Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-05-22 / 102. szám
15 KALEIDOSZKÓP 2004. május 22., szombat • HÍDLAP • „Jézus Krisztus az Ur! Udvardy György: „De ki az ember?" Dr. Udvardy György az Eszter- gom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke gyermekkora óta kötődik a régióhoz. Szécsényböl jött Esztergomba, a Bottyán jános Műszaki Szakközépiskola után az esztergomi papi szemináriumban tanult, később itt szentelték pappá, majd püspökké. A mai napig családi és baráti szálak kötik a „kiválasztott városhoz”.- Kinek vagy minek a hatására ébredt fel Önben a papi hivatás? Voltak más elképzelései is?-Keresztény vallásos családban nevelkedtem, édesanyám katolikus, édesapám evangélikus. A szécsényi katolikus közösség szellemisége és az atyák szolgáló szeretete segített hivatásválasztásomban. Megerősítést a középiskolás éveimben kaptam. A Bottyán János Műszaki Szakközépiskolába jártam és kollégista voltam. Az osztálytársaim közül egy-kettő volt csak vallásos. Keresték az élet értelmét, mindnyájan boldogok akartak lenni, de nem volt biztos elképzelésük az életről. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy segíteni kellene nekik. Világos volt számomra, hogy papnak lenni azt jelenti - másokat szolgálni, jót akarni nemcsak a jókívánság, az emberi megoldások szintjén, hanem igaz javát akarni mindenkinek. Biztos voltam a döntésemben, hogy pap akarok lenni, de nyitott voltam arra is, ha nem vagyok alkalmas e hivatásra, akkor marad a műszaki pálya. Azért jöttem a Bottyánba, hogy legyen szakmám, ha nem tanulok tovább.- Ha jól tudom sem Ön, sem családja nem szakadt el Esztergomtól.- Egy testvérem van, a húgom Szécsényben, a ferences plébánián hitoktató, négy gyerekük van. Két fia Esztergomban, a ferences gimnáziumban tanul.-Hogyan fogadták az esztergomi régi Bottyánosok a felszentelt”osztálytársat?- A püspökszentelésre minden osztálytársamat meghívtam és mindenki el is jött a családjával együtt, egy kivételével, aki Prágában él. A püspökszentelés után este az osztály- lyal ünnepeltem. Az osztálytársaim a környéken élnek, többségük informatikával foglalkozik, napi kapcsolatban állnak egymással. Minden fut- ball-világbajnoki évben, azaz négyévente találkozunk és focizunk, nagyon jó viszonyban vagyunk ma is.- Úgy hírlik, hogy Ón nemcsak a Bottyán öreg-fiák csapatának a legjobbja, hanem a papfocisták erőssége is. A főegyházmegye csapatának önnel együtt már két püspök tagja van. Mi volt a legjobb eredménye, mire a legbüszkébb a sportban püspök úr?- Gyerekkorom óta rendszeresen focizom, de az atlétikában értem el a legjobb eredményeket. 1980-ban a katonaságnál országos bajnokságot nyertünk 400 méteres váltófutásban. Április 28-án, többéves szünet után fölújítottuk a hagyományt és a főegyházmegye papjai megmérkőztek a kispapokkal. 6:3 arányban a papok nyertek. Amikor mi voltunk papnövendékek, akkor rendszerint fordítva történt.- Erdő Péter bíboros az Európai Unióhoz való csatlakozásunk alkalmából újra felajánlotta az országot Szűz Máriának, és az unióba lépésünk hivatalos ünnepségén is felzengett az Ave Maria. Hogyan látja az EU és a kereszténység kapcsolatát?- Szép elgondolásaink voltak az európai közösségre, a népek egységére, együttműködésére, kulturális közösségek létrehozására vonatkozólag. Kétségbeesésre adhatna okot, ha az Európai Unióban csak a piaci elvek érvényesülnének, ha az unió pusztán gazdasági közösség lenne. Ä közös Európának kell legyen szellemi, lelki, kulturális lehetősége is, ezért óriási reménnyel kell tekinteni az unióra mint lehetőségre. Nem szabad leszűkíteni pusztán gazdaságra, hanem az ember minden dimenzióját kell, hogy érintse. Reméljük sikerül azokat az értékeket is megmenteni, amelyek az embert emberré teszik. Ha a gazdaság uralkodik az élet minden területén, ha a pénz teremti a demokráciát, az nem demokrácia. Egyházi értelemben sem üres kézzel megyünk Európába. Itt 50 évig, mivel ebben a térségben üldöztetés volt, helyt kellett állni a hitért. Erről a nyugati testvéreinknek kevés a tapasztalatuk. Mi az egyén értékeinek hangsúlyozása mellet megtapasztalhattuk a közösség fontosságát is. Nem hamis öntudattal és nem mártírom- sággal, de értéket képviselve megyünk Európába. II. János Pál pápa is Európa gyökereinek felfedezéséről, Európa új evangelizálásáról beszél.- , Jézus Krisztus az Úr” (Fii 2,11). Miért ezt választotta püspöki jelmondatául?- A lelkipásztori munkám során is sokszor találkoztam emberileg lehetetlen helyzetekkel, amikor látszott, hogy ez csak Jézus erejével oldható meg. Az életünkben sokszor azért nem rendeződnek a dolgok, mert nem vagyunk hajlandók elfogadni a Jézus által mutatott utat. Meggyőződésem, hogy nincs más lehetősége az embernek, mint Jézus Krisztus. 0 az „Út, az igazság, az élet”. Napjainkban ez a kérdés a végletekig leegyszerűsödött. Láthatjuk, ha elvetjük Krisztust, semmi más nem válik mértékké, mint maga az ember. Ha viszont az emberi véleményeket egymás mellé tesszük: ahány ember, annyi igazság. Ebből nem lehet előrelépni, és nem lehet kiutat találni.- Voltak-e olyan csodák, kegyelmek az életében, amiről másoknak tanulságul szívesen beszélne? A csoda az, hogy az Isten folyamatosan gondoskodik az emberről, az ő életét akarja nekünk adni. Az ember, amikor megbocsát, amikor hisz abban, hogy érdemes áldozatot hozni a másikért, az mindig megnyugvással tölti el. Ha hisz Isten szavában, csoda történik. A csoda mindig hitet feltételez, és hitet szül. Ez a mindennapi tapasztalatom.- Mit jelent ma szentnek lenni?- A szent a küldetés felismerésének a jele. Számomra azt jelenti, hogy minden körülmények között ragaszkodni Jézus tanításához, hiszen a világ „szétszed” bennünket.- Milyen problémákkal kell szembenézniük a hitoktatásban? Milyen lehetőséget lát az újraevangelizálásra az oktatásban?- Tény, hogy meggyengült a család szerepe a hit átadásában. Az oktatás területén tisztességtelen, egyoldalú magatartás lenne az, ha a világról kialakított tudományok átadásából kihagynánk a vallást, azt, hogy az emberek nagy része hisz a túlvilági életben. De ma mégsem a hitkérdés a legfontosabb, mert az emberek hisznek valamiben: horoszkópban, mágiában, a pénzben, önmagukban. Az alapkérdés az, hogy ki az ember? Az ember identitása rendült meg alapjában. Az ember test és lélek egysége, nemcsak anyagi természetű, hanem lelki, szellemi lény is. Az egyén még azt sem tudja kimondani, hogy én én vagyok, ha nincs Egy valaki, akihez mérjük önmagunkat, aki nem én vagyok. Ha abszolutizáljuk a szabadságot, az individuumot, maga az ember válik kérdésessé. • Csonka Gabriella Dr. Udvardy György 1960-ban született, 1985-ben szentelték pappá. 1985 és 1988 között Érsekvadkerten mint káplán, majd Csitáron mint plébános teljesített lelkipásztori szolgálatot. 1990 és 1993 között Rómában, a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként a Szalézi Rend Egyetemén folytatta tanulmányait. A doktori fokozatot 1997-ben Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte meg. 1993-tól 2003-ig az Esz- tergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási Felügyelőségét irányította. Ezzel párhuzamosan 1997-től a Magyar Katolikus Püspöki Kar Országos Hitoktatási Bizottságának igazgatója, 2000-től elnöke. 1997-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán a Pasztorális tanszék docense. 1999 és 2003 között Esztergomban a Hittudományi Főiskolán is tanított. II. János Pál pápa 1999-ben pápai káplán címmel tüntette ki. 2003-tól a főegyházmegye általános hetynöke, és 2004. március 15-ig a Rózsák terei Szent Erzsébet plébánia plébánosa. A főegyházmegye segédpüspökévé 2004. február 21-én szentelték fel. Onagy Zoltán írásai NAPI BULVÁR Szombat van Szombat van, vegyük komolyra végre. Nyakunkon az EU-választások. Dübörög a kampány bulvárabb és alpáribb modorban, mint valaha el tudtunk volna képzelni. Kampány van, és elölről kezdődik minden. Közhelyek, ostobaságok, fogyatékosok számára gründolt tévéreklámok, ami csak kell. Csak most nem vártunk négy évet, bedőlt ide az EU, és a maga eleganciájával, csillagos-kék lobogójával alig követett el hangsúlymódosítást az eleddig megismert kompozícióban. A kedélyek/indulatok is hul- lámzanak, sőt ingadoznak - úgy Hollywood és Csendes kocsma közti szinten. Amott, hollywoodiasan, a keep smile, az esélyesség ragyogó nevetése; emitt, a Csendesben, a szagos nyomor és a normális emberi létfeltételek krónikus hiánya. Választás itt is, meg ott is. Nézzük meg, kiről szólnak a választások. A jelöltekről? A választókról? Természetesen mindkettőről. De egy harmadikról: a sajtóról is. A mára már mindenható médiáról. És ez a trió immár úgy összecsomózta magát, mint egy bonyolult, szikrázó szerelmi háromszög. Azaz: a tömeg, az energia és az információ. Volna kedvem megfuttatni a hármast, merről hová jutunk, de félő, nem úszná meg a pornografikus hatásokat, ami ugyan nem rossz játék, de ma szombat van, vegyük komolyra. A szerelmi háromszöget azonban nem csupán elemeinek fejvesztett együttműködése zárja egybe (ablak, ablaktok, kilincs), tereli az általános nagy eredő-végkifejlet felé. Hanem még valami: a tét. A legnagyobb változás az első posztkommunista szabad választások óta épp ebben, a kettős tétben következett be. A tét ma már tagadhatatlanul érdemi. Eddig a választások a szabad beszédről, véleménynyilvánításról, a szabadság kifejezéséről, kiéléséről szóltak. Arról, hogy élhessünk a demokráciával. Miközben a demokrácia, rá kellett jönnünk, önmagában kutyafül. A jövő? - ez lenne az EU-választás érdemi feladata? Nem egészen. Kis ország, ciripelő kis hang, halványka érdekérvényesítési erő, és legfőképpen hatalom semmi. Tízmillió akkor is csak tízmillió, ha felfújja a képét. A jövőnk most megint nem a mi predesztinációnk. Ha az EU-nak megy, nekünk is csurran-cseppen, ahogyan a Porta, ahogyan a Habsburg-ház, ahogyan Moszkva odalökött egy szőrös farhátat, ha nagyon jajgattunk. A jövő, hát igen, az mindig ott van a választási közhelyek között, ahogy az ember kicsit félrenéz, valaki azonnal bedobja. A jövőnek választunk, vagyis a gyermekeinknek, természetesen. Elképzelem a munkanélküli férfiembert, amint hazamegy valami bejelentetlen rabszolgabázisról, és azt mondja az asszonynak: „Csillagocskám, édes szívem, a gyerekek jövőjéért szavazunk arra a X úrra, ő képviselje érdekeidet a nagyvilágban.” Nem kell más, minthogy a többiek is rá szavaztak, és a te jövődre. Persze így legfeljebb a választási képeslapokon beszélnek, úgyhogy' gyorsan fel kell vetnünk a komoly kérdést: mi hát ma az igazi tétje a választásoknak? A tét nem más, mint amit napra nap megélünk. Figyelmeztetünk. Az ejnye-ejnye. Hogy ideje a fejetekhez kapni, mert úgy el lesztek hajtva, mint ahogy egyszer elhajtottuk a pöffeszkedő emdéefet, a töketlen Horn-garnitúrát, a saját gyönyörébe belefeledkezett Fideszt. Éppen úgy. De nektek szerencsétek van, nagyobb, mint addig bárkinek. Jut egy félidei sárga lap. A piros is kilazítva a zsebben. Ne akkor ámuldozzatok, hogy milyen hálátlan a nép. ESZTERGOM A TERASZRÓL A verébpopuláció Azt mondja a közmondás, ahol lószar van, ott veréb is van. Azám. A közmondások kitalálói nyilván nem ismerték a négyéves periodikus rendszert, amikor a pajorok gondolnak egyet, átvágnak az akadályokon, fejüket kidugják, lebegtetik a hártyaszárnyat, hogy mielőbb száradjon és ke- ményedjen, és megkezdik az új életszakaszt. ha pedig megkezdik, akkor a verebeknek paradicsom. Nézem, már a második fészekalja veréb kiáltoz a mama és a papa után egy szemmel tartott fészekben. Azt is láttam, ahogy az előzők kikelését éppen a cserebogarak felbukkanására időzítette a papa és a mama. Különös. A verebek talán nem tudják, nincs írásbeliségük, mesemondóik, a verebek nem ülnek le az esti tűzhöz, hogy dalban összefoglalják a csimaszoknak, a fiatal, piros csőrű, éppen csak szárnyra kelt fiataloknak a tapasztalatokat. Könyvtárba se járnak, hogy kinyomozzák, a gazdasági-politikai körülmények miképpen hatnak egy-egy verébgeneráció életére. Akkor hogyan lehet mégis? Nyilván úgy, ha nehezebben szedik össze a reggelit, vacsorát, akkor nehezebben. De mi mást tehetnének, mint amit az ösztön, a genetikai parancs kötelezővé tesz számukba. Amikor aztán a létfeltételek könnyebbé válnak, nyomban egy új fészekalja jön. Vagy még egy Ami kifér a csövön. Nem is hallottunk olyanról, hogy verébdemográfiai veszélyek. A veréb és a cserebogár küzdelme a következőképpen zajlik. Két méterről látom. Az erkélyről. Az öreg veréb ugrál a vékony ágakon, be- bepislant a levelek alá. Amikor felfedezi a reggelit, vágni kezdi a csőrével. Ott persze nem történik semmit, a cserebogár szépen felszerelve páncélzattal. Kora reggel hatékonyabb az ügymenet, amikor a cserebogár dermedt. A lényeg, hogy leüsse a földre. De nem elég, ha a vadgesztenyéről lepottyan a fűbe. Onnan még kicibálja a betonra. Járdára, úttestszélre, amerre könnyebb éppen. Aztán nekilát, fölszeleteli. Darabokban felhordja a tátogó kicsiknek. Szép az élet (ha nem cserebogár az ember).
