Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-26 / 127. szám
KALEIDOSZKÓP 2004. június 26., szombat • HÍDLAP 93 költő köny ve Impozáns. Jó kézbe venni. A szépségén túl talán nevezhetem fontosnak is. Illetve, a fontosság relatív: mekkora jelentőséget lehet a költészetnek tulajdonítani? A Költők könyve nemcsak szöveggyűjtemény, hanem leképez egy helyzetet, a jelenkor költészetének egyfajta reprezentációját adja szerkesztett formában, ám többféle szempont vezérelhette a szerkesztőt, melyeknek egyszerre kívánt megfelelni. Fontos, hogy legyenek olyan könyvek, amelyekben a kortárs költészet színe-java megmutatkozik, a versek mellett fényképet, kis esszét is kapunk, így nyitva utat az érdeklődők előtt. El ma 90 fontos költő magyar nyelvterületen? Aligha. Túl nagy szám ahhoz, hogy igaz legyen. Bár költőkből mindig jól álltunk. Nem azt mondom, hogy vannak fontos és nem fontos költők, nem életművekről beszélek, mert ha egy teljes, fél szekrényt betöltő verstermésből három fennmarad ezer évig, vagy akárcsak háromszázig, az már maga a csoda, az örökkévalóság. A kötet szerkesztői előszavából kiderült, a válogatás szubjektív. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy van egy létező, objektív mérce a „legjobb” mondjuk 30 költőre (a kánon pár éve volt divatos vitatéma), amely számot kilencvenre az illendőség, a szimpátia, és az érdek kényszere egészítette ki (gondolom én.) Nem szükséges gondolkodnom, mivel a szerkesztési elv szubjektív. De az is kérdéses, hogy egy nyolc éve halott költő, legyen akár még a kedvenc költőm is, nem kerülhet bele egy 2003-as kortárs antológiába, bármilyen fájdalmas kimondani. Azt is furcsálltám, miképp lehetséges, hogy olyan nevekkel találkoztam, amelyekről még sohasem hallottam, erdélyiek, de olyan erdélyiek is vannak, akiket meg én hiányolok. A szerkesztési elv szubjektív. Jó, abba is beletörődtem, hogy tucatnyi éve vagyok rendszeres versKőitől könyve olvasó, még nem látom át az egészet. Viszont az a kérdés sem tehető fel, hogy, mondjuk, miért nem szerepel Bari Károly a Költők könyvében, és Borbély Szilárd miért csak esszéíró, hiszen úgyis tudom a választ. A Költők könyvének több az erénye, mint a hibája. Szépsége a míves- ségéből és a szubjektivitásából következik, felvállalta Kőrössi P, hogy számára kilencvenhárom költő létezik. Az antológia egyik erénye, hogy nemcsak vers található benne, hanem önéletrajz, miniesszé és egy-egy fénykép az alkotókról. A legtöbb fényképet Peti Péter készítette. Némelyik portré kiugróan jól sikerült, már-már szociofotó, ott van például Határ Győző kortalan sugárzó figurája, vagy Karafiáth Orsolya vesébelátó boszorkányszeme, Tandori Dezső sapkás tétovasága és Lator László szinte nemtelen emberi tekintete. Azokról a költőkről készült portrékat tudom igazán megítélni, akiket személyesen is ismerek, ücsörögtem már a társaságukban egy asztalnál, néztem már az arcukba, többet sikerült Petinek hitelesen lefényképezni, elkapni egy-egy olyan pillanatot, amilyent az objektívmentes pillanatokban is produkálnak. Zalán Tibor borzasán mosolyog, Vörös István kisfiúsán teszi ugyanezt, egyszerre nyugodt, de mintha feszengene is, Térey János komoly pózt keres, a szemén látszik, kissé terhes neki ez az egész, Bertók László meg majd megszólal, láthatóan gondolkodik. Rengeteget tudnék írni a képekről, de talán illő megemlítenem a számomra leg- harmonikusabbat, ez Szabó T Annáról készült, róla elhiszem, hogy mosolyog. Ami viszont zavar a Költők könyvében közzétett arcképek fürké- szésében az az, hogy túlságosan aprócskák, ráadásul a digitális technika nyújtotta képmanipulálási lehetőség több esetben inkább rontott a fotó minőségén, modoros, ahogy elhalványul a portré széle, elmaszatolja a részleteket az effektezés. Jó ötlet a miniesszé, de visszás érzést kelt bennem az a mód, hogy én írok a te versedről, te írsz az én versemről, ez is előfordul, talán lehet magyarázni a „szakma” családias mivoltával. De magam sem értem, miért a negatív benyomásom vetem előre, mintsem a dolog értékét, hiszen briliáns kis esszéket is kapunk: Alexa Károly, Balassa Péter, Esterházy Péter, Földényi E László, Gács Anna, Halasi Zoltán, Károlyi Csaba, Margócsy István, Mészáros Sándor, Nádas Péter, Réz Pál, Szilasi Zoltán, Takáts József, Závada Pál... Csak néhány esszéíró a hetven valahányból. A Költők könyve laza szerkesztésű, ez megmutatkozik abban is, hogy némelyik önéletrajz cirka egy-két sóhaj- tásnyi, mások pedig több mint egy oldalon terpeszkednek. A konfliktuskerülés elve működött a kétezer karakteres miniesszéknél is, hiszen nem mindegyik kétezer karakteres. De nézzük a szerkesztő azon kérését, hogy öt- ven-hatvan soros versek érkezzenek. Nem minden költő tud számolni. Ahogy a legfontosabb művek jegyzékét kérni is naivság, hiszen a költők nagyja „az önimádat büszke heverő- jén” minden művét fontosnak érzi. Talán nem derült ki abból, amit írtam: ez egy jó könyv, látszik a rengeteg munka, az alázat, a szándék. • NS í Onagy Zoltán írásai N A Pl BULVÁR Két hét után tű általi halál Folytatás az 1. oldalról Szerintem vagyunk ennyien, akiknek nem jelentene terhet egyetlen egyszer kifizetni ezt a pénzt. Az anyagiak mellett sok felajánlás érkezett, kaptunk a telepet majdan körülvevő betonkerítést, valamint többen munkaerejükkel szándékoznak segíteni.- Jelenleg kik a lakói a sintértelepnek?-Öt kutyus várakozik igen rossz körülmények között gazdájára. Egy kuvasz keverék, akinek az volt a bűne, hogy sok lyukat ásott a kertben. Egy puli, egy szürke keverék, egy kölyökkutya és egy németjuhász-dober- mann keverék, akit azért adott le szerető gazdája, mert nagyon ugatós volt. A láncon kikötve. Nekik nagyon gyors segítség kellene, hiszen a két hét türelmi idejük lejárt, naponta járunk ki hozzájuk, etetjük őket és könyörgünk, még ne altassák el őket, még várjanak. Csodálom ezeket a teremtményeket, ahogyan az emberhez kötődnek túl azon, ahogy néha bánnak velük. Még egy szegény ember, vagy egy csavargó lélek kutyája is olyan áhítattal viseltetik gazdája iránt, pedig élelmet nem igen kap, mégis kitartó türelemmel várja, mikor jelenik meg az ismerős arc a kocsmaajtóban.- Hány kutyának találtak gazdát április óta?- Az összes nehézségeink ellenére körülbelül 20 állatot tudtunk elheBruni lyezni az internet segítségével. Sokan talán nem is tudják, hogy egy men- helyről kiszabadított kutya mekkora hálával és odaadással fordul örökbefogadója felé. Ez leírhatatlan, a „normál” keretek között vásárolt, vagy kapott kutya aligha bír ilyen tulajdonsággal. Ök még szerencsére nem érezték, mi különbség van a szabadság és a tehetetlen, szűkre szabott fogság íze között. További fejlemény, hogy' fiatalok segítségével elkészült internetes honlapunk, ami újabb hathatós segítség a szeretet nélkül maradt kutyák részére. Ha valami bulvár... Ha valami megfelel az összes létező és feltehető bulvár-kritériumnak, a Teréz anyu maga a bulvár. Szingliregénynek nevezik ugyan, de ne tévesszen meg senki, ez a bulvár leánykori neve. Amikor azt mondják, bestseller, ő a bulvár fitestvére. Teréz anyu (Rácz Zsuzsa) telefutotta a maga és a kiadó zsebét, és most tesz egy új kört, hogy lekaszálja a bulvármentalitású mozijárókat is. Ugyanis a következő lépés nem lehetett más, minthogy film készül a sikerkönyvből. A filmes gondokból nem maradhat ki persze a Teréz anyu, bármennyire is kéznél a segítőkész jóindulat. A forgatás tavaly novemberben leállt. A stáb a téli jeleneteket rögzítette, de a főszereplő, Hámori Gabriella súlyos sérülést szenvedett. A forgatást májusban újrakezdték volna, ha a Sorstalanság pénzügyi cirkuszai miatt nem késik ott is minden. Ugyanaz mindkét film oparatőre: Pados Gyula. Hámori Gabriella mellett további főbb szerepekben: Ónodi Eszter, Schell Judit, Major Melinda látható, de szerepel a filmben a kritikusok szerint 2004 legjobb filmszínésze, Csányi Sándor, valamint az év legjobb filmes karakterszínésze, Nagy Ervin és László Zsolt, a Nemzeti Színház művésze is. Válogatott csapat. Olyan nagy színészek is föltűnnek kisebb szerepben, mint Csomós Mari, Haumann Péter.- Mikortól lesz a menhely fogadóképes?- A szerződés aláírása után ez csakis az adományok beérkezésétől függ. Várjuk, hogy az emberek beinduljanak és segítsenek. Magyarországon jelenleg 1,5 miliő kutya kóborol, keresi kukákban mindennapi betevőjét, szállását elhagyott helyeken. A mai világban a hentesek sem dobnak egy-egy falat kolbászt az üzlet előtt szédelgő kócos éhezőknek. Kell, hogy segítsünk. (Az alapítvány elérhetősége: 06- 301408 0788, bogancsotthon.fw.hu) • Lörincz Zsuzsa N K U A világ egyik csodája Holnap lenne 123 éves a világ egyik csodája, egy amerikai írónő. Mint tudjuk, Amerika a csodák hazája. De nem csak, hogy írónő, ami maga csúcsteljesítmény egy vak, süket és néma embertől, de közíró és közéleti személyiség. Próbáljuk meg elképzelni Magyarországon, nem ma, de akár ma is, - mondjuk hatvan évvel ezelőtt, hogy egy többszörösen hátrányos helyzetű nő (NŐ!) közéleti ember legyen, megjelenjen a nyilvánosság előtt. Előadjon. Az európai gyakorlat szerint, ha valaki ilyen eszement ötlettel állt volna elő, hogy iskola (főiskola!), egyetlen percre ki nem engedik a rácsos ágyból. De Amerikában ez is. Még ez is. Egészségesen látja meg a napvilágot, aztán valami kideríthetetlen betegség miatt megvakul, megsüketül. Hatévesen talál rá egy tanárnő, név szerint Anne Sullivan (aki, ha nem értettem félre, Helen Keller tanításával lerakta a siketnéma oktatás alapjait) A gyermeket jeleléssel tanította meg beszélni, csodák csodája. Beszéd olyan lehetett persze, mint a siketnémáké, ijesztő és borzasztó. Képzeljük csak el, szívre a kezet (ne hazudj, Olvasó!), a tikkelőt, a hebegőt, a féllábút, a kancsalt és egyebeket is nehezen viseljük. Nehezen, mert nehezen. Az egészséges ember ösztönös irtózása és félelme mindentől, ami nem kerek. így van ez, de könnyebb eltagadni. Amerikában az egész személyiség az ország szellemének megfelelően teljesít, nem számít különlegességnek, harcos, aki nem adja fel, nem dől el. Mielőtt teljesen lelassulna, ráerősít, mint maga a nagy és gyönyörű Amerika. Akinek módja van rá, kötelességének érzi, hogy segítsen. Melléálljon. Nálunk - Közép- Európa - bevett szokás, aki elesik, rálépünk a fejére, aki bedől, rúgunk rajta egyet. Nem biztos, hogy az állítás minden helyzetben kompatibilis, de ha csak az elmélet szintjén igaz, ahol a gyenge kap még egy esélyt, nem mészárolják le azonnal spártai módon, nem repül lefelé azonnal a Taigetosról, Amerika másolhatatlan és legyőzhetetlen. 1900-ban nyilvános, rendes főiskolára iratkozik be. Kitüntetéssel végez. 1900 környékén egymillió magyar (hivatalosan 740 ezer) vándorol ki a Monarchiából az Újvilágba; megszületik a mezőgazdasági munkavállalók úgynevezett „rabszolgatörvénye” az aratósztrájkok ellen; épül az Országház; katonáéknál törvényileg enyhítik a gúzsba kötést és a kurtavasat. Ezek történnek mifelénk az 1900. év közelében. Amerikában pedig, amit ott fent, most pedig folyt.: Helen Keller megtanul gépelni. Teccel követni, Olvasó? Egy süketnéma, vak nő megtanul gépelni. Egyedül, segítség nélkül írja könyveit, leveleit. Már ez a „segítség” is különös. Nem beszél (csak úgy, ahogyan, alig érthetően). Ki gépel addig? Nem lát. Nem hall. Nem látja a „tájat”, nem olvas újságot. Nem hallja a madarakat, a „rádiót”, a „televíziót”, nem hallja barátnői fecsegését, nem hallja a buszon az embereket, nem hallja a reggel és az este közti különbséget. Mit ír? Ez az. Mit ír? Mennyire ingerszűk egy a maga sötétségébe csukott világ, ahová a hang se szűrődik be? És ha annyira, amennyire elképzelhető, hogyan differenciál? Honnan tudja meg, mi fontos, mi lényegtelen? De ez talán még megy is. De honnan az erő? Az íráshoz erő kell, adrenalin, cél, ami nem mosódik el a messzi ködökben sohasem. Mivel látja mindezt? 1923-tól bekapcsolódik az Amerikai Vakok Szövetsége munkájába. Élete során beutazza az öt kontinenst, előadásokat tart, agitál. (Hogyan?) Folytonosan anyagi gondokkal küszködik, egy ideig arra kényszerül, hogy varietében lépjen fel. (Énekel? Táncol? Fejszámol? Ez is Amerika.) Később A. Carnegie támogatja. A hírhedt-híres színház-előadóterem alapítója. Legeza Ilona szerint sorsát szinte kezdettől fogva élénk közérdeklődés kíséri, optimista írásait, amelyhez saját élete a fedezetet, széles körben olvassák. Kora kiemelkedő személyiségei fogadják barátságukba, különböző egyetemek díszdoktora. Mark Twain azt mondja, „a 19. század két legérdekesebb egyénisége Napóleon és Helen Keller voltak". Legyen igaza. Én eddig egy betűt nem olvastam tőle. De nem marad így sokáig.
