Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-09-04 / 176. szám
magazin 2004. szeptember 4., szombat • HÍDLAP Nem divat a család? Lassan egy évszázada mondogatják a házasság és a család intézményéről, hogy válságban van. Néhány évtizede már nem csak a regények, filmek témája lett, hanem - a válások számának növekvő aránya miatt - egyre több szakember is elkezdett foglalkozni a kérdéssel: kell-e még a házasság, a család? Van-e rá igény? Ma Magyarországon minden második házasság válással végződik, és a gyerekeknek közel a fele csonka családban nő fel. írásunkkal arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon mi okozza eme ősi szövetség sérülékenységét száguldó világunkban. Nagyon kevés házasság van, amelyben időnként ne adódnának nagyobb feszültségek, konfliktusok. Talán nem közhely azt állítani, hogy ez így természetes, és a cél nem is ezek kiküszöbölése (ez irreális lenne), hanem a problémák gyors, kultúrált áthidalása. Sokan azzal érvelnek a házasság ét» len, hogy a házasság tulajdonjogi viszonyokat állít fel emberek között; birtokolják egymást szexuálisan, gazdaságilag, és a birtoklásban megvan a kizsákmányolás lehetősége. Vagy, hogy épp a „birtoklás” miatt nem kell erőfeszítést tenniük a partner megtartására. Mások szerint a házasság akadályozza a szabadság, az önmegvalósítás lehetőségét. Szakemberek szerint a házasságok többségének kudarcát az úgynevezett kommunikációs zárlatok okozzák: pl., hogy a párok évekig kerülik a kényes témákat, nem akarnak vitát, veszekedést, emiatt azután nagyobb hatású a hirtelen jött krízis, konfliktus valószínűsége. Ilyenkor előjön a fájdalmas realizálás szükséglete, mert kiderülnek kényelmetlen titkok, kiderül, hogy a másik megváltozott, már nem az az ember, akinek a házasságkötéskor mutatkozott. Nagyon sokszor egy új párkapcsolat lehetősége, egy új szerelem robbant ki konfliktust, és hozza elő a sok éven át elfojtott problémákat. Úgy tűnik, hogy a mai ember felgyorsult, ugyanakkor elhúzódó és egészében nagy ívű pszichológiai fejlődése, s ennek különböző gyorsaságú üteme miatt veszélyeztetett intézmény napjainkban a házasság, ami azért is olyan törékeny, mert a ma embere nagyon is tudatosítja azt a népszerű ideát, miszerint „egyszer élünk”. Sokan, sokféle szempont szerint vizsgálják, mi is a baj napjainkban a házassággal. A vallásos gondolkodásúak szerint az emberek önfegyelmével van gond: nem tudnak dolgokról lemondani, áldozatot hozni egymásért és a családért. Mások szerint az emberek nem jól választják meg párjukat. Régi nézet az is, hogy nem szabad túl korán házasodni. Egyesek szerint viszont a válás túl könnyű, a társadalom túl toleráns, így a párok meg sem próbálják megoldani a gondokat, inkább a könnyebb utat választják. A tudományos magyarázat szerint a mai emberek pszichológiai érése később fejeződik be, mint elődeiké. A házassághoz szorosan kapcsolódó téma a családalapítás. Régen szinte természetes volt, hogy a házasságkötést néhány éven belül gyermekáldás követte - ma már ez sincs így Napjainkban az élet felgyorsult, az igények megváltoztak, egyre kevesebb pár vállal gyermeket. A jövevény elsősorban a nők életét borítja fel: visszaveti őket karrierjükben, kiszakítja őket mind munkahelyi, mind baráti közösségükből. Persze, a szerepek minden családban másként alakulnak, de tény, hogy a gyermekvállalás pszichésen és fizikailag elsősorban az anyákat terheli. A családalapítás tekintetében a lelkieken túl a másik meghatározó tényező - mint manapság mindenben - a pénz. Egy gyermek fogadása, nevelése, taníttatása sokba kerül. Feltételezhető, hogy amennyiben az állam racionálisabb családpolitikát folytatna, és valódi segítséget nyújtana a gyerekes családoknak, a párok felszabadultabban, határozottabban döntenének a gyermekvállalás mellett. Vannak országok (lásd Svédország), ahol a szociális háló annyira széleskörű és stabil, hogy