Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-07-07 / 134. szám

KALEIDOSZKÓP 2004. július 7, szerda • HÍDLAP 7 Sörfesztivál 15. alkalommal Nyergesújfalun Pöltl „Oxi” Zoltán írásai Július 9-én, ío-én, és u-én kerül megrendezésre a sokak által ked­velt hagyományos nyergesújfalui Sörfesztivál. A három nap színvo­nalas programokat ígér az íjászpá­lyára látogatóknak. Inokai Zsomborné a Sörfesztivál főszervezője elmondta, hogy minden évben nagy sikert arat a rendezvény. Az idei sem lesz másképp, talán any- nyiban, hogy ez egy jubiláló év a fesztivál életében. Pénteken délután három órakor kezdődnek a programok és vasárnap hajnalig állnak színpadra a legkivá­lóbb zenekarok, előadók. Ebben az évben a hazai popzenei élet színe-java érkezik Nyerges­újfalura. Az első napon délután három órakor felvonulással veszi kezdetét a műsor. Ezt követően a gyönyörű ma- zsorettes lányok vonulnak fel, majd az Ifjúsági Fúvószenekar mutatkozik be. Hat órakor ünnepélyes sörcsapolásra kerül sor, miközben a Soroksári Férfi­kórus énekel. Este hét órakor Auth Csil­la, majd a tarjáni Sramli Kings zenekar lép fel. A pénteki nap a Szigeti Fiúk szórakoztató műsorával zárul. A szom­bati nap reggel kilenc órakor az 1POSZ labdarúgó tornával kezdődik, majd a nyergesújfalui Pinocció Bábcsoport és Játszóház teszi még vidámabbá a napot, a gyermekek számára is. A délelőtt fo­lyamán a Total Dance tánccsoport ap- róbbjai is bemutatkoznak. Délután egy órától tátikára várják a kicsiket-nagyo- kat, négy órától pedig a sármos, olasz énekes, Erox áll a színpadra. Ezen a na­pon nem marad otthon Matyi és a he­gedűs sem, sőt még tovább fokozza a hangulatot a népszerű Grouvehaus ze­nekar, majd Zsédenyi Adrienn. De hallható lesz a Makonya Band és a tradicionális táncot lejtő Black Feeling is. Ezt követi nyolc órakor az Irigy Hónaljmirigy show, majd igazi házibuli hangulatot teremtő kisegyüt­tesével idén is, - csakúgy, mint tavaly - fellép Sólymos Tóni. Az éjszakai re­mek hangulatról a Szlovákiából jól is­mert csapat a Krízis gondoskodik, mi­közben karaokéra várják az énekelni vá­gyókat a szervezők. Vasárnap délelőtt tíz órától Lili és Lali bohócok műsorá­val indul a program, 11-től lecsófeszti­vál veszi kezdetét. Ezt követően a déli órákban Kovács Lázár és Kaszás Géza remélhetőleg a hölgyeken kívül a va­sárnapi ebédet is megfőzi majd, mind­eközben a nyergesújfalui Silver Blue zenél. A délutáni programban szere­pel még az Atlantik Tánccsoport, kick boksz-és divatbemutató, amelyet sztárvendégek sora követ majd. Hat órától a 2004-es év felfedezettje, a Nox, majd a Romantic varázsol kitű­nő hangulatot a színpad köré. Dr. Walter tradicionális blues zenéjével valamint az idén alakult Hats Off együttessel - Hobó vendégszereplé­sével - folytatódik a program. Az est kilenc órától a komáromi Elektron Band utcabáljával ér véget. A három nap kínálata idén is igen tartalmas. S, ha valaki megéhezik, megszomjazik, a felállított sátrakban felüdülhet, hiszen bő lesz a gasztro­nómiai kínálat is! • Kovács Ági K ! Á L L í T Á S 0 K Esztergom Végh Éva