Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-01 / 130. szám
HÍDLAP • 2004. július 1., csütörtök KALEIDOSZKÓP A fertőző Dumas (Gyerekhülyítő rövid tanfolyam 1.) Láthatóan nem csökken az irodalomgyártási szándék. Ezért gondolom hasznosnak, ha az öreg Dumas születésnapja kapcsán lenyomom egy továbbképző kiskur- zus első tételét. Tehát: ha valaki okos, irodalom- kedvelő anya (szülő helyett azért mondok anyát, mert az orvostudomány mai állása szerint az anyákban marad meg traumaként a csődbe ment életprogram, leggyakrabban ők kényszerítik gyerekeikre leánykori álmaikat) meg akarja nehezíteni gyerekei életét, éhenkórász írót, vagy elfuserált magyartanárt óhajt szerkeszteni belőlük, akkor úgy tesz, mint az enyém. Egy bánatos nyári délutánon kézen fogja engedelmes gyermekét, aki addig el volt a Népszava hátoldalán megjelenő képregények nézegetésével (Pancho Villa élete), és bekalauzolja őt a nagy romantikus írók birodalmába. Előtte gondosan átrendezi, két sorral lejjebb hozza, tehát a gyerek méretéhez képest elérhető magasba sorakoztatja be Victor Hugo-t, a „romatika Himalájáját”, a Walter Scottot, a történelmi regény nagy kombinátorát, a minden, ízében magyar Jókait, aki a forradalmakból szövődő szerelmek környékén érezte magát legjobban, és persze a harcias vadromantika képviselőjét, Dumast. És rászánja az időt, hogy belecsöpög- tesse ártatlan magzatába a gyötrel- mes olvasás kéjeit. Beszél a romantikáról, a műfajteremtő nagy romantikusokról. Akik bemutatják a múltat, látványosabban, mint a kétségtelenül hitelesebb iskolai tananyag. Elejt néhány nem túl jelentős mondatot Richelieu bíboros koráról, az angol polgári forradalomról, a nagy francia forradalomról, nem felejti ki Garibaldi szabadságharcát. Mindhez hozzáfűzi a kapcsolódó írótételt, elejt néhány izgalmas mondatot a szerzők kapcsolódó életéről. Dumas-ról nem felejti el, hogy élete majdnem annyira izgalmas, mint a regényei. Elmondja, hogy már ifjan a romantikusok vezére, mert romantikusnak lenni Franciaországban az ezernyolcszázhúszas években nemcsak stílusirányt jelentett, hanem egyben liberalizmust, királyellenes- séget. A romantikus író maga a forradalom jelképe. A romantikus szertelenség és vadulás az irodalomban azonnal politikai tüntetés, hasonlóképpen, amikor a szocreál alól szeretett volna kibújni néhány magyar az ötvenes években. A romantika a szélsőséget kereste emberben és helyzetben, és lebontotta a becsontosodott klasszicizmus simulékony formáit. De egy figyelmes anya, aki sehogyan nem akarja, hogy a gyerek füle mellett elszáguldjon a történet és a szándék, nem felejti el részletezni az önéletrajzot: Dumas apja híres katona, a francia forradalom tábornoka. Anyja mulatt, ami katolikus-keresztény körökben akkor sem jelentett egyet az örömhírrel. Dumas kreol árnyalata, göndör tincsei tanúskodnak a színes ősökről. A híres apa korán meghal, az özvegy gondok közt neveli, de iskoláztatja egyetlen gyermekét. A leendő író jogásznak indul, de nem jön össze. A romantika éppen ez időben indult diadalmas útjára. Dumas, Hugo és de Vigny megtalálják egymást, kávéházi asztaluk lett a stílus példaadó és irányító központja. Világhíres regényben, „A három test- őr”-ben önmagukat ábrázolta, némiképp parodizálva. Az előkelő modorú Hugóról mintázta Athos figuráját, a nagyevő, nagyivó Porthos ő maga, a rejtélyeskedő, szertartásosan vallásos Aramis modellje pedig Vigny volt. Ok maguk élőben is vezéralakok. Az egész romantikus ifjúság - a tüntetőén piros mellényt viselő, utcai botrányokat okozó fiatal írók, költők, festők és az ezeket csodálok tőlük várták el az új hangot irodalomban, művészeti elméletekben és főleg a színházakban. A kitört júliusi forradalom elűzte a Bourbon-dinasztiát, meghozta helyette Lajos Fülöp polgárkirályt. A romantikusok indulatos köztársaságpártiak voltak. Vereségként könyvelték el Lajos Fülöp hatalmát. Ekkor kezdődött Dumas páratlanul termékeny korszaka. Regényeinek, főleg „A bárom testőr” és a „Monte Christo grófja” folytatását tömegek követelték. A kimeríthetetlen képzeletű író pedig képes volt történeteit bővíteni. „A három testőr”-i követte a „Húsz év múlva”, majd a „Bragelone vicomte”. A „Monte Chnstó"-nak még több folytatása készült, a ,Joseph Balsamo” című sikeres regényből pedig egész regényciklus kerekedett ki „Egy orvos emlékiratai” címen. Volt úgy, hogy párhuzamosan 6-8 regénnyel foglalkozott, miközben a színházak kérésére tragédiákat és komédiákat írt, nem egyet 4 nap alatt. Nem maradhat ki a különlegesség, hogy munkaközösségeket szervezett a félelmetes munkamennyiség miatt, mint manapság Havas Henrik, aki a riportköteteihez szerves „négersereget” hajt maga előtt. Irótársaival megbeszélte a témákat, elkészítette a fejezetbeosztást, az egyes alakok legfontosabb jellemvonásait. Azok elkészítették a nyersszöveget, aminek aztán Dumas adta meg a végső formáját. A címlapra kiírta a társszerzőket, a tiszteletdíjon pedig becsületesen osztozott velük, ez különbözteti meg HH-tól. A jó anya hasson a gyermek fejlődő macsótudatára is, ne feledje el, hogy Dumas-nak ifjúkorától mindvégig elképesztően sok szeretője volt. Sárgától a feketéig, orosz-viking származéktól a magyar hercegnőig (Magyarországon is járt, Jókai Vörösmar- ty-verseket fordított neki) minden izgalmasnak tartott nációt végigkóstolt. Ma ezt úgy fogalmaznánk: nemileg ingergazdag polgári életet élt. Szeretői egyikétől született egy törvénytelen fia, aki később ifi. Dumas néven híresült el. Ez a gyermek korán igen értelmesnek, sőt tehetségesnek mutatkozott, apja örökbe fogadta. És a jó anya nem hagyhatja ki a dramaturgiailag is kiválóan megkonstruált legendát a végről. Fia, az akkor már szintén világhíres, 40 esztendős író utolsó napjaiban meglátogatta. 0 írta meg az utolsó találkozást. A beteg Dumas nyugodtan feküdt a fel- pámázott ágyban. Szivarozott, mellette az éjjeliszekrényen piros bor. Érdeklődött, min dolgozik a fiú. A fiú pedig válasz helyett kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, talán kéziratot keresve. Két aranypénz volt benne: Napóleon-aranyak. A fiú kérdően nézett apjára, az mosolygott és ezt mondta: „Látod, ennyivel kezdtem, ennyivel végzem. Ami közte volt, az az élet, a hír, a szerelem, a kaland, a megnyugvás, minden ami szép, és ami nem szép, de az egész nagyon jó volt. ” Ha ennyi nem elég egy ártatlan serdülő fiúgyermek számára - mondom befejezésül és egyben figyelmeztetésül -, hogy a következő hónapokat a francia (és a magyar) romantika irodalmával töltse, eltérítve az infor- matikus/bróker/nőgyógyász-, vagy a politikuspályáról, a kurzus következő anyagával feléleszthető a remény. • (Onagy ZoltAn) Új együttes a nyergesi Sörfesztiválon Drexler Zoltán dobos (Tát), Tóth József Citrom gitáros (Esztergom), Forró Sándor Medve (Nyergesújfalu) - talán sokak számára ismerősek a nevek. Több évig zenéltek együtt, mégpedig nem is akárhogyan. A zenekar neve közismert, ez volt a hajdanái Stáció, (1980-1989), majd később Tűzkerék Revival Band, amely 1990-ben alakult és ma Tűzkerék XT néven ismert. Lemez-és CD kiadások, rengeteg fellépés és az elmaradhatatlan siker jellemezte eddigi munkájukat. Ez a múlt, a jelen pedig most alakul, egy új formáció képében - HATS OFF néven. Zoli, Citrom és Medve mellé társult még Sólya Lajos (Rév-Komárom) basszusgitáros és Komáromi Péter (Nyergesújfalu) billentyűs. Ottjártamkor valahogy nem úgy próbáltak, mint a többi zenekar. Csupán egyszer nézték át a dalokat, ezt nevezik a szakmában zenei rutinnak. Amikor beléptem a próbaterembe elfogott valami különös érzés. Valami, amit nem lehet leírni, hallani kell. Forró Sándor Medve, a tradicionális zenét játszó együttes vezetője a próba végén kézséggel állt lapunk rendelkezésére.- Mit kell tudni az új zenekar megalakulásáról?-Az együttes minden tagja zenélt már több évig különböző formációkban. Mostanában egy kicsit visszavonultabban élünk, de úgy gondoltuk, hogy meg kéne próbálni újra együtt. így jött létre a Hats Off nevű csapat, a 2004-es év elején. Citrom és én ugyanazt a stílust képviseltük régebben is. Drexler Zoltán játszott más zenekarokkal is, jelenleg a Memory Band-el dobosa. Sólya Lajos a rock oldalán maradt mindig is, Komáromi Peti minden stílusba belekóstolt, hiszen ő több évig is zenélt külföldön egy hajón. Úgy éreztük, hogy végre egy kicsit bele kéne csapni a levegőbe!- Profi zenészek vagytok? Már a szó gazdasági, és nem szakmai értelmében.- Nem. Főállásban mindenki dolgozik valahol, emiatt csak ritkán jut idő próbákra.- Melyik stílust helyezitek előtérbe?- Repertoárunkban saját szerzeményű dalok szerepelnek, illetve tradicionális blues zene, amely igazán közel áll a szívünkhöz. Ez egy olyan műfaj, ahol az egyéni képességek sokkal meghatározóbbak, az improvizálás döntő fontosságú. Kimondottan magyar szövegű dalokat adunk elő.- Az alakulás óta hol léptetek fel?- A szlovákiai Pat községben egy motoros találkozón, valamint a budai repülőtérnél a Hármashatár-he- gyen volt egy szabadtéri buli, több zenekarral együtt.- Nyáron merre láthat benneteket a nagyközönség?- Szeretnénk jó helyeken, jókat zenélni! A nyergesújfalui Sörfesztiválon július 11-én, vasárnap este állunk színpadra, ezt követően, augusztus 6-án a szintén nagyszabású Sziget-fesztiválon. Augusztus végén pedig újra Szlovákiában szórakoztatjuk a nagyérdeműt.- Mit terveztek hosszútávon?- Szeretnénk, ha a közönség ugyanolyan jól érezné magát a fellépéseinken, mint ahogy mi is. A tervek között az szerepel, hogy még sokáig zenélhessünk, ezzel is örömet szerezve annak a közönségnek, akik szeretik ezt a stílust. A 60-as, 70-es évek zenéin nőttünk fel, ezért főleg ezek a régi dalok szerepelnek a műsorunkban. Azt csináljuk, amit nagyon szeretünk, és bízunk benne, hogy még sokáig lesz rá lehetőség! Szeretjük az eredeti dolgokat. Ezt, mint egy mozaikot összerakjuk, mindenki hozzáteszi a részét és remélhetőleg jó dolog jön ki belőle! • Kovács Ági T ü D T A ? 1860. július 1-jén hunyt el Charles Goodyear, a vulkanizált gumi feltalálója. Goodyear soha nem volt gazdag, 35 éves korában még börtönbe is került, mert volt 5 dollár tartozása. A gumi, mint alapanyag régóta érdekelte és meggyőződése volt, hogy egyszer széles körben fogják használni. A börtönben elkezdett vele kísérletezni, amit hazatérte után is folytatott, sikertelenül. Felesége többször is jelenetet rendezett a haszontalan elfoglaltság miatt, így Goodyear titokban próbálkozott tovább. Állítólag épp ennek köszönhette, hogy végül feltalálta a vulkanizált gumit: felesége egyszer váratlanul ért haza, Goodyear pedig hirtelen csak a meleg kályhába tudta rejteni a kénnel kezelt gumidarabot. Mikor órák múlva visszament érte, döbbenten látta, hogy tartós, de rugalmas lett a végeredmény. A vulkanizált gumit hiába szabadalmaztatta, találmányát még életében ellopták tőle az óriásgyárak. Goodyear a kilátástalan perekben fizikailag tönkrement és koldusszegényen halt meg hatvanéves korában. • sem MOZIMŰSOR Petőfi filmszínház (Esztergom, Rákóczi tér 4, tel.: /33/ 312-446) 17.30 Az elvarázsolt kastély amerikai film. Rendezte: Rob Minkoff. Szereplők: Eddie Murphy, Jennifer Tilly, Marsha Thomason, Nathaniel Parker, Terence Stamp. Jim Evers (Eddie Murphy) elfoglaltsága miatt kevés időt tölt családjával, nem tudja összehozni az ingatlan bizniszt a család meghitt légkörével. Nem mehet így tovább - gondolja - és egyszerre csinálja a kettőt. Meghitt hétvége a porontyokkal, közben egy kis ingatlannézés. Közösen mennek el megnézni egy kastélyt, és a vacsora meghívásnak is eleget tesznek. Am a ház ura fondorlatos tervet szövöget Evers feleségével. Felborul minden, jönnek a szellemek, jön Eddie nevetséges szájtátása. 19.30 Holnapután - színes amerikai film. Rendezte: Roland Emmerich. Szereplők: Dennis Quaid, Jake Gyllenhaal, Emmy Rossum, Ian Holm, Sela Ward. A globális felmelegedés nem várt következményekkel jár, erről tart előadást Jack Hall (Dennis Quaid) is, de senki nem veszi komolyan a „fenyegetéseket". Az éghajlati viszonyok katasztrófát okozhatnak szerte a világon, olyat amilyenek tízezer évvel ezelőtt voltak. Az előadás és a figyelmeztetés azonban már későn érkezik, kezdetét veszi a pusztulás. A Déli-sark egyik jégtáblája elválik és borzasztó viszonyokat okoz a Föld egyes pontjain. Földrengés, hurrikánok, özönvíz és egyéb tömegpusztító események zajlanak le Tokióban, Los Angelesben, New Yorkban, Hawaiion. Jack Hall professzor ahelyett, hogy menekülne, a katasztrófa sújtotta terület felé veszi az irányt, mivel fia Jake Gyllenhaal) veszélyben van. Danubius mozi (Párkánv, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 20.00 Holnapután GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Június 26-án. csütörtökön Esztergom: Szánt Anna Patika (Terézia u. 25.) Telefon: 411-184 Dorog: Szent Margit Gyógyszertár (Rákóczi út 9.) Telefon: 431-191 IDŐJÁRÁS Ma napos idő várható, délután a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet és szórványosan alakul ki zápor, zivatar. Az élénk délnyugati szelet zivatarok környezetében erős, viharos széllökések kísérik. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 26, 31 fok között alakul. Késő este 20, 25 fok lesz. Pénteken több órára kisüt a nap, időnkénti felhősödésédből elszórtan alakul ki zápor. Élénk lesz az északnyugati szél. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23, 28 fok között alakul.