Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-08-27 / 170. szám

MAGYARORSZAG y 2004. augusztus 27., péntek • HIDLAP 3 Folynak a bizottsági egyeztetések A koalíciós egyeztetés után Ko­vács László szocialista pártelnök közölte: közös levélben fordulnak Mádl Ferenchez, melyben arra ké­rik a köztársasági elnököt, hogy mielőbb bízza meg Gyurcsány Fe­rencet az új kormány megalakítá­sával. Az MDF szerint alkotmá­nyossági szempontból aggályos a helyzet, mivel a jelölt nem tagja az Országgyűlésnek. Pető Iván, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke hangsúlyozta: a két párt tudomásul veszi, hogy Medgyessy Péter a köztársasági el­nök kezébe tette le a döntés jogát. Kovács László pedig kiemelte: Mádl Ferenc és Szili Katalin megbeszélése után lekerült a napirendről a konst­ruktív bizalmatlansági indítvány. A miniszterelnök-jelölt elmondta: különböző bizottságokban folynak egyeztetések a kormányprogramról és a személyi kérdésekről is. Gyurcsány Ferenc hozzátette: az ed­digi kormányprogramot és az új el­képzeléseket Hiller István és Pető Iván tekinti át, a koalíciós szerződés­ről Horn Gábor és Szekeres Imre egyeztet, a kormányzati struktúra változtatásáról pedig Kiss Péter és Kuncze Gábor tárgyal. Egyes vélemények szerint alkot­mányértelmezési vita várható arról, hogy Mádl Ferencnek meg kell-e várnia a távozó kormányfő lemondá­sát követő 30 napos határidőt a dön­téssel, vagy annál hamarabb is fel­kérheti az új miniszterelnököt kabi­netalakításra. Azt a sajtóinformációt azonban, mely szerint Mádl Ferenc egyértelműen a 30 napos kivárás híve lenne, az államfő közvetlen környe­zetéből kategorikusan cáfolták. • (MR) MDF Lakitelek Munkacsoport - Előrehozott választás kell Az MDF jelenlegi politikájával elégedetlen képviselőkből alakult csoport két tagja szerint „a kiala­kult alkotmányellenes helyzet” elő­rehozott választásokat indokol. Balsai István és Szászfalvi László tegnapi sajtótájékoztatóján kijelen­tette: Gyurcsány Ferenc politikailag illegitim módon lett az MSZP mi­niszterelnök-jelöltje, tekintettel arra, hogy sem egyéni választókerületben, sem pártlistán nem szerezte meg a választók bizalmát, nem tagja az Or­szággyűlésnek. A szocialisták Győr- Moson-Sopron megyei elnökének je­lölését a magyar közjog és a demok­ratikus hagyományok vonatkozásá­ban is méltatlannak nevezték. Balsai István az európai parlamenti választások eredményére utalva meg­említette: egy rendkívüli pártkong­resszus jelölte ki az ország miniszter- elnökét, holott a választók június 13- án világossá tették, hogy új többséget és a jelenlegi parlamenti összetételtől eltérően a korábbi ellenzék vezette többséget kívánnának az ország irá­nyításában látni. Egyúttal feltette a kérdést: van-e példa a modern de­mokráciákban arra, hogy kormány- válság, miniszterelnök-csere esetén „előhúznak a kalapból egy olyan sze­mélyt”, akit a választók nem is ismer­hettek a választások időpontjában. Balsai István A munkacsoport képviselői javasol­ják, hogy haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások a jobboldali értékrendű pártok, a Fidesz, az MDF és a KDNP között a stratégiai és taktikai feladatok kijelöléséről és összehangolásáról. „Tárgyaljuk meg a követendő és kö­vethető stratégiát és taktikát, milyen teendőink vannak, milyen teendőink lehetnek az elkövetkezendő hetekben, hónapokban, annak érdekében, hogy ne pártérdekek, különböző gazdasági érdekcsoportok akarata érvényesül­jön, hanem valóban a nemzet érdeke, a magyar társadalom akarata” - mondta Szászfalvi László. • (mtv.hu) Az ingyenes tankönyv csak választási ígéret volt A kormányzó szocialisták annak idején azt ígérték, hogy ingyenesek lesznek a tankönyvek, ami nem­hogy nem valósult meg, de még azt a Fidesz kezdeményezte törvényja­vaslatot is elutasították, ami lehető­vé tette volna a tankönyvek ingye­nessé tételét - mondta Kosa Lajos csütörtöki sajtótájékozatóján. Kosa Lajos figyelmeztetett, hogy a kormány egy hibás törvénymódosítás­sal most a rászorultság elvén működő tankönyvtámogatási-rendszert is meg­szüntette, ami azt eredményezi, hogy a legrászorultabb diákok is elesnek az in­gyenes tankönyvtől. Ráadásul az Ok­tatási Minisztérium ezt azzal fejelte meg, hogy meghamisította azt a tájé­koztatót, amely a tankönyvpiac rend­jéről szóló törvénv változtatásait közli az önkormányzatokkal - jelentette ki a képviselő. Mint mondta, az így kiala­kult helvzet következtében nem kap­hatnak ingyen tankönyvet a három vagy többgyermekes családok középis­kolás gyermekei, az egyedülálló szülők gyermekei, és a rendszeres gyermekvé­delmi támogatásban részesülők. Kosa Lajos kifejtette, hogy az önkor­mányzatok jelezték a törvénymódosítás hibáit a minisztériumnak, ahonnan azt a választ kapták, hogy a minisztérium honlapján később megjelenő tájékozta­tó lesz az irányadó. Mára azonban kide­rült, hogy a honlapon megjelent tájéko­zató is ellentétes a törvény szövegével, ami megtéveszti az önkormányzatokat. Vagyis ha egy önkormányzat, amely igényelte a tankönyvekre járó normatív támogatást, és ki is fizette azt a diákok­nak, annak az önkormányzatnak ezt az összeget vissza kell fizetnie, mert idő­közben megváltoztatták a törvénvt - mondta a képviselő. Kosa Lajos beje­lentette, hogy képviselőtársaival beter­jesztettek eg)' törvényjavaslatot, amely korrigálná ezt a helyeztet, amit áronban a Házbizottság nem volt hajlandó ren­des tárgysorozatba venni, így pénteken a házszabálytól való eltérést kezdemé­nyezik, hogy hétfőn ki lehessen hirdet­ni a törvénymódosítást. • (SZEREDAI BOTOND) Elvárások az új kabinettől a határon túlról A Vajdasági Magyar Szövetség elvárja a mindenkori magyar kor­mánytól, hogy hatékonyan támo­gassa a határon túli magyarságot - közölte Egeresi Sándor, a párt alelnöke. A politikus azt is elvárja az új kabinettől, hogy a Magyar Állandó Értekezlet következő ülé­sén világosan fogalmazza meg a kettős állampolgársággal kapcso­latos véleményét. Ágoston András, a Vajdasági Ma­gyar Demokrata Párt elnöke szerint a Medgyessy-kormány politikája nem kedvezett a nemzeti integrációnak. Ágoston András azt reméli, hogy az új kormány politikája révén a Kár­pát-medencében élő magyarok egy nemzetként foglalhatnak majd helyet az Európai Unióban. A határon túli magyarok számára azért fontos a Szocialista Párt rend­kívüli kongresszusán hozott döntés, mert a magyar közösségeknek fontos, hogy Magyarországnak minél előbb stabil kormánya legyen - nyilatkozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja azt reméli, hogy a kormány­főváltás nyomán a magyar kormány és az MKP közti feszültség valame­lyest oldódni fog - nyilatkozta Bugár Béla. A pártelnök úgy fogal­mazott: „Természetesen az új ma­gyar kormány megalakulása után szeretnénk elbeszélgetni arról is, va­jon milyen lesz a Gyurcsány-kabi- net kisebbségpolitikája. Nekünk ez a kérdéskör nagyon fontos, nem is be­szélve azokról a lehetőségekről, amelyek a két ország uniós csatlako­zása után