Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-07-30 / 152. szám

• HÍDLAP • 2004. július 31., szombat hídlapmagazin Picasso a Műcsarnokban A Műcsarnok ad otthont Pablo Picasso könyvillusztrációinak, amelyek a spanyol Bancaja Bank gyűjteményéből származnak. A harmadik legna­gyobb spanyol pénzintézet, a világ legjelentősebb, 900 darabos Picasso-gra- fikagyűjteményével rendelkezik. A most, Budapesten bemutatásra kerülő különleges grafikák a bank idei legújabb szerzeményei közé tartoznak. A Picasso kézjegyét magánviselő, 92 darab könyvillusztrációt felvonul­tató tárlatot Fabényi Júlia, a Műcsar­nok főigazgatója az év kiállításának nevezte. Magyarországon igen régen, 37 évvel ezelőtt rendeztek utoljára ilyen gazdag Picasso-kiállítást. A tárlat Picasso grafikai munkáival ismerteti meg a közönséget, amelyek éppen olyan fontosak és meghatáro­zóak a művész életében, mint más al­kotásai. A kiállítás a művész 1944 és 1969 között készült illusztrált köny­veinek lapjait foglalja magába. Eze­ket a grafikákat a művész hatalmas intenzitással, különleges szenvedél­lyel és érzékenységgel alkotta meg, és éppolyan jelentősek, mint festmé­nyei vagy szobrai. A tudományos kutatás szerint Pi­casso életében 1904-től haláláig egyetlen év sem múlt el anélkül, hogy ne készített volna képeket kőre, linóleumra vagy fémlemezre. A gra­fikai sorozat szinte személyes napló­jának is tekinthető, melynek láttán betekintést nyerhetünk a művész legintimebb élményeibe, magánéle­tének frivol részleteibe. A bemutatott alkotásokon keresztül nyomon követ­hető a művész sajátos stílusának fej­lődése, annak állomásai és mesteri technikájának kialakulása, amelyet már sokszor hasonlítottak Remb­randt és Goya kifejező eszközeihez. A litográfiákon a mester valamennyi megszokott témáját feldolgozta, így a Műcsarnokban látható kollekció ki­tűnő áttekintést add Picasso sokrétű, egyedülálló művészetéről. Picasso azon kevesek közé tartozik, akik már életükben legendákká váltak - hasonlatosan kortársához és honfi­társához Salvador Dalihoz. Neve hal­latán mindenkinek eszébe jut vagy egy képe, szobra, de az sem meglepő, ha botrányai vagy nőügyei egyikére emlékeznek - itt szintén szembetűnik a Dalival való rokonság. Talán nem túlzás azt állítani róla, hogy a női ne­mért legalább annyira rajongott, mint a festészetért. Művészetét, alkotó ked­vét nagymértékben befolyásolta ma­gánélete és éppen aktuális felesége vagy barátnője. Inspirálta festészetét a nőkkel való kapcsolata, élvezettel volt részese azoknak a jeleneteknek, amikor az érte rivalizáló féltékeny asszonyok egymással csatároztak. Szüksége volt az állandó feszültségre, vibrálásra és változatosságra maga kö­rül, csak ebben a légkörben tudott al­kotni, és egyáltalán nem érdekelte, hogy közben hány ember életét kese­ríti meg vagy teszi tönkre. Pablo Ruiz Picasso 1881. október 25-én született a spanyolországi Ma­lagában. Apja festő és főiskolai rajz­tanár volt. Pablo először hétévesen vett ecsetet a kezébe, gyermekkori naplóját is saját kezűleg illusztrálta, a rajz, a művészet már egész korán megérintette. Tanulmányait Barcelo­nában és Madridban folytatta, ahol nem sokáig maradt az akadémián, mivel többre tartotta azt az időt, amit egy kis faluban tájképtanulmányok­kal töltött. Barcelonába a Négy Macska kávéházba járt, ahol össze­gyűlt a művésztársaság, ebben az időben újságillusztrálással és réz­karcok készítésével töltötte az idejét. 19 éves lett, amikor Párizsba érkezett. Meghatározó élmény volt számára, annyira, hogy életének nagy részét itt töltötte. Megihlette a hely hangu­lata és persze a francia nők. Férfiként és festőként is egyaránt elemi erővel hatottak rá a Szajna-partján átélt él­mények. 1904-ben végleg Párizsban telepedett le, barátságot kötött Guillaume Apollináire költővel és Gertrude Steinnel, a műgyűjtő író­nővel valamint Georges Braque ku­bista festőművésszel. Első szerelme Fernande Olivierre volt, aki modellt állt neki és elnézte szeszélyeit, kicsapongásait, míg Pi­casso hét év után végleg elhagyta. Fernande megírta emlékiratait, ami 1933-ban napvilágot látott Picasso he­ves tiltakozása ellenére is. A következő szerelem az Orosz Ba­lett Parade című előadásához köthe­tő. Az darabhoz Picasso készítette a látvány- és jelmezterveket, itt látta meg először Olga Kohlova balettán- cosnőt, akibe azonnal beleszeretett. De néhány boldog év után őt is meg­csalta, 1935-ben pedig örökre elhagy­ta az asszonyt és Paul nevű fiát is. Olgát soha többé, még halálos ágyán sem látogatta meg. Az ezt követő, igen meghatározó kapcsolata Francoise Gilot-val szövő­dött 1943-ban. A fiatal festőnőt Alain Cuny francia színész mutatta be Pi- cassónak. Szerelmükből született Claude és Paloma, akinek neve isme­rősen cseng, hiszen a szépségiparban jelentős helyet tölt be a mai napig. Gilot 1953-ban két gyermekével el­hagyta a dühöngő Mestert. 1964-ben jelentette meg a nagy botrányt kava­ró „Életem Picassóval” című köny­vét, melyből később film is készült. A könyv megjelenése után Picasso mindent megtett, hogy tönkretegye az asszony életét és karrierjét, ennek érdekében még gyermekeikkel sem volt hajlandó találkozni. Francoise minden tekintetben „túlélte Picas- sót”, festőnőként is sikereket ért el, a közelmúltban Budapesten is láthatók voltak képei. Picasso utolsó élettársa Jacqueline Roque volt, aki kizárólagos tulajdo­nának tekintette az idős művészt és unokáit sem engedte hozzá látogató­ba. 1961-ben, amikor Picasso felesé­gül vette, már szinte senkit sem en­gedett a közelébe, viszont egymás után készültek a Jacqueline-portrék. A Mester 1973. április 8-án hunyt el, Jacqueline nem sokáig tudott nélküle élni, öngyilkos lett így hamarosan követte a halálba is. Mindezt az élményekben, kalan­dokban, fordulatokban gazdag életet örökítette meg illusztrált könyveinek .lapjain, melyek szeptember 12-ig csodálhatnak meg a látogatók. A Picasso kiállítással egyidőben az Espana 1950 - Az újjászületés évtize­de című tárlat is megtekinthető a Műcsarnokban. A spanyol 50-es évek művészetét és formavilágát eleveníti fel a kiállítás és korhű installáció ke­retében mutatja be a Franco-dik- tatúra korszakában született sokolda­lú művészeti alkotásokat. • Szabó Bernadett - BBM In aeternum / Mindörökké Olasz Ferenc fotóművész kiállítása a Tihanyi Bencés Apátság Galériájában Különös szándék vezérelte mindig a jobbakat: felmutassák, megmu­tassák Kárpát-medence embereit, tárgyait. Mintha indokolt lenne a félelem: itt minden, ami szép és jó, elveszhet. Mindent, mely mélta­tásra érdemes, meg kellene védeni a rágalomtól, a szándékos félrema­gyarázástól - mondta Makovecz Imre Kossuth-díjas építész 2004. jú­lius 18-án Olasz Ferenc fotóművész kiállításának megnyitóján a Ti­hanyi Bencés Apátság Galériájának kertjében. A neves építész megnyitó beszédé­ben rámutatott: Orbán Balázs óta, az 1850-es évektől folyik a szorgos mun­ka, mintha rejtekező erőt akarnának beavatott emberek újra és újra meg­mutatni a többieknek: Kicsiny Bol­dogasszonyokat, tárt karú Fiúistent láthatunk pléhből, fából, műkőből, az utak mentén, szántóföldeken, sző­lőhegyen, útkereszteződésekben, imára szólítva az arra járót. „Olasz Ferenc filmjei, képei, ele­ven templomtornyai Közép-Európa szellemének ébrentartására szüle­tett” - mutatott rá az építész. Majd így folytatta: - Most, itt fenn a ma­gasban, Pannónia szent helyén, a kelta és szkíta kultúra szigetén, Krisztus várásban, méltó helyen kö­szönthetjük Olasz Ferenc elénk állí­tott tükrét, melyben, ha megújult szeretettel nézünk képeink tükrébe, megláthatjuk benne arcunkat, mely az Úr képére és hasonlatosságára je­lent meg a világban. Ebből a tükörből árad egy üzenet ­hangsúlyozta Makovecz. Olasz Ferenc megválik képeitől, melyeknek ellenér­tékét halálosan beteg gyermekek gyó­gyítására fordítja. Gyermekekre, hogy ne jövőtlenül nézzenek szét a ve­lünk együtt lebomlásra ítélt világban, hanem megújulva, a maradéktalan öröklét jussával élhessék le életüket. Aki elzarándokol a Tihanyi Apát­ság Galériájába és megtekinti Olasz Ferenc fénylő fotóit, felemelkedik, jobbá válik. Ahogy a művész maga is szeretné: „Hiszem, hogy képeim­ből átsugárzik a Szépség és Szere­tet, és hatni kezd az időben.” Aki nem jut el a kiállítás helyszínére, ajánljuk figyelmébe Olasz Ferenc két évvel ezelőtt megjelent „Mind- örökkön örökké” című kétkötetes meditációs könyvét, melyben olvas­hatók a művész nemes gondolatai is: „Egyre kevesebb ember törődik az­zal, hogy személy szerint ő tisztes­ségesen cselekszik-e. Egyre keve­sebb embert érdekel saját lelkének vagy lelkiismeretének tisztasága. Képletesen szólva: egyre több em­berben hal meg az Isten, és űr ma­rad a helyén.” A kiállítás megnyitója előtt szent­misét mutatott be Dr. Korzenszky Richárd OSB perjel, aki felhívta a hívek figyelmét rá: a művészeten ke­resztül is az Úr szól hozzánk. Olasz Ferenc kiállított képei meg­vásárolhatók a művész igényei sze­rint: a daganatos beteg gyermekek gyógyítására. A képeket 2004. au­gusztus 27-én jótékonysági rendez­vény keretében adják át a tulajdonos­nak a Tihanyi Bencés Apátság Galé­riájában. Magyarországon több, mint 600 gyermek szenved e betegségben. „Kérem, segítsenek!” - olvasható a meghívón. A daganatos gyermekek gyógyítása a következő számlaszá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom