Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-09-16 / 184. szám
6 HÍDLAP • 2004. szeptember 16., csütörtök KALEIDOSZKÓP Megvalósult álmok Hiszek a leírt szavak megtartó erejében! Meg abban is, hogyha útrakel a szó, nem tér vissza dolgavégezetle- nül. És abban is, hogy a segítségért kiáltó szóra van hallása az embereknek. A Hídlap hasábjain is útrakelt a szó Ágota asszonyért, és az Úr hatalmasan segített abban, hogy a leírt szó elvégezze a dolgát. O az a kőhídgyarmati anya, akiről a Hídlap is többször tudósított. Arról az asszonyról van szó, aki veséjét fiának ajándékozva mentette meg annak életét. Bemutatta az anya 14 évig tartó küzdelmét Karcsi egészségéért, amit egyedül vívott meg szociális segélyen tengődve három gyerekkel. Volt, amikor már a puszta létük volt a tét. Ünnepnapokon arról álmodtak, hogy egyszer vesznek majd egy automata mosógépet, meg számítógépet is a gyerekeknek. És legalább egyetlen egyszer nyaralni mennek majd, ha meggyógyul a Karcsi. Az anyát közben Életdíjra terjesztették fel, amit azóta meg is kapott (a Hídlap erről is tudósított). Azóta hatalmasat mozdult a világ körülöttük! SMS-ekben, levélben, telefonon jelezték, hogy segíteni szeretnének, és meg is tették azt. Ennyi szeretetet, elismerést egyszerre ritkán kap életében az ember. Egy júliusi napon pl. megállt a házuk előtt egy teherautó. A sofőr szeretettel közölte velük, hogy amit most lerak az autóról, az mind-mind az övék - a cégük ajándéka. És lepakolta az ezerszer is megálmodott mosógépet Ágota asszonynak, számítógépet a gyerekeknek. Sőt annál is többet! A gyerekek kaptak még videót, színes TV-t, házimozirendszert, Ágota asszony meg mikrohullámsütőt. A firma közvetítője azzal búcsúzott, hogy hamarosan autót küldenek a családért, és pozsonyi kirándulásra viszik őket, jövőre meg tengerparti üdülésre. „Azt hittük, álmodunk!” - mesélte Ágota asszony örömkönnyekkel küszködve. „Elhiszi, hogy sírtam örömömben, amikor először kapcsoltam be az automata mosógépet? Csak ültem a ruháskosáron, és hullottak a könnyeim a boldogságtól. Azóta a gyerekek első útja is reggelenként a számítógéphez vezet. Én egyedül ennyi mindent soha nem bírtam volna megvenni a családomnak! Alig ment híre a faluban az eseménynek, már szakember is jelentkezett, hogy bérmentve beszereli a gyerekeknek az ajándékokat. Még a ház körüli javítási munkákat is elvállalta. Én hívő ember vagyok, és biztos abban, hogy az ilyen cikkek sorain keresztül az Úr szólt az emberek szívéhez. Hálás szívvel köszönöm minden jóakaratú embernek, hogy nem mentek el észrevétlenül a sorok felett, és nem hajtottak át a másik oldalra. Áldja meg őket az Úr hatalmasan!” Magam is együtt örülök Ágota asz- szonnyal. És hiszem, amit az ige mond a Bibliában, hogy: „A mással jót tevő ember gyarapodik, és aki mást felüdít, maga is felüdül”. Pb.11/25. • Pallag Magda Krimik és mimikrik A televíziós korszakok váltása a krimik stílusának el- fejlődését hozták magukkal. Egykor nem tudhattuk, mi nézők, csak a film legvégén, hogy hangulatos gyertyafénynél, a kastély könyvtárában éjjel egykor ki is ölte meg Szőr Dzsefrit. Ha megvolt a tettes, már csak a stáblista maradt, majd jött a film hosszát időtartamban jóval túllépő társasági vita, hogy most ki mit nem ért, és miért pont Jack, a végig gyanú felett álló szürke szvetteres, amúgy elvetemült kéjenc háziszolga volt az elkövető. Columbo hadnagy, illetve a róla elnevezett sorozat bontotta meg a kriminalisztikai televíziósirodalom bejáratott tematikáját. A Los Angeles-i rendőrség kötelékének szivar szimatú tagja mindvégig egy olyan illetővel folytat párbeszédet, akinek gonosz ármányát az epizód első perceiben a lehető legteljesebb részletességig a tévénézők elé tárják. Már nem az a titok tehát, hogy ki a véres kést tartó kéz tulajdonosa, hanem, hogy miskárolásának elkövetéséhez miért pont a Solingen típusú dikicset választotta. A jelenlegi, viszonylag új krimisorozat főszereplői pedig pont azok, akik eleddig a nyomozati munka bemutatásakor a forgatókönyvben egyetlen fél sor erejéig kaptak megnyilvánulási lehetőséget. Ok a helyszínelők. Eddigi kedvenceink, a cudar pajeszú, elegáns öltönyös, dzsekis, sport járgányokon száguldozó, stukkerban végződő sár- mőrök, Münchenből, San Francisco utcáiról, Chichagóból, New Yorkból, Londonból dr. Watson rendelőjéből és a párizsi divatházak árnyékából bújtak elő. Az egyik új színtér, a pazarlók, a feslettek paradicsoma, Miami, a tengerparttal díszített kis Las Vegas. Itt dolgozik Horatio és kis csapata, a miami helyszínelők. Csupa csábos nyomelemző, akik frissek, fiatalok, jó fejek, szexisek és persze jóval életszerűbbek, ma már ódivatúnak számító szakmai elődeiknél. A nyomozást Horatio vezeti, aki első és második ránézésre sem tűnik kemény kötésűnek. Aztán a terepszemlénél kiszúr egy apró dolgot, egy furcsa kis nyomot, egy ottfelejtett kontaktlencse-darabkát és máris megvan az első gyanúsított, egy izgága, izmos és tenyérbemászó képű tag, aki addig akadékoskodik a tanúvallomással, míg Horatio olyat beszól neki, hogy a manusz egyből kiköhög mindent, még azt is, hogy nem ő a gyilkos, ő csak egy erkölcstelen ha- zardőr, egy sima hétköznapi nímand, aki visszaélt folytonosan rágógumizó felebarátja gyengeségével, és csak becsapta, vagy megzsarolta. Ekkor már látjuk Horatio erejét, az intelligens szuperhőst, aki egy egész Sherlock Holmes-t, egy körültekintő fél Derrick-et és egy hyper- szimatú másik fél Kántort foglal magában. De a gyilkos tényleg nem a kellően unszimpatikus izomgyurka, így a helyszínelők tovább matatnak. Egy bakancstalp lenyomatába ragadt rágógumi szövetmintájából előkerül a DNS-minta, és kiderül, hogy a gyilkos emésztése rossz. Irány a helyi gyomorklinika, ahol a keresett gyilkos véletlenül fennakad a számítógépes űrlaboratóriummal, vérforraló laborasszisztens lánnyal és 24 óráig pislogásmentes megfigyelővel kiegészített helyszínelők rostáján. Az alaposan gyanúsított, feltehetőleg gyilkos barom persze feszt tagad, de mindhiába. A radioizotópos vizsgálat azt is kimutatta, hogy a dédanyja hányszor gondolt rosz- szat a kedves férjéről. Az amerikai filmfőhős ezúttal a világ elsőszámú rendőrségének csúcstechnikájával tarol. Számítógépek, mikroszkópok, vegyelemző rendszerek, laboratóriumok és vészesen csillogó boncszikék. Revolverek, hangos szóváltások csak nagy ritkán láthatók, hallhatók. A vegyesen fehér, afro-amerikai, puerto rico-i származású, válogatott, oldalra fésült vörös, hosszú cop- fos szőke és kékesen csillogóan fekete hajú csoporttagok együttese minden pimasz gyilkost elkap. Van, hogy elég egy nagyító alá került paraszthajszál. Mert van, hogy csak ennyin múlik. Scully és Mulder után meglehet, ők lesznek az új kedvencek, de a különbség azért szemet szúr - az igazság ugyanis már ideát van, legfeljebb mikroszkóp kell hozzá, hogy észrevegyük. TUDTA? 1858. szeptember 15-én született Hubay Jenő hegedűművész, pedagógus és zeneszerző. Apjánál, Huber Károlynál kezdte meg hegedűtanulmányait, majd 1873- tól három évig Joachim József berlini mesteriskolájába járt. 1878-ban Liszt ajánlására Párizsba utazott, és Aggházy Károly zongoraművésszel együtt nagy sikerrel koncertezett Nyugat-Európában. 1882-től a brüsszeli konzervatórium, majd a budapesti Zeneakadémia tanára volt. Meghatározó szerepet játszott az intézmény hírnevének kialakításában, nevéhez fűződik a magyar hegedűiskola megteremtése. 1886-ban David Popperrel vonósnégyest alapított, amely évtizedeken át meghatározó jelentőségű volt a magyar koncertéletben. 1919 tavaszán családjával Svájcba menekült, majd szeptemberben az új kormányzat hazahívta, és a Zeneakadémia vezetésével bízta meg. 1934-ig volt az intézmény igazgatója, és 1936-ig állt a hegedűművész-képző élén. Jelentős méretű zeneszerzői életműve 126 opuszban mintegy négyszáz kompozíciót foglal magába. • sem SZENT CIPRIÁN PÜSPÖK, VÉRTANÚ ® SZEPTEMBER 16. Szent Ciprián Karthágóban született 210 körül, pogány családban. Szónoki iskolába járt, szónok és tudós akart lenni. Viszonylag későn, 45 éves korában kezdett a vallás iránt érdeklődni. Megtérve pap lett, 249-ben Karthágó püspökévé szentelték. A Déciusz-féle keresztényüldözés készületlenül érte az egyházat, sokan meginogtak, elhagyták hitüket. Ciprián tetteivel, írásaival kitűnően vezette egyházát, támogatta Kornél pápát az eretnekek elleni küzdelmében. Az üldözés elmúltával dögvész támadt Karthágóban és környékén, nagyon sokan estek áldozatul a járványnak. A katasztrófa okául a propaganda a keresztényeket jelölte meg, a csapás szerintük az ősi hit elhagyása miatt tört ki. A Valerianusz-féle üldözés idején Cipriánt száműzetésbe kényszerítették. Kurúbisba, majd egy év múlva halálra ítélték. 258. szeptember 14-én kard általi vértanúságot szenvedett. Két templomot is szenteltek a tiszteletére, egyet vértanúsága helyén, egyet pedig sírja fölött. • sem AZ ETV CSÜTÖRTÖKI MŰSORA Csütörtök: 07:10 Kupak - kulturális programajánlatok (hétfői ism.) a tartalomból: rendezvény-ajánlatok; filmajánló; horoszkóp; kiállítás-ajánlatok; interjú: Söröss Jenővel a nemrég megnyílt Hephaisztos Galériáról, valamint az ott látható kiállításról. Műsorvezető: Kassai Zoltán. 08:10 Kupak (hétfői ism.) 10:10 Kupak (hétfői ism.) 11:10 Remustra benne: Dorogi Magazin 14:10 Kupak (hétfői ism.) 16:10 Remustra (ism.) 19:00 Visszapillantó - hírek a múltból 19:05 Messzelátó - hírek a jövőből 19:10 Remustra (ism.) Minden nap óránként jelentkezik napi hírösszefoglalónk a Visszapillantó, majd azt követően napi ajánlónk a Messzelátó. KÖZLEMÉNY AZ ESZTERGOM SZENTGYÖRGYMEZŐI OLVASÓKÖR (Esztergom, Andrássy u. 23.) ajAnlatai 2004-2005-re: Gyermekeknek: néptánc, rajz, AGYAGOZÁS, SAKK-KLUB. Felnőtteknek: kosárfonás, kézműves klub(csuhé, makramé, kötés, horgolás, hímzés, batik, mézeskalács, NEMEZ, STB.), SZÖVÉS, HAGYOMÁNYŐRZŐ KLUB (CSALÁDOS IS LEHET), NÉPTÁNC, SAKK-KLUB, KERTBARÁTKOR, NÖKLUB, NYUGDÍJAS KLUB, MÉHÉSZEK, GALAMBÁSZOK, MÚZEUMBARÁTOK KLUBJA. ÉRDEKLŐDNI LEHET HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG A 413-464-ES TELEFONON, ILLETVE ANNAK ÜZENETRÖGZÍTŐJÉN (NÉV, TELEFON. VlSZ- SZAHlVJUKl), VAGY HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG, NAPONTA 17 ÉS 19 ÓRA KÖZÖTT SZEMÉLYESEN. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET szeptember 16-án csütörtökön Esztergom: Szent Anna Patika (Terézia út 25.) Telefon: 411-184 Dorog: Szt. Margit Gyógyszertár (Rákóczi út 9.) Telefon: 431-191 Dr. Fazekas István állatorvos A KÖVETKEZŐ HELYEKEN ÉS IDŐPONTOKBAN VÉGEZ eboltást: a Polgármesteri Hivatal Esztergom- Kertvárosi Kirendeltségén szeptember 21-én, 13.00 ÉS 16.00 ÓRA KÖZÖTT, VALAMINT SZEPTEMBER 28-ÁN, 08.00 És 09.00 óra között; A SZENTGYÖRGYMEZŐI DÓZSA GYÖRGY TÉREN SZEPTEMBER 22-ÉN, 13.00 ÉS 16.00 ÓRA KÖZÖTT, VALAMINT SZEPTEMBER 24-én, 08.00 és 09.00 óra között; a Hősök terén, a volt Kossuth-iskola UDVARÁN SZEPTEMBER 22-ÉN 8 ÉS 11 ÓRA KÖZÖTT, ÉS SZEPTEMBER 27-ÉN 8 ÉS 9 ÓRA KOZOTT. A VÉDŐOLTÁS ÁRA 1.400,- FT. Ugyanekkor történik a törvényben ELŐIRT FÉREGHAJTÁS IS, AMELYNEK KÖLTSÉGE AZ EBEK TESTSÚLYÁNAK 10 KILOGRAMMJAKÉNT 100,- Ft. IDŐJÁRÁS Délelőtt keleten még borult lesz az ég, kisebb csapadékkal. Délutántól megkezdődik a felhőzet felszaka- dozása, megszűnik a csapadék is. Nyugat-Magyarország felett már reggeltől felszakadozik a felhőzet, és számottevő csapadék sem várható. Néhány órára a nap is kisüt. Az északias szél élénk, lökéses lesz az országban. Hajnalban 5, 10 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 22 fok között alakul. Pénteken délelőtt keleten és délen még változóan felhős lesz az égbolt, máshol többórás napsütéssel számolhatunk. Délután észak felől száraz, hideg levegő éri el hazánk egész területét, és a délelőtti felhős területeken is kisüt a nap. Csapadék már nem valószínű. Az észak-északkeleti szél mérsékelt lesz. Hajnalban 4, 10 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 15, 20 fok között alakul. t