Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-09 / 114. szám
MAGYARORSZAG 2004. június 9., szerda • HÍDLAP 3 Pótköltségvetést terjeszt elő az ellenzék Medgyessyék nehéz helyzetbe hozzák a következő kormányt Amennyiben az ellenzék győz az európai parlamenti választásokon, a szocialista kormánynak változtatnia kell a jelenlegi politikáján - jelentette ki Pokomi Zoltán kedden az Egerben megtartott sajtótájékoztatón- Ha a Medgyessy-kormány azt csinálja, amit eddig csinált, nagyon nehéz helyzetbe kerül Magyarország 2006-ra, és egy következő kormánynak sokkal nehezebb lesz helyretennie, kiigazítania mindazt, amit az elődje csinált - közölte a Fidesz alel- nöke. Hozzátette: a magyar kormány iraki békefenntartással kapcsolatos álláspontjának módosulása megmutatta, hogy a közvélemény ereje képes változtatni a kormányzati politikáján. Pokorni Zoltán bejelentette, hogy a Fidesz pénteken pótköltségvetést terjeszt az Országgyűlés elé, a Nemzeti Petícióban megfogalmazott célok finanszírozására. Közölte, hogy a petícióban megfogalmazott követelések nem jobb, vagy baloldali problémákról szólnak, hanem a mindennapok gondjainak megoldásáról; ezért támogatta a dokumentumot 1,2 millió ember az aláírásával. A Fidesz már benyújtotta az otthonteremtésről szóló törvényjavaslatát, illetve kedden terjesztették be a munkahelyteremtésről szóló törvénycsomagot, amelynek része a privatizációs törvény módosítása is. Ez utóbbiban egy új kategória, a nemzeti stratégiai vagyon meghatározását javasolják, azon cégek védelmére, amelyeket nemzeti érdekből meg kell őrizni állami tulajdonban. Mindennek nyomán, a petícióban megfogalmazott célok finanszírozása érdekében, pénteken pótköltségvetést terjesztenek az Országgyűlés elé — közölte a Fidesz alelnöke. • (fideszfrakcio.hu ) Történt-e bűncselekmény? A Medgyessy fiú esete a Matávval A Fidesz a legfőbb ügyészhez, az országos rendőrfőkapitányhoz és a szervezett bűnözés elleni főigazgatóság vezetőjéhez fordul Medgyessy Péter kormányfő és Baráth Etele államtitkár fiainak cége ügyében - jelentette be Szijjártó Péter országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtó- tájékoztatóján. A Parlament kormánypárti többsége hétfőn leszavazta azt a fideszes javaslatot, amelyben egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását indítványozták, Medgyessy Péter fiának cége és a Matáv Rt. között létrejött szerződés kivizsgálásának érdekében. A politikus elmondta: a szocialista és szabad demokrata képviselők ezt a javaslatot előzetes állásfoglalásaik és ígéreteik ellenére szavazták le, hiszen korábban ígéretet tettek arra, hogy az ügyben hozzájárulnak egy vizsgálóbizottság létrehozásához. A hétfői szavazás nemcsak a sürgős tárgyalásról, hanem a napirendre vételről szólt és kérdéses, hogy a Parlament egyáltalán létrehozza-e ezt a vizsgálóbizottságot.- Mivel más eszköz nem maradt egy olyan lépést kell megtenni, ami nem állt a szándékunkban, de a tegnapi szavazás mindenképp indokolja - mondta Szijjártó Péter. A politikus bejelentette: a Fidesz a legfőbb ügyészhez, az országos rendőrfőkapitányhoz és a szervezett bűnözés elleni főigazgatóság vezetőjéhez fordul Medgyessy Péter kormányfő és Baráth Etele államtitkár fiainak cége ügyében. A képviselő -a legfőbb ügyészhez írt levelében a következő kérdésekre vár választ: Felmerülhet-e a bűncselekmény gyanúja? Kizárható-e teljes egészében, hogy törvénytelen összefüggés van a kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak engedélyezett fejlesztési adókedvezmény és a kormányfő fia cégének - a Matávtól kapott - mintegy százmillió forint értékű megbízása között? A levelet Polt Péter legfőbb ügyész, az országos rendőrfőkapitány, és a szervezet bűnözés elleni igazgatóság vezetője is megkapja - tette hozzá a politikus. • (fideszfrakcio.hu) másnál jobb osztályzatot nem kaphatnak. Az élő idegen nyelvek szóbeli vizsgáján 2001-től a központilag készített és kiadott, az olvasás-szövegértés vizsgafeladat teljesítésénél használatos szöveggyűjteményt kell használni. A szöveggyűjtemények az alap- és a speciális szinten tanulók részére eltérő nehézségű, külön jelölt feladatokat tartalmaznak nyelvenként. Az alapszinten vizsgázók a szóbeli érettségin a szintjüknek megfelelő összes, a speciális szinten tanulók pedig a szöveggyűjteményben szereplő valamennyi, alapszintű és speciális szöveg közül húznak megoldandó feladatot. Az érettségielnököket ebben a tanévben is a területileg illetékes Országos Közoktatási és Értékelési Vizsga- központ jelölte ki. • L.J. / Érettségi 2004 - kezdődnek a szóbelik A választások tisztaságának a betartását ígérik Esztergomban Esztergomban tegnap mintegy száz fő tette le az esküt a szavazatszámláló bizottságok tagjaiként a volt Megyeháza dísztermében. Knapp János Pál alpolgármester jelenlétében. A Fidesz nem követi az MSZP-t a gyűlöletkampányban Mi változatlanul etikus és erkölcsös kampányt szeretnénk folytatni, legalábbis, ami engem és a saját csapatomat illeti. Nagyon remélem, hogy a hátralevő négy nap is inkább Európáról, és a listán szereplő emberekről, illetve az elképzelésükről fog szólni, semmint Európa számára is elfogadhatatlan és méltatlan hangnemről és stílusról - jelentette ki Schmitt Pál kedden a Székesfehérvárott megtartott sajtótájékoztatón. A Fidesz listavezetője emlékeztetett arra, hogy bár a június 13-i választás „nem a hatalomról szól”, nagyon fontos, mert a választók először dönthetnek európai uniós polgárként arról, hogy „kire bízzák az Európai Parlamentben 10 millió magyar ember sorsát.” Mivel az európai parlamenti frakciók közül az Európai Néppárt a legerősebb, és a 25-ök Európai Parlamentjében is a legerősebb marad, nem mindegy, hogy hány küldöttet küldenek a választók abba a frakcióba „amely kihagyhatatlan bármilyen döntéshozó vagy érdekérvényesítő folyamatból” - mondta a Fidesz listavezetője. Schmitt Pál közölte, hogy a Fidesz „Csak együtt sikerülhet!” szlogenje európai és hazai együttműködésre utal, míg a másik három párt szlogenje határozottan „belpolitikai olvasat”. A Fidesz alelnöke szerint a választási kampány „belpolitikai olvasata és a mozgósítás” a választáson 55-60 százalékos részvételt eredményezhet.- Az európai parlamenti választáson a Fidesz „minimálisan 12 mandátum megszerzésében gondolkodik”- tette hozzá a listavezető. Mint mondta, a kis pártok arra mozgósítanak, hogy az emberek ne menjenek el szavazni, mert „minél nagyobb a szavazási arány, annál kisebb a kis pártok esélye, és annál jobban megmutatkozik annak a pártnak az ereje, amely minden tudásával készül” a választásra. • (fideszfraakció.hu) A katolikus világnapja A tömegkommunikációs eszközöknek nagyon sok áldásos hatása van, de azok veszélyeket is hordoznak - közölte Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, amikor ismertette II. János Pál pápa üzenetét a katolikus tömegtájékoztatás világnapja alkalmából megtartott keddi rendezvényen. Az idei, 38. világnap üzenetének címe Média a családban: kockázat és gazdagság.- A világnap idei témája örökérvényű, mivel arra szólít fel, hogy vizsgáljuk meg: hogyan használják fel a családok a tömegtájékoztatási eszközöket, illetve milyen módon foglalkozik a média a családokkal - írta II. János Pál pápa a világnapra kibocsátott üzenetében. A katolikus egyházfő szerint a tömegtájékoztatási eszközök révén rendkívüli lehetőségek nyíltak nemcsak az egyének, hanem a családok életének Alacsonyabb a vártnál Az államháztartás hiánya májusban a vártnál alacsonyabb volt, az előző évekhez viszonyítva azonban így is jóval magasabb A Pénzügyminisztérium adatai szerint a deficit 174,8 milliárd forint volt, ezzel az év első öt hónapjában meghaladta a 722 milliárdot. Az egyenleg a kormányzati éves előirányzat 61 százalékát jelenti. A tárca közlése szerint a bevételek az időarányos alatt, míg a kiadások a tervezettnek megfelelően alakultak. A jegybank alelnöke szerint reális esélye van az alapkamat további tájékoztatás gazdagítására is. Veres András a tömegkommunikációról beszélve elmondta: a tömegtájékoztatási eszközök révén rendkívüli lehetőségek nyíltak nemcsak az egyének, hanem a családok életének gazdagítására is, ugyanakkor a média súlyos károkat is okozhat a családoknak, amikor nem megfelelő, sőt torz képet ad az életről, a családról, a vallásról és az erkölcsösségről. Az MKPK titkára fontosnak nevezte, hogy a katolikus egyházfő felhívta a sajtó munkatársait arra is: akinek beleszólása van a tömegkommunikációs eszközök használatába, teljes felelősséggel viseltessék.- Legyünk sokkal körültekintőbbek, mit írunk, mit mondunk, mit üzenünk - közölte Veres András püspök. A katolikus egyház 1967 óta minden évben a húsvét utáni hatodik vasárnapon tartja a tömegtájékoztatás világnapját. (L.J.) a költségvetés hiánya mérséklésének, de ehhez bizonyos feltételeknek teljesülnie kell. Auth Henrik azután nyilatkozott, hogy a Monetáris Tanács hétfői ülésén nem nyúlt hozzá a 11 és fél százalékos kamatszinthez. A Nemzeti Bank alelnöke a csökkentés feltételei között említette a hosszú távú pénzügyi körülmények és a fizetési mérleg kedvező változását. A jegybank a májusi államháztartási adatok ismeretében a GDP 5,2 százalékát kitevő éves hiányra számít. • (MR) Nem hívnak be több sorkatonát Már idén sem hívnak be több sorkatonát, nyilatkozta a miniszter- elnök. Medgyessy Péter a Magyar Televíziónak. A kormányfő szakértőkre hivatkozva arról is beszélt, hogy a gazdaság a 2002-200 3-as szociális csomag után növekedési pályára állt, és érezhetően javult a gazdaság versenyképessége. • (MR) Kilencmilliárdot kapnak az okmányirodák A következő három évben kilenc- milliárd forintot költ a kormány az okmányirodák fejlesztésére, így tovább gyorsulhat az ügyintézés. Erről Lamperth Mónika beszélt Bábolnán, egy új iroda megnyitásakor. • (MR) Demonstráció a Szent Margit Kórházért A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Óbuda - Békásmegyeri Szervezete 2004. június 10-én, csütörtökön tiltakozó demonstrációt szervez a Szent Margit Kórház elé a Bécsi út és a Tégla utca közötti területen, a kórházi osztályok tervezett megszüntetése miatt. Beszédet mond Mikola István volt egészségügyi miniszter. A felszólalókat csendes virrasztás követi. A szervezők mindenkit arra kérnek, vigyen magával fáklyát vagy gyertyát. • (L.J.) Lakásmaffia: szigorúbb határozati j’avaslat A lakásmaffia visszaszorításáról szigorúbb határozati javaslatot szeretne az Országgyűlés Önkormányzati Bizottsága. A testület szerint a minisztériumoknak is konkrét feladatokat kellene kijelölni, ezért nem támogatták Göndör István szocialista képviselőnek azokat a módosító javaslatait, melyek a tárcák helyett általánosságban a kormánynak szabtak volna feladatokat. A már több bizottság által is támogatott országgyűlési határozati javaslat jövő héten kerül a Parlament elé általános vitára. • (MR) Ritka égi tünemény Utoljára 1882-ben került egy síkba a Nap a Föld és a Vénusz. Akkor azonban a Vénusz Nap előtti átvonulásának csak egy részét lehetett látni hazákból. A bolygó 13 óra 23 perckor lépett ki a Nap elől. Ekkor felragyogott légköre, és fénygyűrű vette körül. A ritka csillagászati jelenség távcsővel, és természetesen védőszemüveggel volt követhető. Egy kicsi, fekete pont a napkorongon, így látszott a Vénusz a Földről, de ez a jelenség sem mindennapi. A látvány délután egy óra után változott, amikor felragyogott a Vénusz légköre, és a bolygót a Nap elől kilépve fénygyűrű vette körül. A csillagászok azonban nemcsak a látvány miatt vártak e napra, évszázadokon keresztül a Vénusz átvonulások megfigyelésével tudták pontosan megmérni a Nap és a Föld távolságát. Aki elmulasztotta a Vénusz átvonulást, legközelebb 2012-ben láthat hasonlót. • (MR) A gimnáziumok és szakközépiskolák nappali tagozatán 77068 diák ad számot négy év alatt szerzett tudásáról a szerdától június 22-ig tartó szóbeli érettségi vizsgákon - tájékoztatott az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont. Az idei évben összesen - a nappali mellett az esti és a levelező tagozatot is beleértve - 96 323 tanuló jelentkezett az érettségi vizsgákra. Az érettségin a kötelezők mellett azt a tárgyat választhatják a diákok, amelyet legalább két évig minimum heti két órában tanultak. A magyar írásbelin elégtelen nyelvi jegyet szerző diákoknak most sem kell a szóbeli előtt külön javítóvizsgát tenniük. Történelemből egy alkalommal póttételt húzhatnak a tanulók, de ebben az esetben már hár-