Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-09-25 / 191. szám
13 htdlapmagazin 2004. szeptember 25., szombat • HÍDLAP • „Mesél és mutat ” Beindult az ősz, és beindultak a kiállítások. Gondolom, nem véletlen, hogy éppen ősszel, hiszen nyáron csak a legmagányosabbak kísérik figyelemmel a tárlatokat. És ez még semmi! Nem csak beindult a kiállításszezon, de az ország legjobb tárlatai időznek most Esztergom patinás falai között, különös tekintettel a Duna Múzeumra. Most itt vannak a fotósok. Haladjunk sorra. Belépés. Nem fog sokkolni - ez az első gondolatom. A kiállított fotók (1990- 2004) gondolatokat fognak bennem ébreszteni, nem szándékuk a felgerjesztés. A képek hangulata a húszasharmincas évek „tűzzel-vassal erotikát - szabaduljatok fel a társadalmi korlátok alól!” jelszavát hirdetik, de a régiekhez képest feleannyi tűzzel és vassal. Nem érzem, hogy rossz lenne ez a fajta hozzáállás, egyébként is; nem akar sokkolni, valamit mondani annál inkább. Mátrai István Festőparafrázisok 1- 2 képei az impresszionista George Seurat és a szürrealista Dali modorában reprezentálják az akt fogalmát - roppant érdekes indítás, és nem éppen logikátlan-, gyönyörű felütésként indítja meg a tárlat zenéjét. Garami Richárd „kád”-ja következik, benne már van valami ijesztő. S rögtön utána egy igazi meglepetés. A több nemzetközi és hazai díjjal kitüntetett, minden tekintetben nemzetközi Eifert János a Roncsolt alakokkal és a szerényen OP-ART tanulmánynak keresztelt fotóival erősíti a mezőnyt. Eifert egyébként mindig meglepetést okoz a szakmának és közönségnek egyaránt, általában azzal, hogy meglepően egyszerű, ugyanakkor egyetemes eszközökkel mesél és mutat meg dolgokat, érzéseket. OPART tanulmányában egy női torzó a leengedett redőny árnyékcsíkjaiban dereng - s az árnyékvonalak hibátlanul rajzolják meg a test áram vonalait. Ridovics András Tamomi 1-3, Vargha Márk Péter Füst és Akt, Gyenes Zsolt Sára című képe mind ugyanazzal, de „háromféleképpen szépen” operál, - a külvilág és a test (mögött rejlő kérdés) kapcsolatával. Dr. Sárközi Éva Személyes ügy és Berényi Gyula Álom című munkája a belső titkait kutatja, míg Harmatis Zsolt Akt és Detvay Jenő Nőág I-IV című képeik minden mellébeszélésük ellenére egyszerűen és sokatmondóan szépek és izgalmasak. A tárlat Eifert követő másik nagy meglepetése Telek Balázs munkái. Telek művészi fejlődése mára beért, és egyéni hangja kikristályosodott. Bátran és hibátlanul megy bele különféle geometriai és perspektivikus játékokba (bővebben nem fejteném ki, meg kell nézni), s munkái akkor is messzemenően a legmodernebbeknek számítanak, ha mind a megvilágítás, mind az okosan mesterkélt műtermi beállítások a 19. század hetvenes-nyolcvanas évek párizsi fotószalonjainak hangulatát idézik. S most jön e sorok írójának személyes kedvence, a nem túl nagy és nem éppen szem előtt lévő, de felfedezhető Fenyves Máté: Womarinum című képe. A kép egy vízben lassan elsüly- lyedő lány utolsó levegővételét mutatja. Talán már nem is él... A test elillanó szépségét, a halál s a vesztes élet büszke harcát meséli a kép - a sötétbe vesző lány sötétbe vesző szépségét. - Gondolom, mindenki megtalálja magának a saját egyetlen képét, én is megtaláltam. Az utolsó szoba rejti még: Kondá- kor László White, és Kalmár Lajos POLA című munkáját -ijesztően ötvenes évek, ijesztően mai tartalommal. Mindkettő esetében nehezen megfogalmazhatóak a mondanivaló koordinátái, de kétségkívül ott vannak - mindkét alak riadt és űzött pózai jelenkorunk menekülő emberét láttatják meztelenül. És persze nem hagyhatjuk ki Farkas Antal Jama Egy ismeretlen Modigliani című képét. Nem csak azért, mert a kiállítás egyik legnagyobb és legszembetűnőbb alkotása, hanem mert az egyik legjobb is. Köztudott, hogy Modigliani fájdalmasan gyönyörű képein az alak, (az alak szépsége) megtörik, szétreped, - mégis szebb, mint „újkorában”. Jama a „törést” egészen realista módon értelmezte, és modelljének bőrét és szépségét, mintha maga Modigliani aprózta volna fel. A lány hullára emlékeztető külsője önkéntelenül eszembe juttatta Baudelaire A dög című szerelmes versét. És van még egy kis érdekesség, amit ne tessék figyelmen kívül hagyni. Az egyik terem ablakában egy végtelenül aranyos valami van kiállítva - azért hívtam fel rá a figyelmét, | mert a kiállításra ellátogató ismerőseim közül senki nem vette észre. Ami nem csoda: meg kell keresni! A tárlat egyetlen, nem negatív, in- ! kább elgondolkodtató momentumaként emelném ki, hogy a fotósok (nemzetközi szinten is) egyre inkább nem mernek vagy akarnak újítani. Leszámítva néhány valóban ötletes ! megoldást, az alkotók rendre visszanyúlnak elődeik megoldásához, és olyan fotográfus ikonok nyomdokain [ haladnak, mint Edward Weston, Jan Saudek, Gertrude Fehr, vagy Helmut Newton. Ez még önmagában nem is lenne baj. A kérdés azonban változatlanul az, miért nem néznek előre. Félnek, és van mitől. Összegzés: Megdöbbentően erőteljes tárlat, - a magyar aktfotózás színe-java. • SLEEPY Gervai András: A tanúk Gondolták volna, hogy egy-egy, ma már klasszikusnak számító mozi vagy színdarab születésénél nem csak a rendezők, filmgyári igazgatók, színészek, de a politikai biztonságért felelős mindenféle pártkutyák is bábáskodtak? Persze, eddig világos. De hogy (ügynök) életek is veszélyben forogtak volna... Többet nem is szándékozom elárulni Gervai András már most klasszikusnak számító könyvéből — nem szeretném lelőni azt a sok poént és érdekességet, amit ezek a lapok életre keltenek. Talán nem én vagyok az egyetlen, akit különösen érdekel bizonyos korok valódi zamata. Hogy fogalmazzam... A leírások, visszaemlékezések, kisárgult filmkópiák mögött rejtőző valóság, aminek illata, íze, tapintása van - ez volt a mindennapok zamata. Annak, aki a kilencvenes években járt általános iskolába, nem sok fogalma lehet arról, milyen volt a hangulat, a „mindennapok zamata” teszemazt 1954-ben. Éppen ezért mindig hálás vagyok, ha olyan könyv kerül a kezembe, ami képes feloldani ezt a nagy, kódolt rejtélyt, amely vastagodó porrétegként lepi be az elmúlt időket. Első látásra-hallásra nem is gondoljuk, milyen izgalmas utazásra invitál minket Gervai András, amikor a fél évszázaddal ezelőtti mozi és film világának különös drámáját igyekszik bemutatni. Kicsit sután hangzik, de helyénvalónak érzem; „különös dráma”. Dráma, mert egy ártatlan művészetet erőszakolnak meg a legfelsőbb körök napi politikai érdekekért, és különös, mert a megerőszakolt ártatlan művészet olykor szívesen hagyja magát... Különös drámája művészeknek, akik (sokszor pofátlan) bátorságukkal rendre kivívják maguknak a párt haragját, mégsem tudnak megszabadulni tőlük, mert félő, hogy a nép kimenne az utcára. Gervai könyve nem csak ezért jó. Bámulatos stilisztika és hasonlóképp bámulatos szerkesztés fogja kézen az olvasót, s nem ereszti egy pillanatra sem. Ezt kéretik komolyan venni; nem ajánlott kényelmetlen pózban, vagy lefekvés előtt kézbe venni, mert nem valószínű, hogy letennénk. Hömpölyög, hajt bennünket a stílus, a szavak precíz egymáshoz való hozzáállása. A stílus, amely korántsem erőszakos; nem hatásvadász, nem akar elkábítani, csak elcsábítani, az igazsággal. Sikerül neki. Kegyeden erővel mutatja meg egy letűnt kor igazi arcát, illatokkal, ízekkel együtt. Mestermunka. • SZARKA Nálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történetek feldolgozásra vállalkozik, amelyek nagy valószínűséggel sokak számára ismerősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzelni őket környezetükben is. E heti történetünk egy valamiben formabontó az előzőekhez képest, ezért az állandó rovatcímet kénytelen vagyok ezúttal - kivételesen — felülírni: Ez csak nálunk történhetett. Alkalmazkodva mostani mellékletünk aktuális témájához, a Mária Valéria hídhoz és az ünnepséghez, néhány emléket szeretnék megosztani olvasóinkkal a híddal kapcsolatban az elmúlt huszonöt évből. Ezek többsége olyan pillanattöredék, amely valószínűleg sokunk emlékezetében ott rejtőzik. Motorcsónakversenyek a „csonka” híd alatt. Napfényes, kissé szeles idő, családi vasárnap- délután, apukák fiaikkal a hídkorlá- ton tökmagozva csodálják a száguldó papucsokat. (...) Fáklyás menet a párkányi oldalon, komor emberek mennek a hídra. A másik parton szintén fáklyák égnek, a csonka híd most összeköt. „Ceaucescu drakula!”: morajlik az egyik oldal, a másik ugyanígy válaszol. Rendszerváltunk, „szimpátia-tüntetünk”: Romániában a végnapjait éli a diktátor rezsim. (,..)Legyek döngicsélnek a Híd presszó piros-fehér kockás abroszain pangó sörös korsók fölött, az asztalnál fiatal társaság ebédel. Sietnek, el akarják érni a következő kompot, állva kortyolják be az utolsó nyeletnyi sört. Jókedvű- ek, egy sörözős szombati kirándulás után sietnek vissza Magyarországra (...) Idősebb házaspár a csonka híd párkányi oldalát lezáró korlátjánál. A Bazilikát nézik, szlovákul beszélgetnek. A tikkasztó nyári meleg és beszélgetés zsongását hangos ricsaj töri meg: egy kisebb, fiatal társaság érkezik, a „vezér” fiú már veszi is le a pólóját, átkapaszkodik a korláton, és ugrik: a lányok sikítanak, az idős párocska ijedten lesi a vizet. A srác felbukkan odalent, és már úszik is a part felé - nem először csinálja. Később többen is ugranak, néhányan leereszkednek a pillérre, és onnan vetik magukat a Dunába. A móka egészen addig tart, amíg a kis motoros csónakon posztoló határőr el nem zavarja őket(...) Ködös, nyirkos, hideg este: egy sötét tömeg emelkedik ki a vízből: a pillérnek csapódott uszály orra az, még így, holtában is fenyegetve a hidat és az itt élőket. (...) Illuzionisták a hídon: performance- produkció: egy lézernyaláb ösz- szeköti a két csonkot (...) Ismét nyár van, hétfő délelőtt: emberkígyó nyújtózkodik a komp kikötőtől egészen a buszpályaudvarig. Sokan órákig várnak arra, hogy felférjenek a kompra. A strand csak fél napig van nyitva, a fürdőzők kirándulnak, közben fejcsóválva nézik a két partról egymás felé ágaskodó romot. (...) Emberek gyülekeznek a folyó két oldalán: a két csonk közé egy hajó araszol, fontos emberek nekünk oly fontos dolgot szentesítenek. (...) Hatalmas vízi daru, Clark Adám maga érkezik, roppant vasmarkai között a történelem oly sokáig elveszett darabját tartja, majd a helyére illeszti. (...) Kongó, döndülő hang: söröshordó gördül a hídon: új korszak kezdődik. • BK