Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-09-14 / 182. szám

KALEIDOSZKÓP 2004. szeptember 14., kedd • HÍDLAP 7 Egy megrendítő Fráter Erzsébet-levél Az ember élete arról szól, hogy el­szúrja, aztán megpróbálja rendbe szedni. Amint rádöbben, megint mi történt, lohol az elvesztegetett, kiha­gyott, figyelmen kívül hagyott lehe- tó'ségek után. Fráter Erzsébet éppen 150 éve, 1854 szeptemberében tett egy utolsó kétségbeesett kísérletet, hogy a tényekkel, az anyóssal (Majtényi Anna) és Madách letargiá­jával szemben visszakerüljön (másokkal) elmulatott házasságába. A történet drámai. Amíg Madách a komáromi várbörtönben ülte a maga évét a forradalom után elkö­vetett cselekedetéért, Fráter Erzsi­kéről, aki ekkor már többgyerekes, ám nemileg igen kiéhezett és kielé­gítetlen anya, több íziglen legörget­ték a bugyogót. A korban - akár­hogy is nézzük - nem vették olyan könnyen ezt, mint mondjuk az óko­ri Rómában. A házasság szentsége, különösen, ha egy anyós szeme mindenen rajta tartja a szemét. Madách nem volt szerencsés a sze­relemben, a politikában, és ha jobban megnézzük, életében az irodalomban sem nevezhető a szerencse fiának. Életében. Más kérdés, hogy a Tragé­dia a szerző halála után feltámadt, és azóta is éli életét. Olyan nőt akart, aki tele élettel, olyan nőbe szeretett, aki minden gesztusában, vágyában, lélegzetvételében más. Megtörtént. A többi a levélben. Fráter Erzsébet, „Lidércke”, a titok­zatos nőalak hozza a romantikus nagy szerelmet Madách Imre életébe. A Vadrózsák c. ciklust (1844) neki ajánlja „ Téged Isten e szívnek teremte, És e szív azonnal megtalált, Amidőn nálad, mint régi kedves Ismerősénél meglepetve állt. ” Kelet - Nyugat c. nagyváradi heti­lap 1991. okt. 19-i számában tette közzé Egy szerencsétlen nő gyónása címmel, pontos eligazító sorok kíséretében: „Gyermekeimnek! (...) szeretetem, melyet a megaláz­tatások sem ölhettek ki belőlem, arra ösztökél, hogy megszabadítsalak benneteket a miattam való szégyen­kezés tövisétől. (...) Röviden szólva: én nem tartom magam olyan elfaj­zott, elvetemült teremtésnek, mint amilyennek világgá kürtőitek. (...) én csupán egyvalamit ismerek el: hogy olyan mélységesen szerencsét­len lény voltam, aki a balszerencsés körülményekkel vívott küzdelemben alul maradtam. (...) Megismertem apátokat. Fiatal ember volt, másmi­lyen, mint azok, akiket eddig ismer­tem. Mélyen álmodozó tekintet, szépvonású száj, lágy, behízelgő hang, csodásán kifaragott kéz. És mindezen tulajdonságait mintegy megkoronázta az a fölényes művelt­sége, amellyel heves beszéde min­denkit meggyőzni akart. S az alig hu­szonkét éves Madách Imre meglátott engem, jelentéktelen kisasszonykát, s én valószínűleg személyiségünk el­lentéte folytán oly hatással voltam rá, hogy gyors elhatározással meg­kérte a kezemet. Eleinte valóban úgy látszott, hogy egymást kiegészítve, egymást bol­doggá tesszük. Úgy lestem tudós, bölcselkedő, hazafias fejtegetéseit, mint egy iskoláslány, aki belebolon­dult a tanítójába, ő pedig igen örült, hogy bennem figyelmes tanítványra lelt. Csesztvei életünk első hét eszten­deje valóságos felhőtlen idill volt, me­lyet csak még bensőségesebbé tett a ti eljöveteletek, szeretett gyermekeim. Kettőnk oly különböző jelleme közt a hidat a szerelem jelentette. Az pótol­ta nekem a külső szórakozásokat, Im­rének pedig a költői munkáitól várt, el­maradt sikereket. Még a felviharzó, majd elnémuló szabadságharc hullá­mai, melyek ugyan hangos visszhangot keltettek lelkűnkben, még azok sem bonthatták meg kettőnk harmóniáját. A tragikus fordulat csak 1852 au­gusztusában következett be. Közvet­len oka Imrém bizalmatlansága volt, amivel engem halálosan megsértett. (...) megbocsájthatatlan hibájául ro­vom fel neki, hogy engem nem ava­tott be ebbe az ügybe, attól tartva, hogy fecsegni fogok. Hogy én áruló­jává legyek valaminek, ami az én fér­jemnek szent? Inkább haraptam vol­na le a nyelvemet. (...) Mégis erőt vettem magamon. Forró könnyeket ontottam férjemért, akinek ártatlanul szenvednie kell. Majd megpróbáltam beletörődni szörnyű helyzetembe. Házunk családfő, birtokunk gazda nélkül maradt, gyermekeinknek ap­juk, nekem támaszom nem volt. Bi­zonytalan idők jártak, romokban he­vert mindaz, amihez engem hit és re­mény fűzhetett. A közhangulat izzó háborgással tele. A nemzet legjobbjai elmenekültek, vagy rejtett zugokban bujkálnak. A gazdasági helyzet pedig kétségbeejtő. Egyetlen garasom sem volt, és senki sem állt mellettem, akitől segítséget vagy tanácsot kaphattam volna. Legtermészetesebb az lett vol­na, ha anyósom, Sztregova szigorú úr­asszonya magához vesz. O azonban gyűlölt engem házasságkötésünk óta, merthogy áthúztam magasra törő szá­mításait. És minthogy ő engem köny- nyelműnek tartott, olyan szűkmarkú- an adott nekem pénzt, hogy kénytelen voltam adósságokba keveredni. (...)S minél inkább megalázottnak, rásze- dettnek éreztem magam az ő viselke­dése által, annál égetőbben támadt fel bennem a bűnre való hajlam. Ki kel­lett tombolnom magam, elégtételt ta­lálni mindama szenvedésért, amellyel vétlenül sújtott a sors. így történt, hogy nem tudtam ellen­állni a kísértésnek, és nem is akartam. Annál kevésbé, minthogy egy olyan férfi alakjában került elém, akiről azt képzeltem, hogy az enyémnek épp az ellentéte. Egy piperkőc, egy üres vidé­ki donzsuán - nekem éppen ez kellett! Mámort kívántam, mert különben be­lefulladtam volna az elkeseredésbe! Amikor Imre végre kiszabadult és hazajött, még talán helyrehozhattam volna kapcsolatunkat. Térdre borul­va be akartam vallani neki ballépése­met. Más emberré lettem volna, ha eltaszít magától, vagy akár megver. Visszakunyeráltam volna magam, és megcsókoltam volna a kezét, mellyel erőt tanúsított. Mindebből semmi sem történt meg. Továbbra is a ko­rábbi kenetteljes lovagiassággal visel­tetett irántam. Egyetlen szemrehá­nyó szó sem hangzott el az ajkáról, pedig bizonyára tudott arról, ami történt. így aztán megbánásomat, szégyenemet, haragomat mind ma­gamba fojtottam. Ami annál inkább nehezemre esett, minthogy átköltöz­tünk Sztregovára, ahol a nagyanyá­tok megközelíthetetlenül távol tartot­ta magát tőlem, mint egy királynő, aki méltóságán alulinak tartaná hoz­záérni egy magamfajta féreghez. Ekkor egyre vadabbul forrt ben­nem az indulat, olyan voltam, mint egy túlfűtött kazán. Képtelenül lélekben erőt venni ma­gamon, nem maradt más hátra szá­momra, mint érzéki élvezeteket haj­szolni. És aztán újabb gavallér buk­kant fel a láthatáron, aki bálokba kí­sért, olyanokba, melyekből férjem tüntetőleg távol maradt. Kellett, hogy szakításra kerüljön a sor. Most értettem meg, hogy mi ketten nem tartozhatunk egymáshoz. Én túlságo­san is a benyomásaimtól vezettettem magam, ő pedig a maga makulátlan fölényében tetszelgett. Egyvalamit még megtettem, szeretett gyermeke­im, miattatok. Levelet írtam fennen trónoló anyósomnak, amelyben töre­delmesen a közbenjárásáért esedez­tem. Semmiféle válaszra nem mélta­tott. így veszítettelek el benneteket, otthonomat, nevemet, egész jövőmet. Kikergettek az utcára, hogy nyomo­rultul