Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-03 / 132. szám
«* 2004. július 3., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 33. szám Június 18-tól látogatható a Budavári Palota C épületében a stuttgarti Staatsgalerie és a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményének közös kiállítása Szabó Bernadett írása a 14. Oldalon (kép: Willi Baumeister - Fej) Kalendárium Mintha megállt volna az élet száz évvel ezelőtt. Az emberek lehűlve a nagy meleg után visszahúzódtak lakásaikba. Legalábbis ezt kell feltételeznünk a korabeli lapokat olvasva, ugyanis a banketteken és városházi eseményeken kívül nem sok említésre méltó esemény történt. Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Kapufa Ugyan nem vagyunk érdekeltek, ám átélő-képességünk révén árgus szemekkel követjük a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit. Nagy drámáknak - spanyolok, olaszok, franciák, csehek; szia - és nagy ünnepeknek - a házigazdák és a görögök a döntőben - lehettünk a tanúi, és a hazai fociszegény időkben ezért elmondhatatlanul hálásak vagyunk. A közvetítések színvonaláért azonban nem (vagy vessék rám az első követ). A finishez érkeztünk, Kedves Barátaim. Vasárnap eldől, ki a legény a gáton, pontosabban: kik a legények a gáton, avagy melyik csapat vitrinezheti haza a portugál futball EB aranyserlegét. Addig már csak egyet kell aludni. A kereskedelmi tévézés csodálatától elhülyült köztévénkben nagyemberek latolgatják az esélyeket, hogy akkor most ki, de tényleg. Abban az országban latolnak, ahol - a jelenlegi mocsári szintű (békafenék alsó) honi labdarúgás dacára, vagy épp azért - már a szülészeti osztályon ordítozó újszülött is az első emlőre tapadás után rögvest koncepciókat gyárt, hogy akkor Fukszbaum Kettő jó lesz-e előretolt éknek, vagy sem. Szittya vérünkben már Verecke óta ott kering egy velünk született virtuális rongylabdacs, és újabban vérmagyar akadémikusok már azt is felfejtették, hogy eleink jóval a Beckhamék előtt rúgták a bőrt, a doom metál rajongók szerint meg ez mongol örökség, akik mindezt az ellenség kobakjával tették. Szóval, futball-latolgatásban határozottan jók vagyunk, még Biri néne, a körösz- tanyám is szaknyelvén motyogja a sportigazságot, pedig ő aztán igazán messze áll a modernizmustól, elkötelezett híve a mosószappannak, külföldi tisztítószereket pedig azért sem vásárol, mert nem tudja kimondani a nevüket. Vasárnap tehát eldől minden, hogy vajon a hellén meglepetés team, vagy a házigazda csapat - és drukkereik - issza magát két napon túl gyógyulóra. Sajnálatos persze, hogy jó ideje mi ezt csak kívülről, az esélytelenek nyugalmával nézzük, de ki tudja, hátha Lothar csodát tesz, és gólokat fakaszt az ólomlábakból (és a képzavarért meg én kérek elnézést). Az eddigi közvetítések tapasztalata alapján javaslom, hogy a tévékészülékünket nyugodtan halkítsuk le, ezzel mintegy kiküszöböljük Faragó Ricsi bántó idiotizmusát és nyegleségét, s ezáltal mintegy elkerüljük a hosszas és zaftos körmondatokat, amelyeket a vibráló monitornak szánunk, amiket, fájdalom, Richárd úgysem hall. Ha nem lettem volna olyan hihetetlenül lusta, mint amilyen vagyok, csokorba gyűjtöttem volna riporterünk ökörségeit, de vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy úgysem fértek el volna ezeken a hasábokon. Mi tagadás, azért okoz egy kis perverz élvezetet, ahogy hallgatom Richárd kommentárjait, amint például a bazinagy mezszámok ellenére sem képes beazonosítani a játékosokat, és a gagyi viccek bajnokságán is biztosan elvihetné a strasszokkal ékesített plasztikpálmát (made in Hongkong). Eleinte még szórakoztatott a kellemesnek ható lazaság és a számomra sem egészen ismeretien felkészületlenség, ám ahogy nőtt a tét, s haladtunk előre az időben, lelkesedésem és megértésem tovaillant. Ha be tudnám fogni valamelyik külhoni adót, amely sugározza a meccseket, nem haboznék váltani, de, sajnos, az én kábel-előfizetésem erre nem alkalmas, antennának látszó lavórom meg nincsen. Tehát marad az ml, és marad a halkítás, a szünetekben pedig a vécébe (konyhába) menekülés Mert engem bizony az sem igazán érdekel, hogy a tévébe delegált Nagy Magyar Futballszakembemek mi a véleménye, hiszen láttam, amit láttam, tudok, amit tudok (ugyebár, ez a szakma a vérünkben van), az meg rendkívüli módon idegesít, hogy EB-liget is van a Városligetben, és önjelölt hazai népszerűségek döngetik a palánkat, és tök jól érzik magukat. Valahogy kicsiny újszülött korom óta nem vagyok kibékülve azzal, hogy a Szabadság téri stúdiókban az emberek olyan vidáman elvannak, és ezt nézhető műsornak tartják. De hagyjuk a körítést a másra, emeljük a jó futballt a piedesztálra! Mert mégis csak az a legfontosabb, hogy minőségi élményekben lehet részünk, és láthatjuk, hogy a labdarúgás az egy sport és nem (csak) szabadidős tevékenység. Erről meg az jut eszembe, hogy nevelővárosomban lakott egy család, akik nagy Fradi- drukkerek voltak, és minden meccset halál komolyan vettek, és zöld-fehér törülközővel takarták a tévét, és apa és fia zöld-fehér mezbe öltözött, még akkor is, amikor a hazai foci már régen betegeskedett. Szurkolni - és focizni - csak komolyan és szépen! Remény tehát van, vasárnap meg döntő. Fröccsöt, szotyit az asztalkára, oszt hajrá! Annyit azonban bizton' állíthatunk az Esztergom július 3-i száma alapján, hogy száz évvel ezelőtt még nem rendeztek országos (de még városit sem) Szent István napi ünnepségeket. Bár végigfutva a híren azt is megállapíthatjuk, ha ennek szervezése csak fele olyan bonyolult volt, mint a szándékról szóló híradás, legalább ötven évig még nem is „lesz” ilyen ünnepség. „Szent István emlékezetének nemzeti ünneppé tétele érdekében a polgármester vasárnap délelőttre hívott össze értekezletet. A jelenvoltak abban állapodtak meg, hogy az idén már rövid az idődug. 20-ig egy olyan program megállapítására, a melynek keretében a szent király emléke valóban méltó módon megünnepelhető volna. így nevezetesen tudni szükséges, hogy a tervvel szemben mi a véleménye és kívánsága a bibomok hercegprímásnak és a székes főkáptalannak s hogy a közönség köréből minő tervek bontakoznak ki az ünneplés módozataira nézve. E végből az értekezlet úgy határozott, hogy ő Eminenciájáboz, valamint a főkáptalanhoz, nemkülönben a kulturális célokat szolgáló helyi területekhez felkérés intézendő meghatalmazott képviselők kiküldése végett. Ha a válaszok beérkeznek a polgármester a meghatalmazott kiküldöttekkel fog a módozatokra nézve megállapodásra jutni. ” Továbbra is a város áll írásunk középpontjában. Az Esztergomi Lapok ekkor adták hírül, hogy mi módon kell megváltoztatni a város címerét. Tehát most már mindenki tudhatja, hogy száz évvel ezelőtt ettől a naptól fogva néz ki a királyváros szimbóluma ekképpen: „A m. kir. belügyminister az országos törzskönyvezési bizottsággal egyetértőleg a napokban döntött Esztergom szab. kir. város czimere tárgyában. Az 1708-ban nyert városi czimer paizsának pólyái sokszínűek voltak. A hazai négy főfolyó vörös- és ezüst vonalai helyett zöldessárga, kék és arany vonalak voltak a czimerben. A minister rendelete szerint ezek a színek he- raldikailag nem helyesek, minélfogva a paizspólyái csak vörös és ezüst színekben fes- tetendőek meg. Ugyanez alkalommal elrendelte a minister azt is, hogy a város czimeres pecsétjei az általa körülirt s már törzskönyvezett módon használa?idók. ” De hogy ne csak hivatalos dolgokról írjunk, íme egy zseniális eset az Esztergom és Vidékéből. „ Vakmerő betörés Bátorkeszin. Fischer Aron lakásába szerdán éjjel ismeretlen tettesek vakmerő módon törtek be. Miután ugyanis az ablakot kinyitották s kiemelték, azon át behatoltak a szobába, hol két utazó aludt, akiknek összes holmiját, ruháit, irományait s mindenüket összeszedve odább állottak, előbb azonban a lakás ajtajához kívülről egy létrát kötöttek keresztbe, majd egy vízzel telt hordóval a kijárást elbarikádozták, nehogy a lakásban lévők a menekülésben őket zavarhassák." Hát erre mondták régebben: jól kifundálták. Végezetül a dorogi dinamitos merénylettel kapcsolatos nyomozás állásáról június 7-én írják: „még egyre folyamatban van, melynek folyamán megállapittatott, miszerint a bánya munkások a dinamit és lőporhoz köny- nyű szerrel juthattak hozzá. ” • GK