nem csupán a „tűzoltásra”, hanem komoly támogatásra is van keret, tehát a fiatalok nem anyagi megterhelésként élik meg a családalapítást. Mindezeket félretéve kijelenthetjük, a házasság és a családi életforma nemcsak azért maradt életképes, mert nincs igazi alternatívája, hanem mert az ember társas lény, szüksége van tartós kapcsolatra, csak így maradhat mentálisan egészséges. A házasság vagy huzamosabb ideig tartó együttélés nélkül az ember képtelen igazán megtanulni kapcsolatokat kötni és fenntartani, kommunikálni, konfliktusokat megoldani, érzelmi helyzeteket átélni. Csak ilyen jellegű együttélésben nyílik meg a másik ember annyira, hogy önmagunk tükre is legyen, és bepillantást engedjen egy másik világba. A családalapítás tekintetében pedig a házasság az alap, a család ugyanis a legtöbb egészséges ember természetes igénye. • K.E. \ Könyv ötvenhat megtorlásairól Milyen furcsa ez a világ. Néhány hete írtam egy angol teakomcsi Sztá- lin-köny ve legmeghatározóbb szakértőjéről, hogy hehe, ha a legfontosabb ilyen, miféle lehet a többi. Szamuely Tiborról, az őszirózsás Szamuely kremlinológus unokaöccséről volt szó. És most itt a könyv Szamuely elvtárs ötvenhat után viselt dolgairól. Nem ő a központi alak, de a kötet az ELTE konszolidációs tisztogatását foglalja össze, és abban bizony igen jelentős bárdot hordozott magával. Miután felismerem, ugyanabban a birodalomban járok megint, mint olyan hosszan, tehát ismerősen hazug a terep, ismerősen heroikus és elté- veszthetetlenül pikareszk, egyetlen dologra figyelek, a gyermeki szeretet mennyire képes egységbe zárni egy amúgy meglehetősen széttartó szövegtestet. Úgy értem: a széttartó, más jellegű, más minőségű szövegrészeket. Az ajánlás szerint Molnár Zsuzsa, a kötet szerkesztője „Apja és Apósa emlékének szenteli” (így) a dokumentumgyűjteményt. Összezárnak szépen. A trianoni fájdalmat és megrendülést idéző cím kivételével (Jussunk - 1956) láthatóan átgondolt, szervesen kapcsolódó anyagok kerülnek egymás mellé, x év, ötvenhat utóhatásai, bár az ajánlás ezt a meghökkentően szervilis (bocsánat a kifejezésért), túlhajtott, a jelen viszonyait nem a maga materiális konvenciói közt kezelő fel- jajdulást is helyrebillenti. A mai negyvenes-ötvenesek előtt járó generáció (a szüléink) - mondom, ahogy gondolom - megszívta rendesen. Ki azért, mert nem hitt a kommunista szellemben, mert látta, mit művel, megjárta a SZU-t, vagy közel merészkedett a tűzhöz, ki azért, mert hitte, és csak később fogta fel, kik közé keveredett, mint tíz és tízezren. De most, akik túlélték valamilyen módon, szívósak voltak, mint a tarack, jól néznek ki mind egy szálig. Nem értenek semmit, mert a világ nem is érthető köny- nyen a korábbi igen-nem felállásból. Egy-egy hasonló ajánlás talán megédesítheti utolsó éveiket. A kötet alig segít a megértésben. Éppen olyan irracionális, mint a kor, amelyről beszél (átcsúszik a mába). A szerkezetileg hat fejezetre osztott anyag első része az ELTE 1992-ben történt ötvenhatos Kolhoz-konferenciájának anyagait közli (Varga János, Szakács Sándor, Ungváry Krisztián, Hegedűs B. András). A Kolhoz Kör az ELTE ellenállói ironikus önelnevezése, a Petőfi Körhöz hasonlatosan működött, hasonlóan is végezte. A második fejezet az előzmények, az első (elképesztően tehetséges és szellemes) gúnyirattól az értelmiségi felhívásig foglalja össze a történéseket. A munka komolyságát jelzi, hogy egy se égen, se földön fel nem lelhető pamflet a Párizsban élő történész, Kecskeméti Károly személyes archívumából került a kötetbe. A pamflet olvasata nélkül az olvasó könnyen azt hihetné, ezek összeszorították a fogukat, és ellenálltak hősiesen, mint ahogyan az ötvenhatos fiúkról képzeljük. Hát nem. A Pasquilius az 1954-es gólyabálra íródott. A bibliai alapra épült gúnyiratot olvasva az ember egyrészt leesik a székről a röhögéstől, másrész nem érti. íróit, ha egyszer ötvennégy volt, miért nem lőtték agyon a helyszínen. Sztálin elvtárs nyilván nem gondolkodott volna sokat. Talán Rákosi elvtárs sem, bár ötvennégyben egyikük se volt olyan helyzetben, hogy lövessen. A harmadik és negyedik fejezet két-két vonatkozó nagyinterjú (Vadász Sándor, Kende János és Nyárádi Vince, dr. Papp Árpád tanáremberekkel). Aztán az ötödik fejezetben megérkeznek a nagyágyúk is: Szabad György, Antall József és még sokan mások, akik megemlékeznek Molnár Józsefről. A Cím nélkül című hatodik fejezet számomra a kötet legmeghatározóbb része: maga a fegyelmi eljárás, jegyzőkönyvek, tanúvallomások csokra. Aki nem történész, nem jár levéltárakba, de érdeklődik a hajdani kihallgatási módszerek rávezető természete iránt, a kötet ötödét kitevő, az ördögűzés valamennyi trükkjét bevető jegyzőkönyvsorozatban megfigyelheti. Örkény nem volt képes hasonló logikai szaltókra, manőverekre, mint egyik-másik, tehetség dolgában nem sokban alulmaradó, hithű kon- szolidátor, pedig Örkény mindent ismert az abszurd világából. • Onagy Zoltán JUSSUNK- 1956 Tarsoly Kiadó 2004. Szerkesztette: Molnár Zsuzsa * Ármegjelölés nélkül Nálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történetek feldolgozására vállalkozik, amelyek nagy valószínűséggel sokak számára ismerősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzelni őket környezetükben is. Fontos, hogy a történetek és az alakok valódiak, még ha olykor - személyiségi jogaik miatt - nem is eredeti nevükön említem a szereplőket, vagy itt-ott egy kis színezékkel dúsítottam is a históriákat. Mindezek természetesen az adomákban lényegi változást nem okoznak, és hangsúlyozom: a hír igaz. Marika néni, avagy kocsmárosné, aranyvirág! Ezúttal ismét egy jellegzetes, nélkülözhetetlen alakját szeretném bemutatni kicsiny falunknak, szűkebben annak még kisebb vendéglátóipari egységének. Ő Marika néni, minden magára valamit is adó kisközség kocsmáros-nagyasszonya. Alakja már a szabadságharc előtti Magyarországon legendává nőtte ki magát, hiszen már Petrovics, a költő is felé rikkantotta kérését tőle szokatlan udvariassággal a faluvégi „kurtában”, hogy azt mondja: Kocsmárosné aranyvirág, ide a legjobbik borát! Persze könnyű volt akkor még imigyen rendelni, tekintettel arra, hogy ha esetleg az „aranyvirág” ne adj Isten mégsem a legjobbikból, hanem a lcgrosszabbikből hozott, akkor is - nagy részt - növényi eredetű bort töltött gigájára a delikvens. Léhát Marika néni rendszerint középkorú, már őszbe csavarodó hajú (lenne, de festi ám piszkosul, kedvenc árnyalatai a piros-lila-zöld és ezek kombinációja), éles nyelvű, fürge tekintetű, mindentudó asz- szony, ki a falu összes feleségétől jobban tudja, melyik férjjel, fiúval miként lehet bánni. Szavára hallgat a község italozó népe, az ő jóindulatát elnyerni mindig készek a legények. Marika néni cserébe az ajtón belépő elé kérés nélkül rakja szokott italát, érdeklődik az ő és családja hogyléte felől, kellő részletességgel tálalja a legfrissebb pletykákat, fejből tudja a hazai futballcsapat elmúlt öt évben lejátszott mérkőzéseinek eredményeit. A zenegépet teljes hangerőn hagyja szólni, mondván, ha az illető beledobta a pénzét, akkor joga van azt úgy és addig hallgatni, ahogy és amíg az kívánja. Igazán kiváltságos vendégek esetében velük együtt dúdolja valamennyi dal szövegét, legyen az magyar vagy bármilyen külföldi nyelvezetű, továbbá - és ez a lényeg - egészen kivételes esetekben (fizetés, segély előtt) hajlandó rövid távú hitelekkel megsegíteni a száraz torkú vendégeket. Marika néni és vendégei között tökéletes a szimbiózis: mindketten tudják, szükségük van egymásra, éppen ezért tiszteletben tartják egymás jogait, rigolyáit. Mégis: Marika néninek új háza épült, fia új autóval jár, a kocsma megszépült, a vendégek viszont megöregedtek, lerongyosodtak. Mégis, Marika néni népszerűsége töretlen. Ki érti ezt? • BK