elpusztuljak. (...) Anyátok: Fráter-Madách Erzsi” Esztergom Szeptember 14-én, 17 órakor Radics Géza „Eredetünk és ősha­zánk,, címmel tart előadást az esz­tergomi Bajor Ágost Kultúr- mozgóban. Az előadás után a Chicago-ban élő történész dedikál­ja most megjelent A környezet és létfeltételek hatásai a nyelvek kiala­kulására című könyvét. A Bajor Ágost Kultúrmozgó (Eszter­gom, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. (Sza­badidőközpont), tel/fax: 33/313- 888). Pénztárnyitás előadáskezdés előtt fél órával! Jegyár: 450 Ft. Szeptember 13-15. (hétfő-szerda). 19:00: Irrevérsible - Visszafordít­hatatlan. Színes, feliratos francia thriller, 95 perc. Rendezte: Gáspár Noé, főszereplők: Monica Bellucci, Vincent Cassel, Albert Dupontel. Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Mambo Italiano - amerikai - kanadai vígjáték. Rendezte: Émile Gaudreault. Szereplők: Luke Kirby, Paul Sorvino, Ginette Reno, Claudia Ferri, Peter Miller. Párkány Szeptember 24-én és 25-én kerül megrendezésre Párkányban a III. Őszi városnapok. Esztergom-Kertváros Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-Kertváros 2509. Esztergom-Kertváros Damjanich u. 50. Tel. / fax: 319-376. Szeptem­beri program- és klubajánló: Programok: szeptember 25-én, 9.00- tól szüreti felvonulás, 18.00-tól szüreti bátyus bál, szeptember 27- től okt.l-ig hüllő kiállítás. Klub foglalkozások: Szeptember 1-től minden szerdán és pénteken 18.00­19.00- től 30 év felettiek tornája, minden kedden 14:00-16:30 varró­klub, minden szerdán 13:00-16:00 kártyaklub. Szeptember 7-től min­den kedden és szombaton 16:30- 18:00 kempo karate. Pöltl „Oxi” Zoltán írásai VÁROSI NEXUS Diána, egy megvadított ország vadja Az átkosban azt lehetett, amit enged­tek. A jelenlegi rendszerben meg azt lehet, amit nem tiltanak. A Kádár­rendszer értelmezésébe, azt hittük, na­gyon beletanultunk mi magyarok. Hit­tük, hogy hajszál pontosan tudtuk, hogy meddig lehet elmenni politikai­lag, magánszférában, gondolkodásban. Annyira bevágtuk a leckét (persze rosszul), hogy ’88 után már újabb fej­tágító oskolákba kellett járatni azokat, akik nem értették mi is történt velünk 40 év alatt. Nem a rendszerváltozás utáni állapotokat kellett megérteni és értelmezni, hanem az az előtti ember­telenül logikátlant felfogni. Tarr Béla filmrendező remekül mesél nekünk a szabadságról a Sátántangó című filmjében. Itt azt mondja, hogy „a sza­badság egy olyan dolog, amitől az emberek tulajdonképpen félnek”. „Az embereknek nem kell a szabadság, mert nem tudnak vele mit kezdeni.” Félreértik, félremagyarázzák, letagadják, átfestik, gyűlölik, félnek tőle. Az újkori demokrácia egyik alapköve elvileg pont a szabadság eszméje lenne. Ezt a tézist morzsolgatja most az ország, Diánával együtt, akit Bánfinak hívnak, és azt mondják róla, hogy hungarista, meg neonáci és hőkölés megy a balos tévék politikai műsoraiban, hogy most mi lesz, jaj. És a nagy kérdés itt vagyon most előásva, megint. Hogy Bánfi Diána, kezdő, politi­kai tényező, élhet-e a neki és eszmetársainak kijáró szabadsággal vagy tör­vényt és közlelkiismeretet, közillemet sért-e ha október 15-én tüntet és hangoztat? Havas Henrik kutyul most a TV2-n reggelente, a „Mokká”- ban, ahol vagy műsorvezető társára (Claudia drága), vagy a meghívott in­terjúalanyokra pirít, hogy már megint mért akarnak jobban tudni bármit is, mint „Szekant” tanár úr. És Bánfi Diána, meg az ő tüntetése van soron hétfő reggel, amikor végre elhangzik az is, ami a szabadság értelmezésé­nek megértéséhez feltétlenül fontos. Vagyis, „ha a Tibet függetlensége mellett tüntetni kívánókat nem engedte az MSZP kormányának rendőrsé­ge az utcára, akkor miért lehet, hogy a nyilas hatalomátvétel emléknapján tüntetőknek szabad utat ad?” Ezt a jobbról érkező politológus kérdezi Ha­vastól és már szinte hallom, ahogy a TV2-s szerkesztők a vezérlőben ide­gesen ciccegnek, a francba is, ezt elbaltáztuk, mert ez most lement élőben. De tényleg, mi van itt Lampert Mónika országában? Mi ez a követke­zetlenség? Ha már a szoc-lib-ek ravaszságában sem lehet megbízni, ak­kor miben? Az Egyesült Államokban több bejegyzett neonáci, hitlerista párt van. Ezen pártok teljesen hivatalosan működnek, irodát, székházat használnak, gyűléseket tartanak, indulnak a választásokon. És időről időre tüntetnek is. A politikailag és társadalmilag másik oldalon állók meg ellentüntetnek. Amúgy az amerikai bűnözőket üldözik, az amerikai jogaikkal élőket meg békén hagyják a hatóságok. Ennyi. De mindenki, aki a politikai színtérre lép, tudja, hogy mihez van joga, és milyen tény­kedéssel sért jogot. Eddig érek, amikor a Petőfi Rádióban szól a hír: Bánfi Diánát közösség elleni izgatás alapos gyanújára hivatkozva előze­tes letartóztatásba helyezték. Most itt tartunk. PRESSO PRESS Új presszók, régi helyen Az esztergomi Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó mindkét presszója új stílusban indul neki a jelenlegi ősznek. Az egyik, a földszinti csarnokban helyet foglaló egykori Libresszó, későbbi Kis Pilvax nevet viselő kultúrházi presszó. Ennek a vendéglátós egységnek kacifántos sorsa most tán jobb létre derül, mivel a művelődési ház igazgatója pályáztatás útján hirdette meg a bérleményt. Több nevező is indult a helysé­gért, mely a fénykorában galériával felfejlesztett, kiállításokat és jazzkoncer- teket is bemutató szórakozóhellyé nőtte ki magát. Ennek a miliőnek most, ál­lítólag, nem leszünk tanúi, de az új bérlő koncertek helyett a filmekre illetve a Kultúrmozgóra koncentrálva fogja becsalogatni az új-régi esztergomi mozi­ba igyekvőket, vetítések előtt és után egy-egy finom kávéra, üdítőre. A majd­nem impozánsnak is mondható kialakított belső tér, a presszó hosszú hóna­pokig jogi csatározások miatti parlagon hevertetése helyett mindenképpen jobb lépés volt. Remélhetőleg az új bérlő/működtető talányos vendégszere­tettel lát munkához, hogy ismét legendássá varázsolja a Kultúrmozgó eme társasági nyüzsgésre alkalmas részét. A másik közösségi hely, a Molothow Liget, melyen egyfajta változás vett erőt. A hely négy napon át, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton tart nyitva este 7 órától. A szerdai nap a főiskolás buliké, mely összejöveteleken táncolni való zenéket hallhatunk. A csütörtök klubnap, a péntek és a szombat pedig a koncerteké. A hely fő att­rakciója tehát továbbra is a hazai és környékbeli, főként rockosabb zenekarok fellépése lesz. A külcsín feljavítása a régi, nehézkes bútorzat és a derengősebb homályt adó fények cseréjét hozta magával egy több ülőhelyet felvonultató garnitúrával, valamint festéssel és derűsebb világítással. A hu­mánpolitika terén is módosult a helyzet. A pultmester Dzsinya lesz, akit a főként metálhordáknak otthont adó, néhai Stressz eszpresszó fedőnevű tető­téri rezervátumból ismerhetnek az esztergomi és környékbeli éjszakai arcok. Kissik Szabolcs klubvezető pedig ígéri, hogy a Molothow Liget programjai­ról a helyi médiában tájékoztatják majd rendszeresen a közönséget.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom