Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-09-07 / 177. szám
RÉGIÓ 2004. szeptember 7, kedd • HÍDLAP 5 Ma már nálunk sem ismeretlen szórakozás a korábban csak az amerikai filmekből ismert műbika, amelyen vagány fiatalok bizonyíthatják rátermettségüket, esetlegesen a rodeóban való jártasságukat. Persze a szerkezeten történő fennmaradás, avagy az arról való le- huppanás nemcsak a vállalkozó kedvű versenyző ügyességének függvénye. A mutatványban nagy szerepet játszik az irányító szerkezetet kezelő is, aki kedve szerint leckéztetheti meg a bikára felülőt. Hirtelen nem is tudom, hogy a honosított szórakozás melyik részéhez lenne kedvem inkább: fennmaradni a szerkezeten, vagy inkább móresre tanítani a merész vállalkozókat. Egy biztos: mindkettőnek megvan a maga varázsa, bár az utóbbi kevesebb fizikai ráfordítással is örömet okozhat az ilyenféle élményforrásra fogékonyak számára. (A figyelmes szemlélő egyébként azt is láthatja, hogy a szerkezet származási mivoltát bizonyítja a háttérben lévő büfé felirata is, ami fennen hirdeti a napfényes Miami dicsőségét. Hja, kérem, Amerika Dorogon járt a hét végén...) Joystick-bika Kisboldogasszony ünnepe Bényben Harmadik alkalommal tartottak az év folyamán szentmisét a bényi ku- tacskánál. A hagyományos Kisasz- szony-napi búcsút azért hozták előre a szervezők, mivel több felvidéki templomban is a szeptember nyolca- dikát követő vasárnap tartanak búcsút. Vasárnap Orosch János, a po- zsony-nagyszombati egyházmegye segédpüspöke celebrált szentmisét, aki beszédében rámutatott arra: sokan zarándokolnak el a Mária kegy helyekre, mert ilyen helyeken jobban átérzik a Szűzanya jelenlétét. Ennek ellenére nem csak itt kell keresnie a híveknek Máriát, hiszen ő mindenütt jelen van. Orosch János püspökké választásakor remélte, többet találkozik a papokkal és hívekkel. Most elmondta: több mint húszéves papsága alatt nem utazott annyit, mint püspökké választása óta. Megértette, hogy a püspök mégsem lehet ott mindenütt, ennek ellenére igyekszik eleget tenni a meghívásoknak. • -aEgy angyal szállt le Dorogra - memento a bányászoknak Folytatás az 1. oldaéról Az apropót a bányásznapi ünnepség mellett Dorog várossá nyilvánításának huszadik évfordulója adta.- Ünnepelni és emlékezni gyűltünk ma össze - kezdte beszédét Szili Katalin - ünnepelni, hiszen az önök otthona Dorog, várossá nyilvánításának huszadik évfordulóját ünnepli, de egyben emlékezni is azokra a bányászokra, akik életüket adták hivatásukért. A helyi hagyomány szerint az első szénrögöt 18. században túrta ki a földből egy kismalac. E szerencsemalac által felszínre juttatott kincs, a fekete gyémánt, Dorog egész további életét meghatározta. A továbbiakban az Országgyűlés elnöke a bányászkodás jelentőségét méltatta hazánk és a térség fejlődése szempontjából. - A bányásznap, mint láthatjuk túlélte a politikai divatok változásait. Az újonnan felállított emlékmű a mindennapi munka során életét vesztett bányászoknak Tittmann )ános polgármester állít mementót - utalt a leleplezésre váró alkotás jelentőségére Szili Katalin. Dorog város polgármestere, ^országgyűlési képviselő, Tittmann János emlékműavató beszédében büszkén jelentette, hogy a nyolcvanadik évfordulója alkalmából felújított templom előtt új emlékművet avathatnak fel.-Korábban már állt e helyen egy szénoltár, amely a munka és a munkás értékteremtő ereje előtt tisztelgett, és amelynek angyalai kérték az égieket, hogy oltalmazzák a bányászokat. Ma újra leszáll egy angyal Dorogon - mondta Tittmann János mielőtt Szili Katalinnal közösen leleplezték volna az emlékművet, amely Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész alkotása.- A szénrögre visszaszállt az angyal és mögötte a városépítés vonala emelkednek a magasba. Az emlékmű azt tükrözi, hogy Dorogon a jövőt építik, de nem felejtik el a múltjukat sem - fejezte be a város polgármestere beszédét. Az ünnepség végén Pro Urbe- díjat vehetett át a legfiatalabb és a legöregebb bányász. Vasárnap délután még folytatódott a bányásznapi ünnepség a Jubileum téren, ahonnan jól látható a felszentelt mementó. • GK Koszorú a terrortámadás áldozatainak emlékére A mai nap folyamán eltűnik a rekord méretű koszorú a besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának udvaráról. Hangya Mihály csatai virágkötő lapunknak elmondta, hogy a virágokat újrahasznosítja, egy kisebb méretű koszorút belőle készít az oroszországi, beszláni terrortámadás áldozatainak emlékére. Hangya Mihály mélységesen megrendülve fogadta a hírt az ártatlan iskolások legyilkolásáról, ez késztette őt arra, hogy így emlékezzen meg az ártatlan áldozatokról. A koszorút Besztercebánya központjában készíti el a rekorder a holnapi nap folyamán. A virágkötő egyébként örömét fejezte ki, hogy a rekordméretű mű elkészítésével régiónknak is hírnevet szerzett. Szeptember 18-án, szombaton délután háromórai kezdettel Szálkán mutatja be a koszorú elkészítéséről szóló filmet, ahol több település polgármestere is képviselteti magát. • -czA világ legnagyobb koszorúja' Bajóton megerősítette fogadalmát a szeretetszolgálat Az Esztergom-Budapest Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász központjához tartozó Bajóti Régió immár egy évtizedet átfogó szolgálatáról adott áttekintést Ferenczy Rudolfné, a jubileumi ünnepség szervezője. A térségben megalakult első ka- ritászszervezet, a bajóti adott otthont a tízéves évforduló megünneplésének. A plébánia kertjében tartott ünnepségen részt vett Paskai László bíboros,- Harrach Péter országgyűlési képviselő, Ecsy Gábor karitászigazgató, Molnár Alajos esperes plébános, valamint Szenes Lajos táti és Török János bajóti polgármester, akik köszöntötték az ünnepség résztvevőit, és méltatták a szeretetszolgálat tagjainak önzetlen munkáját. Balás Béla volt bajóti plébános, jelenleg kaposvári püspök meleghangú levéllel köszöntötte az ünneplőket. Ferenczy Rudolfné megköszönte az egyházközségekben működő szervezetek áldozatos munkáját, majd a vezetők bemutatták szervezetük tevékenységét. Ezt követően hálaadó szentmisén vettek részt, melyet Paskai László bíboros a térség papjaival közösen mutatott be. A szentmise végén a karitász tagok megújították fogadalmukat, majd első ízben átadták a Szent Erzsébet Díjat a kiemelkedő tevékenységet végzett Vígh Károlynénak, a tokodi szervezet tagjának. • kép, szöveg: Szegi János Népviseletek és csuhébabák Bajóton Megőrzik a hagyományokat, igyekeznek továbbadni őket a jövő nemzedékének a bajótiak. Szombaton végre elkészült a helyiek alkotásainak gyűjteményét bemutató kiállítás, a bajóti Millenniumi Házban. Akik ellátogatnak a tárlatra, azok színes kavalkádba csöppennek, hisz több művészeti ág is képviselteti magát. A bajóti idősek alkotásai a különböző hímzések és horgolások, valamint ők gyűjtötték össze régi fotóikat is, melyeken népviseletben láthatók. A fafaragások mellett az üvegfúvó mesterség is képviselteti magát, különböző, homokfúvással készült tárgyakkal. Babák és apróbb asztali kosárkák is készültek csuhéból. A helyi népviseletet babákon tekinthetik meg a kíváncsi látogatók. Itt a keresztelő ruhákon keresztül a felnőtt és gyermekkorosztály egykori ruhatárát is megismerhetjük. A kiállítás hétfőtől péntekig, 9 és 17 óra között látogatható. Piknik az emlékműnél 1526. szeptember 13-15. között zajlott le a maród csata, Pusztamaróton. A Pilisi Parkerdő Rt. 2003-ban emlékművet állított a csata egykori színhelyén. Szeptember 11-én szombaton, a csata évfordulójának alkalmából rendeznek itt pikniket Nyergesújfalu Baráti Körének tagjai. Valamennyi nyergesi lakost meginvitálták, hogy töltse velük ezt a napot. A mohácsi csata (152á augusztus 29) után kevésbé közismert a maród csata, annak ellenére, hogy az országot lassanként elfoglaló török had itt Pusztamaróinál ütközött a legnagyobb ellenállásba. A maród csata áldozatainak száma meghaladta a mohácsi csatában elesettekét. Ezért is tartják fontosnak a helyiek, hogy az egy éve emelt emlékműnél összegyűlve, közösen emlékezzenek meg a csatában elesettekről. • MAGYAR Autós-motoros találkozó Tokodaltárón A hét végén rendezték meg Tokodaltárón a Taubenreuther Kupa Motoros- és Autóstalálkozót, amely iránt nagy volt az érdeklődés. A rendezvényen BMW terepjárókat és személyautókat, valamint Suzuki motorokat, gokardokat állítottak ki, de a programban tesztvezetés is szerepelt. A jelenlévők találkozhattak a 2005-ös Pá- rizs-Dakar résztvevőivel, versenyautóival és szervízkamionjaival. Az érdeklődők megtekinthették a rally autók kiállítását és bemutatóját, ezenkívül éjszakai trophy futamokat és triál futamokat láthattak, de tereprally bemutatóra és sárgyorsulásra is sor került. • Kovács Ági Néptáncgála Leányváron A táti Musik-Land iroda szervezésében Leányvárra látogatott Dél-Tirol- ból a Volkstanzgruppe Wolkenstein/ St. Christina néptánccsoport. A két éve alakult fiatalokból álló csoport tagjai munka és tanulás mellett táncolnak, és hetente próbálnak. Közösen adtak műsort a művelődési házban a Leányvári Német Nemzetiségi Néptánccsoporttal, amely kilenc éve alakult, és több mint száz tagja van. Húsz-húsz perces blokkokban előadott, majd két órás igényesen kidolgozott néptánccal gyönyörködtették a nézőket. Meglepetésként a tiroli csoport tagjai a közönség soraiból táncpartnert választottak, és saját táncukra tanítva mutatták be néptáncukat. • Szegi János