Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-07-28 / 149. szám

8 HÍDLAP • 2004. július 28., szerda SPORT Edzést vezényelt Szőlősi László A tavalyi évhez képest erősödött az Esztergomi Vitézek rögbicsapata RÖGBI Tegnap délután az Esztergomi Vi­tézek megkezdte felkészülését a kö­vetkező rögbiszezonra. A csapat so­kat erősödött a tavalyi évhez képest. Szőlősi László vezetőedző a trénin­get a hagyományokhoz méltóan a Kolping pályán tartotta meg, egyelőre még kis számú „seregnek”. A szom­bati közgyűlésen már mindenki tudni fogja, hogy elkezdődtek az edzések, és jövő héten már többen leszünk - nyi­latkozta a Hídlapnak a nyaralásáról pár napja hazatért vezetőedző. Úgy érzem, mindenképp erősödtünk a ta­valyi szezonhoz képest, a fiatalok is ja­vuló tendenciát mutatnak és Sujogán Károly visszatérése is csak a javunkra válhat. Kipihentem magam, mos már jöhet a munka, az alapozás. Koller Zoltán is ott volt ez első tré­ningen, aki eldöntötte: marad az Esz­tergomi Vitézeknél. Én biztos, hogy nem utazom el a Angliába, de csapat­társam, Nagy Roland több mint való­színű, hogy távozik - válaszolt a válo­gatott játékos. Nem lesz könnyű őt pótolni, de valahogy megoldjuk. Na­gyon fiatal játékos, de kondi- cionálisan és mentálisan is megérett egy külföldi szereplésre. Örülök, hogy megkezdődött a felkészülés, a munkára nem lesz panasz, minden évben tökéletes szakmai tréningeket végzünk. Én is úgy gondolom, erő­södtünk, Siroki Bandi leadott pár ki­lót, sőt a tavaly sokáig sérüléssel baj­lódó Nagy Zsolt is csatasorba áll. Visszatért hozzánk Sujogán Károly is, aki nemcsak trénerként, de csapat­társként is sokat tehet majd az idei célunkért, ami nem más, mint a hete­dik bajnoki cím megszerzése. E mel­lett szeretnénk megnyerni a Magyar Kupát, és nemzetközi szinten is jó lenne maradandót alkotni. Nagy Rolandot is sikerült utolér­nünk, tőle tudakoltuk meg, hol foly­tatja jövőre: egyelőre semmi biztosat nem tudok mondani, szombaton min­denre fény derül. Neuzer András in­tézi ezt az ügyet, még nem sikerült ve­le beszélnem. Én a bajnoki szünetben is komoly edzésmunkát végeztem, re­mélem sikerül külföldre szerződnöm. Hogy ott mi vár rám, azt nem tudom, de ha van a rögbihez tehetségem, ak­kor az biztos kiütközik majd. • NB Európa legjobbjai ellen a BVSC-sek BIRKÓZÁS Döntés született: a megye első osztályában indul jövőre az ESC Holdampf Sándor tanítványai egy osztállyal lejebbről kezdenek A magyar ifjúsági női és kötöttfo­gású fiú birkózó-válogatott elutazott Bulgáriába az Európa-bajnokságra. Lévai Zoltán vezetőedző Komárom-Esztergom megyéből négy tehetséges birkózó képviselheti Magyarországot a négynapos konti­nensviadalon. Jager Krisztián (Tát), Molnár Andrea (Tát), Knyaskó Máté (Tokod-Üveggyár) és Korpási Bálint (Tokod). Az országból egyedül a BVSC-GANZ-'I'ÁT táti szakosztály tudott négy főt kvalifikálni a verseny­re. Mivel komoly anyagi terhet ró a szakosztályra a kiutazás, így szükség volt a táti önkormányzat és az Eszter­gomi Takarékszövetkezet összefogá­sára, hogy Molnár Andrea, miután kiharcolta a címerest mezt, lehetősé­get kapjon a nemzetközi színtéren is. • NB LABDARÚGÁS A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki döntése értelmé­ben a tavaly az NB III kieső helyén végző Esztergomi Sport Club jövőre a megye első osztályában indul. Mindent egybevéve reális döntés született - kezdte mondandóját Tóth László, az ESC titkára. Az egyesület körüli helyzetet szem előtt tartva, szakmai dolgokat figyelembe véve, okosan döntött a bizottság. Az után­pótlás létszáma is növekszik, több száz gyermek helyzetét is figyelembe kel­lett venni, ők is fontos helyen szerepel­nek. Az NB III-as indulás egy-másfél millióval került volna csak többe. Szí­vem szerint én továbbra is az NB Hi­bán szerepeltettem volna a csapatot. A jövő egyelőre bizonytalan, nem tudom milyen csapatok lesznek a me­gye első osztályában, ha megismerem azokat az egyesületeket, akik itt szere­pelnek a következő szezonban, többet tudok majd mondani. Lehet, hogy Tata, Oroszlány, Nagyigmánd is itt szerepel a 2004/2005-ös kiírásban, jó színvonalú csatáknak nézünk elébe — mondta Tóth László. A csapat tavaly sokszor veszített az utolsó percekben, több mérkőzést is megnyerhetett volna, de tavasszal már nem sikerült elkerülni a kieső helyről. A bajnokság végével felme­rült, hogy az egyes átcsoportosítások miatt jövőre is az NB Ill-ban folytat­hatja a gárda, le is adták nevezésüket az MLSZ-ben. A pénteki döntés alap­ján azonban kiderült: a megye első osztályában folytatja az esztergomi labdarúgócsapat. Nem szeretnénk ha­sonló szezont zárni, mint tavaly, nem lenne jó az utolsó helyek egyikén zár­ni. Komoly kihívás lesz, az biztos, az edzésmunka nem változik, az edző folytatja a megkezdett munkát. A tisztes helytállás a cél, a középme­zőnyben szeretnénk zárni, vagy annál jobban - nyilatkozott Tóth László. Múlt heti felkészülési mérkőzé­sek: Esztergom - Tokod 3-1, Eszter­gom - Lábatlan 5-2 • NB Döntöttek Az MLSZ elnökségi ülésén arról is döntöttek, hogy az NB ll-ben 32 együttes szerepel két csoportban, míg az NB III-as csapatokat szeret nék hat csoportba besorolni. En­nek megvalósításához 96 gárdára lenne szükség, e,ddig 85 együttes jelentkezését fogadták el. ATHÉNI KÉPESLAP A héten adták át a leghosszabb futópályát Hivatalosan hétfőn adták át a szer­vezők a Marathón és Athén közötti felújított klasszikus távú (42,195 kilométeres) történelmi utat. Ezen rendezik majd az athéni olimpia ma­ratoni futóversenyeit is. A hír érde­kessége, hogy az említett pályasza­kasz átadását eredetileg tavalyra ter­vezték, azóta pedig eltelt néhány nap az Olümposz lábánál is ...George Szoufliasz, illetékes görög tárcaveze­tő hosszas halasztgatások után csu­pán a múlt héten tudta bejelenteni: sikerül tartani a Nemzetközi Olimpi­ai Bizottság által megadott legvégső határidőt, így a rajthoz álló kiválasz­tottak az eredeti maratoni útvonalon Koreai egység a megnyitóra Sydney után ismét együtt masí­rozhat az athéni olimpia megnyitó­ján Észak- és Dél-Korea válogatott­ja. Az ünnepi alkalomra jelképesen megvalósuló egység ugyan augusz­tus 13-a elmúltával ismét kettéválik majd, ám híven jelképezi: a világpo­litika által megosztott nemzet egye­sülése csak idő kérdése. Jacques Rogge, a NOB elnöke a közös felvo­nulással kapcsolatban kijelentette: e példamutató cselekedetből is látha­tó, a sport hogyan képes hirdetni az egységet és a békét a világban. Dream Team 2004: nem csak álom az athéni arany rikai Dream Team (álomcsapat) egyik legnagyobb sztárja aranyat ígér híveinek az olimpiai kosárlabda­tornára. A Larry Brown által mene­dzselt új válogatott denveri üdvöské­je azért hozzátette: sokkal nehezebb dolguk lesz mint elődjeiknek volt, hi­szen manapság már több válogatott is győzelmi reményekkel lép pályára az Egyesült Államok ellen, míg ko­rábban csupán a tisztes helytállás le­hetett cél. A keret tagjai a követke­zők: Carmelo Anthony (Denver Nuggets), Carlos Boozer (Cleveland Cavaliers), Tim Duncan (San Antonio Spurs), Allen Iverson (Phi­ladelphia 76ers), LeBron James (Cle­veland Cavaliers), Richard Jefferson (New Jersey Nets), Emeka Okafor Marbury (New York Knicks), Shawn Marion (Phoenix Suns), Lamar Odom (Los Angeles Lakers), Amare Stoudemire (Phoenix Suns), Dwyane Wade (Miami Heat). Tenisz: a női világelső feltámadása? Internetes hírek szerint a világelső Justine Henin-Hardenne tavasszal szerzett sérülése szépen javul, így elképzelhető, hogy a hónapok óta kényszerpihenőn lévő belga sportoló rajthoz áll majd Athénban, a női egyes küzdelmeiben. Henin- Hardenne utoljára a Roland Garros- on próbálkozott (idő előtt) ütőt fog­ni a kezébe, ám gyors búcsúzása tehetik meg a távot. Carmelo Anthony a legújabb ame- (Charlotte Bobcats), Stephon még 16 nap Athénig után már nem volt több folytatás. Tenisz: Mandula párosban ; javított San Diegóban Egyedül nem megy - a régi dal igazsága többszörösen is igaz Man­dula Petra idei szezonjára. Az egyes­ben sorra idő előtt elvérző első szá­mú magyar teniszcsillag párosban rendre várakozáson felül szerepel, amire a legutóbb San Diegóban mu­tatott példát. Petra az osztrák Barba­ra Schett oldalán két játszmában 6:1, 6:l-re simán verte a német Bar­na testvérpárt, és bejutott a legjobb 16 közé. A folytatásban természete­sen már sokkal keményebb mérkő­zés vár a svájci-magyar kettősre: a torna hatodik kiemeltjeként számon tartott Loit-Pratt duó személyében. Ha ez is sikerül (ma elválik), akkor jöhetne a második kiemelt Black- Stubbs az elődöntőért. Spanyol foci: Ronaldinho sikerre tör a Barcával Éppen egy éve húzta fel először az FC Barcelona mezét Ronaldinho, aki az elmúlt szezonban a spanyol bajnokság legnagyobb sztárjává nőt­te ki magát. A spanyol Marca című napilapnak nyilatkozó csatár a meg­erősített katalán csapat keretét látva mindenképpen címszerzésben bízik a következő szezonban. „Azért jöt­tem a Barcelonába, hogy értékes cí­meket szerezzek a bajnokságban és a nemzetközi kupában egyaránt” - nyilatkozta a fiatal sztár, aki szerint a következő a nagy kiugrás éve lehet a katalán csapat számára. Angol foci: a Liverpool spanyolhonból erősít Honfitársával erősít Rafael Benitez, a Liverpool (Valenciából igazolt) UEFA-kupagyőztes szakve­zetője. Az angol klub legújabb szer­zeménye a védő Josemi, aki kétmil­lió fontért érkezett Malagából. Csa­tárgondjai kevésbé lehetnek a spa­nyol edzőnek, hiszen a Liverpool az Amerikában zajló, szerényen csak Bajnokok Világtalálkozójának neve­zett torna soros összecsapásán 5-1-re , lépte le a pofozógépnek nem nevez­hető skót Celtic Glasgow együtte­sét. A csapat legjobbja Djibril Cissé volt, akit rögtön hírbe is hoztak az utóbbi időben vásárlási lázban égő katalán Barcelonával. Copa América: sikeres perui rendezés Kétmillió dolláros nyereséget könyvelhettek el a szervezők a lab­darúgó Copa Américán - adta hírül a Magyar Rádió. A peruiak közle­ménye szerint a 3.5 milliós kiadással szemben a bevételi oldalon 4.7 mil­lió dollár jelentkezett á jegyeladás­ból, 800 ezer pedig a szponzori pén­zekből. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a dél-amerikai ország mintegy 20 millió dollárt költött a stadionok felújítására, és ezt a tételt nem szá­molták bele a büdzsébe. Nemsokára újra felzendíil a harci dal

Next

/
Oldalképek
Tartalom