festőművész „Séta az Univerzumban” című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Vármúzeum Rondellájában. Tímár József és Benjamin Pöttinen fotóművészek „Légihíd” című természetfotó kiállítása nyílt meg a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó aulájában a Magyar- Finn Baráti Kör szervezésében. Az Esztergomi Művészek Céhe tárlata látható a Bajor Ágost Műve­lődési Ház és Kultúrmozgóban, a „Céh Galériában”. A Szentgyörgymezői Olvasókör gyermek rajzszakkörének kiállí­tása tekinthető meg az olvasókör nagytermében. Antoni Waterloo Tájkarcok című ki­állítása nyílt meg a Keresztény Múzeumban. A tárlat október 3-ig lesz megtekinthető. Balassi címmel nyílt kiállítás a Vármúzeum Rondellájában. A tár­lat július végéig tekinthető meg. Kiss György és Vagyóczky Károly, 1000 éves pénzek érmén és papí­ron című kiállítása augusztus elejé­ig tekinthető meg a Vármúzeumban. Szűts Bálint kiállítása nyílt meg a Műhely-Hidak (a Párkány-Eszter- gom Baráti Egyesület találkozó-so­rozata) keretein belül az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtárban. Korga György festőművész és Lengyel Rita grafikusművész közös kiállítása tekinthető meg a Dobó Galériában. Nyergesújfalu Bazsonyi Arany festőművész kiállí­tása tekinthető meg szeptember 10- ig Nyergesújfalun, a Kernstok Ga­lériában (a Polgármesteri Hivatal épületében). Piliscsaba Tárgyi emlékek Piliscsaba múltjából címmel kiállítás nyílta piliscsabai Ura­dalmi Házban (Templom tér 13.) A ki­állítás augusztus 16-ig tekinthető meg. Varga Csaba „Közeledés az Egy­hez” című tárlata látható a pilis­csabai Uradalmi Házban (Temp­lom tér 13.) A kiállítás augusztus 16-ig tekinthető meg. PROGRAMOK-RENDEZVÉNYEK Esztergom Július 9-10-én (péntek-szombat) 21.00 órától az Esztergomi Vár­színház és a Kecskeméti Katona József Színház közös produkciója­ként, Kiss Csaba: A dög Lányre­gény 2 részben (Jössz te még az én álmaim utcájába...) című darabja lesz látható, (esőnap: július 11. va­sárnap) Belépődíj: 1500,- Ft, nyug­díjasoknak: 500,- Ft. Július 17-25. között kerül megren­dezésre az Aranyhíd 2004 Jógafesz­tivál a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgóban. Részletes in­formáció: 401-482, 06-20/563-43-89, www.invitel.hu/hummelr. VII. Politikatörténeti Nyári Egye­tem - Esztergom, 2004. július 5- 10. Július 7. szerda 9:30 Báron György: Mítoszteremtés a film eszközeivel. 11:30: Galántai Zol­tán: A tudomány és a földönkívüli civilizációk mítosza. Július 8. csü­törtök 9h:Kende Tamás: Kommu­nista mítoszok és mitikus kommu­nisták. llh:Tamás Gáspár Miklós. 14:30: Andor László: Az Amerika- mítosz. 16:30: Az én XX. száza­dom (filmvetítés). 20h: Meghívott vendégünk: Enyedi Ildikó. Július 9. péntek 9h: Melegh Attila: A Kelet-Nyugat mítosz funkciója a globalizáció korában llh:Halmos Károly: Polgár(i)ság és vállalko­zás. Hiedelmek és várakozások a rendszerváltoztatás idején. 14:30: Szalai Erzsébet: A kapitalizmus mítosza, valósága és a rendszervál­tás. 16:30: Dobrovits Mihály: Mí­tosz és történelem (Kelettől Nyu­gatig). Záróest. Visegrád Július 9-10-11-én rendezik meg a 20. Visegrádi Nemzetközi Palotajáté­kokat. Programok: kézműves vásár, régi mesterségek bemutatója, kö­zépkori gyermekjátszóház, törté­nelmi táncbemutatók, kiállítások, trubadúr verseny szerelmi hétpró­ba, vásári komdiák. Nyergesújfalu Július 9-10-11-én kerül megrende­zésre a hagyományos 15. Városi Na­pok és Sörfesztivál a Polgármesteri Hivatal szervezésében, a nyergesúj­falui íjászpályán. Július lO-én szombaton 9 és 13 óra kö­zött a Bóbita Óvodában (Május 1. tér) véradást szervez a helyi Vöröskereszt. Július 11-én vasárnap lecsófőző-fesz- tivált szervez a nyergesi önkor­mányzat. Az elkészült ételeket Ko­vács Lázár és Kaszás Géza fogják értékelni. Jelentkezni a nyergesi Polgármesteri Hivatalban lehet (455-299), Inokay Zsombornénál. Neszmély Július 16-17-én Dunai Ritmus Feszti­vál lesz a neszmélyi Millecente- náriumi Emlékparkban. A Nemzet­közi Ifjúsági Zenei Találkozón fellép többek között a Hooligans valamint a Kis Pál és a Borz. A jegyek 2 napra 1750 Ft (elővételbe: 1500 Ft), 1 napra 1000 Ft. Sátorozási lehetőség van! R 0 Portugália - Görögország kis extrával null-egy... nagy... 0 Rövid leszek. És egy kicsit beteges. Kezdek leállni a tv-ről. (Vagy kezdek felállni a tv mellől? Netán kezd rólam leállni a tv?) Kellett, mert már ott tar­tottam, hogy a függősség már önmagát működtette. Akkor is Balázs Show-t néztem, amikor nem akartam. Jaj. így tisztán, már jól látom önmagamat. Le­ülök vasárnap a tv újság elé, átnyála- zom amúgy rendesen és döntök (vas­tag filccel aláhúz), hogy mikor kapcso­lom be a dobozt. Vagyis döntenék, mert egész héten - Schilling Árpád „Nexxt”-jétől eltekintve - semmi érté­kelhető nem volt az éterben. Aztán az utolsó napon, szándéj tájm, bezzeg Oliver Stone, Eb döntő, és Miriam Öcsi, a kentaur férfilény, osztályon fe­lüli nőtestben, egy időben ...vazze... Ezt nagyon komolyan meg kellett szerveznem, hogy semmiről ne maradjak le. Stone apánk, ugye, e jeles napon, július 4-én mi mással, mint a „Szüle­tett július 4-én”-nel tarolt volna. Ezt még elnyeli a videó, ez meglesz, Tom Cruise itt nagyot alakít, járt érte oszkar, ha memóriám nem szalajt. De mi legyen a 8-tól 10-ig tartó Eb döntővel és a vele félpárhuzamban vetített 9- től 10-ig tartó félperverz „Nagy Ö kis extrával” ? Nincs mese, szörfölgetni kell, így tán nem maradok le semmiről. Pitagorasz és Arisztotelész pont ak­kor varr be egyet a portugál kapuba, egy remek fejesgófszögletből, amikor Tom és Scott a másik csatornán Miriam-mal smárol, nem is sejtve, hogy a csinos mediterrán sellő, alul valójában nem hal, hanem Poszeidon. Erre ta­lálták fel, a lassított ismétlést, így egyelőre elkerül az infarktus, de a meccs beáll, a dolog nem mozdul, az egyetlen gól után már nincs tovább, TP tize­des hiába bírta a lisszaboni Rock In Rio-t, a snájdig helléneké lett a kupa. Közben Tökös Tom-ról a másik adón kiderül, hogy egy konzervatív ultra, Szimpi Scott meg egy érzéki nulla. Miriam pedig közli, „Transz-szexuá­lisnak születtem, de átlagos vagyok, mint bárki más”. Ugye tudjuk, hogy van ott alul (nem Miriam Big Sister Valóságsav Baby esetében, hanem a távirányítón) az a kis piros gomb „Sürgősen kikapcs” felirattal ? No, én azt ekkor jó erősen megnyomtam. Tartalékvaker: Mi az? Feketeség, kis fehér pöttyel a közepén. Világbéke. Minden csatornán. V R O N U Jazz-órák: minden csütörtökön Na, ez jó. Nemhogy nem hal el a Jazztergom nevű rendezvénysorozat, de új adagolásban és nagyobb széles­ségben szól idén is. A fesztivál imágó kialakítói, a zene, mint világnyelv használatának beiktatá­sával folytatják párbeszédüket a helyi és a másfelől érkező közönséggel. Esz­tergom fesztiválváros! -sikíthatjuk és tán idén a legjobban propagálható nyári fesztivál összeállítás részeként a nem­zetköziségében legfrappánsabb, legla­zább és legelvontabb műfaj, a dzsessz kerül megint előtérbe. Voltak ilyen régi csütörtökök még '91-ben, '92-ben, amikor is a Molothow „Légó” Liget gyer­tyafényes asztalkáihoz ült le jazz-t hallgatni az addig főként a rock anyafar­kas csecsein csüngő koncertlátogató. Pestről jöttek a „konzisok” koncertezni, hogy előcsalogassák a 90-es évek első felében kirobbant kulturális „Nagy Nyitás” vájt füleit, akiknek több kellett, mint Jimi Hendrix és a Metallica. Pedig nem dívott a dzsessz, mert a dzsessz a könnyűzene műveltebb rétege­it feltételezi annak ellenére, hogy ugyanabból a bambuszos lakóparki afro­faluból indult a rabszolgahajcsár menedzserek szíves segédletével, mint az említett Jimi testvér. És hiába nem dívott a dzsessz, ha egyszer egy perc alatt rá lehetett kapni. Csak jusson el odáig az ember, hogy kap egy percnyi jazzmuzsikát! Az állítólagos „zenei rádiók” rühellik, mintha értenének hoz­zá. Mármint a zenéhez. (Hallották ezek Kiss Imre vagy Borsiczky nevét?) A koncertszervezők, kevés kivétellel szintén ódzkodnak tőle, mert a pénztárgép a fejükben arról csilingel, hogy ez nem kifizetődő dolog. Pedig kifizetődő (csak jól kell szervezni) és nem okoz hosszútávon depressziót ellentétben az egész nyáron át bevethető május elseje hangulatú play back show-kkal. Amúgy meg az Isten áldja meg kendteket, ha olyan dolgokat dotáltok, ami a nép számára föltétlenül köll! Ez pedig a magyar buzábu készült magyar magánzó pék kenyere, a magyar baby-knek szánt magyar ital, a tejecske, és az afro-amerikai gyökerű összeurópai misztérium szérum, a jazz. Há­rom pazar helyszínen, az esztergomi víziváros-beli Mindszenty téren, a Bajcsy-Zsilinszky utca Wilkinson Pub-jában és az esztergomi várban hall­gathatunk idén nyáron minden csütörtökön jazz zenét. A koncertek este 8-kor kezdődnek, s naptárjainkba a fellépők nevét is érdemes bejegyezni: Balázs Elemér - Dés András Ritmus Project, Jazzpressions és Pocsai Kriszta, Balázs József Trió, Pusztai Antal - Lakatos Pál gitárduó, Urbán Orsolya Trió, Szőke Nikoletta és a Jazzkluzív együttes, Pege Quartett, Incognito és a zárógálán fellépő Budapest Jazz Orchestra, Bontovics Kati és Jellinek Emílió különösen megnyerő fellépésével kiegészülve. Ez utóbbi koncertre egy ezres a belépti díj, a többi előadás ingyenes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom