Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-07-30 / 151. szám

4 HÍDLAP • 2004. július 30., péntek RÉGIÓ MAI TÉMA Hiába a törvény, nem ellenőrzik a fiatalok életkorát A helyzet a régióban sem megnyugtató Mi a véleménye a tör­vény be nem tartásáról? A Fogyasztóvédelmi Fó'felügyelő- ség idén nyár elején országos szin­ten vizsgálta, hogy a kereskede­lemben kiszolgálják-e szeszes ital­lal, illetve dohánytermékkel a 18 éven aluliakat. Ezt ugyanis a tör­vény tiltja. Az idei felmérésben Ko- márom-Esztergom megye ugyan nem szerepelt, de a megyére vo­natkozó tavalyi vizsgálat eredmé­nyei is tanulságosak. A jogellenes kiszolgálásuk %-os megoszlása 3 dohányáru * alkohol tartalmú ital CJ mindkét termek Tavaly. Idén is lefolytatták a amelynek kiemelt es A fogyasztóvédelmi hatóság a do­hánytermékek és alkoholtartalmú ita­lok reklámozására és értékesítésére vonatkozóan legutóbb 2003 novembe­rében folytatott kiemelt célvizsgála­tot. E felmérés során a felügyelőségek munkatársai összességében 631 eset­ben ellenőrizték a kiszolgálás folya­matát. A kiszolgálás ellenőrzése 359 esetben vezetett ahhoz, hogy az élet­kor ellenőrzése nélkül kiszolgálták a fiatalkorút dohányáruval, vagy alko­holtartalmú itallal. A jogellenes ki­szolgálások közül 201 esetben do­hányáruval, 121 esetben alkoholtar­talmú itallal, 37 esetben pedig do­hányáruval és szeszesitallal is kiszol­gálták a 18 éven aluli személyeket. Idén... vizsgálatot, elsődleges szempontja az alkoholtartalmú italok és a dohánytermékek 18. életévüket még be nem töltött személyek részé­re történő értékesítésének, kiszolgá­lásának ellenőrzése volt. A felügyelő­ségek munkatársai a dohányáruk és alkoholtartalmú italok reklámozásá­ra, illetőleg értékesítésére vonatkozó előírások megtartását különösen a közoktatási intézmények környezeté­ben működő, kereskedelmi és ven­déglátó-ipari egységeknél ellenőriz­ték. Emellett a vizsgálatok a nagyobb átmenő forgalmú helyeken, így pá­lyaudvarokon, aluljárókban, utazási csomópontoknál működő értékesítő egységeket érintették. A vizsgálatok alkalmazkodtak a tanítási rendhez is, ezért azokra a tanítás megkezdése előtt illetve után, valamint pénteki, hétvégi napokon, túlnyomórészt az éjszakai órákban került sor. A fel­ügyelőségek, a rendőrhatóságok, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesü­let, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, valamint egyes esetek­ben a polgármesteri hivatal munka­társainak segítségével, illetőleg ki­sebb számban az iskolaigazgatók és a szülők hozzájáruló nyilatkozatai alapján bevont fiatalkorúak közre­működésével figyelték meg a keres­kedelmi és vendéglátó-ipari egysé­gekben történő értékesítést, kiszolgá­lást. A fogyasztóvédelmi ellenőrzé­sek összességében 265 kiskereskedel­mi egységet, illetőleg 285 vendéglá­tóüzletet érintettek. Az ellenőrzések alapján 92 kiskereskedelmi egység és 106 vendéglátó egység esetében ke­rült megállapításra valamilyen sza­bálytalanság. A kiszolgálás ellenőrzése 69 eset­ben vezetett ahhoz, hogy a fiatalko­rút — életkorának ellenőrzése nélkül - kiszolgálták dohányáruval, vagy al­koholtartalmú itallal. A jogellenes ki­szolgálások közül 27 esetben dohány­áruval, 25 esetben alkoholtartalmú itallal, 17 esetben pedig dohányáru­val és szeszesitallal is kiszolgálták a 18 éven aluli személyeket. A vizsgálat arányaiban megközelí­tőleg azt a tavalyi ellenőrzés szerinti eredményt mutatja, hogy a szabály­talan kiszolgálás a dohánytermék esetében továbbra is magasabb szám­ban fordul elő, mint az alkoholtartal­mú italok kapcsán. A lefolytatott ellenőrzések tapaszta­latai alapján megállapítható, hogy a dohánytermékek és a szeszes italok kiszolgálása és értékesítése a 18. élet­évüket be nem töltött személyek ré­szére sajnálatosan továbbra is létező jelenség, amely gyakorlat az élelmi­szer-kiskereskedelemben és a vendég­látásban egyaránt kimutatható volt. Az idei vizsgálat eredményei ugyan­akkor a tavalyi hasonló ellenőrzéshez képest pozitívnak mondhatók, ugyan­is csökkent a feltárt tiltott kiszolgálá­sok száma. A kedvezőbb helyzetkép okai között kereshető, hogy a hatósági ellenőrzések eredményeként a vállal­kozások magatartása a jogkövetés irá­nyába mozdult el, ugyanis az ellenőr­zések során a kiszolgáló, értékesítő személyzet nagy számban gyakorolta azon kötelezettségét, hogy a fiatalko­rúnak látszó személyeket életkoruk igazolására szólították fel. A kereskedők tájékozottságát jól érzékelteti, hogy több üzletben kihe­lyezésre került olyan felirat, hogy sem dohánytermékkel, sem alkohol- tartalmú itallal nem szolgálnak ki 18 éven aluli személyeket. A feliratok kihelyezését ugyanakkor követte az annak megfelelő gyakorlat is. A fel­ügyelőségek tapasztalták, hogy az üzemeltetők a szórakozóhelyeken is igyekeznek megtenni a szükséges lé­péseket, ugyanis a felügyelőségek észlelései szerint a felszolgálók indo­koltnak látszó esetben már a rendelés felvételekor kérték az életkor igazolá­sát, s fiatalkorú személyek esetében a kiszolgálást meg is tagadták. A vizs­gálatok sajnálatosan azt is alátá­masztják, hogy a vendéglátó- helyeken, szórakozóhelyeken sokszor tapasztalható a fiatalkorúak dohány- termék- és alkoholfogyasztása. Sok esetben e termékeket azonban idő­sebb társaik vásárolják meg, ezért a tilalmazott kiszolgálás nem kerülhe­tett megállapításra. A Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatalon belül műkö­dő Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója, Bures Gabriella lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az idei, országos felmérésben a megye ugyan nem vett részt, de tavaly októberben ők is végeztek hasonló vizsgálatot. „A dohányáruk és alkoholtartalmú italok reklámozására, illetve azok érté­kesítésére vonatkozó előírások megtar­tását vizsgáltuk, elsősorban a közokta­tási intézmények közelében működő kereskedelmi és vendéglátó-ipari egy­ségeknél. A vizsgálat célja az volt, hogy a gyermek- és fiatalkorúak vo­natkozásában hatályos rendelkezése­ket betartják-e. Összesen huszonkét egységet ellenőriztünk, és 77 százalék­ban találtunk kifogásolnivalót. A fel­mérés diákok bevonásával történt. A vizsgált tizenegy kereskedelmi egy­ségből hétben kiadták az általuk kért/ dohányterméket anélkül, hogy az élet- korukat megkérdezték volna. A ven­déglátó-ipari egységeknél még rosz- szabb volt a helyzet: tizenegy esetből nyolcban szolgálták ki a diákokat alko­hollal, illetve cigarettával.” Bures Gabriella szerint a megyei adatok nem térnek el az országos át­lagtól, de összehasonlítva az uniós adatokkal, a helyzet egyelőre nem megnyugtató. A kereskedelmi és ven­déglátó-ipari egységeknek érdemes lenne odafigyelniük, mert ezek a sza­bálysértések, illetve a vonatkozó ren­deletek figyelmen kívül hagyása ko­moly pénzbüntetéseket vonhat maga után. A fogyasztóvédelmi törvényben ugyan nincs szabályozva a fogyasztó- védelmi bírság összege, a tavalyi vizs­gálat során tapasztalt kihágásokért azonban így is összesen nyolcszázezer forintnyi pénzbírságot szabtak ki, il­letve nyolc esetben szabálysértési el­járást indítottak a vétkesek ellen. • Összeállította: nil, ForrAs: www.fvf.hu Hüsi (operátor) Nem igazán érdekel ez a törvény. Ha a kissrácok in­ni akarnak, és nem kapnak piát a kocsmában, hát el­mennek a közértbe, ahol biztos, hogy az eladók nem szólnak majd érte. Úgy látom viszont, hogy a dohányárukra vonatkozó törvényt pedig inkább a boltokban tartják be. Semmi értelme az egésznek, csak elvben működik a törvény. Dorottya (tanuló) Fiatal korom ellenére sokat dohányzom, és gyakran sö­rözöm is. Ezt mindenki tud­ja rólam, nem titok. Ugyan­akkor még soha nem fordult velem elő, hogy ne szolgáltak volna ki. Húzódoztak ugyan többször, de mindig rábeszéltem őket. A törzshe­lyemen mostanában próbálják szigo­rúbban kezelni e törvényt, de legtöb­ben fittyet hányunk rá. Nyicó (tanuló) Kocadohányos vagyok, inni is csak a nagyobb bulik al­kalmával szoktam. Az utób­bi pár évben sokszor előfor­dult, hogy nem szolgáltak ki. Ilyenkor többnyire tudomásul veszem, nem szoktam kötekedni. Ez a törvény csak októberig érdekel, akkor ugyanis betöltőm a 18-at, és végre senki nem szól bele, hogy mi­vel rombolom az egészségemet. Csiga (pultos) Én mindig betartom a tör­vényt, már csak azért is, mert több kocsmáros is­merősöm is megütötte a bokáját emiatt. Ezenfelül az elveim miatt is ellenzem az al­kohol és a dohányáru kiskorúaknak való árusítását. A Magyarországon nagy arányban jelen lévő alkoho­lizmus fő okának is ezen törvény be nem tartását tartom. Borünnep és szoborátadás Nyergesúj falun A Raiffeisen Bank támogatja Esztergom középiskoláit A közelmúlt kiemelkedő eseménye volt Nyergesújfalun a 15. Városi Na­pok és Löwenbrau Sörfesztivál. A vállalkozók támogatásának és a fel­lépő sztároknak köszönhetően ismé­telten siker koronázta a rendezvényt A város nagy gondot fordít a kultúra ápolására: augusztus 7-én szőlő- és borünnep lesz, 21-én pedig a Szent István-szobor átadására kerül sor. A nagyszabású programokról, illetve a legutóbbi testületi ülésen tárgyalt fontosabb pontokról adott tájékozta­tást lapunknak Miskolczi József, Nyergesújfalu polgármestere.-Köztudottan sok program várja idén Nyergesújfalu és a környező települések la­kóit. Az augusztusi rendezvények kiemelke­dően nívósak. Mondana róluk néhány szót?- Idén augusztus 7-én, szombaton el­sőként kerül sor a szőlő-és borünnep megrendezésére egy civil szervezet, a Hegyközség kezdeményezésének kö­szönhetően. Ez a szervezet készítette el nemrégiben a székelykaput. Tavaly ké­szült el a Szent Donátus-szobor is, szin­tén közadakozásból. Ennek kapcsán ke­rül megrendezésre ez a borünnep, sokak nagy örömére. Szlovákiából, valamint a környékbeli településekről hagyomány- őrző csoportok érkeznek, ezt követően tíz borrend vonul fel az ország minden részéről, majd kulturális programokkal folytatódik a nap, este pedig bállal zárul a rendezvény, a pincéknél.- Szent István tér eddig is volt a város­ban, augusztus végétől pedig lesz ilyen szo­bor is. Mit kell tudni erről az ünnepségről?- Ez egy civil kezdeményezés, amely a Polgári Kör nevéhez fűződik, akik már tárgyaltak a kivitelezőkkel. A város örömmel fogadta a kezdemé­nyezést, örültünk a köz összefogásá­nak. A szobor felavatására augusztus 21-én, délelőtt 10 órakor kerül sor.- Mit kell tudni a kulturális-és ide­genforgalmi helyzet fellendítéséről?-Június 25-én a képviselő-testület el­fogadta a kulturális- és idegenforgalmi koncepciót, például a borturizmust, a víziturizmust és a Kemstok Villa rend­betételét. Két év múlva, 2006. szeptem­ber 27-én, a Rákóczi szabadságharc év­fordulóján szeretnénk ünnepséget ren­dezni Pusztamaróton, ami Nyergeshez tartozik - tavaly egy szép emlékművet adtak át itt, a maród csata emlékére.-Június végén ülésezett a képviselő­testület. Milyen napirendi pontok voltak terítéken?- A legfontosabb feladatunk, hogy az Ipari Parkba befektetőt találjunk. Ezenkívül a soros ügyeket tárgyaltuk, például az esztergomi munkaügyi ki- rendeltség tájékoztatóját a városi mun­kaerőhelyzetről, valamint elfogadtuk a második féléves munkatervet. Ellenőr­zést végzett nálunk az Állami Számve­vőszék, így az ezzel kapcsolatos intéz­kedési tervet is elfogadta a testület. Gazdasági okok miatt átadtuk a ze­neiskolát a megyei önkormányzat­nak, ennek részleteiről is tárgyal­tunk, ezenkívül foglalkoztunk még különböző ingatlanok és vagyontár­gyak értékesítésével.- Szép hagyomány az idősek kö­szöntése is a városban.- Polgármester úr a napokban tett lá­togatást Nyergesújfalu 75 évnél idősebb polgárainál. Beszélne az élményeiről?- Tizenöt éve - az egyik német test­vérváros példáját követve - minden évben személyesen köszöntőm fel az időseket, amit a 75 év feletti lakosok mindig kitörő örömmel fogadnak. Szeretek velük beszélgetni, elmond­ják a problémáikat, amelyekre aztán kollégáimmal együtt megpróbálunk megoldást találni. Ha tehetjük, elintéz­zük azokat a hivatalos ügyeket, amit ők már nehezen tudnának megoldani. Úgy érzem, hogy egy-egy ilyen látoga­tás felhődén kikapcsolódás számukra. • KovAcs Ági A Raiffeisen Bank Rt. Esztergomi fiókja 1998 óta szakképzési hozzá­járulás formájában mintegy ötmillió forinttal támogatta Esztergom kö­zépiskoláit, ily módon a Szent Ist­ván Gimnázium, a Berzeviczy Ger­gely Közgazdasági Szakközépisko­la, a Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szakközépiskola és a Te­mesvári Pelbárt Ferences Gimnázi­um kaphatott anyagi támogatást. Az összeg nagy részét az iskolák számítógépes rendszereik korszerű­sítésére, bővítésére fordították, to­vábbá szakkönyveket és számítás- technikai eszközöket vásároltak és ta- nulmányutakat szerveztek. A Raiffeisen Bank Rt., mint Esz­tergom Város Önkormányzatának számlavezetője több városi progra­mot, civil szervezetet és sportegye­sületet is támogatott. A tavasszal le­zajlott Ister-Granum Eurorégiós Kerékpárverseny megrendezéséhez éppúgy anyagi segítséget nyújtott, mint a Vaszary Kolos Kórház részé­re adományozott mobil gyermek- gyógyászati tüdővizsgáló endoszkóp megvásárlásához. Raiffeisen BANK A Bank az „Ister-Granum Eurorégió” gazdasági portáljának ki­alakításához és fejlesztéséhez is hoz­zájárult, így a világhálón keresztül száz település gazdasági vállalkozása­inak információi is elérhetővé vál­nak. Az idei évben a Raiffeisen Bank Rt. Esztergomi fiókja támogatást biztosít a Széchenyi téri Olimpiai Sportsátor felállításához, amelyben az Athéni Olimpiai Játékok idején a szurkolók kivetítőn követhetik a sporteseményeket. Az osztrák tulajdonban lévő Raiffeisen Bank Rt. 1987-ben kezdte meg tevékenységét Magyarországon, ahol immár 62 fiókkal áll ügyfelei rendelkezésére. Az Esztergomi bank­fiók 1997-ben nyílt meg, s lakossági, önkormányzati és vállalati ügyfele­ket is kiszolgál. • SEM

Next

/
Oldalképek
Tartalom