Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)

2004-06-29 / 128. szám

2 • HÍDLAP • 2004. június 29., kedd SZLOVÁKIA Ingyenesek lesznek az orvosi szűrővizsgálatok Az Általános Egészsébiztosító (VsZP) július 1-jétől növeli a rend­szeres megelőző orvosi vizsgálatokért kifizetett hozzájárulását. A biztosító elmondása szerint a lépéssel azt sze­retnék elérni, hogy az orvosok figyel­meztessék betegeiket az ingyenesen igénybe vehető megelőző ellenőrzé­sekre. Ezzel könnyebben, és korábban lehet kiszűrni a később költséges gyógykezelést igénylő betegségeket. Az eddigi kimutatások szerint a biztosított betegek mindössze 25 százaléka használja ki a megelőzés lehetőségét. Rusko az STV-t pereli A Gazdasági Minisztérium jóhírnév megsértése miatt pert indít a Szlovák Televízió (STV) ellen - jelentette be tegnap Pavol Rusko gazdasági miniszter. A minisztérium egy, a Kia autógyár építéséről szóló, múlt héten leadott műsor miatt sze­retne elégtételt kérni a televíziótól. Rusko szerint a zsolnai beruházás­ról szóló riport egyoldalúan tájékoz­tatott, és az azt készítő személy já­ratlan volt a feldolgozott témában. Branislav Zahradník, az STV ve­zetőségi tagja visszautasítja a mi­niszter állításait. Szerinte a tévéri­port objektív és jól összeállított munka volt. Zahradník azt mondta, hogy az újságírói oknyomozó mun­ka esetenként az ellentétes oldal nemtetszését válthatja ki, amit ké­szek akár bírósági úton is rendezni. Megszűnt a Független Képviselők Klubja Rudolf Ziak és Gustáv Krajcí teg­nap kiléptek a Független Képviselők Klubjából. Krajcí a kilépésről annyit mondott, hogy szerinte a frakció már nem teljesíti a kezdetben vállalt céljait. A két távozó képviselő egyelőre nem erősítette meg, hogy valame­lyik párthoz csatlakoznának. Szavaik szerint „meglátják, hogy milyen po­litikai helyzet áll elő.” A két képviselő - és korábban Vojtech Tkác - távozásával a függet­len klub sorsa is megpecsételődött. A tömörülésben maradt hét képvi­selő ugyanis nem elég egy politikai párt fenntartásához, ahhoz nyolc honatya tagsága szükséges. Iskolareform igen, alkotmány nem A KDH támogatja Martin Frone oktatási miniszter javaslatát, hogy 34 milliárd korona elkülönítésével támo­Abelovsky kinevezése elbizonytalanítaná a politikai helyzetet Irena Belohorská, az LS-HZDS képviselője szerint, ha Miroslav Abelovsky, a független képviselők parlamenti frakciójának vezetőjét a parlament alelnöki tisztségébe ne­vezik ki, akkor ez ismét el fogja bi- zonytalanítani a parlamentben ren­deződni látszó helyzetet.- Lehet, hogy a független képvise­lők frakciója holnap már létezni sem fog. Nyolc ingatag képviselő alkotja - fejtette ki véleményét Belohorská Mikulás Dzurinda miniszterelnök ajánlatával kapcsolatban, aki egyes információk szerint a parlament alel­nöki székét kínálta fel Abelovskynak. Belohorská elmondta, pártja igényt tart az európai ügyekért felelős parla­menti bizottság elnöki funkciójára, amelynek élére Tibor Mikust jelölik. Szerinte a bizottság alelnöki székét az ANO és az ellenzéki Smer jelöltjei­nek kellene elfoglalniuk. Lubomír Lintner, az ANO alel- nöke elmondta, hogy a liberálisok ragaszkodnak a parlament alelnöki tisztségéhez. Szerinte először a kül­ügyi bizottság és az európai ügye­kért felelős parlamenti bizottság ve­zetőit kellene kinevezni, valamint a nyári szünet előtt kellene megvá­lasztani az egészségügyi bizottság elnökét is, ugyanis a nyáron az egészségügyi törvényeket kellene elbírálnia, hiszen azok szeptember­ben kerülnek a parlament elé. Zuzana Martináková, a Szabad Fó­rum elnöke szerint a kormánykoalí­ciónak a parlament egyik alelnöki székét az ellenzéknek kellene átad­nia, vagy legjobb esetben be kellene tartaniuk a funkciók szétosztásáról született kezdeti megállapodást. • RGA Vigyázni kell a kínai cipők vásárlásánál Az olcsó áru sokszor káros is lehet Szlovákia Fogyasztótájékoztatási Ügynöksége (ASIS) felhívta a cipő­vásárlók figyelmét, hogy 2004. má­jus i-jétől a gyermekcipő-gyártók­nak és -exportőröknek nem kell nyilatkozatot tenniük arról, hogy termékük eleget tesz egyes köve­telményeknek, mint például a cipő szellőzése, illetve az egészségkáro­sító anyagok minimális jelenléte a cipő bélésében és a cipőbetétben. A szervezet állítása szerint annak ellenére, hogy a cipőgyártóknak ga­rantálniuk kell a termék minőségét, és meg kell felelniük az EU szigorú feltételeinek, az üzletek és a piacok a rossz minőségű kínai gyerekcipő­vel vannak tele. Az ASIS szerint a szülőknek meg kellene gondolniuk, hogy megvásá- rolják-e ezeket a termékeket. Ezek a cipők többnyire szintetikus anyag­ból készültek, amelyek nem eresztik át a nedvességet, nem szellőznek - bőrbetegség kialakulását segítik elő. A felnőttek számára gyártott kínai cipők is fokozzák a láb izzadását, ez a felnőtteknél is gyakori problémát jelent. A kínai cipők másik hátrá­nya, hogy kemények és nem illesz­kednek a lábhoz, így a gyerekeknél a lábak deformációját is előidézhetik. • RGA Veszélyben a reformok Bárdos Gyula (MKP) és Lubomír Lintner (ANO) szerint a kormányko­alíció parlamenti többségének elvesz­tése miatt veszélybe került a tervezett reformok elfogadása. Bárdos az STV Öt perc múlva tizenkettő című műso­rában elmondta, hogy nem ért egyet Mikulás Dzurinda miniszterelnökkel, aki szerint a felsőoktatási törvény visszautasítása nem a koalíció parla­menti többségének az elvesztéséből, hanem a törvénnyel kapcsolatos kon­zultációk hiányából adódott. Bárdos szerint ezért az SDKU-t és azokat terheli a felelősség, akik elve­szítették a képviselőiket. Lintner tart a parlament őszi ülésszakától, az egészségügyi reformtörvények és az állami költségvetés elutasításától. • RGA Közös állásponton a kormánypártok és az ellenzék Bárdos Gyula (MKP), Lubomír Lintner (ANO) és Irena Belohorská (LS-HZDS) pártjai támogatni fogják, hogy a parlament elfogadja az eu­rópai alkotmányt. Úgy gondolják, hogy az állampolgárok az európai uniós csatlakozásról szóló népsza­vazáskor már kinyilvánították véle­ményüket, ezért nem tartják szük­ségesnek, hogy népszavazást tart­sanak az európai alaptörvényről. Zuzana Martináková, a Szabad Fó­rum elnöke az STV Öt perc múlva tizenkettő című műsorában elmond­ta, hogy szerinte az állampolgárokat is be kell vonni az európai alkot­mányról szóló vitába. Úgy véli, a népszavazás érvényességi küszöbét 50 százalék alá kell csökkenteni. Lubomír Lintner nem tartja he­lyesnek ezt a megoldást, ő az euró­pai alkotmány parlamenti ratifiká­lását támogatja. Megjegyezte, a ke­reszténydemokraták a szuverenitá­suk esetleges elvesztése miatt nem mertek megnyilatkozni az európai uniós csatlakozásról szóló népsza­vazáskor, ezért most hallatják a hangjukat. Hasonló nézeteket vall Bárdos Gyula is, aki kritizálta, hogy néhá- nyan ebből a kérdésből politikai ügyet csinálnak. Belohorská el­mondta, hogy pártja az európai ügyeket érintő, a parlament és a kor­mány együttműködésére vonatkozó alkotmánytörvény mellett szavazott, hiszen az ellenzéknek és a koalíció­nak az eurointegrációs kérdésekben közös álláspontot kell képviselnie. • RGA Ismét drágul a hús Bágyoni Szabó István jegyzete A borostyánszoba legendája A háborúkkal járó hatalmas veszte­ségeink mellett van még valami, amire fájdalmasan tudunk emlé­kezni, és ez nemzeti műkincseink egy részének az elhurcolása, elrab­lása. És itt akár a visszakerült Szent Korona sorsára, vagy a még „fog­ságban” lévő sárospataki könyv- és más ritkaságokra is gondolhatunk. Mondják, ez a háborúkkal jár együtt, ez a „vesztesek fizetsége”, és bárkit érinthet - amire az iraki háborúban szétszóródott mezopo­támiai kincsek is figyelmeztetnek. Ilyen gondolatokkal távoztunk nemrég az Orosz Kulturális Köz­pont képkiállítással egybekötött könyvbemutatójáról, amelyen Fiziker Róbert igen érdekes mun­káját, A legendás borostyánszoba című művét mutatták be. A fenyőgyantából keletkezett borostyánkő szépsége I. Frigyes porosz királyt annyira hatalmába kerítette, hogy ezekkel a drágakö­vekkel béleltette ki berlini dolgozó- szobáját. Fia, I. Frigyes Vilmos, többre tartotta a jó nemzetközi kapcsolatokat: I. (Nagy) Péter orosz cárnak ajándékozta „a világ nyolcadik csodájaként” számon tar­tott borostyántáblákat. A hatalmas kincs előbb Szentpétervárra, a Téli Palotába, majd a Carszkoje Szeló-i Katalin-palotába került. A boros­tyánszoba mintegy hat tonnányi drágakövet tartalmazó tábláit a II. világháború idején a Leningrádot blokád alá vevő német csapatok Königsbergbe szállítottak, ahol „Németország nemzeti büszkesé­ge” jelképeként ki is állították. Mi több, Erich Koch, a katonai hely­tartó mindent elkövetett, hogy a „visszatért” műkincset Kelet-Po- roszországban tartsa, ám a szovjet csapatok közeledtekor a táblákat új­ra összecsomagolták és Berlin felé irányították. 1945 elején azonban a ládáknak egyszerűen nyoma ve­szett. Erich Koch a vádlottak pad­ján azt állította, hogy a mérhetetlen kincs a menekülők ezreivel és rako­mányával együtt elsüllyesztett gassák a regionális- és felsőoktatást - hangzott el a párt tanácsának hétvégi ülésén. Pavol Hrusovsky pártelnök elmondása szerint a keresztényde­mokraták teljes mértékben támogat­ják Frone reformtörekvéseit. Mindezek mellett a párt vezetése a hétvégén újra kifejezte nemtetszését az Európai Unió alkotmányával kap­csolatban. A dokumentum egyes ré­szeit Dániel Lipsic igazságügyi mi­niszter sem tartja jónak, mivel szerinte az unió olyan részeken is bele szeretne szólni a tagországok életébe, amelyek­ben továbbra is meg kellene hagyni az államok egyéni döntési lehetőségét. • -K­Folytatás az 1. oldalról) Csehországban az élő sertéshús kilón­kénti felvásárlási ára 48 korona, mi ezt a különbséget 43 koronás kilónkénti hús­árral próbáljuk kiegyenlíteni - mondta Dubrek. Szerinte a feldolgozóknak nem marad más hátra, mint az említett drá­gulást beépíteni az áraikba. Az áremel­kedés következtében csökken a fogyasz­tás és a rosszabb gazdasági eredmények újabb árhullámot idéznek elő.- A felvásárlási árak emelése esetén az eddigi tapasztalataink szerint az üzletekben kapható húskészítmé­nyek árai is hasonló mértékben emelkednek - állítja Ivan Oravec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmi- , szeripari Kamara elnöke. Azzal vi­szont nem ért egyet, hogy a kereske­dőknek az árképzés terén ugyan­olyan mértékben követniük kellene a felvásárlási árak módosítását.- Abban az esetben, ha a piac nem tudja elfogadni a magasabb árakat, a kereskedőknek egy ideig kisebb ha­szonnal kellene forgalmazniuk a ter­mékeiket. Más lehetőség nincs, mi már eddig is elég nagy áldozatot hoz­tunk - mondja Ivan Oravec. A kamara elnökének nézetével Andrej Imrich, a Sertéstenyésztők Szövetségének elnöke is egyetért. A húshiányról terjesztett híreket alap­talannak tartja - szerinte ez nem in­dokolja az áremelést. • (zc) Felmerült a gyanú, hogy megálla­podás történt az árakról A tej-, a hústermelők és feldolgo­zók az utóbbi időben a Monopol- ellenes Hivatal (PMÚ) látókörébe kerültek. A hivatal azzal gyanúsít­ja a tej- és húsfeldolgozókat, va­lamint a hústermelőket, hogy megállapodtak az árakról. Abban az esetben, ha a gyanú bizonyí­tást nyer, a gyanúsítottak éves forgalmuk tíz százalékának megfe­lelő összegű pénzbírságra számít­hatnak. Az érintettek viszont cá­folják, hogy bármivéle kartellt hoztak volna létre. Wilhelm Gustloff nevű kiránduló­hajón volt. A búvárok azonban en­nek semmi nyomát nem találták. És elkezdődött a borostyánszoba le­gendája. A hatalmas értékű műkincs eltűnése a kulturális veszteségek szimbólumává - és kincsvadászok kutatási célpontjává lett. Szentpé­tervár 1703-as megalapításának az évfordulójára régi fotók alapján orosz restaurátorok tavaly elkészí­tették a borostyánszoba mását. Vajon ugyanezt mikor tudjuk megtenni elrabolt sárospataki könyveinkkel? HlDLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balage P Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: + 36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: 4- 36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Terjesztés vezető: Horváth Gábor Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (I 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom