Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-09-07 / 177. szám

MAGYARORSZÁG 2004. szeptember 7., kedd • HÍDLAP 3 Orbán: Magyarországnak biztonságra van szüksége „Magyarországnak ma nem re­formokra, nem harmadik útra, nem felforgatásra, hanem bizton­ságra, kiszámíthatóságra van szüksége” - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Fidesz- frakció hétfői ülésén. Orbán Viktor elmondása szerint, „ma Magyarországon olyan kormány- válsággal tetézett bizonytalanság van, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa. Olyan még nem volt, hogy Ma­gyarországnak egyszerre két minisz­terelnöke legyen, az egyik, aki hivatal­ban van, és a másik, aki helyettesíti.” A szövetség elnöke rámutatott, hogy 2004 nyarán, az európai választásokat követően a kormány azért bukott meg „mert kiderült, hogy a bankárkor­mány egyfelől érzéketlen, másfelől pedig nem tudta, vagy nem akarta tel­jesíteni mindazt, amivel megbízták. Valójában arról van szó, hogy az MSZP egyik része vállalkozott az em­bereknek 2002-ben tett ígéretek végre­hajtására, de ők nem bizonyultak al­kalmasnak programjuk teljesítésére. Azonban most az MSZP egy másik része kerül majd kormányra, akik semmi mást nem tehetnek, mint hogy megpróbálják magvalósítani azt, ami­vel megbízták őket az emberek.” Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke Orbán Viktor felhívta a figyelmet ar­ra a bizonytalansági tényezőre, hogy nem tudni, születnek-e jelen pillanat­ban kormánydöntések. „Ugyanaz a program, ugyanaz a kormánykoalíció” - jelentette ki Orbán, majd hozzátette, hogy a Fidesz álláspontja sem változott: továbbra is a Nemzeti Petícióban foglal­tak, azaz a kormánykoalíció által elvál­lalt, de két év alatt nem teljesített leg­fontosabb programpontok megvalósítá­sát kell számon kérni a parlamentben. A Fidesz-frakció tagjait arra szólí­totta fel: a következő időszakban, kö­vetkezetesen kérjék számon a kor­mányprogramot a koalíción. Orbán Viktor óvta pártja képvise­lőit a korai állásfoglalástól a teljesí­tés tekintetében. Mint mondta, meg kell adni az esélyt a most hivatalba lépő új kormánynak arra, hogy tel­jesítse vállalt kötelezettségeit még annak ellenére is, hogy a privatizá­ció leállítása helyett annak felgyor­sítására készülnek, hiszen az elmúlt napokban olyan nyilatkozatokat tet­tek az otthonteremtési támogatások megváltozatása kapcsán, amely ma­gában hordozza a polgári kormány által bevezetett támogatások köré­nek visszaállításának, kiszélesítésé­nek lehetőségét. A gazdaság helyzetéről szóló viták kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy nem mehet jól egy ország gaz­dasága, ha az országban rosszul élnek az emberek. Mint mondta, „ez a lé­nyeg, és nem a makrogazdasági mu­tatókkal tarkított hókuszpókusz”. • EJ Változások a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport kabinetrendszerében Az európai earlamenti választások miatt megüresedett kabinetvezetői posztokra Áder János frakcióvezető hétfőn a következő személyeket kér­te fel: Az Európai integrációs ügyek kabinetjének vezetője Hörcsik Richárd lett. (A kabinet korábbi vezetője Szájer József volt.) A Mezőgazdasági kabinet új vezetője Lengyel Zoltán. (A kabinet ko­rábbi vezetője Glattfelder Béla volt.) Az Ifjúsági és Sport kabinet vezetője Szalay Ferenc. (A kabinet koráb­bi vezetője Gyürk András volt.) A Gazdasági kabinet Foglalkoztatási és Munkaügyi munkacsoportjának ve­zetője Bernáth Ildikó lett. (A munkacsoportot korábban Őry Csaba vezette.) A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja hétfőn az új kabinetvezetőket frakcióvezető-helyettessé választotta. Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszak Gyurcsány: „ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét" Az új kormány programja a mun­kahelyteremtésre és a javak igaz­ságosabb elosztására épül - mond­ta Gyurcsány Ferenc, a kormány­pártok miniszterelnök jelöltje, az Országgyűlés őszi ülésszakának el­ső ülésén, napirend előtt. „Szeretnénk egy erősebb, gyarapodó gazdaságot, amely megtartja ugyanak­kor az egyensúly feltételeit, és közös gazdagságunk új javait igazságosabban szeretnénk elosztani, amelyben persze nagyobb a felelősség is” - fogalmazott a kormánypártok miniszterelnökjelölt­je. Gyurcsány azt mondta, a kormány tudja, hogy hosszú távú gazdasági gya­rapodás és jólét csak akkor van, ha a növekedés az egyensúly fenntartása mellett következik be. A kormány, ha szükségesnek látja, be fog avatkozni, de „ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét” - tette hozzá. Kuncze Gábor (SZDSZ) elmondta: a változásra azért volt szükség, mert a kormányzati munka lelassult, nem szü­lettek meg időben a döntések. Ader Já­nos, a Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc programjának ele­mei Medgyessy Péter kormányprog­ramjában is szerepeltek, és nem telje­sültek: munkahelyteremtés helyett nőtt a munkanélküliség, az otthonteremtési támogatást bővítés helyett csökkentet­ték, a mezőgazdaság minden ágazata válságjeleket mutat, drámaian emelked­tek a gyógyszerárak, nőtt az államadós­ság. Áder a „Pénzügyminisztériumból kiszivárgott hírek”-re hivatkozva úgy véli a kormány a családi adókedvez­Gyurcsány Ferenc miniszter mény jelentős megkurtítására, az egyé­ni vállalkozók adóterheinek növelésére, az idegenforgalmi és a kommunális adó, továbbá az illetékek emelésére készül. Szili Katalin házelnök az ülés elején bejelentette: jelenleg Herényi Károlyt tekinti az MDF frakcióvezetőjének, a frakció öt tagjának kizárásával kapcso­latban pedig az ügyrendi bizottság döntése után ismerteti álláspontját. Dávid Ibolya (MDF) arról beszélt: az ország váltást és változást vár a le­endő kormányfőtől, ám a miniszter­elnök-jelölt beszéde az előző két év gondolatiságát, az emberek problé­máinak nemismerését tükrözi. Az MDF a kormányzati korrupció felszámolását, a költségvetés jelenle­gi állapotának nyilvánosságra hoza­talát, olcsóbb állam megszervezését és felelős külpolitikát vár el az új kor­mánytól - tette hozzá. • origo.hu Országos rendezvénysorozat a kétszintű érettségiről Az új tanévben már a kétszintű érettségi rendszerében vizsgáz­nak a végzős középiskolások, ezért két rendezvény is szolgálja tájékoztatásukat szeptemberben: a Központi Érettségi Nyílt Nap és a Központi Nyelvi Érettségi Nap - mindkét rendezvényre 3 ezer diá­kot várnak a szervezők - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a FISZ Szerkesztőség. A legnagyobb dilemmája minden középiskolásnak és tanárnak, hogy emelt - vagy középszinten készüljön vagy készítsen fel a majdani érettségi vizsgára. A FISZ a középiskolák és az Oktatási Minisztérium tevékeny­ségét segítendő rendezvénysorozatot indít tanároknak és diákoknak a meg­változott követelményekről, hogy megkönnyítse a diákok és tanárok döntéseit. Azt már tudjuk, hogy a di­ákok többsége (58%-a FISZ országos középiskolai kutatása szerint) úgy gondolja, hogy a karrierintézmé­nyekbe az emelt szintért járó hét többletponttal lehet majd bejutni, és a nagy túljelentkezéseket számláló egyetemek vezetői is 140 körüli pont­határokat jósolnak. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az eredményt sem, hogy azok a diákok biztosabbak továbbtanulásuk sikerében, akik tájé­kozottabbak, és igénybe veszik azo­kat a rendezvényeket, melyeken az érettségivel kapcsolatos információk­hoz hozzájuthatnak. A sikeres érett­ségi felkészüléshez és felkészítéshez a tanévkezdéssel a következő orszá­gos rendezvények járulnak hozzá: A Központi Érettségi Nyílt Nap szeptember 18-án várja tradicionális tájékoztató rendezvényére a magyar nyelv és irodalom, történelem, köz- gazdaságtan, matematika, fizika, és bi­ológia tantárgyakból érettségire vagy továbbtanulásra készülőket. A tantár­gyankénti szakmai analízisek a közép és emelt szintű érettségi feladatsorok felépítését (típuspéldák, javítótanárok által elvárt megoldási menetek), és a lehetséges buktatókat elemzik a kö­zépiskolai tankönyvszerzők előadásá­ban. A szaktárgyi blokkokat összefog­laló előadás követi a kétszintű érettsé­gi eljárási rendszeréről. A Központi Érettségi Nyílt Napot ismerő diákok­nak 57 százaléka nyilatkozott úgy az országos középiskolai kutatás során, hogy még az érettségi évében felve­szik felsőoktatási intézménybe. A Központi Nyelvi Érettségi Nyílt Nap szeptember 25-én első íz­ben tájékoztat a kétszintű idegen nyelvi érettségi követelményeiről. Az angol és német nyelvből érettsé­gi vizsgára készülőknek nyújtanak segítséget a rendezvény szakmai analízisei a közép és emelt szintű nyelvi érettségi feladatsorok felépí­téséről, a típuspéldák, javítótanárok által elvárt megoldási menetéről. A tájékoztató előadásokat a kétszintű érettségi rendszer kidolgozásában részt vevő szaktanárok tartják. A to­vábbtanulni szándékozó 10-12-es di­ákok 76 százaléka nem rendelkezik nyelvvizsgával, ezért az emelt szintű nyelvi érettségi - mely bizonyos tel­jesítmény fölött államilag elismert nyelvvizsgának minősül - nagy je­lentőséggel bír. A Kétszintű Érettségi Konferencia október 5-én várja a középiskolai ve­zetőket, szaktanárokat, felsőoktatási intézményvezetőket; és a tevékenysé­gük átalakulására számító nyelvi, ECDL és egyéb magánoktatási cégek képviselőit.-A rendezvény célja, hogy minden pedagógus tisztán, pontosan, világosan lássa, értse, és alkalmazza a kétszintű érettségi eljárási, és szak­mai követelményeit, mert tudásuk és hozzáértésük minta lesz a diákoknak. Az Oktatási Minisztérium nagyon gyors ütemű, és mindenre kiterjedő tájékoztatási, képzési tevékenységet végzett. Munkájukat ezzel a hagyo­mányteremtő konferenciával kívánja támogatni a FISZ. Közvetlen forrás­ból kaphat így mindenki átfogó képet a rendszerről, ami a hagyományos érettségi és felvételi rendszer helyébe lép. Az előadásokat a szaktárca, és háttérintézményeinek szakértői tart­ják, választ keresve arra a kérdésre is, hogy az új vizsgák hogyan viszonyul­nak az Európa Tanács szintrendsze­réhez, milyen elismertségre számít­hatnak majd az unióban. A diákoknak szóló központi rendez­vényekre jelentkezni lehet a Központi Érettségi Nyílt Nap esetén szeptem­ber 17-ig, a Központi Nyelvi Érettségi Nyílt Nap esetében szeptember 24-ig - a 06 1 473 0769-es telefonszámon (hétköznap 9 és 17 óra között), illetve az info@fisz.hu email címen. A Kétszintű Érettségi Konferenci­áról érdeklődni lehet a 06 1/ 266- 7601/12 8-as telefonszámon és a ren- dezveny@fisz.hu e-mail címen. • MR Új'abb gázáremeléssel számolhatunk A kőolajárak emelkedése követ­keztében bekövetkezett gázáremel­kedés miatt az importárak szintje 30 százalékkal emelkedett, ennek következtében januárra ki fog ürül­ni a gázárkompenzációs kassza - mondta el Hernádi Zsolt Mól el­nök-vezérigazgató. Az emiatt vár­hatóan szükséges áremelésről azon­ban nem kívánt nyilatkozni. Mádl Ferenc Orbán Viktorral tárgyalt Orbán Viktor a találkozó után azt mondta: az ország bizonytalan helyzetben van, amelynek felszá­molásáért a koalíciós pártok és a köztársasági elnök tehet a legtöb­bet. Az ellenzéki politikus megis­mételte: a választópolgárok felha­talmazása, vagyis parlamenti vá­lasztások nélkül mindenféle hata­lom gyakorlása elképzelhetetlen. Magyar érdektelenség A következő világkiállítást Ma­gyarország nélkül rendezik a harma­dik legnépesebb japán város, Nagoja vonzáskörzetében. A 2005-ös expón európai országok közül Bulgáriától Németországon át Ukrajnáig a kon­tinens harminchárom országa képvi­selteti magát. A 2005. március 25-én nyíló és szeptember 25-én záró expón, amelynek fő témája a globális har­mónia lesz. eddig 127 ország jelezte részvételét. A szervezők legalább 15 millió látogatóra számítanak. • Hír TV Uniós jogérvényesítő portál indult Új internetes portált hozott létre a Európai Bizottság, hogy pontosan tá­jékoztathassa a lakosságot arról, mi­ként érvényesíthetik jogaikat az Eu­rópai Unió belső piacán. A Párbe­széd a polgárokkal elnevezésű honlap mind a 20 hivatalos nyelven elérhető. Az oldalon az EU-jog tíz területét bemutató ismertető, továbbá több mint 1300 nyomtatható, többnyelvű, gyakorlati tanácsokat tartalmazó tá­jékoztató található. • Origo.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom