Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-10 / 115. szám
HÍDLAP • 2004. június 10., csütörtök SZLOVÁKIA Ma nyújtják be a Tokajról szóló megállapodást Szlovákia és Magyarország ma terjeszti be az Európai Bizottság elé a tokaji bortermelésről szóló megállapodását. Az egyezmény szerint Szlovákia a továbbiakban 565 hektár földterületen termeszthet a tokaji bor alapanyagának szánt szőlőt. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter szerint az országban ennél körülbelül 200 hektárral kisebb területen termesztenek tokaji szőlőt, ami lehetővé teszi további tőkék telepítését. Magyarország 5000 hektáron termeszt tokaji szőlőt. Elköszönt egymástól Schuster és az MKP Kedden hivatalosan is elbúcsúzott egymástól Rudolf Schuster köztársasági elnök és az MKP vezetői. Bugár Béla, a magyar koalíció elnöke közömbösnek értékelte az elmúlt öt év együttműködését, és úgy fogalmazott, hogy a múltban voltak jó és rossz pillanataik is. A pártelnök viszont általánosan korrektnek nevezte az elnökkel fenntartott kapcsolatukat. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes megköszönte, hogy Schuster az elmúlt években kedvezően állt az ország kisebbségi politikájához, és reméli, hogy ez a jövőben is folytatódni fog. Az elnöktől egyelőre csak a KDH, MKP és a Szabad Fórum politikusai búcsúztak el. Kevés az euróérme Az Európai Unióban hiány van az euróérmékből. A Német Szövetségi Bank (Deutsche Bundesbank) arról tájékoztatott, hogy Németországban dolgoznak az érmék pótlásán, de nem biztos, hogy rövid időn belül kibocsátják a hiányzó egy-, két- és ötcenteseket. A hiány okát a szakértők abban látják, hogy az emberek ritkán fizetnek aprópénzzel, nem szívesen használják azokat. Az acélból készülő érmék pótlását nehezíti az acélpiacon jelenleg uralkodó bizonytalanság, így azok verése későbbre tolódhat. Tovább csökkent a benzin ára Kedd óta ismét olcsóbb lett a benzin Szlovákiában. A motorbenzin 80 fillérrel, a gázolaj 60 fillérrel lett olcsóbb. Az árkorrekciónak köszönhetően egy liter gázolaj 32,90 koronába, a 95-ös oktánszámú benzin 35,80 koronába, a 98-as pedig 38+) koronába kerül. Az árcsökkenést az olajtermelő OPEC tagállamok bejelentése váltotta ki, amely szerint július 1-jétől 8,5 százalékkal növelni fogják a kőolaj termelését. Nem törvénysértő a kampánycsend alatti pártgyűlés Blazena Novajovská, a Központi Választási Bizottság elnöke szerint nem sért törvényt az, ha az EP-választások előtti 48 órás kampánycsend idején valamilyen politikai párt gyűlést tart. Az elnök asszony az SDKU azon felvetésére reagált, amely szerint a párt nem találja törvénysértőnek azt, ha gyűlést tart a hétvégén. Novajovská viszont hozzátette, ez csupán a saját értelmezése, az nem feltétlenül egyezik meg a szakértők véleményével. Akár 13 ezer koronába is kerülhet a gyógyfürdői ellátás Az egészségügyi reform bevezetése miatt 13 ezer koronát, sőt még többet is fizethetünk egy gyógyfürdői kezelésért Rudolf Zajac egészségügyi miniszter javaslata ugyanis megkurtította azt a betegséglistát, amelyeknek gyógyfürdői kezelését teljes mértékben az egészségügyi biztosító állta. Jelenleg a biztosító az „A” kategóriában 167 betegség kezelését téríti meg, ám ha a képviselők elfogadják az egészségügyi törvényt, akkor ez a szám 70-re csökken. A többi betegség kezelését a betegnek részben vagy teljes egészében meg kell térítenie. „Ezután a betegek nehezebben juthatnak majd hozzá a gyógyfürdők szolgáltatásaihoz” — állítja Viliam Sobona (HZDS). A „B” kategóriában 45 betegség kezelését a biztosító fedezi, ám az étkezést és a szállást a betegnek kell megtérítenie. Az Egészségügyi Minisztérium fogja meghatározni, hogy a betegnek egy napért mennyit kell majd fizetnie. A miniszter szerint ez 200-300 korona lesz, tehát egy 21 napos tartózkodás a gyógyulni vágyóknak 4200-6300 koronába fog kerülni. A betegnek a C kategóriás betegségek kezeléséért kell a legjobban a pénztárcájába nyúlnia, ugyanis nemcsak a szállást és az étkezést, hanem a kezelést is fizetnie kell. „Három hét gyógyfürdői kezelésért legkevesebb 13 ezer koronát kell az asztalra tennie a betegnek. Én úgy hiszem, sok fürdő jóval alacsonyabb árért fogja kínálni a szolgáltatásait” - hangsúlyozta Dionyz Jesensky, a Tatranské Matliare fürdő igazgatója. Ezzel szemben az egészségügyi miniszter azt állítja, hogy az új törvény által többen részesülhetnek majd a gyógyfürdők nyújtotta szolgáltatásokban, hiszen a biztosítóknak nem kell a szállást és az étkezést fizetni, így több pénz jut a kezelések fedezésére. A biztosító teljes egészében állni fogja a daganatos megbetegedések, az infarktus utáni akut állapotok, a szív-, gyomor- és béloperációk kezeléseit. A gyermekbetegségek kezeléseit sem kell a szülőnek állnia, kivételt képeznek a túlsúlyosság és a bőrelváltozások, amelyeknek gyógyfürdőben való gyógyításáért fizetni kell. Az étkezést és a szállást azoknak a betegeknek is meg kell téríteni, akik fél év vagy ennél hosszabb idő elteltével kérik az operáció utáni gyógykezelésüket. Elnöki igen a diszkrimináció megszüntetésére Rudolf Schuster köztársasági elnök tegnap aláírta a diszkriminációellenes törvényt. A jogszabály igyekszik megszüntetni például a munkahelyi, vagy a származásból adódó megkülönbözetést. Hasonlóképpen tárgyalják azokat az eseteket is, amelyekben előnyben részesíthetnek egyes állampolgárokat. Éppen az ilyenfajta pozitív diszkrimináció miatt Dániel Lipsic igazságügyminiszter a törvény alkotmányjogi felülvizsgálatát szeretné kezdeményezni. Többnyelvű útjelző táblák lesznek az utakon A közeljövőben többnyelvű közlekedési táblák fognak megjelenni az utakon. Például a közlekedési táblán az „Első osztályú út” és „3,5 t felett járművek is használhatják” feliratot nemcsak szlovákul, hanem németül és angolul is olvashatjuk. Az útszakaszra vonatkozó tiltások megszűntetését piros vonallal áthúzott tábla fogja jelezni - erről rendelkezik a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium új jogszabályjavaslata, amelyet még a parlamentnek el kell fogadni. Az eddig érvényben lévő rendelet ugyanis nem szól arról, hogy a korlátozás megszűntét is fel kell tüntetni. A parlament által 2003 októberében mmm elfogadott úttörvény ez év január elsejétől nemcsak a drágább autópálya-matricákat vezette be, hanem az egyes első osztályú útszakaszokon engedélyezte a 3,5 t feletti járművek közlekedését is. Megegyeztek a zsolnai földtulajdonosokkal Pavol Rusko gazdasági miniszter kedden találkozott azoknak a telektulajdonosoknak a képviselőivel, akiknek a földjein épülne meg a Hyudai/Kia autógyár, és akik még nemrégen elutasították az állam által ajánlott vételárat. Vágtapolca, Vágnedec, Egbelény és Mojsa petíciós bizottságának képviselői megegyeztek a miniszterrel, hogy földjük négyzet- méteréért 146-103 koronát fognak kérni. Rusko a zsolnai városháza előtt az újságírókat tájékoztatta, hogy három értékbecslő által megállapított ár közül a legmagasabbat fogják felajánlani a tulajdonosoknak. Dusán Mikulík, a petíciós bizottságok képviselője elmondta, a tárgyaláson megegyeztek a miniszterrel, hogy lemondanak a követeléseikről, és a földek négyzetméteréért nem kémek 300-350 koronát. A tárgyalás megközelítőleg négy óráig tartott, amelyen Ján Slota, Zsolna polgármestere is részt vett. Ám ő a félidőben elhagyta a „küzdőteret”, ugyanis „kiábrándult, látva ezeknek az embereknek a hozzáállását.” Még azt is hozzátette: csodálja Rusko türelmét, az érvei még a holtakat is meggyőznék. A földtulajdonosokat felelőtlen embereknek nevezte, akik az államnak csak ártani tudnak. Slota arra is rámutatott, hogy ezek az emberek a szövetkezetektől a földek négyzetméterét három fillérért vették bérbe. Jövőre minden EU-országnak új útlevele lesz Az okmányokban ujjlenyomat egyelőre nem fog szerepelni Az Európai Unió belügyminiszterei tegnap Luxemburgban megegyeztek, hogy 2005 végén kezdik el kiállítani azokat az útleveleket, amelyek elektronikusan ellenőrizhető biometrikus adatokat fognak tartalmazni. Az útlevélen kötelezően szerepelni kell a tulajdonos digitális fényképének, azonban az ujjlenyomat eleinte nem lesz kötelező. Vladimír Palkó belügyminiszter szerint ez a döntés összhangban van országa elképzeléseivel, hiszen Szlovákia már 2005. január 1-jétől kezdve biometrikus adatokkal ellátott útleveleket fog majd kiadni. Az új okmányokat mikrochippel látják el, amelyen a tulajdonos digitális fényképe lesz, majd később ehhez jön az ujjlenyomat is. Az új azonosítók bevezetése meggátolja az útlevél hamisítását, és lehetővé teszi, hogy csak a tulajdonosa használhassa. A miniszter még azt is hozzátette, hogy ez előrelépést jelent abban is, hogy az USA hamarosan megszüntesse az EU új tagországaival szembeni vízumkötelezettséget. Antonio Vitorino, az EU igazságügyi és belügyi biztosa is nagy jelentőségűnek tartotta a döntést, ugyanis Washington októbertől már azokkal a régi EU tagországokkal szemben is vízumkötelezettséget akart bevezetni, amely államok útlevelei nem tartalmazzák a biometrikus adatokat. Az amerikai kongresszus a napokban fog dönteni arról, hogy ezt a határidőt a jövő év októberéig meghosszabbítja-e. Vitorino reméli, hogy a luxemburgi, és majd a washingtoni döntés is szabad teret fog biztosítani az Atlantióceánon túli utazásoknak. Bágyoni Szabó István jegyzete Könyvek és emberek A 75. könyvhét nyitó napján a Bazilika előtti téren futottam össze egyik íróbarátommal. Pironkodva újságolta: könyvét ne keressem, hiszen a magyar nyelv romlásáról írott dolgozata nem nyerte el az alapítványok jóindulatát. Úgy jártál, kajánkodtam, mint Kazinczy Ferenc, a tübingiai pályázatra írt munkájával. Lemaradt, megelőzte a bonyhádi őrnagy... A párhuzam beszédes, hiszen a Metternich sugallta pályázati kiírásnál a magyar nyelv köz- és tudományos életünkben betöltendő alkalmasságáról (vagy annak ellenkezőjéről) kellett értekezni; barátom viszont az „államnyelvvé vált” magyar nyelvhez és kultúrához foggal és körömmel ragaszkodó költők, írók tapasztalatát fogalmazza meg a főváros utcáin és az ország parlamentjében tapasztalható nyelvromlásról. Szerencsénkre a magyar Guten- berg-galaxis története során kézirataink csupán félresikeredett, vagy félresikerített „pályákat” futottak be. Támogatókkal vagy azok hiányában. Biztos vagyok benne, rövidesen barátom is megtalálja a maga mecénását, s nem lesz kénytelen Csokonai sorait idézgetni bús óráiban - „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”. A könyv, amit Hamvas Béla a „lét szövegének” nevez, az emberiség hangos történései néma és évezredeket sűrítő változatának: bizony megérdemli az ünnepbe-öltöztetés felemelő pillanatait. A könyvnapok arra is alkalmasak, hogy a szerzők mellett a könyv környezetében munkálkodó más „mesteremberek” áldozatos munkájára is odafigyeljünk. Szabó Magda nyitó szavaiban szponzorok és politikusok figyelmét egyébként erre hívta fel. A Debrecenből érkezett írónőt hallgatva egyik hőse, Huszár Gál„könyves ember” jut eszünkbe, akit fogságba hurcoltak, mert hitt a könyvek nyelv- és népet mentő erejében, s akit, bizony, íróembernek (Bornemisza Péternek) kellett a kassai várbörtönből kiszabadítania. Terentianus Maurus jelentette ki Szent- István előtt ezer évvel: Habent sua fata libelli. Könyv és nemzetépítés, írósors és könyvsors valahol ilyen szinten találkoznak az időben - a XXI. század Szent István terén... Bizton állíthatjuk, Philip Walter bonyhádi őrnagy javaslata - ne legyen államnyelv a magyar Magyarországon! - beteljesül, ha anyanyelvűnk köré nem emelnek bástyát a magyar nyelvű könyvek, ha oskolamesterek és papok mellé nem állnak konok nyomdászlegények és betűfaragók. Hamvassal szólva: „lét szövegelői”. /V—ve--—, lv¥r*M3KAXi.:,M KÚHöttÉCiÖ Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika), Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Eprcss József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balage P. Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 ( 33 ) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: Kipke Ferenc igazgató Terjesztés vezető: Horváth Gábor Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamintAz alternatív terjesztők. / Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.