kínálkoznak.” • (gondola.hu) Csillag vállalná a gazdasági tárcát Csillag István csütörtökön kije­lentette: amennyiben a Szabad De­mokraták Szövetsége is egyetért, vállalná a gazdasági tárca vezeté­sét az új miniszterelnökkel felálló kormányban is. Elmondta: elvállalja a tárca veze­tését, ha az a gazdaságpolitikai irány érvényesül az új kormány politiká­jában, ami az utolsó egy évben, de főként az elmúlt nem egészen fél év­ben, mert számára szimpatikus Gyurcsány Ferenc dinamizmusa és elkötelezettsége. Csillag István hangsúlvozta: amennyiben nem a korábban megkezdett gazdaságpoli­tikai irányvonal folytatódna, a mun­kahelyek teremtésének folyamata szakadna félbe. Medgyessy Péter a múlt héten jelen­tette be kormányátalakítási terveket, amelyeket azonban pártja koalíciós partnere, az SZDSZ elutasított, és megvonta tőle a bizalmát. A szabad de­mokraták - a többi közt - nem értettek egyet Csillag István elmozdításával. • (MR) Az agrárminiszter maradna Németh Imre kijelentette: vállalná az agrártárca vezetését az új minisz­terelnökkel felálló kormányban is. A mezőgazdasági tárca jelenlegi vezetője a XI. Szentlőrinci Gazdana­pokon megerősítette: együtt tud dol­gozni Gyurcsány Ferenccel, és sze­retné befejezni az európai uniós csat­lakozási felkészüléssel elkezdett fo­lyamatot. Kiemelte, hogy a jelenlegi nehezebb időszak után jó eredmé­nyek várhatók a mezőgazdaságban. Németh Imre hozzátette: senki­nek sincs bérelt helye a kormány­ban, nekem sincs, a kormányfőnek van lehetősége megválasztani mi­nisztereit, s ha nem tart rá igényt, máshol dolgozik tovább. Egyúttal közölte: személyéről és az agrárium jövőbeni teendőiről még nem tár­gyalt Gyurcsány Ferenccel, erre még sem idő nem volt, sem alkalom nem kínálkozott. Az agrárminiszter úgy vélte, hogy a szaktárca, valamint a Mezőgazdasá­gi és Vidékfejlesztési Hivatal erőfe­szítéseinek köszönhetően a magyar gazdálkodókat eddig semmiféle hát­rány nem érte az Európai Unióban, hozzájuthatnak a szükséges támoga­tásokhoz. Egyúttal utalt arra, hogy idén az agrártermelésben 150 milli­árd forint támogatás kifizetéséről döntöttek és év végéig ugyanekkora összeg áll a gazdák rendelkezésére. Kitért arra, hogy idén a kedvező időjárás is segíti az ágazatot, mivel - mint mondta - a gabonatermelők­nek tavaly mintegy 100 milliárd fo­rintos bevételkiesést kellett elköny­velniük, 2004-ben rekordmennyisé­gű, összesen 8,4 millió tonna gabona került a magtárakba, amely az ős­szel betakarítandó terméssel együtt öszszesen mintegy 16 millió tonna terményt jelent. • (mtv.hu) Tesz-e feljelentést Medgyessy? Hamarosan újabb fordulatot ve­het az M6-OS autópálya versenyez­tetése kapcsán kirobbant botrány. A törvény szerint ugyanis abban az esetben, ha Medgyessy Péternek tudomása van vesztegetési ügyek­ről, akkor hivatali kötelessége fel­jelentést tenni. A nyomozás megin­dítását indokolhatja az is, hogy Medgyessy Péter a múlt héten két alkalommal is kifejtette: az SZDSZ tele van zavaros, korrupciós ügyek­kel, amelyekkel a pártnak szembe kell néznie. A miniszterelnök egy interjújában utalt arra, hogy a Demszky- és Wekler-ügyeken kívül más vesztegeté­si esetekről is tudomása van. A Ma­gyar Nemzet információi szerint az egyik ilyen üg, az M6-os kivitelezőjé­nek kiválasztása, mely a Medgyessy - Csillag viszony megromlásában alap­vető szerepet játszott. A lap elsőként számolt be arról, hogy augusztus ele­jén Medgyessy arra utasította a gazda­sági minisztert, vizsgálja ki az utóbbi évek egyik legnagyobb állami beruhá­zásának versenyeztetését, egyben ha­lassza el a tendergyőztes kihirdetését. Mindezt a kormányfő azután in­dítványozta, hogy megkapta azt a szakértői jelentést, amely megkérdő­jelezte a pár nappal később győztes­nek kihirdetett M6 Duna Autópálya Konzorcium (M6DA) ajánlatát, és megállapította: az állam irreálisan nagy kockázatot vállal fel, ha ez a társaság építi meg az Érd - Dunaújváros közötti szakaszt. A kormányfői kérés ellenére Csillag István mégis kihirdette a végered­ményt, mely szerint az M6DA társa­ság építheti meg az autópályát 125 milliárd forintért. • (mno.hu ) Roma önkormányzati elnök is vádlott Zala megyében tavasszal zárult le a nyomozás a második világháborús roma kárpótlások ügyében, az ügyészség tizenhárom személyt vá­dol csalással. Az ország számos me­gyéjében folyik a nyomozás a több milliárdos csalássorozat miatt. Ti­zenhárom vádlottja van annak a csa­lássorozatnak, amelyben roma ki­sebbségi képviselők, valamint tele­pülési polgármesterek is érintettek. A vádlottak az Osztrák Megbékélési Alap és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány közötti megállapodásban rögzített feltéte­lekkel éltek vissza. A Wolfgang Schüssel kancellár által vezetett Osztrák Megbékélési Alapot az 1944 és 1945-ben Magyarországról és még öt országból a Bécs környéki kon­centrációs táborokba vagy ausztriai kényszermunkára hurcoltak kárpót­lására hozták létre. • (index.hu) Házakat rongált meg a vihar Délelőtt jégeső és vihar pusztított Tolna és Bács-Kiskun megyében. A jégeső a termés egy részét verte el, a szél pedig fákat csavart ki - tájékoz­tatta a sajtó képviselőit az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Hőgyészen négy házat rongált meg az időjárás, Bugacon és környékén a jégeső verte el a termés egy részét. Dobson Tibor hozzátet­te: sérülésről nincs tudomása. Hamis pénzzel fizettek Hamis 20 ezer forintossal fizető ál­szobafoglalók jelentek meg a Balaton körül. Siófokon két helyen igényel­tek ilyen módon szállást, de nyáron több eset is történt. A csalók az elő­leget mindig úgy számítják ki, hogy 10-15 ezer forint visszajárót legyen kénytelen adni a szállás tulajdonosa. A hamis 20 ezer forintosok jó minő­ségű fénymásolatok, amelyekre a fémcsíkot valódi kétezer forintosok­ról ragasztották át - mondta a siófo­ki rendőrkapitányság munkatársa. Növekvő teljesítménnyel folyik Pakson a próbaüzem Már egy hete tart az újraindítás folyamata a Paksi Atomerőmű kö­zel másfél éve leállt kettes blokkjá­ban. Hírek szerint tegnap 40 szá­zalékon állt a próba. Előbb - úgymond - alapjáraton, majd 5 százalékos terheléssel tesztel­ték a reaktort, később a szekunder- köri és az áramot termelő részt is. Tegnap hajnalban az országos háló­zatra kapcsolták a blokkot és 30 szá­zalékig növelték a terhelését. A füg­getlen szakemberek közreműködésé­vel végzett ellenőrzés kiértékelése után az Országos Atomenergia Hiva­tal Nukleáris Biztonsági Igazgatósága engedélyt adott, hogy fokozatosan 50 százalékra növeljék a teljesítmény, ami most már 40 százalék felett van. Ha ezen a teljesítményszinten is megfelelnek a berendezések a szigorú előírásoknak, tovább növelik a blokk terhelését 70, majd 90 százalékos tel­jesítményig, de ez még mindig pró­baüzem - mondta Mittler István, az atomerőmű szóvivője. Az üzemszerű villamosenergia-termelés a próbák si­keres befejezését követően várhatóan szeptember elején kezdődik. • (MR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom