Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-02 / 109. szám
RÉGIÓ 2004. június 2., szerda • HÍDLAP 5 A mobiltelefonok rohamos terjedésének köszönhetően egyre kevesebb ember veszi igénybe az utcai telefonfülkéket. Rég elmúltak azok az idők, amikor egy-egy hosszabb érmekeresős-bedobálós csevegésünket türelmetlen, bosszankodó embertársaink serény kopogtatása zárta rövidebbre, miután a felháborodott atyánkfiái már komoly fenyegetéseket helyeztek kilátásba. Ezek az idők tehát jórészt tovatűntek. De nem teljesen. Lévén, hogy egyrészt még nem mindenkit fertőzött meg a modern technika, másrészt pedig érdemes fenntartani egy, a digitális adatközlő rendszertől független analóg rendszert, szükség esetére. Mert ugye ki tudja? Szóval az utcai telefonfülkék hőskorát követően még ma is szükség van a kiépített rendszerre, a gond azonban az, hogy ennek állapota meglehetősen rapszodikus. Vagy van fülke és nincs készülék, vagy nem működik az, vagy van készülék és működik is, viszont a fülke hagy maga után némi kívánnivalót (a képen látható telefon ide tartozik). Ez utóbbi sem tökéletes megoldás, de talán az előzőnél előnyösebb. Variációk telefonfülkékre A falu szépülésére törekszünk Beszélgetés Lekér község polgármesterével Béres Lajos polgármester a rendszerváltás óta tölti be a falu elöljárójának szerepét Lekéren. Működése alatt bevezették a gáz- és vízhálózatot A megközelítőleg 1500 lakosú falu egyre inkább szépült működése alatt. A polgármesternek vannak további tervei, ám a jelenleg sokat hangoztatott falusi turizmus gondolatát egyelőre nem találja megvalósíthatónak.-Mire büszke leginkább abból, amit polgármestereként elért?- Már az is nagy siker, hogy annyi éven keresztül nagy százalékban kaptam bizalmat a választóktól. A legnagyobb sikert a vízvezeték meghosz- szabbítása jelentette, amelyet a környék polgármesterei harcoltak ki. Nagyon örülök, hogy sikerült felújítani a kultúrházat, sikerült megfelelő helyet találni a kultúrának. Könyvtárunk is külön épületet kapott és folyamatosan gyarapszik a könyvállomány. Néhány éve újítottuk fel a 1,5 kilométer hosszú villanyvezetéket. Az egész faluban takarékossági áram működik. Háromezer négyzetméternyi járdát, ami a mai napig jó állapotban van. Ezen kívül 600-700 négyzetméternyi új járdát építettünk. Közutaink rendben vannak, minden második évben kátyúzta- tunk. A határban is felújítottuk az utakat. Az sem elhanyagolandó, hogy a temetőben be van vezetve a víz.- A faluban már bevezették a gáz- és vízhálózatot. Már csak a csatornázás hiányzik. A település esztétikai látványa is javult. Várható-e, hogy tovább szépül a falu?- A Garam menti illegális szemétle- rakatot kell jelenleg felszámolni. Erre pályázatot is kiírtunk. Pillanatnyilag a csatornázás és a tisztítóállomás kiépítése van tervben. A vízművek már kidolgozta a terveket, valószínűleg a zselízi tisztítóállomásra fogunk rákapcsolódni Csatával és Oroszkával együtt. Van egy olyan alternatíva is, hogy Oroszkával közösen lesz tisztítónk. 1999-ben kezdték felújítani a Párkány- Láva közötti utat. Sajnos sem a minősége, sem a mérete nem felel meg az első osztályú útnak. Lekéren és Oroszkán két kilométert nem újítottak fel a pénzhiányra hivatkozva. Ezért ez az útszakasz nagyon veszélyes. Ráadásul ez a rész nyáron nagyon forgalmas a párkányi hídnak is köszönhetően. Szeretnénk ezért a főút mellett járdát építeni, viszont ez is pénz kérdése. Készülünk árkokat kiépíteni a Schubert utcában, ebben az évben valószínűleg ezt meg tudjuk valósítani, mert nem nagy befektetést igényel. A helyi temetőben parkolót létesítünk, az utat pedig kaviccsal vonjuk be. Erre fogunk elsősorban pénzt elkülöníteni. ' — Lekér történelmi büszkesége a helyi római katolikus templom, amely felújításra vár. A községháza tehet ez ügyben valamit?- Néhány éve a templom tetőzetének felújításakor 600 ezer koronát szavazott meg az önkormányzat. A jelenlegi tetőszerkezet nem felel meg a műemlékvédelmi hivatal előírásainak, mivel nem szellőzik a tető tartó- szerkezete. Mindenképpen szeretnénk kézbe venni a templom felújítását, de még ki kell dolgozni a terveket. Sajnos azonban addig nem tu- ; dunk tovább lépni, amíg a plébánosunk nem kezel minket partnerként. Már sok mindent elintézhettünk volna, de hiányoznak az információk.-A legtöbb községben igyekeznek kiaknázni a falusi turizmus adta lehetőségeket. A lekéri kórháznak köszönhetően a turizmus csírái már megvannak a faluban. A községháza ki tudja használni ezeket a lehetőségeket?- A fő probléma a szálláshiány. A másik az, hogy ez a szolgáltatás szezon jellegű. Nincs a faluban étterem, az étkeztetést egyelőre a kórház oldja meg. Eddig nem próbálkoztunk pályázatokkal. Magánszemélyek már tettek lépéseket, de sajnos elutasították őket azzal a kifogással, hogy a tervek nem elég attraktívak. • Czigler Mónika Drogmentes Magyarországért Ifjúsági énekverseny Érsekújvárod: Esztergomba érkeznek ma azok a sportolók, akik a Drogmentes Magyarországért Alapítvány kezdeményezéseként körbefutják az országot A 311 települést érintő program következő állomása ma Esztergom, ahonnan holnap indulnak tovább, hogy teljesítsék az összesen 259 kilométeres távot. Az alapítvány 2002-ben jött létre, azzal a céllal, hogy a Drogmentes Magyarországért rendezett futásnak jogi hátteret biztosítson. Idén is 42 napon keresztül futják körbe az országot 311 települést érintve, amely összesen 259 kilométer jelent. A Szcientológia Önkéntes Lelkészek szervezésében zajló drogellenes kampány hat hete tart, és körülbelül hatezer önkéntes gyerek is csadakozott a futókhoz. Az állomásokon drogprevenciós előadásokat tartanak. Ma a futás reggel kilenc órakor indult Tatabányáról és délután négy óra körül futnak be Esztergomba. Holnap a Városháza elől indulnak tovább, de ezt megelőzően „drogmentes kapitányavatást" tartanak. Ennek lényege egy hét pontból álló eskütétel, amelyben megfogadják, hogy drogmentes életet élnek, és társaikért is felelősséget vállalnak ebben a kérdésben. Ezen kívül drogfelvilágosító füzeteket is adnak a gyerekeknek, hiszen ők barátoktól szereznek tudomást a szenvedély hatásairól. Mivel a „haverok" gyakran elfelejtik elmondani, hogy hosszútávon mit okoznak a drogok, a füzet ilyen téren is a felvilágosítást szolgálja. A kampányhoz csatla- kozók futással és a kapitány választással aktívan részt tudnak venni a programban. Holnap reggel 9 órakor indulnak tovább a Városháza elől. Itt a találkoznak Koditek Pállal, a Kulturális-, Idegenforgalmi- és Sport Bizottság elnökével. Átadják neki tevékenységükről szóló tájékoztatót, valamint drogfelvilágosító füzeteket - tudtuk meg Braun Mónikától, az alapítvány elnökétől. • GK „ Adtál, Uram, szívet dallal telit s hiszem:dalomban örömed telik. Ha senki sem figyel bús énekemre, Felhat tehozzád méla zöngedelme." A fenti mottóval rendezték meg Érsekújváron a XII. Csengő Énekszó gyermek- és ifjúsági kórusok országos fesztiválját. A fesztivált 3 évente tartja meg a Csemadok Országos Tanácsa, Érsekújvári Területi Választmánya és Érsekújvári Alapszervezete. Ebben az évben a Regionális Művelődési Központ is a rendezők között volt. Az idei fesztiválra 21 gyermek- és ifjúsági kórus nevezett be az ország különböző magyar alap- és középiskoláiból, és mintegy 1000 diák szerepelt. Az évről évre színvonalasabb fesztiválon háromtagú zsűri értékelte és minősítette a csoportok fellépését. A 3 kategóriában (korosztály szerint) arany-, ezüst- és bronzminősítést adtak ki. Aranykoszorús minősítést kaptak: a nagymegyeri, komáromi, dunaszerdahelyi, pozsonyi, somorjai, ipolysági, galántai és kassai alap- és középiskolák kórusai. Régiónkból a zselízi alapiskola kórusa szerepelt sikeresen Horváth Géza pedagógus vezetésével. Ök ezüstkoszorús minősítést kaptak, mint ahogy az Érsekújvári járásból részt vevő egyetlen énekkar, az érsekújvári gimnázium JUBILÁTE nevű kórusa is, Szombath Károly vezetésével. A rangos fesztivál értékelő bizottságában: Mindszenty Zsuzsanna (Budapest), Kleeberg S.Mária (Budapest) és Józsa Mónika (Galánta) dolgoztak. A Szlovákiai Magyar Zenebarátok j Társasága nevében, amely a Csemadok mellett működik Duka Zólyomi Emese adta át az értékes díjakat. • Dániel E. A szülő és a pedagógus szövetsége a lényeg Tegnap délután rendezte meg Dorog város képviselő-testülete pedagógusnapi ünnepséget a József Attila Művelődési Házban. A Dorog általános iskoláiból megjelent pedagógusokat a város polgármestere, Tittmann János köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta a család és a pedagógusok közti szövetség jelentőségét, amely azért fontos, hogy a felnövekvő nemzedék versenyképes tudásra tegyen szert. A meghívott vendég, Magyar Bálint oktatási miniszter kifejtette, hogy EU-s csatlakozásunk következtében nyitottabb világban kell versenyképeseknek maradniuk a diákoknak. Hogy ebben a versenyben hogyan szerepelnek, nagyban a pedagógusok áldozatos munkáján múlik. A megnyitó után a világhírű zenészcsalád, a Lugosi Family szórakoztatta a meghívottakat. • GK Gyerekünnep Helembán Hagyományos már a gyerkőcök ünnepe Helembán, hisz hatodszor sorakoztak fel a futballpályán a játszani, versenyezni szerető nebulók. Az évek során kialakult menetrend ugyan változott, de a rendezvényt életre hívő igény marad a régi. Igazolja ezt a mintegy nyolcvan résztvevő. A kicsi faluban óriási az érdeklődés minden iránt, ami gazdagít, szórakoztat. Az akadályfutás, horgászás, mini tűzoltóverseny, lek- váro kenyér-evés, szellemi vetélkedők minden téren próbára tették az odaadással versenyző gyerekeket. Az eredményekért zsetonok jártak, amelyeket a rögtönzött pultnál tetszés szerinti játékra válthattak. • M. Nagy László Nyári gyermektábor Visegrádon Visegrádon a Junior kör és a Mátyás Király Művelődési Ház az idén is megszervezi nyári gyermekfoglalkoztató táborát, melyre június 14-től július 2-ig kerül sor. A három hétig tartó foglalkozások az előzőhöz hasonlóan reggel 9 órakor kezdődnek és 16 óráig tartanak. Az alkotó foglalkozások mellett több kirándulást is terveznek. Ezek között szerepel hajókirándulás Esztergomba, egy állatkert megtekintése, valamint szeremének meglátogatni egy ma is működő úttörőcsapatot. A gyerekek kívánságára ismét kirándulnak majd a Szokolya melletti a Kacár-tanyára, ahol a kenyérsütésen kívül idén nemezelni, kovácsolni és filcezni fognak. Természetjárás keretében a visegrádi hegyeket fogják végigjárni. Majd a már hagyományos Telgárthy-réti tábortüzes sátorozással ér véget a program. Bővebb információ a +36/26/398-383-as vagy a + 36/20/4479114-es telefonszámokon kapható. • Ak Sikeres rendezvény a lábatlani arborétumban A dunaalmási Zengzet Zeneiskola pünkösdhétfőn köszöntötte az egybegyűlteket a lábatlani Gerenday Arborétumban. A délután folyamán láthattunk itt néptáncot és latin táncot előadó gyerekeket, Kovács Ibolya népdalokat énekelt. A fúvószenekar hangversenye után a helyi borászok kínálták boraikat házi készítésű pogácsa kíséretében. Az arborétum szabadtéri színpadának ez volt az első, tehát a nyitórendezvénye Lábatlanon. • MAGYAR