Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-09-02 / 174. szám

2 HÍDLAP • 2004. szeptember 2., csütörtök SZLOVÁKIA Adómentes tankönyvek Dusán Jarjabek (HZDS) és Dusán Caplovic (Smer) képviselők azt szor­galmaztak, hogy januártól ne kelljen hozzáadottérték-adót (DPH) fizetni a tankönyvekre, főiskolai tansegédle­tekre, a tanítási segédletekre, szótá­rakra és enciklopédiákra. A javaslatot a kormány viszont nem fogadta el. Ivan Miklós pénzügyminiszter azzal indokolta a kabinet döntését, hogy a képviselők azt javasolták: akkor se kelljen adót fizetni a könyvekért, ha azokat magánkereskedők is terjesz­tik. Ez ellentétben áll az unió irány­elveivel - mondta a miniszter. • -K­Magyarország előkelő helyen a szlovákiai befektetésekben Szlovákiában Magyarország a he­tedik legnagyobb befektető - adja hí­rül a Világgazdaság című napilap a szlovák jegybank adataira hivatkozva. Ezek szerint eddig csaknem 750 millió dollárnyi működő tőke érke­zett Magyarországról Szlovákiába. Különösen az elmúlt hat hónapban nőtt meg jelentősen a magyar vállal­kozások érdeklődése az ország iránt. Varga Tibor, az ITDH pozsonyi irodavezetője szerint különösen az új szlovák adórendelkezések nyerték el a magyar kis- és középvállalkozá­sok tetszését. Szlovákiában január elsejétől a személyi jövedelemadó, az áfakulcs és a társasági nyereség­adó egyaránt 19 százalékos. • MR Furcsa ügyek a Belügyminisztériumban Az ellenzéki HZDS, Smer és KSS igazságtalannak tartja a képviselők ellen indított büntetőügyi eljáráso­kat. A pártok a keddi egyeztetésü­kön arra a következtetésre jutottak, hogy csak az ellenzéki képviselők mentelmi jogát vonják meg. - Ez egyszerűen a büntetőjog durva meg­sértése, amelyeket politikai célokért követnek el - mondta Robert Fico, a Smer elnöke. Ezzel összefüggésben Vladimír Meciar (HZDS) „pikáns­nak” nevezte a Belügyminisztérium­ban zajló ügyeket is. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a HZDS egyik kép­viselőjét korrupciós ügyért azonnal elítélték, és hasonlóan járt az SDKU egyik kassai tisztségviselője is. Ezzel szemben a KDH követői, és Vladimír Palkó pártfeletteseinek ügyeit enyhébb módon orvosolják. Nehezen terjed a világháló Szlovákiában kirívóan alacsony az otthoni internetet használó lakosok száma. Egy áprilisban elvégzett fel­mérés szerint ezer megkérdezett kö­zül mindössze 16(1 százaléknak van otthoni internet-elérése. Arra a kér­désre, hogy a közeljövőben tervezik-e a világháló bevezetését, 6,3 százalék válaszolt pozitívan.A szlovák ered­ménnyel ellentétben Csehországban a lakosok 35ff százalékának van otthon internet-kapcsolata, ami a hazai szám kétszerese. Emellett Szlovákiában a munkahelyeken 26,9 százalék hasz­nálja a világhálót. Csehországban ez a szám 37,2 százalék. • -K­Rudolf Zajac reformja elfogadhatatlan Rudolf Zajac egészségügyi mi­niszter reformtörvényeinek filozófi­ája nemcsak a Szabad Fórum, ha­nem a Smer számára is elfogadha­tatlan. A szóban forgó két párt képviselői kedden azért találkoz­tak, hogy megvitassák az egész­ségügyi reformokat. Amíg a Sza­bad Fórum még nem döntötte el, hogy a parlamentben támogatni fogja-e vagy elutasítja a törvénye­ket, addig a Smer határozottan ki­jelentette: képviselői a törvények ellen fognak szavazni. A politikusok kölcsönösen tájékoz­tatták egymást az egészségügyi tör­vényeket módosító javaslataikról. A két párt egyet értett abban, hogy mi­vel a reform Szlovákia összes állam­polgárát érinti, ezért szélesebb körű vitát kell indítani a törvényekről. Zuzana Martináková, a Szabad Fó­rum elnöke azt tartaná helyénvaló­nak, ha a reformot minél több politi­kai párt és képviselő támogatná. Pavol Paska, a Smer alelnöke kijelen­tette, a Smer a kezdetektől fogva ha­tározottan elutasítja Rudolf Zajac el­képzeléseit. Úgy véli, hogy ameny- nyiben a reform megvalósításra ke­rülne, nemcsak az állampolgárok dolgát, hanem Zajac utódjának a helyzetét is megnehezítené, hiszen bonyolult lesz majd a reformok okoz­ta deformációkat elhárítani. A két párt elfogadhatatlannak ta­lálja az egészségügyi biztosítók és kórházak részvénytársasággá törté­nő átalakítását és az egészségügyi rendszert célzó további változtatáso­kat. A Szabad Fórum a reformtörvé­nyekről és az azokat módosító javas­latairól hétfőn a Kereszténydemok­rata Mozgalom (KDH) képviselőivel tárgyalt, holnap pedig Rudolf Zajac miniszterrel és az ANO képviselői­vel fog eszmecserét folytatni. • RGA Kedden este a Magyar Koalíció Pártjának képviselői is találkoztak Rudolf Zajac egészségügyi miniszterrel, hogy megvitassák a reformokat. Bastrnák Tibor képviselő szerint a tárgyalás előrelépést jelentett, bár egyes kérdésekben még nem egyeztek meg. A tárgyalást folytatni fogják. Rudol Zajac is elégedetten távozott a tárgyalásról, ám nyilatkozni nem akart. A tárgyalás legfontosabb pontja az egészségügyi biztosítók rész­vénytársasággá történő átalakítása volt. Eredetileg az MKP elutasította ezt a fajta átalakítást, ám kedden egy kis módosítással már el is fogad­ta volna. A törvényjavaslat szerint az egészségügyi biztosítóknak rész­vénytársaságokként a nyereség 50 százalékát kell az egészségügyben felhasználniuk. Az MKP azt akarja elérni, hogy a nyereség 80-100 száza­lékát az egészségügyben hasznosítsák. Az MKP már nem ragaszkodik ahhoz a javaslatához, hogy a biztosítókat non-profit szervezetekké alakítsák át, bár Bastrnák ezt a fajta átalakítást támogatta. Szerinte többször is előfordult, hogy a részvénytársaságok pénze egyszer csak eltűnt. Jelenleg a biztosítókat ellenőrző rendszer ki­építését tartják fontosnak. Az aratás befejeztével lecsökkent a betakarított gabonafélék kereske­delmi ára. A termények elértéktele­nedésének nemcsak a Szlovákiá­ban tapasztalt magas terményho­zam az oka, hanem az is, hogy a környező országok - Csehország, Magyarország, Ukrajna és Oroszor­szág - gazdái sem panaszkodhat­nak az idei termés mennyiségére. Az árakat a külföldi vásárlók aján­latai is lefelé nyomják, nem beszélve arról, hogy a Statisztikai Hivatal ki­mutatása szerint a gazdák idén há­rommillió tonna gabonát szeretné­nek értékesíteni, ami az elmúlt évek legjobb termése.- A mezőgazdászok arra számítot­tak, hogy a gabona tonnánkénti ára 4500-4800 korona lesz. Ennek ellené­re az étkezési búzát legjobb esetben négyezer koronáért, a takarmánynak szánt termést 3500 koronáért lehet értékesíteni - mondta Ivan Oravec, a Szlovák Mezőgazdász és Élelmiszer- kamara elnöke. Az alacsony árak a termelők azon reményeit is eloszlat­ták, hogy az idei termés értékesítése­kor annak árába már a magasabb elő­állítási és energiaköltségeiket is bele­számolják. Az előnytelen piaci hely­zet így azt is meghiúsította, hogy a plusz bevételből a helyenként na­gyon rossz állapotban levő mezőgaz­dasági gépparkot felújítsák. A gazdák egyik lehetősége az lehet, hogy az értékesítés során kihasznál­ják az Európai Unió által meghatáro­zott intervenciós árakat. Eszerint a terményeket legalább 4100 koronáért kellene értékesíteni. Ellenkező eset­ben a gabonát az unió vásárolja meg. A lehetőséget november 1-jéig hasz­nálhatják ki, addig viszont nyilvános raktárakban kell elhelyezni a rekord mennyiségű gabonát. A raktárakat az Intervenciós Ügy­nökség működteti banki támogatá­sok felhasználásával - tájékoztatott Peter Horváth, az ügynökség igaz­gatója, aki azt is elmondta, hogy az állam tonnánként 85,7 koronával já­rul hozzá a gabona tárolásának költ­ségeihez. Abból kiindulva, hogy Szlovákián kívül a környező orszá­gokban is túlkínálat jelentkezett, a Földművelési Minisztérium becslé­se alapján az állami forrást mara­déktalanul ki fogják aknázni. Oravec meglátása szerint a gabo­naárak a következő hónapokban fo­lyamatosan el fogják érni az uniós szintet, ahol körülbelül 500 koroná­val adnak többet a termények tonná­jáért. A mezőgazdászok vezetője arra számít, hogy a gabonaárak a hús és a vajárakhoz hasonlóan folyamatosan kiegyenlítődnek majd. • -K­Az új tanév iskolai szünetei Összesen 96 napot tölthetnek otthon a diákok fia új iskolaévben a diákok ösz- szesen - beleszámítva a nyári va­kációt és az évközi szüneteket, ünnepeket és a hétvégéket - 96 szabad nappal fognak rendelkez­ni. Az iskolapadokban 198 napot fognak tölteni. Az őszi szünet október 28-án, csü­törtökön kezdődik, és beleszámítva mindenszentek ünnepét és a hétvé­gét öt napig tart majd. A diákok no­vember 2-án, kedden veszik vállukra újból az iskolatáskát. A karácsonyi és az újévi ünnepek a téli szünet részét képezik. Decem­ber 23-tól, csütörtöktől kezdődik el a téli szünet, és 2005. január 2-ig, va­sárnapig fog tartani. A diákok az új évben január 3-án, hétfőn mennek először iskolába. A félévi szünetre 2005. február 1-jén kerül sor. A tavaszi szünet időpontja régión­ként fog különbözni. A Pozsonyi, a Nyitrai és a Nagyszombati kerületben a tavaszi szünet február 21-én, hétfőn veszi kezdetét, és február 25-ig, pénte­kig tart. A tanulók február 28-án, hét­főn ülnek ismét az iskolapadokba. A hatnapos húsvéti szünetre március 24-től, csütörtöktől kerül sor, a diákok március 30-án, szerdán mennek újra is­kolába. A jövő évi nyári vakáció 63 na­pig fog tartani, július 1-jén, pénteken kezdődik és augusztus 31-én, szerdán fejeződik be. A tanulók szeptember 2- án, péntekén ülnek újra iskolapadba. • RGA Nem lesz magyar szó a parlamentben Folytatás az 1. oldalról Az alkotmányjogi bizottság jóvá­hagyta, hogy az európai ügyekért fe­lelős bizottság ülései nyilvánosak le­gyenek. Ján Cuper, a HZDS képvise­lője azzal a módosító-javaslattal állt elő, hogy a parlament a bizottsági ta­gokat a politikai pártok és mozgalmak az utolsó választásokon a parlamentbe beválasztott képviselőinek arányában nevezzék ki. A képviselők nem fogad­ták el azt a javaslatot, amely szerint az európai ügyekért felelős bizottság tag­jai mellé póttagokat válasszanak. Egy másik elfogadott javaslat alap­ján a képviselői vizsgálat elvégzésé­hez nem lesz szükség a bizottság ha­tározatára, elegendő lesz az egyik bi­zottsági tag részvétele is. • RGA Papp János jegyzete MDF sirató Ismét egymásnak feszülnek az in­dulatok a rendszerváltó pártban, a demokrata fórumos politikusok nagy buzgalommal élezik a kiásott csatabárdot, és csak az Isten a megmondhatója, hová vezet Dávid Ibolya makacskodása és a Fidesz elnökével szembeni túlzott konfrontációja. A Magyar De­mokrata Fórum történetét jól is­merők tudják, és emlékeznek is ar­ra, hogy rövid másfél évtized alatt két nagy pártszakadás gyengítette meg a pártot, és szerzett soha nem gyógyuló sebeket. Csurka István magával vitte az antalli politikával elégedetlenkedőket, akik később a MIÉP hívó szavára találkoztak időnként a nagy budapesti de­monstrációkon, azt követően pedig Szabó Iván és 13 elvbarátja 1996- ban megalakította a Magyar De­mokrata Néppártot, amely aztán 2002 tavaszán szégyenszemre bele­simult a Kupa Mihály által veze­tett Centrum Pártba, és hozzájá­rult a nemzeti erők választási vere­ségéhez. A legújabb hír szerint a Lakitelek Munkacsoport öt tagja bizalmatlansági indítványt nyúj­tott be Herényi Károly frakcióve­zetővel szemben, és amennyiben a pénteki frakcióülésen leváltják a Dávid Ibolya közeli bizalmasának számító frakcióvezetőt, akkor igen­csak kellemetlen helyzetbe kerül az elnök asszony, mert a belső el­lenzék közelebb jutna Dávid Ibo­lya trónfosztásához. Máskülönben ellentmondásos helyzetbe hozta magát a Fideszt oly gyakran táma­dó politikusasszony, mert mutas­son akármilyen szép képet a maga előtt tartott tükör, a jobboldali szavazók döntő többsége nem Dá­vid Ibolyában látja a konzervatív nemzeti erők jövendő miniszterel­nökét, hanem Orbán Viktorban. Az MDF elnökasszonya szinte megdicsőült legközvetlenebb szűk baráti társaságában, amikor Olajos Péter személyében sikerült egy személyt a brüsszeli Európa Parla­mentbe küldeni a tavaszi választási eredmények után, és hirtelen fel­buzdulásában Dávid Ibolya akkor gyorsan kijelentette, hogy az MDF önálló listával indul a 2006-os or­szággyűlési választásokon. Arról az MDF-ről beszélt az elnök asszony, amelyik párt a közvéleménykutatá­sokban évek óta az ötszázalékos küszöb alatt található. Dávid Ibo­lyát nagy meglepetések érhetik, amennyiben sikerül leváltani He­rényi Károlyt, mert még az a csúf­ság is megeshet az elnök asszon­nyal, hogy visszahívják a parla­menti alelnökségből, sőt akár még a frakcióból is kizárhatják. És ak­kor majd elmondhatja panaszait a jobboldalt mindennap gyalázó Né­meth Péternek a Nap-Kelte és az ATV reggeli és esti műsoraiban. ÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Agnes Lapterv: Balage R Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., . telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrcnská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató. Csalódottak a földműves gazdák Nem kapnak elég pénzt a terményükért

Next

/
Oldalképek
Tartalom