Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-24 / 125. szám
MAGYARORSZAG 2004. június 24., csütörtök • HÍDLAP 3 Schmitt Pál a magyar gazdákért lobbizik az unióban Támogatást kérünk az autópályák építésére is K&H-ügyben támadják az ügyészséget Az uniós farmerekkel egyenlő támogatást a magyar gazdáknak, az autópályaépítések támogatását, és a határövezetben lakók könnyített határátlépését szorgalmazza majd a néppárti frakcióban a Fidesz képviselő csoportja. Ezt Schmitt Pál, a Fidesz európai parlamenti képviselője mondta, amikor a néppárti delegáció alakuló ülésén történtekről kérdezte őt a Magyar Rádió. — Orbán Viktor a napokban azt mondta, hogy a Fidesz tekintélye nőtt ugyan az Európai Néppárton belül ap választási eredmény miatt, de ez nem elég, Közép-Európát kellő súllyal kell képviselni és alaposan átgondolt érvekre lesz szükség. Mik lesznek ezek az érvek, amelyeket a Fidesz visz majd a Néppártba?- Például, hogy a még meglévő hátrányos megkülönböztetések megszűnjenek, a szabadságjogok maradéktalanul érvényesüljenek, gondolok itt a szabad munkavállalás vagy szabad közlekedés, áruk szabad mozgásának kérdésére. De gondolok arra is, hogy a mezőgazdasági támogatottságuk a magyar gazdáknak sokkal alacsonyabb, mint nyugati vetélytársaiknak, a tízéves átmeneti időszakot feltétlenül szeretnénk csökkenteni. Van egy másik szempont is, egy egész más témában, hogy a most csatlakozó országoknál az autópálya-hálózat még nagyon fejletlen. Miközben Európa már a vasút felé kacsingat, meg kell győzzük az Európai Unió döntéshozóit, hogy az autópálya-fejlesztést ne tekintsék befejezettnek. Fontos, hogy a schengeni határ ne zárja el hermetikusan a határon kívül élő magyar nemzettársainkat.- De mit kérhetnek ez ügyben Brüsz- szelben?- Például egy határövezet kijelölését, hogy ott egy olyan igazolványt kapjanak, amellyel könnyebb lehet a schengeni határ átlépése.- A jövő hónapban az Európai Néppárt képviselete Magyarországra jön.- Igen, itt tartja alakuló frakcióülését és reméljük, hogy mi is egykét pozíciót ki tudunk harcolni. Majdnem minden európai parlamenter dolgozik valamelyik bizottságban és egy-két helyen például - elnézést kérek, hogy magamat említem - én szeretnék az egyik parlamenti bizottság akár vezetője vagy vezető-helyettese lenni. A nevelési és kulturális bizottságra gondolok. • MR Szerdán folytatódott Kerék Csaba kihallgatása az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. A Britton Kft. ügyvezető igazgatója gyanúsítottként, az ügyészség munkatársának jelenlétében vallhatta be, mekkora szerepe volt a K&H Equities Rt.-nél történt pénzügyi visszaélésekben. A hosszú hónapok óta zajló büntetőeljárás újabb epizódjának Tóth Károly szocialista képviselő és az ügyészség közti pengeváltás adta meg az alaphangot. Már a múlt héten lehetett sejteni: A Britton vezetőjének letartóztatásával fontos fázisához érkezett a K&H ügyben zajló nyomozás. Ha másból nem, ez kiderülhetett Tóth Károly szocialista képviselő parlamenti megszólalásából. Az ügyészséget folyamatosan politikai részlehajlással vádoló kormány- párti honatya egy interpellációra adott válaszában azzal vádolta meg a Polt Péter vezette szervezetet, hogy az nem tájékoztatja időben a rendőrséget az általa folytatott meghallgatásokról. Tóth nem rejtette véka alá ellenérzéseit, kijelentve: „Nálunk a legfőbb ügyész azt tehet, amit akar, az ügyészség alkudozhat a gyanúsítottakkal, akik maguk dönthetik el, hogy kik előtt, mikor és miről kívánnak vallomást tenni.” Az elhangzott vádakat a címzett nem hagyhatta megválaszolatlanul. Keddi közleményében Tóth Károly képviselő úrnak a K&H-üggyel kapcsolatos nyilatkozataira az ügyészség az alábbiakat felelte: „Az ügyészségnek sem az ún. brókerügyben, sem más ügyben nem kell arról döntést hoznia, hogy ki vezesse a nyomozást, arról ugyanis a büntetőeljárási törvény értelmében az ügyész rendelkezik.” A közlemény elismerően nyilatkozik a szocialista képviselőnek a hatályos magyar jogszabályokban való jártasságáról, melyek szerint a terhelt valóban eldöntheti, hogy tesz-e vallomást és ha igen, miről. A vallomástételt továbbá bármikor megtagadhatja, de dönthet úgy is, hogy a nyomozó hatóság előtt nem, de például a bíróság előtt kíván vallomást tenni. A közlemény leszögezi: az ügyészség Tóth Károly képviselő úr állításával szemben nem „alkudozik” a gyanúsítottakkal és nem „azt tehet, amit akar”, hanem kizárólag a törvényeknek alárendelten végezheti és végzi munkáját. Kerék Csaba élt törvényadta jogával, és döntése értelmében szerdán az ORFK Aradi utcai épületében került sor hosszúra nyúló kihallgatására, őrizetbe vétele óta immár harmadszor. Nehéz-Posony István védőügyvéd a sajtó képviselőinek a meghallgatás előtt csupán annyit mondott: konkrét kérdéseket várnak, ügyfele kész arra, hogy mindenre válaszoljon, semmi titkolni- valója nincs. A nyomozók ugyanakkor más véleményen vannak. Kerék Csabát csalással és rendkívül nagy értékre elkövetett sikkasztással vádolják. • Kovács Árpád összeállítása Ragaszkodnak az egészségügy átalakításához a szocialisták Az MSZP-frakció támogatja az egészségügy struktúrájának és finanszírozásának egyidejű átalakítását, a 2005-ös költségvetés előkészítése során, pedig az átalakítás és a hűségjutalom pénzügyi hátterének biztosítását tekinti elsődleges céljának - hangzott el Kárpáti Zsuzsa, a frakció Egészségügyi Munkacsoportjának vezetőjének és Schvarz Tibor, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága elnökének, közös szerdai sajtótájékoztatóján. Kárpáti Zsuzsa elmondása szerint, a kórházak finanszírozása kulcskérdése az egészségügyi ellátás minőségének. Az MSZP parlamenti egészségügyi munkacsoportja támogatja a struktúra és a finanszírozás egyidejű átalakítását. Ennek eléréséért a munkacsoport, négy pontba fogalmazta meg javaslatait, melyet a pénzügyi és az egészségügyi tárcák elé kíván terjeszteni. A képviselő asszony rámutatott, hogy szorgalmazzák a kórházak finanszírozását biztosító pont- rendszer felülvizsgálatát, és a regionális alapú egészségügyi normatíva bevezetését. Továbbá az egészség- ügyi struktúra átalakításának fel- gyorsítását és az egészségügyi intézmények áfa körbe való bekerülését javasolják a szaktárcáknak. Schvarcz Tibor, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke a testület keddi ülésén történteket ismertette, amelyen a kórházszövetség és az egészségügyi gazdasági vezetők részvételével a fekvőbeteg-ellátó intézmények finanszírozása volt a téma. Mint kiderült az ülésen a kórházak képviselői elmondták, hogy komoly gondot jelent az infláció növekedése és a béremelés. Schvarz hozzátette: a kormány és az egészségbiztosító azt ígérte, hogy július folyamán megemelik a pontrendszer alapján az intézményeknek járó összeget. • EP Nem adjuk a pálinkánkat! Font Sándor: a diplomácia elárulta vezető hungaricumunkat „Sajnálatos módon az elmúlt két hétben, nem megerősített sajtóhírekből kellett értesülnünk arról, hogy Románia kezdeményezte a pálinka szó levédetését és használatát - palinca néven -, és sajnos ehhez a magyar diplomácia is hozzájárult.” - jelentette ki Font Sándor, az MDF frakcióvezetője, szerdai sajtótájékoztatóján. Az MDF-es honatya utalt rá, hogy hétfőn interpellációval fordult a magyar diplomáciai vezetéshez, hogy igazak-e azok a hírek miszerint Románia is levédetné a pálinka szó használatát, palinca néven, és Magyarország ehhez hozzájárul. A frakcióvezető helyettes elmondása szerint, Bársony András, külügyi államtitkár a válaszában egyettértőleg nyilatkozott arról, hogy a magyar diplomácia el fogja fogadni a román kérést. Font Sándor - aki jelenleg is a Gyümölcspálinka-főzők Országos Szövetségének az elnöke - felidézte, a GyfOSz és a Magyar Szeszipari Szövetségnek négy éven át tartó küzdelmét,. amikor is az 1998-2002-es időszakban sikerült az uniós tárgyalásokon elérni, hogy a pálinka, - akárcsak a grappa az olaszoknál, az ouzo a görögöknél, a korn a németeknél - egy olyan speciális ital, amely csak az adott országra jellemző, ezért ezeket a neveket és a hasonló hangzású neveket senki más nem alkalmazhatja a világon, csak az adott ország. Ezt az egyértelmű lépést azért kellett megtenni, mert 1998-2000 közötti uniós tárgyalásokkor lehetőség nyílt, arra hogy a pálinkát levédhesse hazánk, és a szó kizárólagos használatát kérje. Mint megtudtuk, ebben az időszakban Medgyessy Péter volt a Magyar Szeszipari Szövetség elnöke, egészen miniszterelnökségéig. Font Sándor hozzátette, hogy Medgyessy Péter akkoriban az összes nemzetközi kapcsolatát felhasználta azért, hogy a pálinka szó használatának kizárólagossága Magyarországot illesse. Ennek eredményeként, a 2002 decemberében Koppenhágában aláírt uniós szerződés, külön nevesíti, hogy Magyarország, a pálinka szó kizárólagos használatát megkapja. (Ausztria is megkapta, de csak négy tartományában, és csak a sárgabarackból készített főzetet nevezhetik pálinkának.) „Nekünk akkor - mint csatlakozás előtt álló országnak -, az összes tag és csatlakozásra váró ország véleményét ki kellett kérnünk, hogy zavarja- e őket ez a kikötés. Románia jelezte, hogy ők érdekeltek lennének ebben a kérdésben, de az unió felkérésére nem tudtak olyan jövedéki törvényt felmutatni, amely nevesíti a pálinka szót, és mindez jogrendbe van foglalva*' - tette hozzá Font Sándor. Románia nemzeti itala - az egyszeres lepárlással készült - a cujka, aminek van gyümölcsalapú változata is, de teljesen más technológiával készül. A képviselő információi szerint, Románia a csatlakozási szerződésének, annak is a mezőgazdasági fejezetének tárgyalásakor nyújtotta be az igényét „palinca” megnevezéssel. Ez a névazonosság súlyosan sérti a pálinka megnevezést, hiszen ha valaki Európában meglátja ezt a szót „c”- vel írva, az „k”-val fogja mondani, és összemossa a két ország termékét. A folyamat megállítása érdekében, Font Sándor levélben fordul a kormányfőhöz, hogy vesse latba befolyását a hungaricum megmentése érdekében. Font Sándor levelében hangsúlyozza: megdöbbentő, hogy Magyar- ország, mint az Európai Unió teljes jogú tagja, most önként lemond egy olyan hungarikum névhasználatáról, amely termék alapján az egész világ be tudja azonosítani a magyarságot, és teszi ezt olyan országgal szemben, amelyik majd később csatlakozik az unióhoz. Font Sándor szerint, a jelenlegi kormányoldalhoz közel álló vállalkozók egy része Romániába szeretne pálinkalepárló üzemeket létrehozni, mert a feltételeket ott sokkal köny- nyebb megteremteni, és olcsóbb is az üzem felépítése Hozzátette: a pálinkagyártási lehetőséget csak akkor lehet megkapni, ha az Európai Unió Romániában is elismeri a palinca név használatát. Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy fél éve van a minisztérium asztalán a szakmai szervezetek egyetértésével elkészült pálinkatörvény-ja- vaslat, amelyet a kabinet a mai napig nem terjesztett a Parlament elé. • Epress Zöldek egy zempléni HM-beruházás ellen Jogtalanul épült meg a Zemplén hegységben található Kányatetőn felállított 60 méteres katonai átjátszótorony a Zöld Demokraták Pártja szerint. Erdei Csaba, a szervezet választmányi elnöke a Magyar Rádiónak elmondta: a tulajdonosok megkérdezése nélkül született meg az építési engedély, és készült el a torony. A tavaly ősz végén négy kisebb párt (az Új Baloldal, a Zöld Demokraták, a Zöldek Szövetsége, valamint a Környezetvédők Szociáldemokrata Pártja) egybeolvadásával megalakult politikai tömörülés úgy véli: a beruházásra kiadott építési engedély gyakorlatilag semmisnek mondható, mert a projekt nem élvezte a tulajdonosok hozzájárulását. Utóbbiak állítólag kártérítési pert fontolgatnak a szaktárca ellen. Magyar Honvédség: folytatódó leépítések Július elsejével kezdetét veszi á honvédség átalakításának 3. üteme - adta hírül a Magyar Rádió. A folytatódó leépítések során Veszprémben a légierők parancsnokságát átvilágítás alapján egyötödével csökkentik. A Magyar Honvédség vezérkara ugyanakkor kinyilvánította: egyetlen felkészült katonát sem akarnak elveszíteni. A 830 fős szentkirályszabadjai ezred mintegy 40 százaléka Szolnokra költözik, mások a pápai légierőhöz kerülnek, illetve szárazföldi csapatoknál találnak helyet. A nyugállományozással távozókat nem számítva 100-120 katonától lesz kénytelen megválni a hadsereg. • (MR) Lamperth kiállása a Délvidék mellett Lamperth Mónika minapi sajtótájékoztatóján kijelentette: a magyar diplomácia az Európa Tanácshoz fordul, ha további atrocitások érik a vajdasági magyarokat. A belügyminiszter hozzátette: a Magyar Köztársaság bízik a szerb demokratikus erőkben és bízik abban reagált Nenad Csanak vajdasági parlamenti elnök szavaira, miszerint megengedhetetlen, hogy a magyarság partnereként déli szomszédunk illetékesei meg fogják akadályozni, hogy a korábbihoz hasonló atrocitások érjék a magyarságot. • (HirTv) Tüntető' buszvezetők Felül kellene vizsgálni minél előbb a korkedvezményes nyugdíjat szabályozó rendeletet - követeli a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségébe tömörült három érdekvédelmi szervezet. Az Egészségügyi Minisztérium előtt tartott demonstráción a buszvezetők konkrétan azt kérik, hogy ne függjön az autóbusz típusától, hogy ki mehet előbb nyugdíjba. A kormány 2007-re ígéri a módosítást Alkotmányos nyugdíjaskor Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény módosítása megnyugtatóan rendezi azok nyugdíjba vonulását is, akiket a korábbi szabályozás hátrányosan érintett. Lenkovics Barnabás szerint a jogszabály már összhangban van az alkotmánnyal, mert akik 2013 január 1-je előtt vonulnak nyugdíjba, visszaléphetnek a társadalombiztosítási rendszerbe, amennyiben magánnyugdíjpénztári tagságuk időtartama nem éri el a 10 évet. Összeállította: Kovács Árpád