Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-19 / 122. szám
HÍDLAP • 2004. június 19, szombat imagazin Török fürdők a föld alatt Az utóbbi időkben Balassi Bálint neve, emléke sokszor előbukkan hol egy emléktúra, hol pedig különböző kiállítások, megemlékezések kapcsán. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a 2004-es évet hivatalosan Balassi emlékévvé nyilvánította, s ugyancsak nagy költőnkhöz fűződik annak az esztergomi városrésznek a rekonstrukciója, mely szerint helyreállítják a Katona István utca és a Kis-Duna sétány által határolt területen levő két török fürdőt és a körbástyát. Balassi ennek az erődnek az ostrománál szerezte halálos sebesülését, mintegy 800 társával együtt hatoltak be az erődítmény falának résén. A rondellát, vagyis a Mattyasovszky bástyát a városfal elé kitolva építették a XVII. század haditechnikai követelményeinek megfelelően, ehhez csatlakozott az ágyúzás hatásait akadályozó sánc. A bástya és a sánc védelmében az ott fakadó melegvizű forrásra Jds törökfürdőt telepítettek, amit a ferencesek később gyapjúmosóként üzemeltettek. Dr. Horváth István, a Balassi Bálint Múzeum igazgatója először 1969-ben végzett kutatásokat a Rusztem pasa által épített fürdő és a Kis-fürdő területén. A feltárt terület régészeti szondázása alapján kiderült, hogy az építmény kupolájából sok részlet épségben maradt a föld alatt. A három kutatóárok feltárási munkálataikor beigazolódott, hogy a Kis-fürdő helyreállítható állapotban van annak ellenére, hogy 4-5 méter vastagságú föld borítja. Az igazgató szerint az akkori kutatások nem elegendők a kiviteli tervek szakszerű elkészítéséhez, ehhez újabb régészeti munkálatokra van szükség. Korábban két rekonstrukciós terv is készült, ám ezek közül egyik sem valósult meg. Teleki Katalin, az Esztergomi Műemlék Felügyelőség volt mérnöke állított össze először kiviteli dokumentációt. (Ugyancsak Teleki Katalin tervei alapján készítették el a Prímás Pince belsőépítészeti munkáit) Szakemberek véleménye szerint a helyreállítás a hetvenes években készült útmutatások szerint ma is véghezvihető lenne. 1987-ben Vukov Konstantin, műemléki szakmérnök kidolgozott egy másik tervezetet, melynek rajzairól nyomon követhető a rekonstrukcióval elérhető állapot. A bástyához kapcsolódó sáncot 1790 táján széthordták, a területet építkezés céljára rendezték be. Ezen a városrészen - a Katona István utcában - találhatók a Víziváros legnagyobb török fürdőjének maradványai, a páros oldal házai középkori falakat rejtenek. Ebben az utcában lakott Katona István történész (1785-1790), aki 40 kötetes művében sok elveszett forrást mentett át. A híresztelésekkel ellentétben a rekonstrukciós munkálatok még nem kezdődtek meg, csupán Balassi tiszteletére helyeztek el nemrégiben emléktáblát a vízivárosi Hévíz bástya falán. Az újjáépítés után a bástyában vendéglátásra alkalmas hely, rendezvényterem kapna helyet, melynek tetején teraszos kávézó épülhetne gyönyörű kilátással a Kis Duna kanyarulataira. Idegenforgalmi és eszmei szempontból is újabb jelentős területhez juthat a város dr. Horváth István harmincöt évvel ezelőtt megkezdett munkájának gyümölcseként. • Lőrincz Zsuzsa A holnap irodalma Az irodalom ötlet, varázslat, szellem, hírnév és üzlet. Valószínűleg mindig az volt, csak egy időre (kettőre) a politika belekavart a piaci viszonyokba, átalakította, és az írók, mint rendesen a könnyebb úton haladó figurák (ugyan ki nem), fejet hajtottak, nem tiltakoztak. Aki tiltakozott, annak annyi volt. Sztálin - Lenin útmutatásai szerint - a főcsapás irányát már a múlt század húszas éveiben félreérthetetlenül meghatározta, tételesen felsorolta az író alapreceptjét, a magyar kultfelelősök nyitottak, alkalmaztak, hopp, kész is a magyar író, aki megfelel az aktuális elvárásoknak: „Híres és sokat gúnyolt megjegyzése, miszerint »az írók a lélek mérnökei«, nem egyszerűen hatalmas ostobaság, hanem a szándék pontos megfogalmazása, mik legyenek az írók uralma alatt. Nem értette meg, hogy a tehetséges írók nem képesek szembeszegülni a tehetségükkel és életben maradni, nem tudnak mérnökök lenni. A tehetséges írók tudnak vagy legalábbis meg tudják próbálni; nagyon jó dolog tehetségtelen írónak lenni a Szovjetunióban, és nagyon rossz dolog tehetségesnek lenni. ” - írja Amis, szalonbalos Koba-könyvében. (Koba = Sztálin mozgalmi, bankrabló álneve.) Mostanában - a rendszerváltás után tizenöt évvel jutunk el oda, hogy talán mégsem normális rendszer, hogy állami pénzen kaviározza- nak harmadrangú, harmadtehetségű állami írók. Ezt ugyan az írószövetség még nem tudja, de hátha megtudja. Nem a politikáról, politikusokról van szó egyértelműen, de ugyan ki garantálja, miért garantálná, hogy egy politikus, aki általában rosszul, szája íze szerint dönt, jól döntene az irodalmi minőségről. Az irodalom parádé. Játék. Meg ilyenek. Vagy tudomásul vesszük, vagy újra bekövetkezik az ötéves tervek ideje. El egy írónő, bizonyos Shelley Jackson, aki azt találta ki, hogy vadidegen emberekre tetováltatja novellájának 1-1 szavát. Bárki jelentkezhetett, megkapta a szót, elkészítette a feliratot a testén, a tetoválásról elküldte a fényképet Jackson asszonynak. Azt gondolom, zseniális. A novella címe Bőr. 2095 szóból áll, tehát nem hosszú novella. Nem tudni, miről szól, mert hogy a teljes sztorit csak az ismerheti, aki részt vett a projektben. Tegyük fel, divatot teremt és hónapokon belül feltűnnek a trendi társaságokban az ál-szavas tetkók, a Jackson hamisítványok? Miért is ne. A sok nonfiguratív jel után biztosan finomabb közös- mégis-elit érzést garantál a the egy csuklón, vagy a she egy bokán. Hírek szerint a 40 éves írónő előző műve (a Patchwork Girl) teljes egészében hipertextben íródott, telezsúfolva a végtelenségig kattintgatható linkekkel, ami szintén elég jó, bár a döglött linkek arányát tekintve talán túl esetleges, hogy jó legyen. Mindenesetre nagy ívben megkerüli az irodalomtörténészek féltve óvott szakmaiságát, könyvtárnyi használhatatlan tudományát, és az alacsony-magas kultúra idejétmúlt elméletét. A „megkerülés” még kevés is, na de ez az ötlet mindent visz. Ismertem költőnőt, aki kavicsokra írta komolyabb verseit, a köveket beleszórta esős éjeken a Dunába. Igaz, annak nem volt ekkora nyilvánossága (csak én). Néha eszembe jut, hol lehet ez vagy az a kő ezzel vagy azzal a szóval, és mit gondol, aki kihalássza a „megperzselt” vagy a „bokafonottan” feliratú darabot. Vélhetően semmit. Jackson tervében nem kövek, emberek vannak. Adott „kétezervalamennyi” egyed, akik nem ismerik egymást, nem ismerik a novellát, de hajlandóak fájdalmas beavatkozást vállalni a saját bőrükön. „Az írónő szerint sok résztvevőt nem is a projekt maga izgatja, hanem az a különleges kapcsolat, ami a többi 2094 emberhez köti majd őket.” Mondom, az irodalom ötlet, varázslat, szellem, hírnév és üzlet. Valószínűleg mindig az volt, csak egy időre (kettőre) a politika belekavart a piaci viszonyokba, átalakította, és az írók, mint rendesen a könnyebb úton haladó figurák (ugyan ki nem), fejet hajtottak, nem tiltakoztak. A világ szép, ez a világ a világok legjobbika, mondá Pangloss mester bölcsen és távolbamutatón. így is van. Nincs vita. Csak jobb ne legyen, mert akkor mit kezdünk e mostanival. • Oz Közgondolkodásunkról, a tájékoztatásról és a félretájékoztatásról Ha a valódi demokrácia országaiból érkezne egy mélyrefúró társadalmi rétegkutató, és feltárná közgondolkodásunk áldatlan állapotát, enyhén szólva különös képet kapna rólunk, felvidéki magyarokról. Látni kényszerülne azokat a beidegződéseket, szociális, egészségügyi, műveltségi és mentális állapotokat, amelyekben szellemi energiáink egyszerűen felőrlődnek. Még saját történelmünkhöz sincs meghatározott viszonyunk, ezért oly tétova, amilyen tétova a szlovák többségi nemzethez, illetve a magyar államhoz fűződő kapcsolatunk. Nincs tisztában a magyar közösség még azzal sem, hogy milyen jogos, politikailag megvalósítható létezési alternatívái lehetnének azon felül, amit a hivatalos tájékoztatás eljuttat hozzá. 2004. június 13-án ismét választások voltak. Ilyenkor még fokozottabban lemérhető passzív vagy aktív-e a polgárok viselkedése e fontos történelmi helyzetben. Felfogta-e, hogy immár európai polgárként sem mindegy, hogy ki és hogyan fogja ügyeinket képviselni az Európai Parlamentben, vagy egyszerűen távol tartja magát, mert bizalmát már elvesztette rég, és nincs politikus, akinek hinni tudna. Az átlagpolgár csalódott a rendszerváltásban a haza áldozati oltárán már feláldozta jóérzését, biztonságát, s nagy árat kellett fizetnie a szabadságért. Fogcsikorgatva alkalmazkodik ugyan, de e mögött ott vannak lelkibetegségeink számos tünetei, „mint amit titkos féreg foga rág”. Eljutottunk a legrosszabbhoz, a minden mindegy önfeladáshoz? Nagy hiba lenne! Jövőnket illetően óriási siker a cinikusoknak, akik naponta megkérdezik tőlünk: kellett nektek a demokrácia? Az pedig, hogy milyen a közgondolkodás kicsiny társadalmunkban, egyenes következménye annak, hogy milyen nagy szerepe van a nyilvánosság félretájékoztatásában, a fontos dolgok elhallgatásában a médiának. Tollforgató, szabad gondolkodású közéleti emberek számtalan esetben tapasztalják azt az érdekes médiatevékenységet, melyet a százfelé osztott érdekek zavaros értékrendje, s nem a pártatlan tájékoztatás vezérel. Azok a polgárok, akiket a politika nem tud különösebben befolyásolni, szabad lelkületűknél fogva úgyis megmaradnak az alapértékeiknél, az emberek ugyanis vágynak a tiszta és egyenes dolgokra, mert ebből napjainkban nagyon nagy hiány van. Elvileg demokráciában élünk, a jogrendszer ezt biztosítja, de ahhoz, hogy a rendszer működjön, az embereknek tudniuk kell élni vele, működtetniük kell. Véleményt kell alkotni, kiterjesztett felelőséggel egymás iránt. A kidolgozott dán farmer este elmegy, és közösségi életet él, mert tudja, hogy csak így képes javítani egyéni és közösségi életén. A június 13-i európai parlamenti választás az új történelmi helyzetben lehetőséget kínált, és bennünket is arra kellet volna hogy ösztönözzön, hogy félretéve eddigi csalódásainkat, jövőnket illetően nem maradhatunk közönyösek, és véleményünket kinyilvánítva, a szavazóurnákhoz kellett volna járulnunk. Ennél azért többen. • Izraelné Fodor Zsuzsanna
