Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-09-15 / 183. szám
RÉGIÓ 2004. szeptember 15., szerda • HÍDLAP 5 Bakatörténet orosz módra Kevés olyan kiránduló ember van, aki ha elmegy egy városba, rögtön tudja mindenről, hogy az éppen micsoda. így járhatnak azok a turisták is, akik egy hétvége, vagy egy esetleges kirándulás során Párkányba tévednek, pontosabban ellátogatnak a városközponttól nem is olyan messze eső temetőbe. A hősi halált halt orosz katonák síremlékéhez. Ott tornyosul már több, mint tíz éve (vagy tizenöt) egy halott fiát sirató anya szobra. A monumentális műremeket még a rendszerváltozás előtt kezdték el építeni (a hozzá tartozó szoborcsoport az orosz temető hátsó részében tekinthető meg), s állítólag nem volt olcsó mulatság. Tény: annak idején a temetőt is felújították, sőt évről évre kisebb-nagyobb virágcsokrokat is elhelyeznek a szobor előtt. Szép, szép, érdemes megnézni, főleg ha az ember egy isten háta mögötti helyről, esetleg külföldről érkezik a Duna-parti városba. De lehet, az a turista szeretné tudni mi fán terem ez a szobor, kitől származik, mikor készült, hogy került ide... Népszavazás a kettős állampolgárságról 2 CŰ CD Csáky Pál: az eredménytelen népszavazás negatív üzenet lenne Folytatás az 1. oldalról A népszavazás kiírását minden frakció, és a függetlenné vált korábbi demokrata fórumos képviselők nevében Kelemen András is támogatta, a kérdésben az Országgyűlés 340 igen szavazattal egyhangúlag szavazott. A kettős állampolgárság elsősorban az Európai Unión kívül élő magyarok számára nyújtana kedvező lehetőségeket. Nem kell vízum ahhoz, hogy a Szerbiában, Ukrajnában vagy Romániában élő magyarok az anyaországba utazhassanak. Magyarországra ingyenes egészségügyi ellátásban és a szociális támogatásokra csak azok a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok lennének jogosultak, akiknek itt van az állandó bejelentett lakóhelyük, és a járulékkötelezettségüknek is Magyarországon tesznek eleget. Csáky Pál Szlovákia miniszterelnök-helyettese örömmel értesült az Országgyűlés határozatáról: „Fontosnak tartom az Országgyűlés döntését, a következő lépésben először is tisztázni kellene azt, hogy a kettős állampolgárság pontosan milyen elő- nyökkel-kötelezettségekkel járna, illetve hogy ez milyen terhet jelentene Magyarország polgárai számára. Nagyon fontos az, hogy Magyarország ilyen szinten is foglalkozik ezzel a kérdéssel, amennyiben a népszavazás eredménytelen lenne, az számunkra mindenképpen negatív üzenetet jelentene” - közölte lapunkkal a miniszterelnök-helyettes. Csáky Pál arra a kérdésünkre, hogy a kettős állampolgárság elnyerését követően vajon megnőne-e a felvidéki magyarság áttelepülése az anyaországba a következőt nyilatkozta: „Nekünk továbbra is az a stratégiánk, hogy a szlovákiai magyarokat megtartsuk szülőföldjükön. Véleményem szerint a kettős állampolgárság nem jelentené feltétlenül azt, hogy az itteni magyarok áttelepülnének”. A miniszterelnök-helyettes szerint a magyar országgyűlés döntése egyelőre nem keltette fel a szlovák média figyelmét, és a parlamentben sem merült fel témaként. „Véleményem szerint nem lesz a népszavazásnak éles visszhangja Szlovákiában, bár nem tartom kizártnak, hogy egyes politikai pártok gondolok itt elsősorban a nemzeti pártokra - megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni ebből. Az MKP várhatóan a jövő heti elnökségi ülésén foglalkozik a kérdéssel.” Patrubány Miklóst telefonon sikerült utolérnünk. A Magyarok Világ- szövetségének (MVSZ) elnöke érthető örömmel fogadta az Ország- gyűlés hétfői határozatát: „Nagy elégtétel számunkra, hogy az Or- szággyűlés tartózkodás és ellenszavazat nélkül egyhangúan elfogadta a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kiírására tett javaslatot. Az elmúlt években a hatalmon lévő kormánypárt, és általában a magyar politikai erők nem igazán kényeztettek' el minket támogatásukkal.” A Világszövetség elnöke szerint annak, hogy a népszavazás esetleg eredménytelenül végződik majd, van ugyan kockázata, de „a népszavazáson való részvételt nem szabad a politikai választásokon való részvételhez hasonlítani. Annál is kevésbé, mivel a magyarországi és a határon túli magyarság politikai érdekképviseletét pillanatnyilag ellátó politikusok közül nagyon sokan tehetnek arról, hogy a kettős állampolgárság kérdése csak most vált ilyen fontossá. A határon túli magyar politikusoknak markánsabban, erőteljesebben kellett volna követelniük a kettős állampolgárságot. Természetesen annak idején, amikor elhatároztuk, hogy népszavazást kezdeményezünk a kérdésben, bennünk is felmerült, hogy esetleg eredménytelenül is végződhet a népszavazás. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy sikeres lesz a referendum. Én személy szerint azzal is tökéletesen elégedett lennék, ha az érvényességhez szükséges minimális kötelező részvétel meglenne, és a szavazók többsége támogatná a kettős állampolgárságot. Máshogyan megfogalmazva a kérdést: most kiderül, van-e Magyarországon 2,5 millió magyar ember, aki igent mond a trianoni békediktátumok megsemmisítésére.” Pálmai József, az MVSZ Esztergom és Környéke Szervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy a helyi Polgári Körök tagjaival együtt igen sok aláírást gyűjtöttek össze a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kiírására. Tapasztalata szerint az emberek jelentős része támogatja a határon túl élő magyarok számára jogilag és szimbolikusan is jelentős kettős állam- polgárság felvételének lehetőségét, hiszen nagyon sok családnak él hozzátartozója az anyaországon kívül. Az Országos Választási Bizottság augusztusban hitelesítette az MVSZ által összegyűjtött aláírásokat; a szervezet a népszavazás kiírásához szükséges számú (200 ezer) aláírásnál legalább 74 ezerrel többet gyűjtött. Az Országgyűlés népszavazást elrendelő határozata elleni kifogást a határozat közzétételét követő nyolc napon belül lehet - az Alkotmánybírósághoz címezve - az OVB-hez benyújtani. Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el. Ha nincs kifogás, vagy az eredménytelen, akkor a köztársasági elnöknek 15 napja van arra, hogy kitűzze a népszavazás időpontját 90 napnál nem későbbi időpontra. A népszavazás akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint a fele, de legalább az ösz- szes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ ad. Az ügydöntő országos referendum alapján hozott döntés az Országgyűlésre kötelező. • BK Lapunknak még az országgyűlés döntésének megszületése előtt több politikus, közéleti személyiség kifejtette véleményét: Schmitt Pál A kettős állampolgárságot nagyon fontosnak tartorh, különösen addig, amíg a magyarokat szétválasztó határok most már az Európai Unión belül el nem tűnnek véglegesen. Addig nem szabad, hogy megnehezítsük az éppen Európai Unióból kívül maradó országokban élő magyaroknak a mozgását. Az Európai Unió felé, vagy az anyaország felé átmeneti megoldás lehet a magyar állampolgárság, és én ezt a magam részéről maximálisan támogatom. Németh Zsolt A határon túli magyarságnak a stratégiai víziói sorában három meghatározó elképzelés fogalmazódott meg az elmúlt években. A státusztörvény, a kettős állampolgárság illetve az autonómia. A cél nyilvánvalóan az, hogy a szülőföldön maradjanak a határon túli magyar közösségek, hogy gyarapodjanak, és ott teljesedhessen ki a szabadságuk. Ennek a célnak az elérése érdekében különféle eszközök, különféle viszonylatban, különféle időszakban eltérő mértékben felelnek meg, de ez a fő cél. Meggyőződésem szerint az, ami tartósan garantálhatja a szülőföldön való megmaradását a kárpát-medencei magyarságnak, az autonómia. Ezért az autonómiát kiemelten kell kezelni. Természetesen a kettős állampolgárságnak és a státusztörvénynek is lehet szerepe mindebben, de meggyőződésem szerint amitől igazán a szülőföldön való megmaradás várható, az az autonómia. Schöpflin György Ami a szlovákiai magyar társadalmat illeti a kettős állampolgárság igazából elveszítette érdekét. Alapvetően arra gondolok, hogy Szlovákia és Magyarország között nem lesz schengeni határ. Ha Szlovákiából valaki Magyarországon akar tanulni, az különösebb nehézségeket nem okoz. Ha azonban a szerbiai, illetve ukrajnai magyar kisebbségre gondolunk, akkor egészen másképp néz ki a helyzet. Tehát e pillanatban itt van fontossága a kettős állampolgárságnak. E mellett a kettős állampolgárságnak szimbolikus jelentősége van, hogy akármi történik, valamilyen kapcsolódás mindig lesz. Véleményem szerint ezt a kapcsolódást jobb szabályozni, mint nem szabályozni. • GK Tereprendezés az új iskolánál Az esztergomi Várhegy szellemi és kulturális örökségünk szülőhelye. A királyi Vár, a Bazilika és a megújuló egyházi művészeti és oktatási központ mellett kap helyet a város két középiskolája is. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és a Közgazdasági Szakközépiskola költözik fel a Várhegy tövében álló volt ka- nonoki házak felújított épületébe. Jelenleg az átadásra váró épület környékének tereprendezése folyik, hogy a környezet is méltóvá váljon a szépen helyreállított épület együtteshez. Pályázati lehetőségek kihasználása Az esztergomi Városfejlesztési Bizottság Petróczi Gyula elnökletével két napirendi pontot tárgyalt. Elsőként megtárgyalta a változtatási tilalom feloldására benyújtott 39 kérelmet. A legtöbb esetben hozzájárultak a változtatási tilalom feloldásához. Igen sok problémát okoz a városban a Szent Tamás-hegy és környékén, a Várhegy egyes területein található üregek. A partfalomlások’ és üregbeomlások veszélyének elhárítása jelentős költségeket ró az ön- kormányzatra. Második napirendként a Polgármesteri Hivatal munkatársa, Bozó Bernadett tájékoztatta a Városfejlesztési Bizottságot a partfalomlásra és üregbeomlásokra vonatkozó pályázati lehetőségekről. A bizottság azért kérte ezt a tájékoztatást, hogy javaslatot tehessen az előforduló partfal és üreg beomlások okozta helyreállítási munkák pályázati utón való megvalósítására. A pályázatokhoz természetesen terveket kell készítetni és önrészt vállalni. A tervek készítésére is lehet pályázattal forrást szerezni. A bizottság véleménye szerint mindenképpen élni kell az önkormányzatnak a partfal és üregbeomlások kijavításához a pályázati .lehetőségekkel. Kertek a naptárban A visegrádi Mátyás Király Művelődési Ház felhívást adott közre a fotózást kedvelők számára. Visegrádi kerteket bemutató naptár készülne 2006 évre. Ehhez viszont az kell, hogy egy teljes éven át, ősztől őszig keressék és fotózzák azokat a szebbnél szebb kerteket, melyek a város környékén találhatók. Ha sikerül megfelelő mennyiségű és minőségű képanyagot összegyűjteni, akkor egy év múlva egy szakavatott zsűri válogatja majd ki azokat a fotókat, amelyek aztán a naptára díszítené. A szerencsés „nyerteseket” jutalomban részesítik. Első sorban olyan képeket várnak, amelyekről egyértelműen látszik, hogy Visegrádon készültek, és az évszakok változása nyomon követhető. A szép visegrádi kertekről készült fotókat a Mátyás Király Művelődési Házban Mikesy Tamás igazgatónak lehet átadni. • MÁ