nyárasd. 3. játéknap (augusztus 22., va­sárnap): Dorog I. - Brassó. Döntő mérkőzések - helyosztók: 9.30 A4 - B4, 11.00 A3 - B3, 12.30 A2 - B2, 14.00 Al - Bl. • AZ OLDALt ÖSSZEÁLLÍTOTTÁ: NAGY BALÁZS És Bukovics Krisztián • MAGYAR A Széchenyi téri szurkolói sátorban is szép számú közönség biztatta a magyar csapatot

Next

/
Oldalképek
Tartalom